Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk,
tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan jövünk.
FELIRATKOZÁS AZ RSS-HIRCSATORNÁRA
FELIRATKOZÁS AZ RSS-KOMMENTLISTÁRA

Történelemtanitás

online történelemdidaktikai folyóirat

Betűméret növeléseEredeti betűméretBetűméret csökkentése

(hivatkozási azonosító: 02-04-04)

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, Történelem – pályamunka, 2010/2011. tanév

Iskola: Kecskeméti Református Gimnázium

Felkészítő tanár: Szabados László


A közelmúlt történetébe visz el minket a dolgozat, felvillantva két baráti nép, a magyar és a lengyel késő Kádár-kori kapcsolatainak egy mikroszeletét, Jakabszállás és Piotrków–Trybunalski sajátos együttműködését vizsgálva, főleg az 1980-as években. Az első részében bemutatja az ifjú szerző a jakabszállási lengyel-magyar kapcsolat kialakulását, a két résztvevő települést: Jakabszállást és Piotrków-Trybunalski-t és a jakabszállási Népfront Szakszövetkezet kialakulását és működését. A második gondolati egység betekintést nyújt a lengyel munkások összetételébe, a Jakabszálláson elvégzett munkájukba, szabadidőben végzett tevékenységeikbe, magyarországi tartózkodásuk mindennapjaiba. A harmadik részben bemutatja röviden a szerző a jakabszállásiak lengyelországi utazásait, a negyedik szerkezeti egységben pedig ismerteti a kapcsolat hanyatlásának kiváltó okait és folyamatát. A gazdagon dokumentált munka a modern kori oral history interjú módszerét is bőséggel alkalmazza, figyelmet fordítva az írásos és képi forrásokra is. A szociológiai ihletésű munka épül a helytörténeti kutatásokra, felhasználva a mikrotörténelem újszerű vizsgálódási lehetőséget is.


    “Polak, Węgier, dwa bratanki
    I do szabli, i do szklanki.
    Oba zuchy, oba żwawi
    Niech im Pan Bóg błogosławi.”

    (Lengyel közmondás1)


    Bevezető

    Pályamunkám témájának a lengyel-magyar kapcsolatokat választottam, egyrészt mivel érdeklődöm a XX. század történelme iránt, másrészt édesapám baráti viszonyt ápol Palásti Kovács Imrével, a Jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet volt főagronómusával, akitől már a korábbi években is hallottam arról, hogy dolgoztak lengyel vendégmunkások Jakabszálláson.

    Mi motiválhatta őket? Miért jöttek Jakabszállásra? Milyen munkát végeztek? Hogyan fogadták őket a helyiek? – fogalmazódtak meg bennem ezek a kérdések.

    Dolgozatom négy fő részből áll. Az első részében bemutatom a jakabszállási lengyel-magyar kapcsolat kialakulását, a két résztvevő települést: Jakabszállást és Piotrków-Trybunalski-t és a Jakabszállási Népfront Szakszövetkezet kialakulását és működését. A második gondolati egység betekintést nyújt a lengyel munkások összetételébe, a Jakabszálláson elvégzett munkájukba, szabadidőben végzett tevékenységeikbe, magyarországi tartózkodásuk mindennapjaiba. A harmadik részben bemutatom a jakabszállásiak lengyelországi utazásait. A negyedik szerkezeti egységben ismertetem a kapcsolat hanyatlásának kiváltó okait és folyamatát.

    A két város címere

    A dolgozatom megírásához a témában fellelhető szűkös szakirodalom mellett, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának dokumentumaira és a szövetkezet egykori munkatársaival készített interjúkra támaszkodtam. Kutatást folytattam a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárában. Sajnos csak egy dossziéban találhatóak a lengyel-magyar kapcsolattal foglalkozó anyagok, a szakszövetkezet iktatókönyvei és teljes kimenő-bejövő levelezése csak az 1981-es, 1986-os, 1989-es, 1990-es és 1991-es évekből maradt fent. A statisztikai táblázatok az összes adat felhasználásával készültek. Kutatásom során támaszkodtam Kovács Teréz helytörténeti munkáira is.

    Interjút készítettem a Jakabszállási Népfront Szakszövetkezet és a Szikrai Állami Gazdaság – ahol szintén dolgoztak lengyel munkások – azon dolgozóival, akik részt vettek e kapcsolat kialakításában és fenntartásában: Palásti Kovács Imre főagronómussal, Tánczos Csaba agronómussal, Csorba Ferenccel, a palackozó üzem vezetőjével, Kósa Antal és Tóth Kálmán borászokkal. Köszönöm Ekker Lajos tolmács és Palásti Kovács Márta segítségét is.2


    1. A jakabszállási magyar-lengyel kapcsolat

    1.1. A kapcsolat kialakulása

    Érdekes út vezetett a jakabszállási magyar-lengyel kapcsolat kialakulásához és az ezen alapuló Magyar-Lengyel Baráti Társaság létrejöttéhez.

    Kezdetben a település és a helyi Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet nem állt kapcsolatban lengyel csoporttal, annak létrejötte jórészt a véletlennek köszönhető.3 Az együttműködés kialakulásához az orgoványiak – a szomszédos település lakóinak – közreműködése is kellett. A magyarországi munkára jelentkező piotrkówi lengyelek először Orgoványon voltak szüretelni.4 A település és az orgoványi szakszövetkezet nem rendelkezett a szállításukhoz szükséges autóbusszal. Ebből kifolyólag a jakabszállásiakét kérték kölcsön.5 A jakabszállási szakszövetkezeti buszsofőr – Tombán Dezső – ekkor került kapcsolatba Jan Stolarśkival, a Piotrków-Trybunalski Lengyel-Magyar Baráti Társaság vezetőjével.6 Felvetette a baráti társaság vezetőjének, „hogy nem lenne-e kedvük Jakabra jönni őszibarackot szedni?!”.7 Jan Stolarśki igennel felelt, s felvette a kapcsolatot Nagy Bélával, a jakabszállási szakszövetkezet elnökével.8 A következő évben, 1981-től már folyamatosan érkeztek piotrkówi lengyel munkások a Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezetbe.9

    A kialakult kapcsolat megszilárdításának érdekében felmerült a szerveződés szálainak szorosabbra fűzése. Ennek érdekében Nagy Béla szakszövetkezeti elnök felvetette a „Magyar-Lengyel Baráti Kollektíva” létrehozását az 1986. május 28-i küldöttgyűlésen.10 (1. melléklet) A társaság életre hívásának célját pedig a következőképp fogalmazta meg: „A jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet, Jakabszállás Község Tanácsa és a Hazafias Népfront Jakabszállási Községi Bizottsága attól az óhajtól vezérelve, hogy a Piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság szervezete és községünk között eddig is meglévő együttműködést megkönnyítsék és szorosabbá tegyék, elhatározták baráti kollektíva létrehozását”.11 Meghatározták a létrejött baráti társaság célkitűzéseit: „a történelmi hagyományok ápolására, kulturális és sportélet elmélyítésére, illetve az eltérő szocialista viszonyok tanulmányozására irányul”.12 11 tagból álló vezetőséget hoztak létre a községi tanács és a Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet delegáltjaiból, a következőképpen: Nagy Béla, Palásti Kovács Imre, Szabó Mihály, Szirmay László, Katona Gyula, Ördög Antalné, Csorba Ferenc, Lackó János, Megyesi József, Molnár Dánielné és Borbély Gyuláné. „A vezetőség szakszövetkezetünk, a községi tanács, a Népfront delegált tagjaiból áll, közvetlen feladata a piotrkówi testvéri szervezettel a kapcsolat felvétele, együttműködési megállapodás elkészítése és a barátsági munka operatív irányítása”.13 A baráti társaság első ülését 1986. június 9-én tartotta.14

    Megjegyzendő, hogy e Magyar-Lengyel Baráti Társaság megalakulása előtt is aktívan működött a lengyel munkaerő foglalkoztatása a szövetkezetben – rendkívül szervezett keretek között.


    1.2. Jakabszállás és Piotrków-Trybunalski

    Jakabszállás Bács-Kiskun megyében található, Kecskeméttől 17 kilométerre, délnyugatra.15 (2. melléklet) Települési rangja: község. A falu lakossági számarányáról ezt mondja Kovács Teréz 1988-ban: „Ma ott 1800-an, a külterületen pedig 1000-en élnek”.16

    Jakabszállás története az Árpád-korig nyúlik vissza, már akkoron is lakott volt. A török hódoltság idején elnéptelenedett, területe pusztává vált. Benépesedése a XIX. században indult meg. Önálló települési rangot csak 1922-ben kapott Szabadjakabszállás néven, majd 1926-ban kapta meg mai elnevezését.17 1965 tavaszán jött létre a jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet.18 A megyeszékhelyhez való közelsége sokat lendített fejlődésén.

    Piotrków-Trybunalski járási jogú város, mely Lengyelország középső részén, a Łódź-i vajdaságban található.19 (3. melléklet) Méretét tekintve a 47. legnagyobb lengyel város, mely üvegiparáról is nevezetes.20 Az 1992-es népszámlálás idején 81320 fős lakossággal rendelkezett.21

    A város jelentős szerepet játszott a lengyel történelemben, 1496-ban Piotrków-ban adta ki János Albert lengyel uralkodó: a piotrkówi statútumot, mely a nemesség kizárólagos földhasználati jogáról szólt.22 1939. szeptember 5-én a Wehrmacht elfoglalta a várost, és még ugyanezen év októberében megnyílt a piotrkówi gettó – a megszállt Európában az első.23 1975. június 1-je és 1999. január 1-je között vajdasági központ volt, ettől kezdve újra a łódź-i vajdaság körzetébe tartozik.24


    1.3. A jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet

    A jakabszállási szakszövetkezet bemutatásakor először a szakszövetkezet, mint fogalom jelentésével kell tisztában lenni. Az Agrároldal.hu internetes portál ezt a megjelölést használja a szakszövetkezetre: „termelő jellegű munkaszövetkezet, amely önálló jogi személy, de a tagsági viszony nem kötelezi a résztvevőket a közös munkában való részvételre. Közös, nagyüzemi tevékenységet csak a termelés néhány ágazatában folytatnak, a földterület többi részén a tagok egyénileg gazdálkodnak”.25 Ahol „a belépett tagok tulajdonában lévő szántók, rétek, legelők és erdőterületek beviteli kötelezettség alá estek ugyan, de sajátos szövetkezeti formáról lévén szó, az alapszabály módot adott arra, hogy „fel nem osztható vagyon” címen, valamint adó és vagyoni hozzájárulás fizetése mellett földjeiket a tagok használatra visszakapják”.26 A szakszövetkezet szaktanácsadással, műtrágyával, vetőmaggal és egyéb szolgáltatásokkal segítette a termelőket az elvégzendő munka hatékonyságának növelése érdekében.27 Az egyénileg gazdálkodók terméseit felvásárolták, mellyel a termelésüket ösztönözték.

    1961-ben a településen nyolcezer katasztrális hold földterületen négy mezőgazdasági szövetkezet alakult.  Ezek a következők voltak: a Haladás, a Hunyadi, a Népfront és az Őszibarack.

    A Népfront – és persze a többi szövetkezet is egy kivételével – más irányba szakosodott: szőlőt és gyümölcsöt kezdett termelni. Ahogyan Kovács Teréz is fogalmaz: „Talán éppen a termelési szerkezet korszerűsítésének köszönve 1964 februárjában az első összevonások alkalmával éppen a Népfront és az Őszibarack maradt meg, (…).” Az 1965 tavaszán bekövetkező egyesülés eredményeként a két termelőszövetkezet eggyé forrt össze és a Népfront elnevezést tartotta meg.28

    Az 1969 februárjában tartott közgyűlésen elfogadták a Népfront termelőszövetkezeti csoportból szakszövetkezetté való átalakítását. 1974-ben két – a környéken található – szakszövetkezet csatlakozott a jakabszállásihoz: a helvéciai Rákóczi és az Aranyhomok.29

    1971-ben a főkönyvelő lett a szakszövetkezet vezetője, s technokrata magatartásával átszervezte a szakszövetkezetet. Felszámolták a kisipari melléküzemágakat és az abból befolyó összegeket olyan ágazatokba fektették, ahol a tőke gyors profitját várhatták. A ’70-es években három nagyobb gazdasági haszonnal járó üzemágat részesítettek előnyben: a szeszfőzést, a palackozást és a teherszállítást. Mindezek mellett jelentőséggel bírt még a műanyagüzem, a szőlő- és gyümölcsgazdálkodás és az állattenyésztés is.30 Mezőgazdasági szakszövetkezet lévén földműveléssel is foglalkoztak.

    A helyi pálinkafőző üzem működtetéséhez nagy hangsúlyt fektettek a tagok terményeinek felvásárlására.31 A palackozó üzemben minden munkafolyamatot kézzel végeztek.32 A teherszállítás kezdetben 5 darab pótkocsis teherautóval indult, majd 40-50 tehergépkocsival működött az ágazat. A műanyagüzem műanyagdugót gyártott, a helyi palackozó üzem részére.33 Az állattenyésztés is jelentős volt, felében a tojótelep és a brojlercsirke nevelése történt.34 A szőlő- és gyümölcsgazdaság fontos ágazat volt, 1980 és 1984 között az alábbi mennyiségeket értékesítették a legnagyobb élőmunkát igénylő termékek közül35:

    1. táblázat: A Népfront Szakszövetkezet szőlő- és gyümölcságazatának értékesítési mutatói 1980 és 1984 között

    1. táblázat


    2. Lengyel munkások Jakabszálláson

    2. 1. A munkavállalás okai

    Az 1980-as évekre Lengyelországban gazdasági és politikai válság alakult ki. Már 1975–76-ban a mezőgazdasági termelés több mint 3 százalékkal csökkent, nőtt az infláció, hosszabbra nyúltak a boltok előtti sorok, akadozott az alapanyag-ellátás, gyakorivá váltak az üzemleállások. 1979-ben csökkent a nemzeti jövedelem és az exportbevételek háromnegyed részét fordították az adósság törlesztésére. „Gyakorlatilag leállították az ipari termeléshez nélkülözhetetlen importot, de még a gabona és takarmány felvásárlását is”.36 E problémával összefüggött a paraszti gazdaságok fejlődésének visszafogása. A másik ok a hitelállomány kezelése volt, melyet nagyrészt az importra épülő ipari termelés rovására tudtak kézben tartani.37 Az 1980. július 1-jén a húsra és a felvágottakra bevezetett „kereskedelmi árak” miatt országszerte sztrájkok törte ki.38 A Jaruzełski tábornok által bevezetett szükségállapot az orosz intervenciótól megvédte az országot, de a munkanélküliséget, a rossz kereseti lehetőséget, a rossz ellátást nem sikerült orvosolnia, így a válság tovább mélyült. Lengyelek ezrei próbáltak külföldön szerencsét, voltak, akik alkalmi munkavállalással, voltak, akik üzleteléssel. Több országban például Magyarországon is felvirágoztak a lengyel piacok.

    A jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet jelentős földterületekkel rendelkezett, 6000 hektárral. Ennek fele volt a szövetkezet által birtokolt, másik fele pedig a tagok által művelt terület.39 A szövetkezet létszámának vizsgálata megmutatja számunkra, hogy bár 1355 fő volt a tagok száma, de az alkalmazotti létszám csak 293 fő volt.

    2. táblázat: A Népfront Szakszövetkezet tagjainak és alkalmazottjainak nemek szerinti megoszlása40

    2. táblázat

    A szakszövetkezet által birtokolt nagy kiterjedésű területen folytatott szőlő- és gyümölcstermesztés és a helyi főzésű pálinka palackozása nagy élőmunkát igényelt. A szezonális munkavégzésre Jakabszállás környékén nem találtak megfelelő munkaerőt, hiszen a szakszövetkezeti tagok a saját földjeiken dolgoztak, így jó lehetőségnek mutatkozott a lengyel munkások alkalmazása. „Abban az időben azért nem volt ilyen munkanélküliség, mint most, és 45 főt más felől nem lehetett volna biztosítani.”41

    A kapcsolat kialakítását elősegítette a magyar és a lengyel nép között lévő hagyományos baráti viszony, továbbá a két ország közös történelmi múltja.

    E munkalehetőség mindkét résztvevő számára haszonnal járt. A szakszövetkezet a felmerülő munkaerő gondjait tudta orvosolni, a lengyelek pedig a kéthetes magyarországi tartózkodásuk alatt az otthoni keresetük három-négyszeresét is meg tudták keresni a forint jó árfolyama miatt.42


    2. 2. A lengyel munkások

    Piotrków-Trybunalskiból 1981 és 1991 között érkeztek vendégmunkások. Lengyel részről Jan Stolarśki, a piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság vezetője tartotta a kapcsolatot Nagy Bélával, a jakabszállási szakszövetkezet elnökével és Szirmai Lászlóval, a szakszövetkezet agronómusával, párttitkárral. Nála kellett jelentkeznie annak, aki szeretett volna Magyarországon dolgozni. Az utazás alapfeltétele volt a Lengyel- Magyar Baráti Társaságban való tagság.43

    Átlagban 30–40 fő érkezett Jakabszállásra, az elvégzendő munkák függvényében. Természetesen a pontos létszámokat minden évben külön-külön egyeztették személyes találkozókon vagy telefonon.

    3. táblázat: A Jakabszállásra érkező lengyel munkások létszámának alakulása44

    3. táblázat

    Egy-egy munkacsoport általában két hétig tartózkodott Jakabszálláson vagy a Népfront által részben tulajdonolt Szikrai Állami Gazdaságban, mely üzem Nyárlőrincen található.45

    Ha a mezőgazdasági munkában vettek részt, akkor általában negyvenöt fő kapott helyet egy turnusban, ilyen munkának számított a gyümölcsszedés – barack-, alma-, körte-, szilvaszedés – és a szüret.46 A maximum negyvenöt fős csoport más szempontból is kedvező volt, mert egy autóbusszal le tudták bonyolítani a Jakabszállásra, illetve az adott munkahelyre történő szállítást. Két esetben fordult elő, hogy 80 fős csoportot fogadtak, de ekkora létszámnál a betanítás, munkavégzés felügyelete és a kommunikáció is gondot okozott. Az ilyen nagyszámú munkaerő hatékony betanítását, munkavégzését, felügyeletét és kommunikációját nem lehetett kifogástalanul biztosítani, ezért az elkövetkezendőkben elvetették az ekkora létszámú csoportok fogadását.47 A csoportok érkezését mindig az aktuális munkához igazították.

    A palackozó üzemben általában tizenöt lengyel dolgozott, egy év alatt körülbelül négy-öt csoportnak volt munkalehetőség kéthetes váltásokkal.48 Ilyenkor a termelés a többszörösére emelkedett – a megnövekvő munkaerő miatt.

    A Szikrai Állami Gazdaság borászati üzemében a saját termés mellett a Jakabszálláson szüretelt szőlőt is feldolgozták – mivel az üzemben tulajdonjoggal bírt a Népfront Szakszövetkezet –, így többször előfordult, hogy ott is munkaerőhiány lépett fel. Húsz-huszonöt fős létszámmal, több turnusban érkeztek a vendégmunkások. A későbbiekben a Szikrai Gazdaság közvetlenül kérte meg Jan Stolarśkit, hogy szervezzen számára munkaerőt.49

    Milyen társadalmi helyzetű és milyen életkorú emberek jöttek Magyarországra dolgozni?

    4. táblázat: A lengyel munkavállalók kormegoszlása a vizsgált években50

    4. táblázat

    Megállapítható, hogy legtöbben a harminc és negyvenkilenc év közötti korcsoportokból érkeztek. Ők lehettek azok, akik a romló hazai gazdasági helyzet miatt családjuk korábbi életszínvonalának fenntartása érdekében pluszmunkát kellett, hogy vállaljanak. „Mind a kettőnknek jó volt: megoldotta a munkaerő kérdését, ők pedig háromhavi fizetést kerestek meg a két hét alatt. Az igaz, hogy megdolgoztak érte, de így ki tudták egészíteni az otthoni keresetet. Éves szabadságuk terhére jöttek Magyarországra dolgozni ez időszak alatt.”51

    A csoportok nemek szerinti vizsgálata alapján szembetűnő, hogy többségben voltak a női munkavállalók. A nyári és az őszi gyümölcsszedések alkalmával mindig jöttek férfiak is, a nehezebb fizikai munkák elvégzésére. A palackozó üzemben lévő munkák – palackmosás, töltés, címkézés – elvégzésére a női munkaerő is megfelelő volt.

    Konkrét névsor, ami az eredeti foglalkozásukra utal, csak kettő maradt fent, így ezekből lehet következtetni a lengyel munkások társadalmi helyzetére. Az 1988. június 6-tól 18-ig itt dolgozó huszonkét fő között volt: 4 nyugdíjas, 6 technikus, 1 szabó, 1 üzemvezető, 1 könyvelő, 1 középvezető, 1 laboráns, 1 háztartásbeli, 1 gépszerelő, 1 közgazdász, 1 pénztáros, 1 könyvtáros, 1 boltvezető és 1 ellenőr. Az 1989. november 5-i 15 fős csoport összetétele a következő volt: 3 diák, 2 háztartásbeli, 2 autószerelő, 2 tanár, 1 mérnök, 1 grafikus, 1 rendőr, 1 gépésztechnikus, 1 vegyésztechnikus és 1 varrónő. Az interjúk mindezeket alátámasztják, egyedül egy színésznőre emlékeztek még. „Volt közöttük vegyész-technikus, mérnök, rendőr, tanár vagy általános iskolai igazgató is, mindemellett volt autószerelő, varrónő, grafikus, háztartásbeli és még színésznő is.”52

    A fenti adatsor bizonyítja, hogy a társadalom minden rétegéből jöttek Magyarországra dolgozni, hiszen a gazdasági válság egyformán nehéz helyzetbe hozta az értelmiségi és a fizikai munkát végző embereket. A munkavégzés során semmilyen problémát nem okozott, hogy odahaza ki milyen foglalkozású. Mindenki becsületesen végezte a rábízott munkát, hiszen tudták, hogy mire vállalkoznak. Tánczos Csaba a szakszövetkezet agronómusa, az érkező csoportok egyik munkáltatója így foglalta össze: „Amikor feliratkozott, tudta, hogy most őszibarackot fog szedni, és meleg lesz. És ugyanígy ősszel is, hogy vedret kell felönteni a puttonyosnak. Én szerintem ebből sohasem volt probléma.”53


    2. 3. A munkafeladatok

    A jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezetben az alábbi munkakörökben alkalmaztak lengyel munkásokat: gyümölcsszedés, szőlőszüret, szeszesital-palackozás és ritkán zöldmunkát végeztek a szőlőben. Ezen munkafolyamatokat egy-két nap alatt el lehetett sajátítani, nem igényeltek hosszú betanítási időt, így a két hetes turnust hatékonyan ki tudták használni. Bérezésük teljes egészében azonos volt a magyarokéval, teljesítmény alapján voltak fizetve. A munkaidőben és a konkrétan elvégzendő munkában sem volt különbség közöttük.54 A munka tényleges megkezdése előtt minden egyes csoportnak tolmács segítségével szakszerű balesetvédelmi oktatást tartottak.55 A hétköznapokon – tolmács hiányában – az orosz nyelvet és a verbális kommunikációt használták. Azoknál a csoportoknál, ahol Jan Stolarśki is a csoport tagja volt, nem volt szükség külön tolmács alkalmazására. Ő viszont nem minden alkalommal tudott Magyarországra utazni, ekkor Ekker Lajost kérték fel tolmácsolásra.

    A gyümölcsszedés érdekessége volt, hogy nagyon sok lengyel életében akkor fogott először őszibarackot és szőlőt a kezében, hiszen náluk nem termelik ezeket a gyümölcsöket.56 A munkát irányítók – az agronómusok – a munkafolyamatokat jól el tudták magyarázni, már az első nap is hatékony munkával telt. „A szőlőt, azt nagyon egyszerű volt szüretelni, mert azt mind egy szálig le kellett szedni, ami a tőkén volt. Az őszibaracknál már bonyolultabb volt egy picit a helyzet, mert azt több körben szedtük le. De azt is meg lehetett érttetni velük, az érettebb a színesebb, az éretlen nagy része még zöld.”57

    A munkaidő számukra is nyolc-tíz óra volt, a barackszedés általában 10 órát – a 150 hektár őszibarackos miatt –, míg a szüret a korai sötétedés miatt napi nyolc órát jelentett. A munkahét hétfő reggeltől egészen szombat délutánig, koraestig tartott. A vasárnap általában szabadnap volt, bár előfordult, hogy a sok termés és a szűkös idő miatt ekkor is dolgozniuk kellett.58 Munkavégzésükkel kapcsolatban semmilyen gond sem merült fel, mindenki meg volt velük elégedve.

    A palackozó üzemben általában tizenöt lengyel munkás dolgozott, ahol pálinkát, rumot, vodkát és konyakot palackoztak. A munkaidejük pontosan szabályozott volt: „Reggel nyolckor kezdtünk, tíz órakor volt egy 10 perces szünet. Tizenkét órától délután egyig ebédszünet volt, aztán tizenhárom órától tizenhét óráig folyt munka.”59 A vendégmunkások az összes munkafolyamatból kivették a részüket, mivel Csorba Ferenc, az üzem vezetője mindenkinek megtalálta a megfelelő munkát: „Aki nem volt ügyes a mosogatásban, azt mindig olyan helyre tettem, hogy legyen a munkájának értelme, annak, hogy itt dolgozik és azért is, hogy a többiek ne nézzék ki.”60

    A palackozóban minden munkafolyamatot kézzel végeztek, a mosogatást, a töltést, a zárást és a címkézést is.61 (4. számú melléklet) Ennek ellenére gazdaságosan, nagyon jól működött a palackozó üzem. A lengyel munkaerővel együtt, körülbelül száz hektoliter pálinkát palackoztak naponta kettő vagy öt deciliteres, esetenként egy literes üvegekbe. A dolgozók mentalitását jól jellemzi az alábbi idézet: „Ők mindig jókedvűek voltak, munka közben mindig énekeltek, nekik az volt a furcsa, hogy mi mindig rohanunk.62 Rendkívül fegyelmezetten dolgoztak, az utasításokat mindenkor betartották, munkájukat az üzem vezetője így jellemezte: „ügyesek, szorgalmasak voltak, szerettek nálam, a palackozóban dolgozni.”63

    A Szikrai Állami Gazdaságban a többi munkahelytől eltérően, három műszakban dolgoztak. Az első műszak reggel hat órától délután kettőig, a második turnus tizennégy órától este tíz óráig, míg a harmadik műszak este tíztől reggel hatig tartott. Ugyanazt a munkát végezték, mint a magyarok: rakodó munka, mosogatás, kartonkészítés, csomagolás, raklapra való felpakolás és – adott esetben – kamiont és vagont is pakoltak, amire szükség volt, de a gépeket nem kezelhették, mert nem volt hozzá képesítésük.64Őtőlük is ugyanúgy megköveteltük, a fegyelmezett munkát, mint a magyaroktól.65 Mivel ezek könnyen elsajátítható munkafázisok voltak, nem igényeltek hosszú betanítást. A lengyelek által végzett munka hatékonyságát Kósa Antal, a Szikrai Állami Gazdaság borásza az alábbiak szerint foglalta össze: „Ha nem lettünk volna elégedettek a munkájukkal, akkor nem alkalmaztuk volna őket”.66

    A piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság közvetítésével Jakabszállásra, és a jakabszállásiak közvetítésével Nyárlőrincre kerülő lengyel vendégmunkások szorgalmukkal és munka iránti tiszteletükkel nagyban segítették az ottani gazdaság fejlődését.


    2. 4. Szabadidős tevékenységek

    A lengyel vendégmunkások a hétfőtől szombatig tartó munkahét és a napi körülbelül 10 órás munkaidő miatt nem rendelkeztek sok szabadidővel. Ritkán, de előfordult, hogy a konkrét munka – például az őszibarackszedés – megkövetelte a vasárnapi munkavégzést is, de ahogy Palásti Kovács Imre fogalmazott: „próbáltuk úgy csinálni, hogy szabad legyen a vasárnapjuk.”67

    Esténként gyakran összegyűltek az elszállásolt családoknál, ahol éjszakába nyúló beszélgetéssel, mulatozással és tánccal szórakoztatták magukat. Ezeken az estéken gyakran a szakszövetkezet dolgozói, agronómusai is részt vettek, ilyenkor a fénypont a kölcsönös nótatanulás volt. Palásti Kovács Imre így emlékszik vissza: „Én sokszor csodáltam őket, hogy annyi munka és fáradtság után, hogy volt kedvük énekelni és táncolni. Másnap reggel viszont pontosan ott voltak a munkában.”68 Természetesen pihenésre is fordítottak időt, mert számukra szokatlan volt a magyarországi klíma, főleg a nyári kánikula.

    A vasárnapi szabadidő igen változatosan zajlott. Mivel Lengyelországban nagyon erős volt a katolicizmus, így az ide érkező lengyel munkások között is sok volt a hívő lélek, így jellemző volt, hogy az „Úr napján” felkeresték a jakabszállási templomot, ahol vasárnapi szentmisén vettek részt.69 A két hetes turnus köztes vasárnapján kirándulásokon vehettek részt. Ilyenkor ismerhették meg a környék és egyben Bács-Kiskun megye nevezetességeit, felkeresték Kiskőrösön Petőfi házát, megálltak Soltvadkerten a megye egyik legismertebb fagylaltozójában. Máskor Szegedre, vagy éppen Kecskemétre szerveztek kirándulást számukra. Rendszeresen látogatták a környékbeli fürdőhelyeket is, például Kecskemétet és Tőserdőt. Gyakran keresték fel a „lengyelpiacot”, ahol a magukkal hozott árujukkal kereskedtek, vagy beszerezhettetek olyan cikkeket, amelyek náluk drágábbak voltak, vagy amelyeket nem is lehetett Lengyelországban kapni.70 Nagy élményt jelentő program volt a Szikrai Állami Gazdaság Borászati Üzememének meglátogatása Lakitelek-Szikrában, melyet szinte minden Jakabszállásra érkező lengyel munkacsoportnak meg is mutattak.71 Itt pincelátogatáson, borkóstoláson és egy magyaros megvendégelésen is részt vettek (5. számú melléklet). Tóth Kálmán a Szikrai Állami Gazdaság főborásza így emlékszik vissza: „A szakszövetkezet vezetősége a lengyel csoportoknak hazaindulásuk előtt búcsúebédet vagy búcsúvacsorát adott, amit a Jakabszállási Magyar-Lengyel Baráti Kör szervezett. Ennek keretében többször előfordult, hogy a programot a Szikrai Állami Gazdaság Lakitelek-Szikrai üzemi konyhájának reprezentatív éttermében vagy pincéjében rendezték meg. Ilyenkor három-négyfogásos, magyaros menüvel kedveskedtek a vendégeknek és esténként még citerazenekar is szórakoztatta őket, amikor a táncmulatság sem volt kizárva. Ezeket a programokat nagyon várták a csoporttagok, mert otthon, indulás előtt a korábban itt járt ismerősöktől tudomást szereztek az ilyen jellegű „meglepetésekről”.72 Ezeken az estéken lehetőség nyílt a kölcsönös ismerkedésre, a személyes kapcsolatok elmélyítésére.

    A Szikrai Állami Gazdaságban dolgozó lengyel munkásoknak – a három műszakos munkaidő miatt – nehezebb volt közös programokat szervezni. Vasárnapjaik általában nekik is szabadok voltak. Ilyenkor hasonló programokat szerveztek nekik, mint a Jakabszálláson élő honfitársaiknak.


    2. 5. Szállás, étkezés

    1981-ben a Népfront Szakszövetkezet nem rendelkezett olyan épülettel, amely alkalmas lett volna emberek kulturált, hosszabb időre szóló elszállásolására, ezért a vendégmunkásokat családi házaknál szállásolták el.73 Mivel ez mindkét fél számára előnyös volt, így a későbbiekben, amikor már szinte egész nyáron érkeztek a lengyelek, akkor is maradtak ennél az elhelyezési formánál, nem építettek közösségi szállást.

    Kezdetben a szakszövetkezet kérte meg a településen élőket, hogy jelentkezzenek azok, akik fogadni tudnak a Népfrontnál munkára jelentkező külföldieket. Ezek a kérések még jóval a lengyelek megérkezése előtt történtek, hogy mire a csoport megérkezik, már minden készen álljon az ő fogadásukra.74 A későbbiekben már kialakult a vendéglátók egy állandó köre, így minden alkalommal náluk szállásolták el az ide érkező lengyel munkásokat.

    Vendéglátónak többnyire özvegyasszonyok, idősebb emberek jelentkeztek. Ennek magyarázata az, hogy náluk volt szabad férőhely, és a szakszövetkezettől pénzt is kaptak ezért.75 Így, ha valamelyik falubeli lengyel dolgozót fogadott a házában, ki tudta egészíteni a fizetését, vagy a nyugdíját. Ügyeltek arra, hogy „senki se vállalja túl magát”, ne fordulhasson az elő, hogy csak az anyagi motiváció miatt valaki több lengyelt fogad, mint amennyit megfelelő módon el tud szállásolni. Megkönnyítette az elhelyezésüket, hogy nem egész családok érkeztek, így nemenként lehetett elszállásolni őket. „volt, aki hat-nyolcat elhelyezett, volt, aki csak hármat.”76 A Népfront vezetősége kiemelten fontosnak érezte, hogy a lengyelek otthonosan érezzék magukat. Ez meg is valósult, erre bizonyíték Csorba Ferenc visszaemlékezése: „Teljes mértékben meg voltak elégedve mindennel. Nem is emlékszem olyanra, hogy bárki is panaszkodott volna, hogy ő (…) szállásváltoztatást kért volna. Szerettek idejönni hozzánk, konkrétan a jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezetbe, szerettek itt dolgozni is.”77

    A kommunikáció – a szálláshelyeken is – tolmács hiányában akadozott, de az orosz nyelvtudás és a mutogatás segítette a megértést. A nyelvi akadályok nem hátráltatták a vendéglátást. Csorba Ferenc így gondol vissza azokra az időkre: „ugyanúgy használtak fürdőt, mellékhelyiséget és mindent, mintha családtagok lettek volna.78

    A mindennapokhoz hozzátartozott az elhelyezett házaknál való takarítás is. Volt, ahol a lengyel munkások saját kezűleg végezték a házimunkát, s előfordult az is, hogy a háziak segítettek a rendrakásban.

    A Népfront dolgozói – köztük Csorba Ferenc – fontosnak vélték, hogy a Jakabszállásra érkező vendégmunkások ittlétük alatt jól érezzék magukat. Ezért gyakran felkeresték őket, hogy elégedettségükről meggyőződjenek. Palásti Kovács Imre így látta a szállásadók hozzáállását: „a lakosság már alig várta – többé-kevésbé idős nénik –, hogy megérkezzenek a lengyelek.”79 Mivel a jakabszállási lakosok és a náluk elhelyezettek kapcsolata remekül alakult, baráti kapcsolatok, levelezgetések is kialakultak a vendéglátók és az elszállásolt lengyelek között.

    A Szikrai Állami Gazdaságban dolgozó lengyelek nem Nyárlőrincen, a gazdaság telephelyén voltak elszállásolva, hanem az attól körülbelül húsz kilométerre található Tiszabögön.80 Az itt dolgozó vendégmunkások nem családoknál, hanem kollektívan egy régen moziként funkcionáló épületben laktak. A két-három ágyas szobákban, konyha és fürdőszoba is a rendelkezésükre állt. A szálláshelyükhöz hozzátartozott még egy közös, nyitott helyiség, amit szabadidős tevékenységekre használtak – például pingpongozásra. Az adott körülmények között próbáltak megfelelő komfortot biztosítani számukra.81

    Az ellátás területén is különbségek figyelhetőek meg a Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet és a Szikrai Állami Gazdaság tekintetében. Jakabszálláson napi háromszori díjtalan étkezést biztosítottak a szakszövetkezetben dolgozó vendégmunkásoknak: reggelit, ebédet és vacsorát.82 A reggeli és a vacsora szinte minden esetben a szakszövetkezet üzemi konyháján történt. Az ebédet a munkahelyükön, az ebédszünetben fogyasztották el. A reggeli és az ebéd hideg ételcsomag volt. A vacsorán általában főtt ételt szolgáltak fel – kivéve szombaton és vasárnap.83 Ilyenkor a vendéglátó családok vendégelték meg őket, ami szintén hozzájárult a kapcsolatok elmélyítéséhez.

    A Jakabszálláson dolgozó lengyel munkásoknak kedvező bérezést és jó munkafeltételeket biztosítottak. A szakszövetkezet által nyújtott munkalehetőség mellé kiegészítő juttatásokat is kaptak: bérmentes szállást és ingyenes étkezést. Ebben a két bérkiegészítésben a magyar szakszövetkezeti alkalmazottak nem részesültek.84

    A Szikrai Állami Gazdaságban – jakabszállási közvetítéssel – tevékenykedő vendégmunkások étkezési helyzete más volt. Az ő étkezésüket komplikáltabb volt megoldani, a három műszakos munkarendben történő foglalkoztatás miatt, ezért alkalmazkodni kellett az egyes műszakok rendjéhez.85 Általában a tiszabögi szálláson történt az étkeztetésük, aki pedig ekkor éppen az adott műszakba volt beosztva, az a munkahelyén ehette meg az előre elkészített hideg élelmet. A munkáért kapott fizetésükből vonták le az étkezési díjat, melynek mértéke ugyanakkora volt, mint a magyar dolgozóké. A szikrai üzemben is biztosítva volt számukra a háromszori étkezés, ebédre meleg ételt kaptak.86 Az Állami Gazdaság a szállást bérmentesen nyújtotta a lengyel vendégmunkásoknak.



    2. 6. Utazás, utaztatás

    A piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság által közvetített munkacsoportok Jakabszállásra érkezése előtt fontos előkészületi feladatokat kellett megoldani. Az első ilyen jellegű feladat az volt, hogy egyeztetni kellett az ideiglenes munkaerő létszámát. Ezt először telefonon beszélték meg, majd írásos formában is rögzítették.87 Az iratok több fontos adatot rögzítettek: nevet, születési időt, lakcímet és esetleg a foglalkozást is. Lényegesek voltak ez információk, mert felhasználták a munkavállalási engedély kérésénél (6. és 7. mellékletek). Ezután kérvény írtak a Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának Munkaügyi Osztályához, melyben engedélyt kértek az ideiglenes munkavállalására, ebben közölték az érkezők számát, nevét, személyes adatait és tartózkodásuk idejét is.88

    A lengyel munkacsoportok általában vasárnap reggel budapesti Keleti pályaudvarra érkeztek, ahol már várták őket a jakabszállásiak a szakszövetkezet autóbuszával.89 Az is előfordult, hogy egyes dolgozók Lengyelországból személygépkocsival indultak el Jakabszállásra, ilyenkor az utazókat a település központjában fogadták.90 Az első napon minden érkezőt vacsorával vendégeltek meg.

    A két hét letelte után vasárnap reggel az ideutazásnak megfelelően történt az elutazás is. A szövetkezet minden lengyelországi munkavállalónak igazolást állított ki, hogy az adott időben a Népfrontban dolgozott és ott pénzt keresett.91 (8. melléklet)

    Nyárlőrincen a Szikrai Állami Gazdaságban is ugyanolyan módon készültek a fogadásukra, azzal a különbséggel, hogy a vezetőség gyakran meghatározta az érkezők nemenkénti összetételét. Ez az elvégzendő munkák és az elszállásolás miatt volt fontos.92 A Nyárlőrincre munkavállalási céllal érkező lengyeleket szintén a Keleti pályaudvaron várta az üzem busza, s szállította a csoportokat a tiszabögi szállásra.93

    A két hétig tartó Bács-Kiskun megyében tartózkodás alatt sokat kellett utaznia a lengyel munkásoknak, mivel a szállás és a munkahely egymástól – hozzávetőlegesen – húsz kilométerre feküdt. E mindennapos ingázást a gazdaság autóbuszával oldották meg.



    2. 7. Tapasztalatok, emlékek, kapcsolatok alakulása

    A kölcsönösen közvetlen hozzáállás – mind a jakabszállásiak, mind a lengyelek részéről – nemegyszer baráti viszonyt eredményezett a két csoport tagjai között. A vendéglátók és elszállásoltak között barátságok, levelezések alakultak ki. Sokszor Lengyelországba is meghívták a szállásadókat. Gyakran a Jakabszállásra érkező lengyel munkások nagy csomagokkal érkeztek, amikben eladásra szánt cikkek lapultak.94 Így is szerették volna kiegészíteni a magyarországi keresetüket. A legtöbb eladásra szánt termék kristálypohár, ruhadarab és műszaki cikk volt. Palásti Kovács Imre így emlékszik vissza: „Egy kisrádiót, amit hallgatok, a lengyelektől vettem és azóta is működik.”95 Tánczos Csabának is eleven emlékei vannak az effajta kereskedelemről: „A frottír törölközőtől a munkaruhán át az öltönyig, a dísztárgyakig „minden” megtalálható volt bennük. Az első napokat a falusi templombúcsúkhoz tudnám hasonlítani. Ilyenkor a település lakosai felkeresték az érkezőket, hogy megtekintsék és megvegyék áruikat”.96

    Az idelátogató lengyel vendégmunkások sok kis ajándékkal kedveskedtek a szakszövetkezetben vezető szerepet betöltőknek, Csorba Ferenc elmondta, hogy „a piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság zászlókat ajándékoztak nekünk. Őnáluk ez volt a divat.”97 Időközönként előfordult – főleg az 1980-as évek második felében –, hogy korábban a szakszövetkezetben dolgozók turistaként is visszajöttek: „volt, hogy kirándulóként jöttek Magyarországra, és eljöttek Jakabszállásra, és meglátogatták a szállásadókat.”98

    Sok jakabszállásinak a lengyelek életfelfogása, jó kedve és vidámsága maradt meg emlékként azokról az időkről: „Mi egy hajtós valakik voltunk – megcsináltak ők is mindent –, de ők nyugodtabb természetűek voltak, és nekik volt igazuk.” „Szerettek énekelni. Az a szép, az a szép… kezdetű nóta volt a kedvencük. Nekik is voltak könnyebb szövegű nótáik, amiket mi is megtanultunk. Végtére is annyiszor hallotta az ember (…).”99

    A jakabszállási magyar-lengyel kapcsolat közel kilenc éves fennállása alatt a két település lakói között barátságok szövődtek, melyek a levelezésben vagy a kölcsönös kirándulásokban éltek tovább még évekig. Az idő múlásával sajnos ezek a kapcsolatok ellaposodtak, és a rendszerváltás hatására később megszűntek.


    3. Viszontlátogatások

    3. 1. Alkalmai, céljai, résztvevői

    A jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet vezetőségének és dolgozóinak is lehetőségük nyílt arra, hogy Lengyelországba, Piotrków-Trybunalskiba utazhassanak. A meghívások általában egy alkalomra szóltak a téli időszakban, amikor nem kellett mezőgazdasági munkát végezni.

    Két kivételes alkalomból történő meghívás nem a téli időszakra esett. Ezt a két utazást a piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság tíz,100 illetve tizenöt esztendős fennállásának megünneplésére szervezték.101 (9. és 10. melléklet) Ekkor nagyszabású ünnepségsorozatokat tartottak, amelyekre természetesen a jakabszállásiakat is meghívták.

    A meghívás egyik fontos oka a köszönet kifejezése volt a magyar félnek, amely munkalehetőséget nyújtott a segítségre szoruló „baráti” országnak, másrészt, hogy az ezáltal kialakult lengyel-magyar kapcsolatot még jobban elmélyítsék és fenntartsák. A lengyelországi találkozás másik jelentős oka a munkakapcsolat folytatásának megbeszélése volt. Itt esett szó ugyanis a következő év munkavállalási lehetőségeiről. Felvázolták a szakszövetkezetben dolgozó lengyel munkacsoportok várható számát, ami a termésbecslés következtében már körvonalazódni látszott.102 Továbbá tárgyalások folytak a Jakabszállásra érkező turnusok időbeli ütemezéséről is. Megegyeztek a folyamatos vezetői kapcsolattartásról, amely vagy személyesen – Magyarországra látogatás útján – vagy közvetett módon, telefonon keresztül történt.

    A résztvevők száma a meghívás jellegétől függött. Legtöbbször egy szűk, négy- öt tagú küldöttség utazott ki Lengyelországba: a párttitkár, a szakszövetkezeti elnök, a főkönyvelő és a főagronómus.103 A kitüntetett eseményekre – az évfordulós ünnepségekre – a szakszövetkezet dolgozóit is meghívták, nemcsak a Népfront vezetőit. Ilyen esetekben nem vonattal, hanem autóbusszal történt az utazás: „Amikor busszal mentünk, akinek kedve volt, jöhetett. Negyvenöt személyes volt a busz, így annyi személy utazhatott velünk.”104 Ez az idézet is jól mutatja, hogy a két fél közötti munkakapcsolat mellett, személyes szinten barátságok is kötődtek.

    Mivel a meghívások gyakori okai a lengyel szervezésű kulturális napok voltak – melynek keretein belül magyar estet is tartottak –, ezért több szórakoztató rendezvényen is részt vett a jakabszállási szakszövetkezet küldöttsége. Ezek közé tartoztak a fogadások, a szórakoztató és kulturális műsorok, a nevezetességek bemutatása és a mulatozások. Természetesen voltak egyéni szervezésű programok is. A fogadásokon és a kulturális rendezvényeken előszeretettel megjelentek az egykoron Jakabszálláson dolgozó lengyelek is, ilyenkor barátságosan, üdvözölték egymást a rég nem látott ismerősök, s elevenítették fel a régi szép időket.105


    3. 2. A kint tartózkodás bemutatása

    A lengyelországi látogatásokra a kiutazások a legtöbb esetben vonattal történtek.106 Varsóban szálltak át a Piotrkówba tartó vonatra, vagy személygépkocsikkal várták a jakabszállási küldöttséget Lengyelország fővárosában és onnan szállították őket a városba. (11. melléklet) Ha autóbusszal utazott a szakszövetkezet, akkor a célállomás közvetlenül a Baráti Társaság központja volt.

    Zömében a magyarok is családoknál voltak elhelyezve. A már korábban kialakult ismeretség, baráti kapcsolat volt a meghatározó a szálláshelyek kialakításánál.107 Amelyik jakabszállási szállásadója volt valamelyik lengyel munkásnak, akkor a szerepeket felcserélve viszonozták a kedvességet. A meleg fogadtatás viszont mindenhol garantálva volt, mindent megtettek a magyar „barátok” jókedve érdekében: „Mindenhol kedvesen, lengyel baráti szeretettel vártak bennünket nemcsak a szállásunkon, hanem bármerre is jártunk.”108

    A nyelvi különbségek leküzdését tolmács segítségével oldották meg. A jakabszállási delegációt leggyakrabban Katona Gyula tolmács kísérte el, aki orosz nyelvtudásával közvetítő szerepet töltött be a magyar és a lengyel fél között.109

    A kint eltöltött napok alatt a legfontosabb eseménynek a protokolláris látogatások számítottak, melyekre Palásti Kovács Imre így gondol vissza: „A városvezetőkhöz, a járási és vajdasági elnökökhöz is elmentünk, olyan helyekre bevitt minket Jan Stolarśki, ahova egyébként nem jutottunk volna el.”110 A szinte csak hivatalos személyekkel történő látogatások mellett olyanok is előfordultak, melyek a szórakoztatás célját szolgálták. Ilyenek voltak a kulturális napokhoz köthető magyar estek. „Jó néhányszor részt vettünk ilyen alkalmon, ahol magyar néptáncot, szép magyar nótákat mutattak be lengyelek – remek kiejtéssel -, körülbelül akkora művelődési házban, mint a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, ami mindig tele volt. Tehát az érdeklődés is nagy volt az irányába.”111

    Nemcsak ilyen jellegű kulturális programokat szerveztek a jakabszállási vendégek számára, hanem a kulináris élvezeteket is előtérbe helyezték: vacsoraesteket is rendeztek a magyaroknak, ahol finom lengyel ételeket, és a nemzeti hagyományt jelképező italokat kóstolhattak meg.112 Gyakori program volt a színházlátogatás is, amikor a szakszövetkezetet képviselők bepillantást nyerhettek a lengyel művészet és színjátszás világába.

    Mindemellett más jellegű programokat is szerveztek a magyar vendégek számára. Több olyan helyszínre is ellátogattak a magyarok, ahol a lengyel ipar egy kis szeletét ismerhették meg, ezek közé tartoztak például a gyár- és bányalátogatások is: „Külszíni fejtésű bányát néztünk meg, majd felvittek az erőmű tetejére bennünket és onnan gyönyörű panoráma tárult elénk. Másnap vasgyárlátogatásra voltunk hivatalosak.”113 (12. melléklet)

    Fakultatív programként – az évfordulós ünnepségeken – a hivatalos fogadásokon kívül részt lehetett venni az esténkénti vacsorával egybekötött zenés, táncos mulatságokon is. Ilyenkor nyílt lehetőség arra, hogy a Jakabszálláson valaha dolgozó lengyel munkások még egyszer találkozhassanak korábbi munkáltatóikkal, munkatársaikkal és szállásadóikkal. Az ilyen jellegű estéket mindig nagy érdeklődés követte: „Akkor ott volt mindenki, aki valaha járt Jakabszálláson, így rengetegen voltunk.”114

    A másik szabadon választható program a városnézés volt. Piotrków-Trybunalskinak sok nevezetessége van, melyeknek nagy részét a magyar küldöttség is megtekintette: ezek közé tartozott Zygmunt Stary reneszánsz vára, amely egy időben a király székhelyeként szolgált; a városi piac, amit műemlék jellegű házak vesznek körül; az Óvárosban található Szent Jakab plébánia és a középkori városi falak. Ezt mondta Palásti Kovács Imre a város nevezetességeinek megtekintése után: „Emlékezetes helyszíneket tekintettünk meg, már csak ez miatt is érdemes volt kilátogatnunk ide.”115

    A Lengyelországban kint töltött utolsó estén a jakabszállási szokásnak megfelelően egy búcsúvacsorát rendeztek a magyaroknak, ezzel is próbálták emlékezetessé tenni számukra az itt töltött napokat. A Lengyelországban eltöltött néhány nap nagyon pozitív benyomásokkal telt. Olyan volt, mint egy üdülés: minden esetben csak az útiköltséget kellett a magyar félnek fizetnie, a lengyelországi ellátás teljesen ingyenes volt, mivel az étkezést és a szállást is a piotrków-i Lengyel-Magyar Baráti Társaság biztosította számukra. A jakabszállásiak számára ezek a meghívások nem csak kulturálisan és turisztikailag voltak érdekesek, hanem az emberi kapcsolatok elmélyítését is szolgálták.


    3. 3. A lengyelországi utazások emlékei

    Tánczos Csaba, a szövetkezet agronómusa így gondol vissza az egyik kirándulásra: „Amikor mi voltunk azon a tíz éves évfordulón, arra nagyon emlékszem, hogy a sofőr volt az én szállásadóm. Ugyanúgy magánházaknál helyeztek el bennünket a kialakult barátságok alapján. Azoknál voltunk elszállásolva, akik valaha nálunk is jártak. Akkor Zigmund – aki nagyon jólelkű ember volt – bulit szervezett a számomra, mert mindenki kíváncsi volt arra, hogyan néz ki a magyar agronómus. Voltunk vagy tizenöten a vacsorán. Ez egy nagyon kellemes emlék.”116

    Palásti Kovács Imre, a szakszövetkezet főagronómusa is sok élménnyel gazdagodott a lengyelországi kirándulásokkor: „Kint voltunk náluk vendégségben, akkor is csak négyen vagy öten lehettünk. Jureknél, egy postaszolgálatosnál voltunk elszállásolva. Valami maradandóval szeretett volna megajándékozni minket, ezért beállított négy üveg minőségi lengyel vodkával – abban az időben azért pult alatt akkor is folytak az ilyen jellegű üzletek. Ugyanitt Jurekéknél vacsorára voltunk hivatalosak. Olyan gazdag tálalás volt, annyiféle és olyan bőséggel, hogy az nálunk is első helyen állna. Abban az időben, amikor mindenki a lengyelekről beszélt, hogy ott milyen rettentő rossz a helyzet. Nagyon keveset beszéltek Romániáról és Erdélyről, hogy ott mi van.”117

    Egyéni utazások is történtek, ami ékes bizonyítéka a baráti kapcsolatok kialakulásának.

    Palásti Kovács Imre is szert tett kinti ismeretségre: „Nekünk is volt egy-két családdal jó baráti viszonyunk. Mi turistaként kimentünk, szervezték az utunkat, náluk is aludhattunk.”118 Palásti Kovács Márta, aki gyermekként vett részt ezeken az utazásokon, így emlékszik vissza a Lengyelországban töltött napokra: „Kétszer történt, amikor a magyar-lengyel barátság kapcsán utaztunk ki Lengyelországba. Egyszer 14 évesen, talán elsős gimnazista lehettem, a másik még talán fiatalabb koromban történt, de arra nem emlékszem pontosan. Apukám tulajdonképpen az egyik vezetője volt a lengyel-magyar barátságnak. Így ő kapcsolatba került lengyel részéről azokkal az emberekkel, akik vezették ezt az egészet. Az utazást – azt, mely 14 éves koromban történt – egy az egyben ők szervezték, egy körutazás volt Lengyelországban.”119

    A programok igen változatosak voltak: túrázások, kirándulások, vacsorameghívások.120 Bebarangolták Zakopáne hegyes részeit, megtekintették Auschwitz–Birkenau-t, mely örökre szóló emlékké vált. Továbbá felkeresték Krakkó nevezetességeit, s természetesen ugyanígy tettek Piotrków-Trybunalskiban is. E kiránduláson, érdekes módon nem magánházaknál voltak elszállásolva, amelyet az utazás jellege magyarázhat. „Szállodákban aludtunk, és panziószerű kisebb szállásokon, de családoknál nem. A szüleim részt vettek olyanon is, amikor családoknál voltak elszállásolva, de én akkor nem voltam velük.”121

    Bár tolmács nem utazott velük, e körutazáson remekül elboldogultak a felfedezésre váró országban: „Amit az emberi cselekedetek, érzelmek jeleztek, az nagyon jól működött. Megmaradt bennem, hogy csak akkor volt tolmács, amikor az ő vezetőségükkel, azzal a bizonyos János bácsival és társaival találkoztunk, akkor volt tolmács, habár János bácsi tudott magyarul.122 Továbbá segítségükre volt édesapja, Palásti Kovács Imre néhány szavas lengyel nyelvismerete, és saját iskolai orosz tudása is.

    Az utazások alatt kialakult egy sajátos képe az akkori lengyelekről: „Rossz élményem abszolút semmi nem volt, szerették a magyarokat, bármerre, bárhol voltunk, nekem nagyon pozitív volt. Mindenütt, mint a hímes tojást, úgy kezeltek minket, kedvesek voltak és szolgálatkészek. Vittek minket mindenfelé, persze ők is ugyanígy, nálunk is maximális ellátásban részesültek. De látszott rajtuk, hogy ez egyáltalán nem terhes nekik, jó szívvel csinálják. Nekem úgy maradt meg, mintha bármijüket odaadták volna. A szeretet nem csak azok felől jött, akik nálunk dolgoztak, hanem mindenkitől bármerre is jártunk. Azt hiszem külföldön először, itt Lengyelországban voltam, a baráti kapcsolat által, ezért is maradhatott meg ilyen komoly emlékként.”123

    A lengyelországi viszontlátogatások rendkívül kedvezően hatottak a két baráti társaságra és annak tagjaira, jó irányba befolyásolták a kapcsolat további alakulását.


    4. A jakabszállási magyar – lengyel kapcsolat felbomlásához vezető út

    4. 1. Változás a piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaságban

    Az 1987-es esztendőben személycsere történt a piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság vezetői tisztségében.124 A társaság korábbi vezetője Jan Stolarśki, a lengyel-magyar barátság elkötelezett híve volt – felesége is magyar volt –, aki szívvel-lélekkel végezte a társaság irányítását: „Összejött egy magyar leányzóval és kivitte Lengyelországba. Érezhető volt, hogy őbenne mindig megvolt a magyarok iránti barátság. És persze magyarul is jól beszélt”.125 A munkakapcsolaton alapuló jó viszonyt jelzi, hogy a jakabszállásiak is megalapították Magyar-Lengyel Baráti Társaságukat, s a piotrkówiak évről évre vendégül látták a szakszövetkezet delegációját. A kapcsolat szépen fejlődött: a lengyelek érdekeltek voltak abban, hogy Jakabszálláson dolgozzanak, a szakszövetkezet az alkalmazásukkal pedig pótolni tudta a betakarítási munkánál fellépő munkaerőhiányt.

    Jan Stolarśkit 1987-ben leváltották vezetői tisztéből. Ebben a kora is közrejátszhatott, mivel már a nyolcvan esztendőt is betöltötte. A döntő magyarázatot a személycserére Palásti Kovács Imre adta meg: „Az emberek mindenütt egyformák. Ezt a János bácsit is – mert mi csak így hívtuk – kifúrták a pozíciójából, és egy idős hölgy vette át a helyét, aki egészen más szellemiséggel csinálta az egészet.”126

    Az új vezető egészen más oldalról közelítette meg a jakabszállási szakszövetkezet és a piotrkówi Baráti Társaság viszonyát.127 A régóta jól működő kapcsolat menetét teljesen más mederbe terelte. A munkán alapuló szerveződést háttérbe szorítva a piacozást helyezte előtérbe.128

    Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy az 1980-as években behozott egy-két szatyor áru helyett, három-négy, esetlegesen öt táska lengyel áruval érkeztek. Így a munka iránti is jelentősen csökkent az érdeklődés, mivel elsődleges feladatuknak érezték a hozott áruk értékesítését. „Ezután még működött két-három évig a kapcsolat, de aztán ebből eredően ellaposodott az egész. Tulajdonképpen ezzel a hölggyel nem lehetett úgy tartani a kapcsolatot, mint János bácsival, egyrészt a nyelvi akadályok, másrészt a szemléletbeli különbség miatt.”129


    4. 2. A magyar-lengyel baráti társaságok országos szerveződése, és abban Jakabszállás szerepe (1987-1989)

    Bár változások történtek az itt dolgozó lengyelek motivációjában, de továbbra is folyamatos volt a szakszövetkezetbe érkezésük, mivel munkájukat továbbra is tisztességesen elvégezték. Az 1988-as és 1989-es esztendőben – ha nem is a megszokott létszámban, de – érkeztek a lengyel csoportok, akiket az év során felmerülő idénymunkák elvégzésére továbbra is alkalmaztak: őszi betakarításra, szőlőmunkára és a palackozó üzemben való munkavégzésre.

    1989-ben a szakszövetkezet már üzemlátogatás céljából is meghívta a piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság tagjait. Ilyenkor harminc fő körüli létszám érkezett, akik díjmentes étkezést, szállást és orvosi ellátást kaptak itt tartózkodásuk alatt.130

    A jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet és a piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság kapcsolata hatással volt Bács-Kiskun megye más településeire is, például Városföldre és Madarasra is. Igaz sokkal rövidebb ideig és nem ekkora létszámban.

    Bár az 1987-es esztendőben már érződtek a változások, amelyek az új vezetés miatt történtek, de Jakabszálláson még kimondottan aktív volt a Baráti Társaság ténykedése. Az 1987. évi munkaterv tanúsága szerint sok programmal és jövőbe mutató tervvel készültek. „Munkánkkal, rendezvényeinkkel kulturált szórakozást, lehetőséget kívánunk biztosítani a kollektíva tagjai számára, hogy megismerhessék és mélyebben tanulmányozzák a közös történelmi múltat. A kulturális rendezvényeken meg kívánunk ismerkedni a lengyel kultúra és művészet alkotásaival, közelebb kívánjuk hozni népeink kulturális hagyományait. […] Ennek érdekében: 1. Lengyel filmhetet szervezünk a községi művelődési otthonnal közösen. 2. Az óvodások, iskolások szórakoztató délutánt szerveznek, lengyel dalok, táncok, irodalmi alkotások bemutatásával. 3. Kézimunka kiállítást rendezünk a testvérszervezet tagjainak alkotásaiból, saját munkáinkat bemutatjuk Lengyelországban. 4. A Jakabszálláson tartózkodó csoportok részére segítünk megismerni lakóhelyünket, valamint megyénk székhelyét. 5. Segítünk a Jakabszálláson tartózkodó lengyel csoportok részére a szabadidő kulturált eltöltésében. Közös estet szervezünk, melyen tájékoztatjuk őket tevékenységünkről. 6. Előkészítjük és megkötjük az együttműködési megállapodást a piotrkowi szervezettel, mely munkánk tartalmi keretét adja.”131

    1987. június 2-ára lengyel napot szervezett „a jakabszállási Magyar-Lengyel Baráti Társaság kollektívája, a Hazafias Népfront Községi Bizottsága, Jakabszállás Község Tanácsa és a Pártalapszervezet”.132 (13. melléklet) Ezen ünnepségre egyfelől azért került sor, hogy ünnepélyessé tegyék, s tiszteletüket fejezzék ki a településre látogató „Zbigniew Lakomski, a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ igazgatója, Tadeus Olsanki a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ igazgatóhelyettese, Dr. Jaczó Zoltán tolmács és Jan Stolarśki, a piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság elnöke irányába”.133 Másfelől pedig az iskola tanulóifjúságát akarták közelebb hozni a lengyel művészethez és a lengyelországi mindennapokhoz.

    1988 mozgalmas esztendeje volt a Jakabszállási Magyar-Lengyel Baráti Körnek. Több budapesti rendezvényre is hivatalos volt a vezetőség, az 1988. július 21-én Lengyelország újjászületésének ünnepe alkalmából tartandó fogadásra személyesen Tadeusz Czechowicz, a Lengyel Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete hívta meg őket,134 de ilyen esemény volt a Magyar-Lengyel Baráti Körök aktivistáinak találkozója 1988. november 25-én a budapesti Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ épületében.135

    A Hazafias Népfront Propaganda és Művelődéspolitikai Osztályán dolgozó Kirschner Péter egy javaslatot tett a kétoldalú baráti körök tevékenységének a továbbfejlesztésére. Szerették volna összefogni a különböző, döntően alulról jövő kezdeményezéseket, és a baráti társaságokat egy országos ernyőszervezetbe tömöríteni. „Az egyes körök tevékenysége, aktivitása jelentős eltéréseket mutat. Azok tevékenysége teljesedett ki jobban, ahol kevésbé érvényesülnek a protokolláris szempontok. […] A partnerkapcsolatok fejlődése, az új egyesületi törvény megalkotása, a nemzetközi együttműködésben bekövetkező kedvező változások egyaránt felvetik a baráti körök, tagságok helyzetének rendezését. […] A Hazafias Népfront meggyőződése, hogy a népi demokrácia ezen kezdeményezéseinek és szervezeteinek szerepe nemzetközi kapcsolatunkban egyre inkább felértékelődik. Tevékenységükben igénylik az állami és társadalmi szervezetekkel való egyenrangú kapcsolatot, együttműködést. Nincs szükség azonban állandó felügyeletre, gyámkodásra, ellenőrzésre.”136 Szerepel még a tervezetben, hogy a Hazafias Népfrontnak ehhez a munkájához jelentős mértékben járuljanak hozzá a baráti körök, illetve a Hazafias Népfront Titkársága lenne a továbbiakban is a baráti körök érdekképviseleti szerve. Nagy Béla elnök 1988. október 20-án kelt válaszában kiemelte, hogy: „Tekintettel arra, hogy a legnagyobb számú kör, annak tagsága véleményünk szerint a magyar-lengyel csoportoké, így modell értékű szerveződés kialakítását a Magyar-Lengyel Baráti Társaságnál látjuk. Igényli ezt szerintünk az évezredes közös történelmi múlt, korunk azonos helykeresése a szocialista viszonyok között, és a jövő építés azonos reform platformja egyaránt. Népeink hagyományos barátsága és sok-sok már kialakult kollektív és egyéni kapcsolat szerintünk e társaság megszervezését igényli elsősorban. […] A csupán tagdíjakból és igen kevés munkahelyi támogatásból működő körök nem viselnek el semmiféle költséget, hozzájárulást, melyet a javaslat „jelentős mértékű” hozzájárulásként fogalmaz.”137

    A Magyar-Lengyel Egyesületek Országos Szövetsége is elküldte Nagy Béla jakabszállási elnöknek véleményezésre az alapszabály tervezetet.138 Antoniewicz Roland országos elnök nagy reményeket fűzött az országos szervezethez, magas szintű politikusokat szeretett volna a támogatók között tudni, erről 1988. december 19-én kelt levelében így ír: „Szerintem a MLEOSZ alakuló ülését február-márciusban kellene megtartani, ezt mindenképpen megszervezem – természetesen, ha egyetértetek ezzel –, akár szervezőbizottsági elnökként. Ez lényeges, hogy javaslatomra mielőbb reagáljatok, mert az alakuló ülésre mindenképpen meghívnám Major Laci barátomat, az MSZMP KB Irodájának vezetőjét, a párt szóvivőjét (Grósz Karcsi barátom jobb kezét), Pozsgai Imre államminiszter barátomat és Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkárt. […] Talán még azt is sikerült elintéznem, hogy az ünnepségre a Parlament kupolatermében kerüljön sor, akkor viszont feltétlenül szükség lenne arra, hogy minden alapító tag részéről a teljes vezetőség ott legyen! Ugyanis blamáló dolog lenne, ha a televízió (melynek jelenlétéről gondoskodom) félig üres termet mutatna…”139 Nagy Bélát az MLEOSZ alelnökének javasolta Antoniewicz Roland. Nagy Béla az 1989. január 2-án kelt levelében támogatja az elképzelést, a működés elveivel egyetért, csak kisebb változtatásokat javasol, például a tagdíjfizetés elhagyását, kisebb vezetőséget. Levelét ezekkel zárja: „Összességében az Országos Szövetség gondolatát jónak tartom, azonban társadalmi szervként képzelem el működését, nem pedig ilyen apparátussal, mint titkárság, iroda, stb.”140 A fentiek bizonyítják, hogy országosan is eredményes munkát végzett a Jakabszállási Magyar-Lengyel Baráti Kör, hiszen elnökét és vezetőségét minden fontos eseményre meghívták, az országos szervezetek vezetői adtak az ő véleményükre.

    1989 októberében történt az utolsó Lengyelországba történő kiutazás, melyet a piotrkowi Lengyel-Magyar Baráti Társaság szervezett, fennállásának tizenötödik évfordulója alkalmából, melyre a jakabszállási küldöttség is hivatalos volt.141

    Az 1989-es év döntő fordulatot hozott a jakabszállási magyar-lengyel kapcsolatban. A rendszerváltás és annak következményei hozzájárultak a kapcsolat felbomlásának gyorsításához.



    4. 3. Az 1989-es rendszerváltás hatása

    A rendszerváltás folyamata nem kedvezett a jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet és a piotrkówi baráti társaság kapcsolatának. A gazdasági válság hatással volt a jakabszállási magyar-lengyel kapcsolatokra is, mert annak alapja a lengyel vendégmunkások foglalkoztatásában rejlett. A 1989–90-es rendszerváltozás következtében megszűntek azok a vonzó tényezők, amelyek az együttműködést gazdaságilag is előnyössé tették: rosszabb lett a gazdasági helyzet és a valutaárfolyam is számunkra hátrányosan változott.

    Ezek következtében csökkenni kezdett a Jakabszálláson és ezzel együtt Magyarországon dolgozó lengyel vendégmunkások száma. A palackozó üzembe utoljára 1989. november 5-én,142 a szakszövetkezetben felmerülő idénymunkára pedig utoljára 1990-ben érkeztek lengyelek. (14. melléklet) Palásti Kovács Imre így foglalta össze a rendszerváltás hatását: „Magyarországon nagymértékben megváltozott az életszínvonal és a gazdasági lehetőségek.” Majd tovább folytatta gondolatát: „Nálunk megdrágult az élet, elromlott a forint-zlotyi arány és már nem jelentettünk üzletet nekik.143

    A magyar és a lengyel fél között kialakult kapcsolatokat is megtépázta a 1989-ben bekövetkező rendszerváltás. Amit nem sikerült megőrizni közösségi szinten – munkakapcsolat, baráti társaság –, azt a családok véghez tudták vinni, fenn tudták tartani, a levelezések és a kirándulások formájában.

    Két családdal tartottuk a kapcsolatot levelezgetés útján. Emlékszem, 1985 környékén kezdtünk levélváltásba velük, s ez tovább tartott, mint 1989, de már pontosan nem jut eszembe, hogy meddig. De tudom, sok jakabszállási tartott fenn kapcsolatot azokkal a lengyelekkel, akik korábban náluk szálltak meg.144 De ezek a kapcsolatok is megszűntek a rendszerváltást követő néhány évben.


    Összegzés

    Mind a jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet, mind a piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaságnak érdeke volt, hogy kapcsolat alakuljon ki közöttük. A jakabszállási szakszövetkezet az idénymunkák miatti munkaerőhiányt pótolta a lengyel baráti táraságtól érkező csoportokkal. A munkára jelentkező lengyelek pedig a kedvező bérek és a valutaárfolyam miatt növelni tudták életszínvonalukat a jakabszállási munkalehetőségnek köszönhetően.

    A kapcsolat 1980-ban kezdődött és nagyon jól működött 1987-ig. A szakszövetkezetben és a Népfront közvetítése által a Szikrai Állami Gazdaságban dolgozó lengyelek kiválóan végezték a rájuk bízott feladatokat, aminek hatására a kapcsolat elmélyült közöttük. A jakabszállásiak 1986-ban létrehozták Magyar-Lengyel Baráti társaságukat, mely inkább gesztus értékű volt, de közelebb hozta egymáshoz a két felet.

    1987-ben – mint korábban említettük – az addig a Lengyel-Magyar Baráti Társaságot vezető Jan Stolarśkit leváltották. Az őt követő elnök már teljesen más mentalitással gondolt a jakabszállási kapcsolatra. A munkalehetőséget másodlagosnak tekintette, a lengyel árukkal való üzletelést tartotta az első rangúnak. Ez a kapcsolat romlásához vezetett.

    Azonban ezen időszak alatt is barátságok, ismeretségek alakultak ki a kapcsolat résztvevői között, melyekhez a kölcsönös levelezések és látogatások is hozzájárultak.

    Az 1989-ben kezdődő rendszerváltás negatív hatással volt a két fél kapcsolatára. A munkakapcsolatra épülő viszonyban a lengyel fél elvesztette érdekeltségét a jakabszállási és magyarországi munkavállalás által felmerülő gazdasági viszonyok miatt. Ez a kapcsolat felbomlásához vezetett, közösségi s később egyéni szinten is.  A rendszerváltás után a szakszövetkezet átalakult. A földek és gyümölcsösök tagoknak való visszaadása megszüntette a Népfront Szakszövetkezet munkaerőhiányát, mivel már nem a szakszövetkezet tulajdonában voltak, így azok megműveléséről már nem a Népfrontnak kellett gondoskodnia. Továbbá már Magyarországon nem a munkaerőhiány, hanem a megjelenő munkanélküliség jelentett problémát. A lengyel mozgatók is megszűntek az anyagi érdektelenség miatt. Tehát gazdasági érdekek nélkül a kulturális kapcsolat sem maradt fenn a két szervezet illetve a két település között.

    A kapcsolat inkább a lengyel vendégmunkások szempontjából volt előnyös a fizetési feltételek, a bérmentes szállás és étkezés miatt. Bár a viszontlátogatások alkalmával ők is teljes körű kiszolgálásban részesítették a jakabszállásiakat, de ez a köszönet kifejezésén túl azért is történhetett, mert érdekeltek voltak a kapcsolat folytatásában. Miután ez az érdekeltség megszűnt, a kapcsolat is felbomlott. A két fél közötti kapcsolat gyümölcsöző volt mindaddig, amíg a politika és a vele járó gazdasági hatások bele nem szóltak. E változások következtében azonban megszakadt a közel tíz évig tartó jó viszony.



      MELLÉKLETEK

        Képek/dokumentumok

        1. melléklet: A jakabszállási Magyar-Lengyel Baráti Társaság megalapításának tervezete

        2. melléklet: Jakabszállás elhelyezkedése

        3. melléklet: Piotrków-Trybunalski

        4. melléklet: Életkép a palackozó üzemből

        5. melléklet: Búcsúest Jakabszálláson

        6. melléklet: Munkavállalási kérvény

        7. melléklet: Az 1981. július 6-tól munkára érkező lengyelek névsora

        8. melléklet: A jakabszállási munkavégzést tanúsító igazolás

        9. melléklet: Piotrkow-i Lengyel-Magyar Baráti Társaság meghívója tizenöt éves, jubileumi ünnepségükre

        10.  melléklet: Ajándékba kapott váza

        11.  melléklet: Magyar küldöttség Pitrków-Trybunalski határában.

        12.  melléklet: Emlék a szénbányából

        13.  melléklet: Az 1987-es jakabszállási lengyel nap programja

        14.  melléklet: A palackozó üzembe érkező utolsó lengyel csoport névsora


        Interjúk

        15.  melléklet: Palásti Kovács Imrével készített interjú

        16.  melléklet: Csorba Ferenccel készített interjú

        17.  melléklet: Tánczos Csabával készített interjú

        18.  melléklet: Kósa Antallal készített interjú

        19.  melléklet: Tóth Kálmánnal készített interjú

        20.  melléklet: Palásti Kovács Mártával készített interjú

        21.  melléklet: Ekker Lajossal készített interjú




        1. melléklet: A jakabszállási Magyar-Lengyel Baráti Társaság megalapításának tervezete:

        1. melléklet (1)

        1. melléklet (2)

        2. melléklet: Jakabszállás elhelyezkedése

        2. melléklet


        3. melléklet: Piotrków-Trybunalski

        3. melléklet


        4. melléklet: Életkép a palackozó üzemből

        4. melléklet


        5. melléklet: Búcsúest Jakabszálláson

        5. melléklet


        6. melléklet: Munkavállalási kérvény

        6. melléklet


        7. melléklet: Az 1981. július 6-tól munkára érkező lengyelek névsora

        7. melléklet


        8. melléklet: A jakabszállási munkavégzést tanúsító igazolás

        8. melléklet


        9. melléklet: A piotrkowi Lengyel-Magyar Baráti Társaság meghívója a tizenöt éves, jubileumi ünnepségükre

        9. melléklet


        10. melléklet: Ajándékba kapott váza

        10. melléklet


        11. melléklet: Magyar küldöttség Piotrków-Trybunalski határában. Balról az első Kósa Antal

        11. melléklet


        12. melléklet: Emlék a szénbányából

        12. melléklet


        13. melléklet: A 1987-es jakabszállási Lengyel nap programja

        13. melléklet


        14. melléklet: A palackozó üzembe érkező utolsó lengyel csoport névsora

        14. melléklet (1)

        14. melléklet (2)



        15. melléklet: Palásti Kovács Imrével készített interjú

          Pontosan mit jelent az, hogy szakszövetkezet?

          – A szakszövetkezet a szövetkezés egy formája. Abban különbözött a tsz-ektől, hogy itt volt egy közös gazdaság, ami tulajdonképpen úgy működött, mint a tsz-eknél, de ugyanakkor a tagság nem volt kötelezve arra, hogy közös munkát végezzen. Használhatta a földjét, amivel belépett a szakszövetkezetbe, vagy éppen a szakszövetkezet is bérelhetett földet tőlük.

          Volt, aki 10 hektáron, volt, aki 20 hektáron gazdálkodott. Olyan is előfordult, hogy valaki 2-3 hektár vagy 10 hektár szőlőt művelt. Formájában különbözött a tsz-ektől. Mert ott – ugye – teljesen közös gazdaság volt, minden földterület a szövetkezet tulajdonában volt és minden tagnak kötelező volt dolgoznia.

          A szerszámok közösek voltak?

          – Persze, folyamatosan kialakult. A Jakabszállási Népfrontnál a szakszövetkezet 6000 hektár földterületet birtokolt. Nagyjából 3000 hektáron gazdálkodott a szövetkezet, 3000 hektáron a tagság, ez azonban később alakult ki, mert indulásnál nem éppen ez volt az arány.

          Meddig működött a jakabszállási Népfront Szakszövetkezet?

          – 2003–2004 körül fejezte be a tevékenységét, végelszámolást hajtottunk végre. A földet, azt mind visszaadtuk a tulajdonosoknak, akik annak idején behozták a szakszövetkezetbe. A rendszerváltás után a szakszövetkezet vagyonát nevesíteni köllött, ennek voltak szabályai, hogy milyen alapon kell felosztani a földtagok vagyonát. Szét köllött osztani a tagok között attól függően, hogy mennyi területtel lépett be, mennyi ideig volt tagja a szakszövetkezetnek, részt vett-e közös munkában, és ott mennyit dolgozott. Amikor megtörtént a végelszámolás, akkor ennek alapján szét lett osztva a vagyon.

          A lengyel magyar kapcsolatok ezen időszakon belül mikorra tehetőek?

          – A lengyel-magyar kapcsolat ’80-ban kezdődött, és akkor ez tartott 9 évig. Tulajdonképpen arra az időre datálódik, amikor a lengyeleknél olyan nagyon rossz volt a gazdasági helyzet: munkanélküliség, rossz kereseti lehetőség, rendkívül rossz ellátás.  Jaruzełski tábornok szükségállapotot vezetett be, de az életszínvonal nem lett jobb. Ekkortájt rendkívül jó arányban váltódott a magyar forint lengyel zlotyira. Akik hozzánk is jártak dolgozni – mert nagyon sok helyre jártak Magyarországon nemcsak hozzánk –, két hét alatt kerestek annyit, mint otthon három hónap alatt.

          És akkor ez is egy indok volt, hogy Magyarországra jöttek?

          – Ez az elejében nem látszott annyira, de később kilógott a lóláb. Aki ennek a lengyel társaságnak az elnöke volt akkoriban, összejött egy magyar leányzóval, és kivitte Lengyelországba. Érezhető volt, hogy őbenne mindig megvolt a magyarok iránti barátság. És persze magyarul is jól beszélt.

          Mekkora volt a lengyel munkások száma Jakabszálláson?

          – Abban az időben korlátlan lehetett volna a lengyel munkások száma. Ez inkább azon múlott, hogy nekünk mennyire volt szükségünk, mennyit tudtunk kiszolgálni. A létszámot először telefonon egyeztettük, majd írásos formában is rögzítettük. Mert hozzánk általában gyümölcsszedésre: barack-, alma-, körte- és szilvaszedésre, továbbá szüretre jöttek. Volt olyan, hogy tavasszal szőlőt is metszettünk velük. Az az igazság, hogy ezek között olyan igazi melós ember nem volt: tanár, orvos, rendőr, tulajdonképpen azok, akik lényegében ebben a Baráti Társaságban benne voltak. Ahhoz, hogy beszervezzék őket a magyarországi munkára, be kellett lépniük a Baráti Társaságba, de ez sok száz embert tett ki.

          Hány fő érkezett egy csoportban?

          – Volt 150 hektár őszibarack, nos azért ahhoz sok ember köllött. Egyszer megpróbáltuk, hogy 80 főt alkalmazunk, de általában 38-45 között mozgott a létszám. Ennyi embert tudtunk jól mozgatni, mert 80-nal már mi sem bírtunk el normálisan. Egyrészt nem is értettek hozzá, bár azok, akik sokszor voltak, akik 8 éven keresztül idejártak, azokkal könnyű volt. A 80 embert mire betanítottad, hogy mit hogy kell csinálni, és mit hol talál meg, ahhoz azért sok ember, több irányító köllött. De annyira nem voltunk mi sem sokan, hogy a 80 főt kiszolgáljuk, mert ott gond volt az étkeztetésnél és a szállásadásnál is.

          Hol voltak elhelyezve?

          – Ott Jakabszálláson, házaknál voltak elszállásolva. A lakosoknak is jól jött, mert normális árat fizettünk, volt, aki 6-8-at elhelyezett, volt, aki csak hármat. És ez így szépen kialakult. A lakosság már alig várta, többé-kevésbé idős nénik, hogy megérkezzenek.

          Hogyan utaztak a vendégmunkások?

          – Vonattal jöttek Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Volt egy 45 személyes buszunk, felmentünk vele értük, és lehoztuk őket Jakabszállásra. Általában vasárnap reggel jöttek.

          Meddig maradtak?

          – Két hétig tartott egy-egy turnus. Nekik is elég volt egyébként, nekünk is, mert azért kifárasztottak bennünket.

          Fizetniük kellett az étkezésért?

          – Azt mindig plusz juttatásként kapták. Ugyanúgy teljesítmény alapján történt a fizetésük, mint a magyar dolgozóinknak, azzal a különbséggel, hogy ők nem kaptak enni és szállást.

          Eredményes volt a munka, amit a lengyelek végeztek?

          – Persze. Abban az időben azért nem volt ilyen munkanélküliség, mint most, és 45 főt más felől nem igazán lehetett volna biztosítani. Alkalmi cigányokat kellett volna hozni. A lengyelek pedig 99%-ban korrektek voltak. Maga a vezetőjük is megválogatta az ideérkezőket. Alapvetően rend volt és fegyelem.

          Hogy alakult ki a kapcsolat a jakabszállási és a piotrkówi közösség közt?

          – Ez roppant érdekes egyébként. Kezdetben semmilyen lengyel csoporttal nem álltunk kapcsolatban. Ők először Orgoványon voltak szüretelni. Az orgoványiaknak nem volt buszuk, és a miénket fogadták fel. A buszvezetőnk, Tombán Dezső bácsi Jan Stolarśkival, a lengyelek csoportvezetőjével beszédbe elegyedett. Megkérdezte tőlük, hogy nem lenne-e kedvük Jakabra jönni őszibarackot szedni. Ők igennel feleltek, és a következő évben már nálunk jelentkeztek munkára.

          Milyen jellegű munkát végeztek?

          – Nem csak őszibarackszedésre jöttek, hanem szüretre is. Szüretkor volt olyan is, hogy kétszer negyven, tehát két turnust is fogadtunk egymás után.

          Mondta, hogy nem csak Jakabszállásra jöttek, hanem egész Magyarországra.

          – Igen, azt tudtuk, hogy az ország déli részére jártak, és Nógrád megye déli felére is. Kukorica címerezésre, paprikaszedésre érkeztek még.

          Támogatói szervezetek létesültek, amelyek segítették, hogy zavartalanul működjön a „program”?

          – Ott Lengyelországban, abban az időben nagy volt ennek a népszerűsége. A Népfronton belül mi is megalakítottuk a Magyar-Lengyel Baráti Társaságunkat. Az emberek mindenütt egyformák. Ezt a János bácsit is – mert mi csak így hívtuk – kifúrták a pozíciójából, és egy idős hölgy vette át a helyét, aki egészen más szellemiséggel csinálta az egészet. Ott már tényleg másodlagos-harmadlagos volt a munkalehetőség, a piacolás volt az elsődleges. Ezután még működött két-három évig a kapcsolat, de aztán ebből eredően ellaposodott az egész. Tulajdonképpen ezzel a hölggyel nem lehetett úgy tartani a kapcsolatot, mint János bácsival, egyrészt a nyelvi akadályok, másrészt a szemléletbeli különbség miatt.

          Valamilyenfajta kulturális program kapcsolódott ezekhez a két hetes munkákhoz?

          – Vittük őket – Kecskemétre is – fürödni és kirándulni, mivel nekik is volt egy pihenő napjuk.

          Mint mondta, hogy a munka mellett az üzletelés is virágzott.

          – Persze. Egy-két nagyszatyor árut, azt mindenki hozott magával. Ott, ahol elszállásolták őket, segítettek is nekik eladni a hozott árucikkeket.

          Milyen áruk voltak ezek?

          – Ruhaneműk, műszaki cikkek. Ezek a dolgok voltak olcsóbbak náluk, mint nálunk.

          Tehát akkor üzleti célja is volt a lengyel munkásságnak?

          – Persze. Megélhetési, életszínvonal javítási célzata volt annak, hogy ezek az emberek felvállalták ezt a munkát.

          Visszatérve a munkához, mennyit dolgoztak egy héten és mikor volt szabadidejük?

          – Általában a vasárnap volt a szabadnapjuk. Ők nagyon vallásosak voltak, nem is nagyon akartuk aztán a vasárnapi munkára kényszeríteni őket. Nagyon kivételes esetekben volt ilyen, de próbáltuk úgy csinálni, hogy szabad legyen a vasárnapjuk. Ilyenkor szabadok voltak, pihentek. Ha ledolgoztuk azt a 8-10 órát – barackszedés alatt általában 10-et -, szüretkor októberben csak kevesebbet. Este 10-11 óráig hol itt jöttek össze, hol ott, beszélgettek, italoztak és zenéltek. Én sokszor csodáltam őket, hogy annyi munka és fáradtság után volt kedvük énekelni és táncolni, de másnap reggel mégis pontosan ott voltak a munkában.

          A kommunikáció gördülékeny volt?

          – Nem túlságosan. Addig, amíg a János bácsi tudott jönni, addig könnyebben ment. Katona Gyula bácsi nagyon jól tudott oroszul. Már nyugdíjas katonaként, ő volt a polgári védelmi előadónk a szakszövetkezetben, s amikor nem volt más tolmács, akkor kihívtuk Jakabszállásra a Gyula bácsit. Általában volt közöttük egy lengyel, aki elvállalta, hogy az oroszt lengyelre fordítja. Kicsit zavaró volt, amikor három soron ment a tolmácsolás, de végeredményében érthető volt, s egy idő után már természetesnek vette az ember. Vele tudtuk a kapcsolatot jól tartatni, ő megoldotta a tolmácskérdést. Többször is voltunk vele kint Lengyelországban.

          Milyen rendszerességgel történtek ezen kiutazások?

          – Évente egy-kétszer általában téli időszakban. Ekkor beszéltük meg, hogy a következő évben mennyi embernek tudunk munkalehetőséget biztosítani.

          Akkor is két hétre?

          – Nem, amikor mi mentünk, akkor az két-három napos volt. A városvezetőkhöz, a járási és vajdasági elnökökhöz is elmentünk, olyan helyekre bevitt minket Jan Stolarśki, ahova egyébként nem jutottunk volna el. Vacsoraesteken is részt vettünk, ahol a lengyel konyha remekeit kóstolhattuk meg. Mindenhol kedvesen, lengyel baráti szeretettel vártak bennünket nemcsak a szállásunkon, hanem bármerre is jártunk.

          Milyen jellegű programok voltak?

          – Kulturális napokat szerveztek, melyeken magyar esteket tartottak. Jó néhányszor részt vettünk ilyen alkalmon, ahol magyar néptáncot, szép magyar nótákat mutattak be a lengyelek – remek kiejtéssel –, körülbelül akkora művelődési házban, mint a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, ami mindig tele volt. Tehát az érdeklődés is nagy volt az irányába. Ezen kívül is csináltak ők magyar esteket. Nem is tudtunk mindig kimenni hozzájuk, amikor meghívtak. Városnézésen is részt vettünk, egy gyönyörű várat, plébániát és középkori falmaradványokat néztünk meg. Emlékezetes helyszíneket tekintettünk meg, már csak ez miatt is érdemes volt kilátogatnunk ide.

          Mivel utaztak Lengyelországba?

          – Vonattal utaztunk ki, és Varsóban szálltunk le. Onnan vagy autóval, vagy vonattal utaztunk tovább Piotrków-Trybunalski-ig. Legtöbbször a párttitkár, a szakszövetkezeti elnök, a főkönyvelő és a főagronómus vett részt ezeken a kilátogatásokon. A leggyakrabban Katona Gyula tolmács kísért el bennünket.

          Munkások is mentek önökkel?

          – Mikor busszal mentünk, akinek kedve volt, jöhetett. 45 személyes volt a busz, annyi személy utazhatott.

          A rendszerváltás hozzájárult, hogy ezek a kapcsolatok megszakadtak?

          – Igen. Magyarországon nagymértékben megváltozott az életszínvonal és a gazdasági lehetőségek. Nálunk megdrágult az élet, elromlott a forint-zlotyi arány és már nem jelentettünk üzletet nekik.

          A barátságok szövődtek e kilenc év alatt?

          – Igen. Nekünk is volt egy-két családdal jó baráti viszonyunk. Mi turistaként kimentünk, szervezték az utunkat, náluk is aludhattunk.

          Emléktárgyak, fotók maradtak fenn ezen időszakból?

          – Valahol vannak fotóim, amelyeken mi vagyunk rajta és néhány lengyel. Egy kisrádiót, amit hallgatok, például a lengyelektől vettem, és azóta is működik.

          Akkor igaz volt az a mondás, hogy: lengyel, magyar két jó barát, együtt issza sörét, borát?

          – Igen. Ez abban az időszakban nagyon szépen és jól működött. Kicsit a politika elszúrta ezeket, a magyar-lengyel kapcsolatokat. Én nagyon szerettem velük dolgozni.

          Levelezgetések voltak?

          – Két családdal tartottuk a kapcsolatot levelezgetés útján. Emlékszem, 1985 környékén kezdtünk levélváltásba velük, s ez tovább tartott, mint 1989, de már pontosan nem jut eszembe, hogy meddig. De tudom, sok jakabszállási tartott fenn kapcsolatot azokkal a lengyelekkel, akik korábban náluk szálltak meg. Pedig amikor sokat jártak hozzánk, akkor én is megtanultam egy pár lengyel szót. A munkában meg is tudtam értetni magam velük. Egy-két szó például eszembe jut: Dzień dobry! – jó napot, drabina – létra, nóž – kés.

          Összességében megállapítható, hogy termékeny és gyümölcsöző kapcsolat volt?

          – Egyértelműen. Mind a kettőnknek jó volt: megoldotta a munkaerő kérdését, ők pedig háromhavi fizetést kerestek meg a két hét alatt. Az igaz, hogy megdolgoztak érte, és így ki tudták egészíteni az otthoni keresetet. Éves szabadságuk terhére jöttek Magyarországra dolgozni ez időszak alatt. Továbbá vásároltak azt, ami őnáluk drága volt vagy egyáltalán nem volt kapható.

          Mi volt ilyen termék?

          – Az élelmiszerek mindenféleképpen, kozmetikai dolgok és a pálinka.

          Van olyan kedves emléke, ami egyből eszébe jut?

          – Kint voltunk náluk vendégségben, akkor is csak négyen vagy öten lehettünk. Jureknél, egy postaszolgálatosnál voltunk elszállásolva. Valami maradandóval szeretett volna megajándékozni minket, ezért beállított négy üveg minőségi lengyel vodkával – abban az időben azért pult alatt akkor is folytak az ilyen jellegű üzletek. Ugyanitt Jurekéknél vacsorára voltunk hivatalosak. Olyan gazdag tálalás volt, annyiféle és olyan bőséggel, hogy az nálunk is első helyen állna. Abban az időben, amikor mindenki a lengyelekről beszélt, hogy ott milyen rettentő rossz a helyzet. Nagyon keveset beszéltek Romániáról és Erdélyről, hogy ott mi van.


          Köszönöm a beszélgetést!

          Orgovány, 2011. január 30.


          16. melléklet: Csorba Ferenccel készített interjú

            Mikor dolgozott a jakabszállási Népfront Szakszövetkezetnél?

            – 1968. október 21-től 2003. március 31-ig dolgoztam a Népfrontnál.

            Hogyan alakult ki kapcsolat a két fél között?

            – Az 1980-as évek kezdődött. Létre hoztuk mi is a saját baráti társaságunkat, mely 1986. június 9-én tartotta első ülését.

            Milyen ütemben és hány lengyel érkezett önhöz a palackozóba?

            – Kéthetes váltásokkal jöttek. Általában hozzám, a palackozóba 15 személy jött, vegyesen férfiak és nők.

            Egy év alatt meg tudná mondani, hogy hány turnus fordult meg a palackozóban?

            – Egy év alatt körülbelül négy-öt turnus fordult meg, tehát annyiszor 15 ember.

            Jól tudom, hogy a jakabszállási Népfront Szakszövetkezet több részből állt, de a főkönyvelő csak a jól profitálókat hagyta meg?

            – Igen, több lábon álltunk. 52 teherautónk volt, amikkel az ország egész területén fuvaroztunk, volt 25 traktorunk, 5 kombájnunk, volt egy autó- és traktorszerelő műhelyünk. Aztán volt még 3 szeszfőzdénk, egy palackozónk, tojótelepünk, szőlőtermesztéssel és őszibarack termesztéssel foglalkoztunk. Ezeken, a rossz minőségű földeken rozst termesztettünk, a rossz aranykoronájuk miatt. Volt még egy műanyagüzemünk is.

            Kicsit tudna mesélni a palackozóról?

            – 1972-ben jött létre. 5 fővel kezdetünk, amikor a legtöbben voltunk akkor 55 fő dolgozott. Kezdetben napi 100-150 litert palackoztunk. Amikor a lengyelek is itt voltak dolgozni akkor 68-70, de volt, hogy 100 hektolitert is lepalackoztunk naponta. Mindent kézzel csináltunk, ami annyit jelent, hogy az üvegeket kézzel mostuk, nem szárítottuk, csak kézzel csorgattuk, kézzel is engedtük a pálinkát, kézzel zártuk le az üveget és kézzel címkéztünk.

            Tömören meg tudná mondani, hogyan néztek ki a palackozóban a munkafolyamatok?

            – Egy évben körülbelül 2700-2800 hektoliter pálinkával kellett elszámolunk. 24 tartályunk volt, az 1800 literestől a 30 ezer literesig, ezekben tároltuk a pálinkát. Valódi pálinkáink és hideg úton előállított italaink voltak: vodka, rum és konyak. A pálinkákat először 50 fokosan palackoztuk, majd lett belőle 45 fokos és végül 40 fokos. Amikor megkaptuk a szeszfőzdétől akkor az nem 50, hanem 53-54 fokos volt. Én ezt desztillált vízzel lehígítottam 50 fokosra, szűrőgéppel megszűrtem és egy úgynevezett napi tartályba öntöttem. Ebből kézzel engedték a munkások az üvegekbe az értékes nedűt. Két deciliteres, fél literes és esetenként egy literes üvegekbe palackoztunk. Amikor a tálcákra rárakodtak az üvegek térfogatának megfelelően – azt letörölgették, lezárták a tetejét, amikor száraz volt az üveg akkor rányomták a címkét. Végül kartonba vagy rekeszekbe csomagoltuk az üvegeket, és így tároltuk őket. S targoncával a raktárban helyeztük el őket, de a gépet – targoncát és az ifákat – nem kezelhették, mivel nem volt képesítésük belőlük.

            A felszereltség megfelelő volt?

            – Majdnem megfelelő volt, bár sok minden hiányzott. Itt mindent manuálisan csináltunk: a töltést, a zárást, a címkézést, majd később a zárjegy bevezetése után is, mindent kézzel végeztünk.

            A lengyelek akkor mindezen munkafolyamatokban részt vettek?

            – Igen. Ügyesek, szorgalmasak voltak, szerettek nálam, a palackozóban dolgozni. Én is a kedvükben jártam. Érdekes, mert különböző munkahelyekről jöttek. Van egy 1989. szeptember 12-én kelt levelem, melyben a palackozó üzembe utoljára, 1989. november 5-én érkező turnus tagjainak aláírásai találhatók. Összességében megállapítható, hogy ilyen foglalkozású lengyelek érkeztek munkára: tanár, főiskolai diák, háztartásbeli, autószerelő, mérnök, gépésztechnikus, rendőr, varrónő, grafikus, általános iskolai igazgató, vegyész-technikus. Ennyire vegyes volt a rétegződés, de egyébként abszolút ügyesen dolgoztak. Én is megtettem mindent azért, hogy jó kedvvel tegyék. Hétvégeken a szövetkezetünknek volt egy autóbusza. Azt az elnök úrtól elkértem és elvittem őket Kiskőrösre a Petőfi házhoz, visszafelé megálltunk Soltvadkerten fagylaltozni. Máskor elutaztunk Kecskemétre és Szegedre. Mindennek ők nagyon-nagyon örültek. Volt a szövetkezetnek egy őszibarackosa, sok lengyelt elvittem oda, akik életükben akkor fogtak először őszibarackot a kezükben és ekkor látták meg igazán, hogyan hoz termést egy „igazi fa”.

            Akkor megállapítható, hogy nem csak dolgozni, hanem kirándulni is jöttek.

            – Igen. Kecskeméten elvittem őket a lengyel piacra, oda is bementek, mert hoztak magukkal árut. A ruhától kezdve a kristálypoháron keresztül mindent. Ott üzleteltek, s gyakran szereztek be olyan árucikkeket, amelyek náluk egyáltalán nem vagy nagyon drágák voltak.

            Mondta, hogy jól végezték a munkájukat, mennyi időbe tett betanítani őket?

            – Két nap után – azért nem úgy, mint aki tíz éve itt volt – de jól csinálták. Mindenkiben megvolt az igyekezet. Mondtam, hogy mindent kézzel végeztünk, aki nem volt ügyes a mosogatásban, azt mindig olyan helyre tettem, hogy legyen a munkájának értelme, annak, hogy itt dolgozik és azért is, hogy a többiek ne nézzék ki.

            Úgy oldotta meg, hogy haladjanak is.

            – Igen, mert az asszonyaim a palackozóban literre kapták a fizetést, ahány litert lepalackoztak, annyiszor szorozva 2,60 forinttal. Ez volt a bérük. Teljesítményben dolgoztak, és a munkafolyamatokat fordulóban csinálták, tehát egy hétig például tízen mostak üveget, a következő héten ez a tíz ember engedte a pálinkát, a következő héten ők címkéztek és a rá következőn pedig kupakkal zárták le az üvegeket. Aztán kezdődött az egész újból elölről.

            A lengyelek segítettek esetleg a beszerzésben, értékesítésben, vagy csak a palackozóban dolgoztak?

            – Ők csak ott dolgoztak, a munkahelyen. Egy az, hogy nyelvi problémáink is voltak. Az volt a szerencsém, hogy a Katonában érettségiztem és tanultam oroszt, aztán így megértettük egymást. Továbbá vettem egy lengyel-magyar társalgási könyvet és egy magyar-lengyel szótárat. Ha valamit nem tudtam elmagyarázni nekik, akkor így megértettük egymást. Amikor letelt a két hét, egy vacsoraestet csináltam nekik az üzem konyháján. Ott a rántott hústól kezdve változatos ételeket tálaltunk fel nekik. Ez volt a búcsúestjük.

            Kóstolások voltak?

            – Igen. Volt, akire vigyázni is kellett, mert nem tudta, hogy mi a mérték, de különösebb baj nem volt velük.

            Alapvetően akkor fegyelmezett volt a munka?

            – Igen. Nem volt velük semmi probléma. Próbáltam én is illedelmesen velük. Nagyon szerettek itt dolgozni, úgyhogy nem volt semmi gond velük.

            Tolmács segítette a kommunikációt?

            – Igen. Általában a lengyelek vasárnap délben vagy délután érkeztek. A hétfői munkakezdés előtt Katona Gyula bácsival baleseti oktatást tartottunk. Én mondtam magyarul, ő pedig fordította oroszra. A két hét letelte utáni búcsúesten is ő volt a tolmácsom.

            Közben pedig Ön használta tudását és a szótárait?

            – Igen, igen. Ezek által abszolút megértettük egymást.

            Hány órát dolgoztak a lengyel munkások?

            – Ugyanannyit, mint a magyarok. Reggel nyolckor kezdtünk, 10 órakor volt egy 10 perces szünet. 12-től 13-ig ebédszünet volt, aztán 13 órától 17-ig folyt a munka. Ők itt a szakszövetkezetben megvacsoráztak, általában ilyenkor főtt ételt kaptak. Kint a faluban voltak elszállásolva házaknál, attól függően, hogy ki hány embert tudott fogadni. A szállásdíjukat a szövetkezet fizette.

            Szert tett esetleg valamilyen emlékekre ezen időszak alatt?

            – A piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társaság zászlókat ajándékoztak nekünk. Ő náluk ez volt a divat.

            Részt vett a lengyelországi kiutazásokon?

            – Sajnos nem mentem ki a Lengyelországba. Többször voltak kint a szakszövetkezet részéről, de soha sem jutottam ki. Mindig hétköznap mentek, és én a palackozót nem nagyon hagytam itt. Helyettesem nem volt, tehát abszolút én feleltem mindenért.

            A lengyelek elszállásolásáról is tudna nekem beszélni?

            – Idősebb családoknál voltak elhelyezve. Házaknál voltak elszállásolva, ugyanúgy használtak fürdőt, mellékhelyiséget és mindent, mintha családtagok lettek volna.

            Valamilyen önállósági rend volt esetleg megszabva nekik takarítás terén vagy a háziak segítettek nekik?

            – Egyénileg változott, aki rendszerető volt elvégezte maga után, aki pedig nem, annak a háziak segítettek. Ha férfimunkások voltak, akkor utánuk kellett ezt inkább csinálni, a hölgyek mindig rendet raktak maguk után.

            Inkább egész családokat kellett elszállásolni vagy csak egyéneket?

            – Nem egész családok jöttek, tehát vagy a férj vagy a feleség vagy a gyermek, de gyermekek csak egyszer-kétszer. Így könnyebben meg lehetett oldani az elhelyezésüket.

            Az elszállásolás úgy működött, hogy aki szabad helyet tudott biztosítani, bement a szakszövetkezetbe és jelezte fogadási szándékát és az is, hogy hány főt tud fogadni?

            – Így van. Ez alapján tudtuk elhelyezni az érkezőket. Mondtuk a fogadóknak, hogy egy hét múlva jönnek a lengyelek. Mikorra megérkezett a 15 ember, már tudtuk azt, hogy ide három, oda két ember tud menni aludni. Gyakran autóval érkeztek a lengyel munkások, ilyenkor a település központjában, a községházánál fogadtuk őket.

            Ellenőrizték a szállásokat, a megelégedést, hogy minden rendben történik-e?
            – Igen. Ha megérkezett egy csoport, az ember két nap után látta, hogy milyen emberek érkeztek – hála Isten jó emberismerő vagyok –, és láttam, hogy kik problémásak. Azokra jobban odafigyeltem. Este meglátogattam őket, hogy érzik magukat, s közben a háziakat kérdeztem, hogy van-e valami baj, de soha senkire nem érkezett panasz.

            Az ellátást a szövetkezet finanszírozta?

            – Abszolút. A szövetkezetnél ettek napi háromszor, és mindig ott történtek az étkezések, esténként általában meleg ételt kaptak.

            Akkor tulajdonképpen teljes ellátást biztosítva volt számukra?

            – Így van. Szombat és vasárnap este hideg élelmet kaptak, de legtöbbször, ahol laktak, ilyenkor ott vendégelték meg őket főtt étellel.

            Tehát akkor a bérük mellé, ezt még plusz juttatásként kapták?

            – Igen, ez abszolút plusz volt. Tehát pénzt is kerestek, kirándultak és jól is érezték magukat. Mindenki jól járt. Nekünk is megérte, nekik is.

            Akkor elégedettek voltak a lengyelek mind a szállással, mind az étkezéssel, mind a munkával együtt.

            – Teljes mértékben meg voltak elégedve mindennel. Nem is emlékszem olyanra, hogy bárki is panaszkodott volna, hogy ő ezt nem akarja csinálni, vagy szállásváltoztatást kért volna. Szerettek idejönni hozzánk, konkrétan a jakabszállási Népfront Szakszövetkezetbe, szeretettek itt dolgozni.

            Mondta, hogy Magyarországon új dolog volt számukra az őszibarack, volt még esetleg valami ehhez fogható, ami nem volt bevett számukra?

            – Ilyen úgy konkrétan nem volt. Ők mindig jókedvűek voltak, munka közben mindig énekeltek, nekik itt az volt furcsa, hogy mi mindig rohanunk. Mondták, hogy nem kell rohanni, lassabban dolgozzunk. Abszolút más beállítottságúak voltak, mint mi. Mi egy ilyen hajtós valakik voltunk – elvégeztek ők is mindent –, de ők nyugodtabb természetűek voltak, és nekik volt igazuk.

            Hajtani kellett a lengyeleket a munkában?

            – Nem volt jellemző, hogy rájuk kellett volna szólni. Mint az előbb is mondottam, ha láttam, hogy ügyetlenebbül csinálta, áttettem máshova, ahol könnyebb volt a munka, vagy nem kellett kézügyesség hozzá.

            Esténként voltak összegyűlések a munkások között?

            – Igen, voltak mulatozások, és elég hosszúra nyúlt mindig a munkaidő. Nem hagytuk sohasem őket egyedül sem én, sem a Palásti Kovács Imre kollégám, vigyáztunk rájuk. Akkor mindnyájan jól éreztük magunkat, mert mi is részt vettünk az estjeiken.

            Akkor voltak kölcsönös nótatanulások?

            – Így van. Szerettek énekelni. Az a szép, az a szép … kezdetű nóta volt a kedvencük. Nekik is voltak könnyebb szövegű nótáik, amiket mi is megtanultunk. Végtére is annyiszor hallotta az ember, hogy megjegyezte.

            Akkor ezek az alkalmak a kultúra cserélődésére is jók voltak?

            – Természetesen. Amit sajnálok, hogy nem jutottam ki hozzájuk.

            Kapcsolatok szövődtek, gondolok itt levelezgetésre?

            – Igen. Családok leveleztek egymással. Volt, hogy kirándulóként jöttek Magyarországra, és eljöttek Jakabszállásra, és meglátogatták a szállásadókat.

            A rendszerváltás után akkor ez abszolút leállt?

            – Ez 1989 után teljesen.

            Utána vendégként jöttek esetleg?

            – Igen. Látogatóba jöttek. Sokszor meglepődtem, amikor megláttam egy-egy lengyel rendszámú autót. Kiszálltak belőlük és kiabálni kezdtek: „Ó Feri, Feri”. Örültünk egymásnak, hoztak valami kis ajándékot, cserébe adtunk nekik pálinkát. Ilyenkor az elnök urat is felkeresték.

            A szabadidejükben a kirándulásokon kívül esetleg más elfoglaltságuk volt?

            – Pihentek, templomba jártak, ki-ki a vérmérséklete szerint pihent és szórakozott. Szerettek itt lenni, meg is becsültük egymást, nem képmutatásból szerettük őket – ezt észre is vették –, hanem abszolút belülről jött ez a dolog.

            Akkor gyümölcsöző kapcsolat volt?

            – Így van, ez egy nagyon jó együttműködés volt. Sajnálatos, hogy ez ’89 után befejeződött. Mindenki, én is vártam, hogy mikor jönnek ide, és szerintem ők is várták, hogy mikor jönnek Jakabszállásra.

            Ahogy bekövetkezett a rendszerváltás, a kapcsolatok egyből megszakadtak?

            – Igen, utána megszűntek.


            Köszönöm a beszélgetést!

            Jakabszállás, 2011. február 6.


            17. melléklet: Tánczos Csabával készített interjú

              Mióta működött a magyar-lengyel kapcsolat?

              – Azt tudom, hogy a nyolcvanas évek elején kezdődött és a rendszerváltással lett vége.

              A szakszövetkezet mennyivel másabb, mint egy szövetkezet?

              – A tsz-ekhez tudom hasonlítani. Kezdetben sok magántermelő önállóan működött, aminek a terményét a szakszövetkezeten keresztül értékesítették. Szaktanácsadással, műtrágyával, vetőmaggal, szolgáltatással, szántással, aratással és ilyennel segítették a termelőket.

              A szövetkezet segítette a gazdákat?

              – Így van.

              Milyenfajta munkát végeztek a lengyelek, amikor eljöttek Jakabszállásra?

              – Csak a szakszövetkezetben dolgoztak, magángazdáknál nem. Olyan munkákat végeztek, amelynek a betanítása nem volt túl bonyolult. Elsősorban gyümölcsszedés és szőlőszedés. A palackozóban is dolgoztak. Kivételes esetekben előfordult, hogy nyáron szőlő zöldmunkát végeztek, de ezt nehéz volt elmagyarázni nekik.

              Milyen gyakorisággal jöttek?

              – Annyi csoportot lehetett belőlük szervezni, amennyire a szakszövetkezetnek szüksége volt. Júniusban két hetes turnusokban jöttek őszibarackot szedni, utána pedig szeptember közepétől szőlőt. Ez is legalább kettő-három turnus volt, csak úgy mint a gyümölcsszedésre érkezőké.

              Voltak más vendégmunkások is?

              – Elsősorban diákmunka volt, akkor még létezett őszi mezőgazdasági munka egyes iskolákban. A helyi általános iskola felső tagozata és kecskeméti közgazdasági szakközépiskolások vettek részt ezeken a munkákon.

              Hány lengyel volt egy csoportban?

              – Olyan harminc és negyvenöt fő között változott a létszámuk. Vonattal jöttek a Keleti pályaudvarra és odamentünk fel értük a szakszövetkezet autóbuszával. A két hét letelte után oda is vittük őket vissza, szintén autóbusszal.

              Esetleg olyat ajánlhatott, hogy hány munkáskézre van szükség?

              – Azt már a virágzás után a termésbecslés végzésekor, a szőlő fejlődésekor tudtuk. Azt is tudtuk, hogy egy ember mennyi szőlőt tud leszedni. Pontosan ki lehetett számolni, hogy mennyi munkaerő szükséges a szőlő betakarításához. Tehát igen, közvetett módon ajánlhattam.

              A Népfront Szakszövetkezetnek miért érte meg a lengyel munkásokat alkalmazni?

              – Le kellett szedni a gyümölcsöt és nem volt egyszerű annyi munkanélküli ember találni, mint ma.

              Milyen társadalmi háttérrel rendelkeztek?

              – Valószínűleg a háttérben a ’79-’80-as lengyel gazdasági válság volt. A nehéz élethelyzet miatt jöttek ide. Nem egyszerű emberek, nem kimondottan munkásemberek, hanem különböző társadalmi rétegekből érkeztek. A tanárembertől a pártitkárig, az egyetemistától a színésznőig.

              Hol voltak elszállásolva?

              – Jakabszálláson, a faluban. Magánházaknál voltak elhelyezve, amit a szakszövetkezet finanszírozott.

              Lehetett jelentkezni szállásadónak?

              – Így kezdődött. Utána, évek múlva már kialakult a vendéglátók köre.

              Naponta hány órát dolgoztak?

              – Nyáron biztos, hogy hét órától ötig dolgoztak. Késő ősszel, szüretben már rövidebb volt a munkaidő. Amúgy teljesítménybérben dolgoztak, mint a mi alkalmazottaink.

              A napi munkaidő után volt-e nekik szervezett program?

              – Megérkezésükkor vacsorával és több órás beszélgetéssel fogadtuk őket. Amikor letelt a két hét, akkor a búcsúestet tartottunk nekik, ahol ugyanúgy vendégül voltak látva, mint az érkezésükkor. A Szikrai Állami Gazdaság borászati üzemében is voltak pincelátogatáson és borbemutatón.

              Hétvégeken falunap jellegű szervezkedés volt a lengyelek részére?

              – Nem. Kimondottan dolgozni jöttek.

              Milyen nyelven ment a kommunikáció a lengyelekkel?

              – Én oroszul próbáltam, mivel nálunk is kötelező tantárgy volt az iskolában. Fontos esetekben Katona Gyula tolmács könnyített a nyelvi nehézségeken.

              És a szállásadók, akiknél laktak, velük hogyan kommunikáltak?

              – Mutogattak egymásnak kézzel-lábbal, és szerintem valami alapszavakat biztosan megérthettek.

              Barátságok alakultak ki az elszállásoltak és a vendéglátók között?

              – Ez a közel tíz év az egész falu számára kellemes emlék volt, mindenki szerette őket. Soha nem halottam olyat, hogy loptak volna, vagy kocsmában verekedtek volna, teljesen normálisan éltek itt, és természetesen barátságok és levelezések is kialakultak a két fél között.

              Piacoltak is a lengyelek?

              – Mindegyiknek volt egy csomagja, amiben abszolút egyszerű dolgok voltak. A frottír törölközőtől a munkaruhán át az öltönyig, a dísztárgyakig „minden” megtalálható volt bennük. Az első napokat a falusi templombúcsúkhoz tudnám hasonlítani. Ilyenkor a település lakosai felkeresték az érkezőket, hogy megtekintsék és megvegyék áruikat.

              Tudsz-e valamit lengyel Baráti Társaság vezetőjéről?

              – Egy idős bácsi volt, akit János bácsinak hívtak. Jól tudott magyarul.

              Különösen oda kellett figyelni a betanításra?

              – A szőlőt, azt nagyon egyszerű volt szüretelni, mert azt mind egy szálig le kellett szedni, ami a tőkén volt. Az őszibaracknál már bonyolultabb volt egy picit a helyzet, mert azt több körben szedtük le. De azt is meg lehetett érttetni velük, az érettebb a színesebb, az éretlen nagy része még zöld – ez volt a kiindulási alap.

              Azt tudom, hogy a palackozóban is dolgoztak, ott milyen munkát végeztek?

              – Elsősorban 2 dl-es üvegekbe, félliteres üvegekbe palackoztak. Könnyen végezhető munka volt, mert csak arra kellett ügyelniük, hogy meddig engedjék a pálinkát az üvegekbe.

              Tehát nem töltő-gépsorokat kellett kezelniük?

              – Erre valamiért – pedig jól működött a szakszövetkezet, sok-sok millió forint nyereséggel zárt minden évben –, de nem áldoztak.

              Mit tud elmondani a lengyelországi látogatásokról?

              – Ami sok embert érintett, az egyetlen egy volt nyáron, amikor a piotrkowi Baráti Társaság meghívott bennünket a tíz éves jubileumi ünnepségükre.

              Akkor önöknek az egy teljes üdülés volt?

              – Igen. Színházban voltunk. Külszíni fejtésű bányát néztünk meg, majd felvittek az erőmű tetejére bennünket, és onnan gyönyörű panoráma tárult elénk. Másnap vasgyárlátogatásra voltunk hivatalosak. Odaérkezésünkkor és minden este fogadást rendeztek nekünk, ahol zene és táncmulatság volt. Ilyenkor ott volt mindenki, aki valaha járt Jakabszálláson, így rengetegen voltunk. Hosszasan beszélgettünk a közösen átélt eseményekről.

              Mekkora volt a település?

              – Kiskunfélegyházához tudnám hasonlítani.

              Mint a munkaadásban résztvevő személy van-e információja arról, hogy a ’80-as évek közepén komolyan felvetődött egy Jakabszállás – Pjortków-Trybunalski települések között egy baráti társaság szervezése?

              – Papíron ez létezett, de ennek a legfőbb feladata a munkaszervezés volt.

              Szirmai László pártitkár, Nagy Béla szakszövetkezeti elnök vagy Palásti Kovács Imre főagronómus volt a fő kapcsolattartó?

              – Véleményem szerint a Nagy Béla nem sokat szervezkedett az ügyben. Szirmai László szervezhette először, aztán Palásti Kovács Imre vehette át a szerepét.

              A rendszerváltásnak volt abban szerepe, hogy befejeződött az együttműködés?

              – Valószínű, hogyha tovább is tartott volna, a lengyel gazdaság szépen helyreállt volna és bonyolultabb lett volna ennyi embert ideszervezni. Mindenesetre nagy hatása volt a rendszerváltásnak a kapcsolat befejeződésére.

              Amikor megérkeztek a lengyelek, akkor hogyan tudtak beilleszkedni a jakabszállásii mindennapokba?

              – Szeretettel fogadtuk őket, és abszolút természetes volt nekik, hogy ők reggel már munkásruhában jönnek. Nem az volt a kérdés, hogy hogyan fog beilleszkedni. Tudta, hogy miért jön ide, és azt csinálta. Amikor feliratkozott, tudta, hogy most őszibarackot fog szedni, és meleg lesz. És ugyanígy ősszel is, hogy vedret kell felönteni a puttonyosnak. Én szerintem ebből sohasem volt probléma.

              Vannak személyes emlékei, amelyek konkréten egy-egy lengyelhez kapcsolódnak?

              – Amikor mi voltunk azon a tízéves évfordulón, arra nagyon emlékszem, hogy a sofőr volt az én szállásadóm. Ugyanúgy magánházaknál helyeztek el bennünket a kialakult barátságok alapján. Azoknál voltunk elszállásolva, akik valaha nálunk is jártak. Akkor Zigmund – aki nagyon jólelkű ember volt – bulit szervezett a számomra, mert mindenki kíváncsi volt arra, hogyan néz ki a magyar agronómus. Voltunk vagy tizenöten a vacsorán. Ez egy nagyon kellemes emlék.

              Tárgyi emlékek, melyek a kapcsolatokhoz kötődnek?

              – Az édesanyámnál vannak ilyen-olyan tárgyi emlékek.

              Esetleg fényképek is?

              – Igen, van egy néhány.


              Köszönöm a beszélgetést!

              Jakabszállás, 2011. február 7.


              18. melléklet: Kósa Antallal készített interjú

                Hogyan került kapcsolatba a lengyel vonallal?

                – A Szikrai Állami Gazdaságban dolgoztam abban az időszakban. Jakabszállási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezettel üzleti kapcsolatban álltunk. A jakabszállásiak által kerültem kapcsolatba a Jan Stolarśki vezette a piotrkówi Lengyel-Magyar Baráti Társasággal.

                Hogyan alakult ki a kapcsolatuk?

                – A jakabszállásiak hozták a lengyeleket hozzánk látogatásra.

                Tudna nekem mesélni ezekről a látogatásokról?

                – Ezek tulajdonképpen nem is látogatások voltak, hanem dolgozni jöttek hozzánk. János bácsi szervezte a kinti Lengyel-Magyar Baráti Társaság tagjai közül, a két hetes turnusokban Jakabszállásra, illetve Nyárlőrincre érkező csoportokat.

                Hányan érkeztek önökhöz dolgozni?

                – Kéthetente húsz-huszonöt fő. Vegyes csoportok voltak, férfiak és nők. A fizikai munkástól kezdve az igazgatón keresztül a titkárnőkig, mindenfajta státuszú dolgozó érkezett. A legkülönbözőbb munkaterületről jöttek, például egészségügyi dolgozók is. Ez nekik egyfelől kirándulás volt, ahol pénzt kerestek, adott esetben kapcsolatokat alakítottak ki, tehát a kellemest összekötötték a hasznossal.

                Kormegoszlás tekintetében, hogyan néztek ki a csoportok?

                – Huszonévestől a hatvanévesig, vegyesen nők és férfiak. Arra azért ügyeltünk, hogy egy hatvan éves ne a legmegerőltetőbb munkát végezze.

                Ugyanolyan feltételekkel dolgoztak, mint a magyarok?

                – Pontosan. Három műszakban, hattól kettőig, kettőtől tízig és este tíztől reggel hatig. Teljesen hasonló munkafolyamatokat végeztek, a gépkezelést kivéve. Ami manuális munka volt, azt ők is úgy végezték, mint a magyar dolgozóink. Természetesen a bérezésük is megegyezett, teljesítmény alapján történt a kifizetésük.

                Tudna mondani egy-két ilyen tevékenységet?

                – Az üres üvegeket ők pakolták a mosógép elé, ők készítették a kartonokat, csomagoltak, raklapot pakoltak. Adott esetben kamiont és vagont pakoltak, amire szükség volt.

                Milyen termékeket állítottak elő?

                – Borokat, pezsgőket, vermutokat, üdítőitalokat és szörpöket.

                Mekkora volt az üzem kapacitása?

                – Három gépsorunk volt, műszakonként attól függött a dolgozók létszáma, hogy hány gépsor üzemel. Volt, hogy negyven, ötven, esetleg hatvan fő is dolgozott, magyarok és lengyelek vegyesen, egy műszakban. Minden műszak kezdetén, a műszakvezető felsorakoztatta a dolgozókat és kiosztotta közöttük a feladatokat.

                Elégedettek voltak a teljesítményükkel?

                – Ha nem lettünk volna azok, akkor nem alkalmaztuk volna őket. Közel 8 évig működött a kapcsolatunk. Őtőlük is megköveteltük fegyelmezett munkát, mint a magyaroktól.

                Mi vetett véget a munkakapcsolatnak?

                – Visszaesett az exportunk, a belföldi piac is szűkült, és már nem voltunk érdekeltek abban, hogy külföldi munkaerőt alkalmaznunk. Már a saját dolgozóink is el tudták látni a munkafeladatokat.

                Elszállásolásukról tudna nekem mesélni?

                – Az ideiglenes lakhelyük a munkahelyüktől körülbelül húsz kilométerre volt, Tiszabögön. A napközbeni szállításokat a cég autóbusza végezte.

                Hogyan nézett ki a szálláshelyük? Ugyanúgy családoknál voltak elszállásolva, mint Jakabszálláson?

                – Nem. Egy régen mozinak otthont adó épületben voltak elszállásolva. Két-három ágyas szobákban, nem emeletes ágyakkal. A szobához tartozott fürdő és konyha is. Volt egy közös helyiségük, ahol szabadidejükben tartózkodtak és például pingpongoztak. Úgy gondolom, a lehetőségekhez képest egy komfortos szállást biztosítottunk nekik.

                Az étkeztetésük hogyan zajlott?

                – Ez attól függött, hogyan voltak műszakonként beosztva. Aki az első műszakban dolgozott, ő előző este kapta meg a reggelijét, aki második turnusban dolgozott három óra körül ebédelhetett főtt ételt, ott a tiszabögi szálláson. Nem önellátóak voltak. Dolgozói áron a megkeresett fizetésükből vontuk le az étkezési díjat, mely megegyezett a miénkkel.

                A szállásért is fizetniük kellett?

                – Nem, azért nem.

                Hogyan érkeztek Tiszabögre?

                – Pestre érkeztek meg vonattal, a Keleti pályaudvarra, ahonnan az autóbuszunkkal szállítottuk őket Bögre. A visszautazás is ugyanígy zajlott.

                Hogyan működött a kapcsolattartás a lengyel féllel?

                – Először a Népfronton keresztül, majd Jan Stolarśkival személyesen egyeztettünk. Minden információnk megvolt arról, hogy hányan jönnek, hogyan néz ki a nemenkénti megoszlás. Adott esetben mi kértük, hogyan nézzen ki a nemek aránya az egyes csoportokban, az elvégzendő munkafolyamattól és a szállástól függően. Legtöbb esetben telefonon, de adott esetben Magyarországra látogatott, és bennünket is felkeresett. Olyan nem volt, hogy váratlan helyzet adódjon – például a csoportérkezéseknél –, minden előre, precízen le volt szervezve.

                A kommunikáció hogyan zajlott?

                – Könnyen, mert egyrészről János bácsi tudott magyarul. A munkásoknak pedig könnyen el lehetett mutogatni az elvégzendő feladatokat. Arra ügyeltünk, hogy egyedül ne dolgozzanak, mindenig párban, egy szakavatott munkással, a tapasztalatlanság és a munka gördülékenysége miatt. Mivel veszélyes üzem voltunk, alkohollal dolgoztunk, kőkeményen be kellett tartatni a munkafegyelmet, ezért is jó volt a párokban való munkálkodás. Ha bármi problémánk volt, Ekker Lajos főraktáros kollégám, akinek lengyel felsége volt, segített megoldani a problémát. Ő annyira tudott lengyelül, mint János bácsi magyarul. Minden ideérkező csoportnak is Lajos tartotta a balesetvédelmi oktatást.

                A munkaidőn kívüli viselkedésükről tudna mesélni?

                – A szálláson remekül elvoltak. Kecskemétre mentek, fürdeni jártak, tehát jól elvoltak. A vasárnapjuk teljesen szabad volt. Nyolc órás volt a munkaidejük, tehát a nap többi részéről a saját belátásuk szerint dönthettek, de a legtöbbször pihenéssel töltötték azt. Minden turnust az első hetük végén egy vacsorával – melyeken csak magyaros ételeket szolgáltunk fel – és italkóstolóval vendégeltünk meg, ez volt az egyetlen közös szervezésű programunk. Minden csoport ezt várta. Volt borkóstoló, utána tánc és mulatozás.

                Milyen benyomást tettek önre a Nyárlőrincen dolgozó lengyelek?

                – Nagyon kedvesek, barátságosak voltak. Szerettek itt lenni és nálunk dolgozni. János bácsitól tudom, hogy protekcióval jöhettek. Tehát János bácsival külön jóban kellett lenni ahhoz, hogy valaki jöhessen hozzánk dolgozni, és természetesen a baráti társaságba is benne kellett lennie. Voltak olyanok, biztos a János bácsi bennfentesei lehettek, akik kétszer, háromszor is visszajöhettek. Csalódottan senki sem távozott tőlünk.

                Szert tett esetleg egy-két fényképre, emléktárgyra e két év alatt?

                – Ami fotó készült, azt a lengyelek csinálták, és elvitték magukkal Lengyelországba. Kisebb szuvenírekkel, ajándékokkal kedveskedtek nekünk, főleg a vacsoraesten. A férfiak hozták a kilencvenegy-két fokos spirituszt. Kialakultak remek baráti kapcsolatok, nem egy kollégám levelezett a korábban itt dolgozó lengyelekkel.

                Ezek a munkakapcsolat befejeződése után is folytatódtak?

                – Nincs információm róla, de szerintem ellaposodott.

                Önnek volt esetleg személyes, kialakult levelezései?

                – Nem kimondottan. Én csak a János bácsival tartottam a kapcsolatot, de az jól eső érzés volt, amikor a korábban Nyárlőrincen dolgozók újra eljöttek munkát vállalni, és név szerint szólítottak.

                Esetleg sikerült kijutnia Lengyelországba?

                – Igen, kétszer-háromszor. Ezeket János bácsi szervezte meg. Kint nagyon komolyan vették a lengyel-magyar barátságot. Amikor mi kilátogattunk, a társaság által rendezett kulturális napokon vettünk részt, vacsorákon tettük tiszteletünket. Sok esetben fogadtak minket azoknak a gyáraknak az igazgatói, akiknek a munkásai nálunk dolgoztak. Tehát biztosan pozitív benyomást keltettünk bennük.

                Milyen jellegűek voltak ezek a kilátogatások?

                – Lényegében a munkán alapultak. János bácsi segített nekünk ebben, javaslatokat adott, hogy mely gyárakat tekintsük meg. Persze a szabadidőnkben felkerestük Piotrków-Trybunalski, Krakkó és Varsó nevezetességeit is.

                A tolmács szerepét ilyenkor is a kollégája töltötte be?

                – Igen, Ekker Lajos volt a tolmács. Négyen-öten utaztunk Lengyelországba, és minden esetben a vezetőség vett részt e kiutazásokon.

                Hány napot töltöttek kint?

                – Négy-öt naposak voltak, nem egy hetesek. Tökéletes ellátásban részesültek. Az étkezésre és a szállásra nem volt gondunk, díjmentesen kaptuk őket.

                A kilátogatások hogyan történtek?

                – Személykocsival mentünk minden esetben.

                Összességében megállapítható, hogy kiváló kapcsolatuk volt a lengyel féllel?

                – Abszolút pozitívan értékeltük a kapcsolatunkat, mind emberileg, mind a munka tekintetében. Sokan kérdezték is tőlünk, hogy honnan tudtuk alkalmazni őket, mert hozzájuk is eljutott a hírük.


                Köszönöm az interjút!

                Kecskemét, 2011. február 4.


                19. melléklet: Tóth Kálmánnal készített interjú

                  A Jakabszállási Szövetkezetben dolgozó lengyel csoportok üzemlátogatása a Szikszai Állami Gazdaság borászati üzemében Nyárlőrincen.

                  Miért voltak Nyárlőrincen a lengyel csoportok?

                  – A jakabszállási Népfront Szövetkezet résztulajdonosa volt a Szikszai Borászati Üzemnek: közös beruházással hozták létre a pezsgőüzemét és a gyümölcsfeldolgozóját. Ez a kapcsolat tette lehetővé, hogy a Szövetkezet reprezentációs céllal Nyárlőrincre hozza vendégeit üzemlátogatásra és borkóstolásra, valamint ünnepi ebédre vagy vacsorára.

                  Milyen programot bonyolítottak le?

                  – A lengyel csoportnak újdonság volt a borászat és a pezsgőgyártás folyamatainak megismerése, miután hazájukban ilyen jellegű termék-előállítás nem volt. A jakabszállási szövetkezetben dolgoztak a szőlőültetvényeken is, ezért a lengyelek kíváncsiak voltak arra, hogy miként lesz a szőlőből pezsgő.

                  Az üzemlátogatások alkalmával megtekintették a feldolgozó és palackozó gépeket, érdeklődtek a feldolgozók munkájáról és megkóstolták az üzem termékeit: a borokat, a pezsgőket, a gyümölcsleveket és a gyümölcsszörpöket. A termékbemutatót az illetékes szakemberek tartották, és szakszerű magyarázatokkal szolgáltak a technológiai folyamatokról, a termékválasztékról a szükséges alapanyagok minőségéről, tulajdonságaikról. Átfogó képet adtak a piaci viszonyokról, a kereskedelmi munkáról is. A lengyel csoportok tagjainak a program végén reprezentációs ajándékokkal kedveskedtek a Szikrai Borászati Üzem vezetői.

                  Voltak-e különlegesebb látogatások?

                  – A Szakszövetkezet vezetősége a lengyel csoportoknak hazaindulásuk előtt búcsúebédet vagy búcsúvacsorát adott, amit a jakabszállási Magyar-Lengyel Baráti Kör szervezett. Ennek keretében többször előfordult, hogy a programot a Szikrai Állami Gazdaság Lakitelek-szikrai üzemi konyhájának reprezentatív éttermében vagy pincéjében rendezték meg. Ilyenkor három-négyfogásos, magyaros menüvel kedveskedtek a vendégeknek, és esténként még citerazenekar is szórakoztatta őket, amikor a táncmulatság sem volt kizárva. Ezeket a programokat nagyon várták a csoporttagok, mert otthon, indulás előtt a korábban itt járt ismerősöktől tudomást szereztek az ilyen jellegű „meglepetésekről”. A szövetkezet nem minden csoportnak szervezett Nyárlőrincen vagy Szikrában látogatást, ezt valamilyen rotációs alapon a jakabszállási és egyéb vendéglátóhelyek között a jakabszállási Magyar-Lengyel Baráti Kör vezetősége döntötte el.

                  Nyárlőrincről utaztak-e Lengyelországba viszontlátogatásra?

                  – A lengyel csoportokat szervező Lengyel-Magyar Baráti Társaság piotrkówi szervezete meghívta a Szikrai Állami Gazdaság vezetésének delegációját több alkalommal egy-egy lengyelországi látogatásra. 1985-ben például a kereskedelmi igazgató, a palackozóüzem vezetője és a készáruraktár vezetője volt a lengyelek vendége. A kiutazó küldöttséget igen szívélyesen fogadták Lengyelországban, megmutatták nekik a helyi nevezetességeket, kulturális, történelmi és ipari létesítményeket, valamint fogadást adtak tiszteletükre az állami szervek vezetői is. A vajda (megyei tanácselnök) jutalmakat adott a delegátusoknak, a Lengyel-Magyar Baráti Társaság helyi csoportja pedig találkozót szervezett számukra a már volt és leendő lengyel csoport tagjaival. Baráti beszélgetés keretében meg is vendégelték őket. Legtöbbször kirándulni is vitték őket Varsóba.


                  Köszönöm az interjút!

                  Kecskemét, 2011. február 1.


                  20. melléklet: Palásti Kovács Mártával készített interjú

                    Hány éves korában történt a kiutazás vagy a kiutazások?

                    – Kétszer történt, amikor a magyar-lengyel barátság kapcsán utaztunk ki Lengyelországba. Egyszer 14 évesen, talán elsős gimnazista lehettem, a másik még talán fiatalabb koromban történt, de arra nem emlékszem pontosan.

                    Milyen keretek között történt?

                    – Apukám, Palásti Kovács Imre tulajdonképpen az egyik vezetője volt a lengyel-magyar barátságnak. Így ő kapcsolatba került lengyel részéről azokkal az emberekkel, akik vezették ezt az egészet – köztük szerintem – jó néhány pártfunkcionáriussal. Az utazást – mely 14 éves koromban történt – egy az egyben ők szervezték, meg egy körutazást Lengyelországban.

                    Milyen jellegű körutazás volt?

                    – Volt benne minden: kirándulás, túrázás és ehhez hasonlók. Voltunk például Auschwitzban – tényleg nagy élmény volt – és voltunk Zakopánéban is.

                    Az elszállásolás családoknál történt?

                    – Nem. Szállodákban aludtunk, és panziószerű kisebb szállásokon, de családoknál nem. Nagyon kényelmes helyek voltak. A szüleim részt vettek olyanon is, amikor családoknál voltak elszállásolva, de én akkor nem voltam velük.

                    Amikor ön ott volt, akkor részt vettek lengyel-magyar kultúresteken?

                    – Egyetlen egy ilyenre emlékszem. A helyszínre, ami egy kulturális központ volt, meghívtak több olyan embert, akivel apukám kapcsolatban állt. Akkor ott volt egy nagy eszem-iszom, éneklés és táncolás.

                    Akkor társasági emberek voltak?

                    – Igen. Rendkívül barátkozóak, barátságosak voltak mindig, mindenkivel szemben. Hozzá kell tenni, hogy attól eltekintve, hogy apukámra ráragadt egy körülbelül 50 szóból álló szókincs, tolmács nélkül is könnyen el tudtunk boldogulni. Olyan közvetlenek voltak, hogy ezek eltörpültek mellette. Mondjuk én is tanultam egy kicsit oroszul, de a tudásommal nem sokra mentem.

                    Akkor nem volt tolmács a közelükben?

                    – Nem. Amit az emberi cselekedetek, érzelmek jeleztek, az nagyon jól működött. Megmaradt bennem, hogy csak akkor volt tolmács, amikor az ő vezetőségükkel, azzal a bizonyos János bácsival és társaival találkoztunk, habár János bácsi tudott magyarul.

                    Keletkeztek barátságok a kinti időszak alatt, vagy ez nem volt olyan jellemző?

                    – Volt egy fiú, akivel leveleztem egy darabig, de nem volt olyan jelentős, hogy barátság alakult volna ki közöttünk. Az is érdekes, hogy a szüleimnek sem maradtak meg a kapcsolataik, hogy ebben a rendszerváltás mennyiben járult hozzá, nem tudom. Érdekes számomra, hogy annak a szoros barátságnak hitt valamikből sem maradt meg semmi. Így, hogy a szövetkezet és a baráti társaság is felszámolódott, nem maradt semmilyen kapcsolat. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor ez tényleg érdek dolog volt-e, de akkor nem látszódott annak. De az is lehet, hogy akik dolgozni jöttek, ők akkora már idős emberek lettek és ez által bomlottak fel a kapcsolatok.

                    Ön sokat járt a jakabszállási Népfront Szakszövetkezetbe?

                    – Nem kimondottan. Egyetlen egyszer nevezett be apu barackszedésre, egy nyáron dolgoztam ott huzamosabb ideig, de lengyel munkással nem találkoztam. Sem a munkában, sem a szövetkezetben. Amikre úgy konkrétan jártam a Népfrontba, azok a zárszámadások voltak, melyek komoly események voltak a tsz életében.

                    Látogatást tettek Önöknél a lengyelek?

                    – Persze. Emlékszem egy Alice nevezetű nőre, János bácsira, akik rendszeresen jártak hozzánk Orgoványra, főleg vacsorákra. Amikor ők Jakabszállásra jöttek, akkor mindig felkerestek bennünket, mert apukámmal baráti viszonyban álltak. Sok kis ajándékkal megleptek minket – ezt nagyon szerettük. Nekem ez olyan pozitív élményként maradt meg, ami – nem tudom hány éven keresztül – az életünk velejárója volt. Az mindig fix program volt, hogy nyáron eljönnek hozzánk a lengyelek.

                    És amikor a lengyelek itt voltak, akkor részt vett a közös programjaikon?

                    – Nem. Szerintem azért, mert még gyermek voltam.

                    Összefoglalóan tudna egy képet alkotni a kinti élményekről, a lengyel emberekről szerzett benyomásokról és tapasztalatokról?

                    – Rossz élményem abszolút semmi nem volt, szerették a magyarokat, bármerre mentünk, bárhol voltunk, nekem nagyon pozitív tapasztalataim voltak. Mindenütt, mint a hímes tojást, úgy kezeltek minket, kedvesek voltak és szolgálatkészek. Vittek minket mindenfelé, persze ők is ugyanígy, nálunk is maximális ellátásban részesültek. De látszott rajtuk, hogy ez egyáltalán nem terhes nekik, jó szívvel csinálják. Nekem úgy maradt meg, mintha bármijüket odaadták volna. A szeretet nem csak azok felől jött, akik nálunk dolgoztak, hanem mindenkitől bármerre is jártunk. Azt hiszem, külföldön először, itt Lengyelországban voltam, a baráti kapcsolat által, ezért is maradhatott meg ilyen komoly emlékként.


                    Köszönöm a beszélgetést!

                    Kecskemét, 2011. február 3.


                    21. melléklet: Ekker Lajossal készített interjú

                      Hogyan merült fel az ön neve a kapcsolatban?

                      – Abban az időben főraktáros voltam a Szikrai Állami Gazdaságban, a feleségem lengyel volt, és ezáltal ismertem a nyelvet. Amikor kellett, én játszottam a közvetítő szerepet, és a kilátogatásoknál is én tolmácsoltam.

                      Mi volt az oka annak, hogy szükségük volt a külföldi munkaerőre?

                      – Kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkeztünk – többek között a martfűi sörgyárnak is állítottunk elő italokat –, és erre kellett a plusz munkaerő, hogy a kapcsolatainkat, s az érdekeltségeinket tökéletesen ki tudjuk használni. Három gépsoron dolgoztunk, amit az alkalmazásuknak köszönhetően gazdaságosan működtettünk, s a ’80-as évek végére az évi termelésünk elérte a huszonöt millió palackot.

                      Meddig tartott önök és a lengyel fél között a kapcsolat?

                      – Ha jól emlékszem pontosan nyolc évig. ’81 környékén kezdődhetett és ’89-ben fejeződött be, a rendszerváltással.

                      Milyen gyakran érkeztek önökhöz lengyel vendégmunkások?

                      – Gyakorlatilag egy hónapos kihagyással egész évben jártak hozzánk dolgozni. Két-három hetet töltött itt egy-egy csoport. Voltak olyan lengyelek is, akik visszatérően jelentkeztek nálunk munkára. Amikor a csoportok megjöttek, eligazítást kaptak, munkavédelmi oktatásban részesültek, és megmutattuk nekik, hogy hol fognak dolgozni – ezeket kellett nekem elmondanom.

                      Mennyi volt a munkaidejük?

                      – Általában nyolc órát dolgoztak, de gyakori volt a tizenkét óra is. Ha a munka úgy kívánta meg, akkor nyújtott műszakban munkálkodtak.

                      Ki tudott alakulni ez idő alatt valamilyen kapcsolat a két fél között?

                      – Természetesen. Az itt eltöltött időszakban volt olyan, hogy megvendégeltük őket a szálláshelyükön, vagy a szikrai KISZ táborban. Ilyenkor mi szolgáltattuk a vacsorát, ők pedig a táncot és a mulatozást. Így kötetlenül, de teljesen kulturáltan közelebb tudott egymáshoz kerülni az ember. Rendeztünk nekik italkóstolást, ahol megkóstolhatták az üzemben gyártott borokat, pezsgőket, vermutokat és üdítőket. A kedvencük az abban az időben ritkaságnak számító kávé ízű pezsgő volt.

                      Mondta, hogy jártak kint Lengyelországban?

                      – Igen. Egyrészt üzleteket kötni, másrészt pedig feltérképezni a hozzánk érkező csoportokat.

                      Évente történtek ezek a kiutazások?

                      – Nem, ha jól emlékszem kétszer vagy háromszor voltunk. A vezetőségünk – négy-öt személy –, velem mint tolmáccsal kiegészülve. Próbáltunk a baráti társaságon keresztül, olyan üzemekbe, gyárakba eljutni, ahol barter üzleteket tudtunk volna lebonyolítani. Az általunk előállított termékeket próbáltuk volna alapanyagra cserélni, de sajnos ezek a próbálkozások nem sikerültek, és később meg is szakadtak.

                      Akkor ez a kapcsolat kizárólagosan a munkára alapult?

                      – Így van, ez volt a kiinduló pont. S erre épült a magyar-lengyel barátság, melynek biztos volt komoly tartalma, de a munka volt az elsődleges.

                      Összességében milyen benyomást szerzett a lengyelekről?

                      – Gyakorlatilag azt vettük észre, hogy a problémáik ellenére is sokkal vidámabb nép volt, mint mi. Azok az emberek, akik hozzánk jöttek, sokkal pozitívabban szemlélték a világot, mint a magyarok. A munkakapcsolatunk is jó volt, a termelésünket is elősegítették.

                      Tárgyi emlékekre szert tett esetleg ez időszak alatt?

                      – Vázákat, képeslapokat kaptunk tőlük. A svájci bicska például náluk nagy divat volt akkoriban, és azt ajándékoztak nekünk, emlékszem én is kettőt vagy hármat kaphattam tőlük.


                      Köszönöm a beszélgetést!

                      Kecskemét, 2011. február 5.



                        JEGYZETEK

                          1. “Lengyel-magyar két jó barát / Együtt harcol, s issza borát / Vitéz s bátor mindkettője / Áldás szálljon mindkettőre.”
                          2. Az interjúk teljes szövege a mellékletben elolvasható
                          3. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          4. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          5. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          6. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          7. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          8. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          9. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          10. BKMÖL XXX. 277. Jakabszállási Ipari- Termelő És Mezőgazdasági Szakszövetkezet Iratai
                          11. BKMÖL XXX. 277. Jakabszállási Ipari- Termelő És Mezőgazdasági Szakszövetkezet Iratai
                          12. BKMÖL XXX. 277. Jakabszállási Ipari- Termelő És Mezőgazdasági Szakszövetkezet Iratai
                          13. BKMÖL XXX. 277. Jakabszállási Ipari- Termelő És Mezőgazdasági Szakszövetkezet Iratai
                          14. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          15. http://hu.wikipedia.org/wiki/Jakabsz%C3%A1ll%C3%A1s
                          16. Kovács Teréz (1988): Két homoki tanyás község településfejlődése és mezőgazdaságának alakulása. MTA Regionális Kutatások központja, Pécs, 9.
                          17. Jakabszállás története a Központi Statisztikai Hivatal Helységnévtárában: http://portal.ksh.hu/pls/portal/cp.hnt_history_goa?s=4150
                          18. Kovács Teréz (1988) 33.
                          19. http://hu.wikipedia.org/wiki/Piotrk%C3%B3w_Trybunalski
                          20. Legyelország (2006). Fordította: Bende Borbála és Tóth Árpád. Panamex Kft. és Grafo Kft., Budapest, 227.
                          21. http://hu.wikipedia.org/wiki/Lengyelorsz%C3%A1g_v%C3%A1rosai
                          22. Szokolay Teréz Katalin (1997): Lengyelország története. Balassi kiadó. Budapest, 45.
                          23. http://hu.wikipedia.org/wiki/Piotrk%C3%B3w_Trybunalski
                          24. http://hu.wikipedia.org/wiki/Piotrk%C3%B3w_Trybunalski
                          25. Http://www.agraroldal.hu/szakszovetkezet_szotar.html
                          26 Kovács Teréz: Jakabszállás és Kiskunmajsa története. Kézirat, 32.
                          27. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          28. Kovács Teréz: Jakabszállás és Kiskunmajsa története. Kézirat, 33.
                          29. Kovács Teréz: Jakabszállás és Kiskunmajsa története. Kézirat, 33.
                          30. Kovács Teréz: Jakabszállás és Kiskunmajsa története. Kézirat, 34.
                          31. Kovács Teréz: Jakabszállás és Kiskunmajsa története. Kézirat, 35.
                          32. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          33. Kovács Teréz: Jakabszállás és Kiskunmajsa története. Kézirat, 35.
                          34. Kovács Teréz: Jakabszállás és Kiskunmajsa története. Kézirat, 36.
                          35. Forrás: Kovács Teréz (1988) 113.
                          36. Paczkowski Teréz, Andrzej (1997): Fél évszázad Lengyelország történetéből. 1956-os Intézet, Budapest, 267.
                          37. Uo.
                          38. Paczkowski Teréz, Andrzej (1997) 268.
                          39. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          40. Forrás: Kovács Teréz (1988) 117.
                          41. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          42. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          43. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          44. Forrás: Munkavállalási kérelmek BKMÖL XXX. 277.
                          45. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          46. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          47. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          48. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          49. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          50. Forrás: Munkavállalási kérelmek BKMÖL XXX. 277.
                          51. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          52. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          53. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          54. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet), Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          55. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet), Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          56. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          57. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          58. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          59. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          60. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          61. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          62. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          63. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          64. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          65. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          66. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          67. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          68. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          69. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          70. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          71. Tóth Kálmánnal készített interjú (19. melléklet)
                          72. Tóth Kálmánnal készített interjú (19. melléklet)
                          73. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          74. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          75. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          76. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          77. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          78. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          79. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          80. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          81. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          82. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          83. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          84. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          85. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          86. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          87. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          88. BKMÖL. XXX. 277. 42. d. Lengyel munkavállalók iratai 1992. 731/1981.
                          89. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          90. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          91. BKMÖL. XXX. 277. 42. d. 767/1981.
                          92. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          93. Kósa Antallal készített interjú (18. melléklet)
                          94. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          95. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          96. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          97. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          98. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          99. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          100. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          101. BKMÖL. XXX. 277. 42. d.
                          102. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          103. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          104. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          105. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          106. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          107. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          108. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          109. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          110. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          111. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          112. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          113. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          114. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          115. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          116. Tánczos Csabával készített interjú (17. melléklet)
                          117. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          118. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          119. Palásti Kovács Mártával készített interjú (20. melléklet)
                          120. Palásti Kovács Mártával készített interjú (20. melléklet)
                          121. Palásti Kovács Mártával készített interjú (20. melléklet)
                          122. Palásti Kovács Mártával készített interjú (20. melléklet)
                          123. Palásti Kovács Mártával készített interjú (20. melléklet)
                          124. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          125. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          126. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          127. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          128. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          129. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          130. BKMÖL. XXX. 277. 42. d.
                          131. BKMÖL. XXX. 277. 42. d.
                          132. BKMÖL. XXX. 277.
                          133. BKMÖL. XXX. 277.
                          134. BKMÖL. XXX. 277.
                          135. BKMÖL. XXX. 277. 42. d.
                          136. BKMÖL. XXX. 277. 42. d.
                          137. BKMÖL. XXX. 277. 42. d.
                          138. BKMÖL. XXX. 277. 42. d.
                          139. BKMÖL. XXX. 277. 42. d.
                          140. BKMÖL. XXX. 277. 42. d.
                          141. BKMÖL. XXX. 277. 42. d. 524/T/89.
                          142. Csorba Ferenccel készített interjú (16. melléklet)
                          143. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)
                          144. Palásti Kovács Imrével készített interjú (15. melléklet)



                            IRODALOM

                              Szakirodalmi források

                              Béresi Csilla – Koronczai Magdolna (2004): Nyitott szemmel: Lengyelország. Kossuth Kiadó, Budapest

                                Dr. Durecz Sándor (1994): Jakabszállás, egy Bács-Kiskun megyei falu tegnap és ma. Antológia Nyomda, Lakitelek

                                  Gaál Károly (1989): Királydinnyébe léptem. Magyar Rendező Iroda, Kecskemét

                                    Jakabszállás wikipedia oldala

                                      Kovács Teréz (1988): Két homoki tanyás község településfejlődése és mezőgazdaságának alakulása. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs

                                        Kovács Teréz: Jakabszállás és Kiskunmajsa története. Kézirat

                                          Legyelország (2006). Fordította: Bende Borbála és Tóth Árpád. Panamex Kft. és Grafo Kft., Budapest

                                            Paczkowski, Andrzej (1997): Fél évszázad Lengyelország történetéből, 1939-1989. 1956-os Intézet, Budapest

                                              Piotrków-Trybulanski wikipedia oldala

                                                Szokolay Katalin (1997): Lengyelország története. Balassi Kiadó, Budapest


                                                  Levéltári források

                                                  Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Levéltár XXX. 277.

                                                    Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Levéltár XXX. 277. 41. d.

                                                      Jakabszállási Ipari- Termelő És Mezőgazdasági Szakszövetkezet iratai

                                                        Lengyel munkavállalók iratai 1992.



                                                            ABSTRACT

                                                              Babócsi, Károly

                                                              Cooperation Between the Jakabszállás and Piotrków-Trybunalski Polish-Hungarian Friendship Societies

                                                                The study brings us into recent history, revealing a thin slice of the relationship in the late Kádár era between two friendly peoples, the Hungarian and the Poles, in an examination of the peculiar cooperation between Jakabszállás and Piotrków-Trybunalski, mainly in the 1980s. In the first part, the young author shows the formation of Jakabszállás’s Polish-Hungarian connection, the two participating communities: Jakabszállás and Piotrków-Trybunalski and the formation and operation of the Jakabszállás People’s Front Professional Alliance. The second unit provides a look at the composition of the Polish workers, their completed work in Jakabszállás, activities in their free time, and their everyday lives during their stay in Hungary. In a third part, the author briefly shows the trips of residents of Jakabszállás to Poland. The fourth part describes the process of and main reasons for the decline of the relationship. The richly-documented work uses to a great extent the modern-era method of oral history interviews, but also pays attention to written and pictorial sources. The work, inspired by sociology, is built on local history research, with the use of microhistory’s new option of inquiry.



                                                                  A cikk letölthető:
                                                                  A cikk letöltése pdf-ben

                                                                  Ugrás a cikk elejére



                                                                  Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ.

                                                                  Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

                                                                  Bezárás