Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk,
tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan jövünk.
FELIRATKOZÁS AZ RSS-HIRCSATORNÁRA
FELIRATKOZÁS AZ RSS-KOMMENTLISTÁRA

Történelemtanitás

online történelemdidaktikai folyóirat

Betűméret növeléseEredeti betűméretBetűméret csökkentése

(hivatkozási azonosító: 06-01-08)


Sajtófotók hasznosíthatósága a múlt feltárásában


Doktori kutatásaimban az 1960-as évek pedagógiai sajtóanyagát, a publikált fotókat elemeztem, a képek által feltárható funkciók és kulturális jelentések leírásával. Az antropológiai és oktatástörténeti megalapozású vizsgálat ikonológiai-ikonográfiai módszertanát a berlini Humboldt Egyetemen dolgozó német szerzőpáros munkái határozták meg[1]. A képleírásokat két részre osztottam: a konkrét vizuális elemek azonosítását, a cím és szerző meghatározását az információkból kinyerhető többletjelentések (a kontextus) felvázolása követve. A forrásanyagot 5371 fénykép jelenti, melyeket hat országos megjelenésű, a Művelődésügyi Minisztérium által kiadott újság (Család és Iskola, Gyermekünk, Köznevelés, Óvodai Nevelés, A Tanító, A Tanító Munkája) közölt 1960 és 1970 között. Ennek a munkának egy kis szeletét mutatja be jelen írás, mely az úttörőmozgalom ikonikus helyeiről, a csoport- és egyéni identitást egyaránt meghatározó terekről és tevékenységi formákról szól.


Bevezetés

A sajtófotók elemzése a társadalmi – történelmi folyamatok feltárásában, a kulturális emlékezet nehezen megfogalmazható témakörében is segítséget nyújthat. Nagyon fontos kérdés ebben a tekintetben, hogy az iskoláztatás mindenkori egyéni tapasztalata hogyan artikulálható tudományos eszközökkel. Ennek egyik eszköze lehet a képek felhasználása.


Úttörő-ünnepségek

Az úttörők legfontosabb ünnepségeinek április negyedike, május elseje és november hetedike számított a képanyag tanúsága szerint. Az évente ismétlődő, ciklikus alkalmak mellett voltak egyszeri, jubileumi események, mint amilyen a felszabadulás 15. évfordulója (1960), az Úttörőszövetség 15. születésnapja (1961) – majd ezt megismételve a felszabadulás 20. (1965) és az úttörők 20. (1966) évét megünneplő eseménysorozat. A nagy októberi szocialista forradalom 1967-ben (ebben az évben Győrben, a „Téli palota” játékkal, vagy más elnevezéssel az Auróra-akcióban a gyerekek eljátszották az 1917-es petrográdi eseményeket[2], a Tanácsköztársaság 1969-ben volt fél évszázados, 1970-ben pedig Lenin 100. születésnapjára emlékezett az ország gyermekszervezete és ifjúsága a felszabadulás negyedszázados ünnepségsorozatával együtt. Jól látható, hogy az egyszeri történések is bizonyos fokú ismétlődést mutatnak és összekapcsolódnak az ünnepnapokkal, kiadva a szocialista magyar társadalom ünnepi naptárát, liturgiáját, mely az 1960-tól 1970-ig terjedő évtizedben majdnem minden évre adott különleges, megemlékezést kívánó alkalmakat. A politikai rendszerek rituális cselekvéseit elemző írás szerint[3] az ünnepségben résztvevők nem pusztán formális cselekvésként élik meg az ünnep eseményeit, érzelmileg is azonosulnak valamilyen szinten az eseménnyel, mely visszatekint és folytonosságot teremt a múlttal. Ez a terület már a szociálpszichológia és az oral history illetékességi területe, annyit azonban meg lehet itt állapítani, hogy az 1945 utáni szocialista identitás megteremtésében és fenntartásában kulcsfontosságúak voltak az ünnepek.

    1.kép

      1. kép
      Készítő: Harmath István
      Cím: Csillebérc, 1961.
      Megjelenés helye, ideje: Család és Iskola, 1961. 8. sz. 9.
      Képleírás: A Parlament melletti úttörő-felvonulás fontos elemei a háttérben látható nemzetközi úttörő jelvények, a zászló, az egyenruha és az alaki követelmények. Az előtérben látható lány zászlót tart a kezében, aminek lobogója már kimaradt a fényképből.

        Az Úttörőszövetség születésnapját a mozgalom utólag 1946. június másodikában jelölte ki, amikor nagy felvonulás keretében az úttörők megrendezték Budapesten az ifjúság napját, s ezzel zászlót bontott az Úttörőszövetség[4]. Ezt az eseményt 1961. július 2-án a Parlament előtti, 15 000 fős seregszemlével idézték meg, ahová nemcsak a veteránokat, hanem 15 külföldi testvérszervezet küldötteit is meghívták[5]. Az eseményt (az avatáshoz hasonlóan) előkészítő munka előzte meg, ennek jelszava a „15 év – 15 vállalás” volt, melynek keretében az úttörőcsapatok önkéntes felajánlásokat tettek az ország minden részéről.[6] Az országos úttörő-találkozót egyébként harmadszor rendezték meg Budapesten, az úttörők egyik felajánlása az Erzsébet-híd teljes, 7000 tonnás vasanyagának biztosítása volt.[7] Az első képen a 15 külföldi pionírcsoport felvonulásának részletét láthatjuk, ezt követően a vendégek két hetes táborozáson vehettek részt magyar úttörőkkel együtt Csillebércen[8] – ez magyarázza a kép címét is.

        A különböző egyenruhák különböző testületi identitásokat hordoznak,[9] ugyanakkor felfedezhetők olyan közös elemek a fényképen (tábortűz, vörös csillag a jelképeken a háttérben, nyakkendő, zászló), melyek megteremtik az úttörők internacionalista testvériségét és egységét. Az egyenruhák, a jelvények, jelképek és jelszavak együttesen olyan szimbólumrendszert alkotnak, melyek autoritást fejeznek ki, megszabják az egyén lehetséges magatartásait és egy nagyobb közösség részévé teszik őt.[10] A hagyomány múltban gyökerező jellege tükröződik a heraldikával is kapcsolatos jelekben, valamint a megemlékezés szertartásában. Az így kifejezett jelentéseket felerősíti a tágabb környezet és tér, a Parlament közelsége – ez volt a helyszíne a később elemzésre kerülő III. Országos Diákparlamentnek is.


        Az úttörőmozgalom ikonikus helyei: Csillebérc és az Úttörővasút

        A Tanító Munkája a nagy októberi szocialista forradalom évfordulójára 6 oldalas képmellékletet közölt a csillebérci úttörő nagytáborról, amely tartalmazta a tábori élet fő elemeit: zászlófelvonás és ünnepélyes megnyitó; ismerkedés; játék; sport; hagyományok ápolása és az esti tábortűz. A fotók tematikai egységeket alkotnak, melyek a tábor elejétől a végéig, egy sűrített nap keretében foglalják össze a jellemző tevékenységformákat. A fényképek elrendezése tetszőleges vizuális olvasást tesz lehetővé, mely felrúgja a lineáris történetmondás hagyományos szabályait.

        Csillebérc és az Úttörővasút története és működése szorosan összekapcsolódott, egy olyan eszményi Úttörő-köztársaság képét vázolta fel, mely a jövő társadalma számára szolgált például és előképül. Az építkezések egy időben kezdődtek el, az Úttörővasút segítségével lehetett megközelíteni Csillebércet, a vonal egyik állomása volt a tábor. Csillebérc a társadalmon belüli és a nemzetek közötti szolidaritást, elkötelezettséget, politikai nevelést összekötötte a természetben eltöltött szabadidővel és a kikapcsolódás megszervezésével[11] – hasonló táborok mindenhol működtek a keleti blokkban, a minta az 1925-ben, a Fekete-tenger partján megalapított arteki tábor volt. A gyermekautonómia elképzelt (és részben megvalósult) világa menekülést jelenthetett a hétköznapokból, egyben a mozgalom valódi célkitűzéseit is megvalósíthatta. Az elnevezés (Úttörő-köztársaság) feltételezi az önállóságot és a demokratizmus elvének érvényesítését az irányításban.

        A történet 1948. július 2-3-án kezdődött, mikor Budapesten, az „Úttörő Köztársaság Napja” keretében az úttörők a gyermektábor céljaira gyűjtöttek pénzt, adományokat[12]. A Szovjetunióban már jól bevált gyermekvasút és úttörő-köztársaság létesítéséről a döntés valójában már jóval korábban megszületett, a helyet 1948 februárjában az MKP KB Csillebércen jelölte ki.[13] A tábort három hét alatt építették fel végül 1948 júliusában (ez is hozzátartozik a mozgalom legendáriumához), a munkálatokban ifjúsági brigádok, a honvédség és a rendőrség vett részt, így a tábor 1948. július 31-én megnyithatta kapuit. Ugyanezen a napon adták át az Úttörővasút első szakaszát is. Az ifjúsági rohambrigádok az 1848-as forradalom centenáriumára vállalták, hogy részt vesznek az építésben[14] – az 1848-ra való utalás több szinten is érvényesült a mozgalomban: az „Előre!” köszönés, a kisdobos-embléma, a forradalmiság vállalása is ezt fejezte ki. Az első táborozás során már kialakultak az önkormányzatiság színterei: az altáborok irányításában, a műhelyekben végzett munkákban, a postán, a nyomdában, az egészségügyi ellátásban és az élelmezés területein is úttörők vettek részt, eleinte felnőtt segítséggel, később önállóan.[15] A tábor a kezdetektől nemzetközi volt, ami szintén hozzátartozik az úttörőtáborok sajátosságaihoz. A zánkai úttörőváros ugyanebből a koncepcióból nőtt ki, de ennek alapjait 1969-ben fektették és 1971-ben, tárgyalt korszakunkon kívül nyitotta meg a kapuit.

          2. kép

            2. kép-fotómontázs
            Készítő:N/A
            Cím:Olvasmányaink képekben: a csillebérci úttörő-nagytábor
            Megjelenés helye, ideje:A Tanító Munkája, 1967. 6-7. sz. 51.
            Képleírás:A fotóriport a tábortűz mellett éneklő úttörőket ábrázol. A képösszeállítás központjában a csillebérci estéről szóló vers található. A gyermekek jellemző öltözete az úttörő egyenruha.

              Egyetlen fotón sem láthatunk felnőtteket, ami megerősíti a gyermekautonómia képzetét. Az államiság számos funkcióját újraalkotó, imitáló miniatűr köztársaság lehetőséget nyújthatott a felnőtt szerepek elsajátítására és eljátszására. Ugyanez az elképzelés figyelhető meg az Úttörővasút működésében. A fotómontázs (a 2. kép-szekvencia) a hagyományos tábori tevékenységekre helyezi a hangsúlyt: a zászlófelvonástól és az ünnepélyes megnyitástól a tábortűzig. A lefekvés előkészítése, a tábortűz melletti közös ének és a többiekkel való ismerkedés (a képi példa bal felső sarkában) tipikus cselekvési formának számít – egyedül a tűztől jobbra, egy vonalban felsorakozó és éneklő pajtások éneke vonja magára a figyelmet. Az egyforma ruha és a beállás alapján feltételezhető, hogy itt előadásról van szó (esetleg külföldi pionírok bemutatkozásáról), melynek nézőközönsége kívül esik a képen. A sátor és a szabadban eltöltött idő szintén nélkülözhetetlen kelléke a hasonló képeknek. A mellékelt vers az esti hangulat megidézését szolgálja, a csillebérci tábor egyediségét és különlegességét hirdeti.

              A kép-szekvencia alsó síkjában elhelyezkedő tábortűz jelenete (más nézőpontból fényképezve) az úttörőmozgalom történetét összefoglaló forrásban is fennmaradt:

                3. kép

                  3. kép
                  Készítő:N/A
                  Cím:Csillebércen leszáll az est: lobog a tűz, pattog a lángja, a tábortűznek nincsen párja!
                  Megjelenés helye, ideje:Sellyei Anna (szerk.): Úttörőtükör. Móra Kiadó, Budapest, 1976. 22.
                  Képleírás:A tábortűz és a gyerekek alapján egyértelműen beazonosítható a kép, valószínűleg az MTI képanyagából válogatták az újság és a könyv szerkesztői. A tábortűz melletti éneket előadó, egyenruhát viselő úttörők műsorát nagy tömeg hallgatja, a képen jól kivehető egy ácsolt színpad, ami az előző szekvencián még csak halványan volt látható.

                    A két fotó összevetése teljesen átértelmezi a tábortűz jelentését: az előző kép-szekvencia esetében kívül maradt a nézőközönség, a harmadik képnél viszont már ott van a nézők tömege, jelezve a megrendezett, ünnepélyes alkalmat. A tábortűz személyessége így átalakul, díszletté válik az előadáshoz, átformálva megszokott képzeteinket a hasonló eseményekről. Feltételezhető, hogy más képeknek is megvan a hasonló párjuk, mivel többször előfordul az anyagban, hogy ugyanaz a fotó több helyen is előfordul. Ennek oka az lehet, hogy az MTI közös adatbázisából válogattak a szerkesztők illusztrációt a cikkekhez. Ebben az esetben a szöveg elsődlegessége egyértelmű a képpel szemben, hiszen a fotó felcserélhető, csak kiegészítő kapcsolatban van a verbális környezettel.

                      4. kép

                        4. kép
                        Készítő:N/A
                        Cím:25 év alatt. A Széchenyi-hegyi Úttörővasút. Épült 1948-1950.
                        Megjelenés helye, ideje:A Tanító, 1970. 4. sz. borító IV.
                        Képleírás: A vasútállomást és a vasúti kocsit ábrázoló képen az emberi figurák csak mellékes szerepet töltenek be. Az állomásra kiírt felirat (Széchenyi-hegy) jelzi a fényképezés földrajzi helyét.

                          A múltra visszautaló képanyagban központi helyet foglal el a Tanácsköztársaság, a Horthy-korszak és 1945, mint vonatkoztatási keretek – pozitív vagy negatív előjellel. 1945 és a Kádár-rendszer között folytonosságot tételez fel ez a fajta történelemfelfogás, amely az 1945 és 1960 közötti időszakból egyedül az iskolaállamosítást és az úttörőmozgalom két ikonikus helyét (Csillebércet és az Úttörővasutat) tartja megemlítésre méltónak – évszámmal együtt is. Az általam technikai tájképnek elnevezett fényképtípus fő célja a szocialista rendszer vívmányainak, az 1945 óta elért eredményeknek a felmutatása, melyek gyakran nem is kapcsolhatók pedagógiai tartalmakhoz (ilyen például a Köznevelés sorozata az Erzsébet-híd újjáépítéséről, a százhalombattai Dunamenti Hőerőműről és a Tiszavidéki Vegyikombinátról az 1963-es évben). Az antropológiai elemek háttérbe szorulásával a technika és a dolgok anyagisága kerül előtérbe, a harmadik képnél például a Széchenyi-hegyi végállomás rendezett környezete és az úttörővasút látványa, ami kézzel fogható bizonyítékot nyújtott a szocialista rendszer progresszív, felsőbbrendű mivoltáról.

                          Itt, a Széchenyi-hegynél kezdődött az Úttörővasút építése 1948. április 11-én,[16] a munkát (Csillebérchez hasonlóan) ifjúmunkások, a fegyveres testületek tagjai és úttörő-brigádok végezték, köztük jugoszláv és más nemzetiségű pionírok.[17] 1950-ig fokozatosan adták át a Hűvösvölgyig terjedő vonalat – 1948. július 31-én az első szakaszt és az „Előre” Úttörőváros állomást, 1949. június 24-én a Ságvári-ligetig (ma Szépjuhászné állomás) tartó részt, 1950. augusztus 19-én pedig a Hűvösvölgyi állomással befejeződött a vonal kiépítése.[18] Az úttörővasúton a vizsgált időszakban évente átlagosan 200 vasutast képeztek ki, és ugyanannyitól búcsúztak el, mivel nyolcadik osztályosként számukra véget ért a feladat.[19] A tanfolyamon való részvétel, a kiképzés és a különböző szerepek elsajátítása (távírász, forgalmista, jegykezelő, pénztáros) a felnőtt életre való felkészítést is jelent, fejleszti az önállóságot és a felelősségtudatot, valamint megvalósítja az úttörő-mozgalom autonóm cselekvési terét.

                          Az úttörővasút a szocialista berendezkedés sajátos terméke, a keleti blokkon kívül más országban nem működik hasonló. Számos oka lehet annak, hogy miért éppen a vasút jelenségét használta ki a mozgalom, milyen szimbolikus jelentéstartalmakat közvetíthetett az úttörővasút intézménye. Az egyik, a technikai fejlődés és a rendszer haladó jellegének bizonyítása lehetett, de nagyobb jelentősége volt valószínűleg a pionírhagyományoknak: a még felfedezetlen területek civilizálása (ld. a Vadnyugat meghódítása és a szibériai szűzföldek feltörése), a természet humanizálásának szándéka tükröződhetett az erdei kisvasutaknál. Ez utóbbi szempont elvezet a mozgalmi élet és a táborozás (később elemzendő) kalandos romantikájához, mely fontos szempont volt a gyerekek érdeklődésének megnyerésében. Ugyanilyen hangsúlyos a vasutak önálló, 10-14 év közötti gyermekek általi irányítása, az autonómia és a munkára nevelés összekapcsolása, továbbá nem elhanyagolható a MÁV presztízse, hálózatának az egész országra való kiterjedése.

                          A Széchenyi-hegyi mellett más úttörővasút-vonalak is létrejöttek, 1953 augusztusában a nyíregyházi,[20] 1962-ben a Mecseki Kisvasút Pécsett,[21] 1969-ben a nagycenki,[22] 1971-ben a tiszakécskei, 1980-ban pedig a dombóvári.


                          Az úttörőmozgalom lokális gyakorlatai

                          Csillebérc és az Úttörővasút a mozgalom ikonikus, jelentőségteljes helyének számított, de az „úttörőnek lenni” személyes tapasztalata a helyi úttörő-közösségek gyakorlataiban, az így létrejövő jelentésekben valósult meg.[23] Kevés úttörő vagy úttörővezető juthatott el a reprezentatív, központi táborokba, viszont a többségük részt vett valamilyen táborozásban vagy egyéb szakköri, kulturális foglalkozásban – ebből az anyagból két képi példát idézek meg, hogy érzékeltessem a lokális cselekvések jelentőségét.

                          A táborozásnak és az úttörő-szerveződésnek egy speciális fajtáját ismerhetjük meg az ötödik fénykép által: a vízi úttörők és a vándortábor jelenségköréről van szó, a vízre szállás pillanatát örökíti meg a fénykép. Az evezés és a vízi sportok nagy múltú hagyományokkal rendelkeznek, tágabb értelemben a természetjárás, turisztika felhasználása a gyermek- és ifjúsági mozgalomban a cserkészetig vezethető vissza,[24] az első evezésről szóló önálló kézikönyv is egy cserkésztiszthez, Zsembery Gyulához köthető.[25] Az úttörőmozgalom szintén erőteljesen épített a honismeret, a turizmus és a sport összekapcsolására, a kirándulásra és vándortáborozásra.

                          5. kép

                          5. kép
                          Készítő:Harmath István
                          Cím:A vizesek tanyáján
                          Megjelenés helye, ideje:Család és Iskola, 1962/7, 22.
                          Képleírás:A fiúk által tartott kenu vagy kisebb hajó valószínűleg vízre szállás előtt áll.

                          A szervezeti kereteket a KISZ biztosította: 1957–1963 között az Országos Ifjúsági és Sportbizottság, a sportirányítás átszervezését követően, 1964-től a KISZ KB Honvédelmi és Sportosztálya látta el a fentebb felsorolt területekkel kapcsolatos feladatokat, valamint az Ifjú Gárda koordinálását. Ez utóbbin keresztül a honvédelmi kiképzés feladata is bekapcsolódott a mozgalmi életbe, melyben egyre nagyobb súlyt kapott a mindenki által elérhető tömegsport.[26] 1966-ban volt az első ODOT (Országjáró Diákok Országos Találkozója), a következő 1970-es, nógrádverőcei találkozóra már a Köznevelés is reflektált egy címlapképpel.[27] A vázlatos felsorolás is megmutatja, hogy a vándortábor  milyen fontos szerepet töltött be az 1960-as évek mozgalmi életében.[28]

                          A vízi úttörők, akik az úttörőmozgalom és az ifjúsági turisztika speciális fajtáját képviselték, többször is felbukkannak a képanyagban. A fotók bemutatják a leningrádi úttörőpalota tengerész szakkörét, a vízi úttörőket, a miskolci Hámori út 25. számú iskola úttörőcsapatának evezési gyakorlatát.[29] Vízi és nyári táborozás képzete összekapcsolódik, számos fürdőzős kép tanúsítja ezt – a szabadidős kikapcsolódást a sporttal és a nevelő erővel köti össze a dunakeszi 1939. számú Petőfi Sándor úttörőcsapat vízi rajának képi példája. Az evezés a táborozás egy olyan fajtájával kapcsolódik össze, ami az állótáborhoz képest jobban szolgálja a turisztikai nevelés céljait, megerősíti gyermek és természet kapcsolatát:[30] ez pedig a mozgó- vagy vándortábor Vác és Dunakeszi között. Az úttörőcsapat száma és neve is jelképes értelmű, a szám jelöli azt, hogy az 1957-es újjáalakulás után sorrendben hányadik volt a csapat, Petőfi neve pedig a választott (tradicionális) példaképet jelöli.[31] A raj konkrét megnevezése az úttörő fogalmának helyi jelentésére nyújt példát, az újságok egyébként gyakran éltek ezzel a megközelítéssel. Kiemelték a személyes-helyi vonatkozásokat, hogy követendő gyakorlatokat mutassanak meg és életközelivé tegyék ezek ábrázolásait.[32]

                          A fotó a vízre szállás előkészületét mutatja be, a képen semmi sem utal az úttörő-mozgalomra, ezt csak a kísérő szövegből tudhatjuk meg. Nem látunk felnőttet, nincs egyenruha és nyakkendő sem. Az evezés különösen nagy nevelő erővel bír, hiszen a folyóvízen elengedhetetlen a fegyelem, az együttműködés és az önkontroll – olyan tulajdonságok, melyeknek a közösségi tevékenységekben is nagy hasznát veszik a gyermekek.

                            6. kép

                              6. kép
                              Készítő:MTI
                              Cím:Híradós szakkör a miskolci úttörőházban
                              Megjelenés helye, ideje:Köznevelés, 1969. 24. sz. borító I.
                              Képleírás:A rádiózó fiatalok közül az egyik fülhallgatót visel, a másik pedig a rádión lévő egyik gombot csavargatja.

                                Az úttörőházak infrastruktúrája a délutáni szabadidő tartalmas eltöltéséhez kívánt segítséget nyújtani, különböző szakköri-kínálattal. Az első úttörőház 1949. december 21-én alapult Kispesten,[33] olyan közösségi-közművelődési intézményként, mely számos, egymással keveredő és változó funkciót töltött be fennállása során. A pionírházak mintájára kiépülő infrastruktúra összefüggött a mindennapi élet tereinek kevéssé vizsgált szocialista átalakításával,[34] a tudásátadás-nevelés tereinek kiterjesztésével.

                                Az úttörőház a kezdetekben mozgalmi, ideológiai szerepet játszott, az iskola oktató-nevelő munkáját segítette, valamint különböző szakkörök működtetésével a délutáni szabadidő értelmes eltöltését szolgálta. Később az ott dolgozó szakemberek a tehetséggondozás feladataival is foglalkoztak már, s nem elhanyagolható szempont volt az esélyegyenlőség megteremtése a kulturális javakhoz való hozzáférésben és a kultúraközvetítésben.[35] Természetesen nehéz elkülöníteni a mozgalmi befolyásolást és a valódi értékek létrehozásának folyamatait ebben a kontextusban. Az oktatási intézményen kívüli élet fontos színtere volt az úttörőház, 1953-ban 33 úttörőházban 18 584 szakköri tagot tartottak nyilván, 1980-ban már 77 intézményben több mint 23 000 gyermek tevékenykedett. A szakkörök tevékenységét négy csoportra osztották: tudományos, technikai, művészeti, sport (turisztikai); tudományos seregszemléket, kulturális és sportversenyeket szerveztek.[36]

                                Az évtized első fele volt mozgalmasabb az úttörőházak életében: az Úttörővezető képes beszámolói társadalmi munkával épülő új úttörőotthonokról szóltak Balassagyarmaton, Óbudán, Lőrincen vagy Tiszacsegén;[37] a Köznevelés a szegedi úttörőházban működő 32 szakkörről és a vajszlói helyismereti gyűjteményről közölt szerző nélküli fotóriportokat;[38] a Család és Iskolában pedig Vekerdy Tamás írt a pestlőrinci úttörőház életéről (1961)[39]. A szakkörök az 1962–1963-as tanévtől az úttörőcsapatok irányítása alá kerültek, ezzel hangsúlyosabb lett a politechnikai képzés és a szakpróbákkal való kapcsolat.[40] A szakkörök elé állított fő feladat a gyermeki érdeklődés felkeltése volt a tudomány, technika, művészet és sport iránt, a korszak gyors fejlődésével kellett lépést tartaniuk[41] – hol az iskola falai között, de a mozgalom keretében, hol azon kívül, a fenti képen egy úttörőházban. A kiragadott felsorolás alátámasztja az intézménytípus szerteágazó tevékenységét és befolyását, ennek ellenére napjainkban igen keveset olvasni az úttörőházak működéséről – ez alól csak Nádházi Lajos műve jelent kivételt (2006).[42]

                                A hatodik képen látható híradós szakkör kielégítette a technikai fejlődés és a modernizáció igényeit, elősegítette a politechnikai foglalkozást, felkelthette a tudományos érdeklődést, kapcsolatot teremtett a külföldi úttörőcsapatokkal (ezzel a gyakorlatban valósult meg az internacionalista eszme) és a mozgalom kaland-orientált jellegét is erősítette a rádiózás. A jelek adása és vétele, a kommunikáció különböző formáinak gyakorlása cserkész-hagyomány, amit az úttörő-mozgalom folytatott és továbbfejlesztett. A képen öntevékeny, autonóm módon tanuló fiatal gyerekeket látunk – a mozgalom felnőtt vezetésében mindig újra felbukkanó eszmét testesítik meg a híradósok: a gyermek-központúságot, a gyermeki igényekhez való alkalmazkodást, játékosság és tanulás összekapcsolását, az érdeklődés felkeltését.[43] Az öntevékenység és önszerveződés egy másik szintjét a fiatalság önkormányzati fórumai, a diákparlamentek és az ezekhez kapcsolódó találkozók jelentették.


                                Diákparlamentek és ifjúsági találkozók

                                Az önkormányzatiság képi ábrázolása kizárólag a középiskolás korosztályhoz és a KISZ tevékenységéhez kötődik. Ebben a kontextusban eltűnik a tanulói státus, a közéleti-politikai szereplő, a szocialista állampolgár szerepe váltja fel. Különböző szervezetek támogatták az ifjúság önszerveződését a Kommunista Ifjúsági Szövetségen, a párton, valamint kormányzaton kívül, de azok transzmissziós szíjaként – a DIVSZ (Demokratikus Ifjúsági Világszövetség) és a CIMEA (Gyermek- és Serdülőkori Mozgalmak Nemzetközi Bizottsága). Az egymással összefonódott szervezetek[44] budapesti központtal működtek (a DIVSZ 1950 óta[45] máig funkcionál Budapesten). A DIVSZ egyik feladata egyébként a Világifjúsági Találkozók (VIT) szervezése.

                                7. kép

                                  7. kép
                                  Készítő:MTI – Friedmann Endre
                                  Cím:III. Országos Diákparlament. A főváros I. kerületének küldötte felszólal.
                                  Megjelenés helye, ideje:Köznevelés, 1970/9, borító I.
                                  Képleírás:A parlamenti belső környezetben készült fénykép középpontjában egy mikrofon mögött álló, éppen felszólalását tartó, öltönyös fiatal helyezkedik el. Mögötte, az elnökségben két fiatal lány és egy fiú látható, fölöttük a szocialista címer.

                                    A diákönkormányzat eszmei gyökerei Makarenkóig nyúlhatnak vissza, aki az iskolát olyan önigazgató közösségként (kommunaként) fogta fel, ahol az egyén a közösség részeként egyszerre rendelkezik jogokkal és kötelességekkel, a közgyűlésen egyenrangúként beleszólhat a döntésekbe, de alá is kell vetnie magát a közösség akaratának. A koncepció lényege az önkéntes egyesülés, az egyén és a közösség kölcsönös szuverenitása, egymás elismerése.[46] Hasonló elképzelések munkálkodtak a reformpedagógia szabadabb, humánusabb légkörének megteremtésekor, a közösségi – demokratikus életforma színtereinek kidolgozásakor: ilyen például a summerhilli iskolagyűlés.[47] A kérdés vizsgálata, a különböző önkormányzati formák összevetése, a hivatalos és alternatív mozgalomfelfogások, vagy a diákigazgató-választások gyakorlata további vizsgálatok tárgya lehetne. A korszakban több kísérlet is történt a makarenkói gondolkodás adaptációjára, gyakorlatban történő megvalósítására.[48] Az egyik leghíresebb (és talán egyedül következetesen végigvitt modell), a Gáspár László vezette szentlőrinci iskola a vizsgált korszakon kívülre mutat, hiszen 1969-ben indult meg. A gyermek-, ifjúsági mozgalom (úttörők és a KISZ) és az iskola együttműködése a szocialista nevelőiskola megvalósításáért (mint kitűzött cél) búvópatakként jelen volt a kor pedagógiai közgondolkodásában.[49] Ebben a gondolatkörben fontos szerepet játszott az önkormányzatiság kiterjesztése – más kérdés, hogy mi valósult meg az elképzelésekből.

                                    A demokratizmus elvileg több szinten is érvényesült az Úttörőszövetség munkájában: az önkéntes belépés (amit a szinte teljes szervezettség eleve kizár), a vezetők kiválasztása és elszámoltathatósága (a demokratikus centralizmus lenini megfogalmazása köszön itt vissza), az érdekképviselet, a gyermeki önkormányzat kibontakoztatása tartozik ide.[50] A törvényhozás is alátámasztotta ezt, egy 1957-ben hozott kormányrendelet szerint (1087/1957 számú határozat) az állami szervek valamennyi ifjúságot érintő ügyet a KISZ-szervezetekkel együtt kell, hogy megtárgyaljanak. A KISZ KB 1966-ban hozott állásfoglalása viszont megállapítja, hogy sem az állam nem tekinti az ifjúság képviselőjének a KISZ-t, sem a szövetség nem tartja fontosnak az érdekvédelmet.[51]

                                    Ebben kívánt változást hozni az ugyanebben az évben a KISZ által indított diákparlamenti mozgalom, mely 1967-ben országos szintre emelkedett, s 1970-ben már a harmadik Országos Diákparlamentet tarthatták Budapesten. A felmerülő kérdések a tanítás-oktatás szervezeti-tartalmi problémáit, a mozgalom megújítását és a pedagógusokkal kapcsolatos konfliktusokat érintették, Az interpellációkra (ebben is a parlamentet idézte meg a tanácskozás) a helyszínen azonnal válaszoltak miniszterhelyettesek és más illetékesek (tehát felnőttek is részt vettek a tanácskozáson), illetve a következő évben az állami szervek képviselői beszámoltak a megtett intézkedésekről – megtörtént a visszacsatolás is.[52]

                                    A korszak a fiatalok politikai szocializációját helyezte előtérbe ifjúságpolitikájában,[53] az MSZMP KB 1970-ben így fogalmazott: „Még nem alakítottuk ki annak módját és formáit, hogy felkeltsük az ifjúság igényét a közéletben való részvételre, pedig forradalmi gyakorlat és élmények nélkül nem lehetséges a forradalmi tudat kialakítása.”[54] Az idézett mondat egyaránt utal a permanens forradalom lenini eszméjére, valamint a világnézeti nevelés és közéleti aktivitás erősítésére. Erre ad illusztrációt a hetedik fotó: a fiatal küldöttek a Parlamentben szólalnak fel, mögöttük az állam gondoskodásával, amit a falon látható szocialista címer testesít meg. Az ünnepélyes öltözet, az elnöki emelvény látványa, a parlamenti munkamódszerek betartása teljessé teszik az önkormányzatot (vagy annak látszatát?), minden esetre alkalmat teremtenek az országrész különböző fiataljainak találkozására, a közösségi cselekvés és a közügyekbe való beleszólás gyakorlására. Ugyanez a találkozás nemzetközi méretekben is megvalósult a Világifjúsági Találkozók alkalmával, a korszakban kettő ilyen volt: 1962-ben Helsinkiben, 1968-ban pedig Szófiában.

                                      8. kép

                                        8. kép-fotómontázs
                                        Készítő:Dozvald János
                                        Cím:VIT – 1968.
                                        Megjelenés helye, ideje:Család és Iskola, 1968. 9. sz. 28.
                                        Képleírás:A képeken fiatal, tüntető tömeg, egy ifjúsági vezető, népviseletbe öltözött lány, futó, doboló fiatalok és körben álló csoport látható. Az összeállításra a mozgalmasság és aktivitás jellemző.

                                          „A szolidaritásért, a békéért és a barátságért” jelszó alatt megszervezett 1968-as 9. VIT-en 142 ország, 20 000 fiatalja vett részt. Az antiimperialista, harmadik világra összpontosító ideológiai háttér mellett nagyon fontos volt a más országokból, kontinensekről származó fiatalokkal való találkozás, a szórakozás és más hatások befogadásának lehetősége. Az 1957-es moszkvai találkozó számított a csúcspontnak, 34 000 külföldi és 60 000 szovjet delegálttal, ami egyben nyitást jelentett a rendszer zártságán, új zenei, gondolkodásbeli formák megjelenését eredményezte a Szovjetunióban.[55] Az 1968-as találkozó idejére számos téma kínálkozott: a vietnámi szolidaritás ügye, a gyarmatosítás-ellenes harcok, a közel-keleti helyzet, hiszen az 1967-es hatnapos háború után vagyunk.

                                          A fotómontázs a találkozó sokszínűségét és ennek egységét fejezi ki. A képmontázst nem lehet lineárisan, hagyományos módon befogadni, hiszen nem fedezhető fel logikai, ok-okozati kapcsolat az elemek között, nincs kitüntetett középpontja a kompozíciónak. A cél az élmények felvillantása lehetett, amit a képrészletek mozgalmassága is alátámaszt. A montázson feltűnnek az internacionalista, imperialistaellenes harc elemei: a jobb felső sarokban Che Guevera arcképe (akit Bolíviában végeztek ki az előző évben), a táblákon Vietnam, Angola és Kuba ország-nevei, a diák-munkás szolidaritás jelszavai tűnnek fel. A villanásszerű, pillanatnyi benyomásokat rögzítő, mozgalmas képek a fesztivál forgatagát és sokszínűségét ábrázolják: helyet kap benne egy népviseltbe öltözött lány, kör alakú gyűlés, szavazás, egy küldött kiemelkedése a tömegből, a megnyitó, afrikai dobosok tüntetése. A mozgalom egész világra való kiterjedése és egysége mellett a befogadó számára a fiatalos szabadság, a lázadó, harcos szellem és a szórakozás jelei tűnnek elő. Mintha a néző is az áramló, örvénylő tömeg része lenne, amelyből időnként előbukkan egy-egy arc, vagy jelenet.

                                          A kép-összeállítás mellett szereplő beszámoló az ellentétek és a gyűlölet elutasításában látta a hasonló találkozók jelentőségét, ugyanakkor önkritikusan elismerte, hogy Szófiában is felbukkantak a gyanakvás és az ellenségesség jelei.[56] A VIT a világ fiataljainak egységét, illetve ennek utópiáját próbálta megvalósítani a baloldali eszmeiség jegyében – a marxi-lenini gondolkodás keretében a progresszív gondolkodás csak ezen az oldalon valósulhatott meg, ezzel eleve kizárva a másfajta alapokon működő ifjúsági szervezetek létét.


                                          Befejezés

                                          A történelem emlékezete több szinten is működik a bemutatott példák esetében: egyrészt az úttörőmozgalom konstruált egy múltképet magának, ünnepségekkel, hősökkel és évfordulókkal; másrészt az úttörőszervezetet is a múlt részeként szemléljük a jelenből – még ha nem is vált teljesen múlttá. A mozgalmi élet fontos szerepet töltött be a gyermekek és az ifjúság szocializációjában – ennek feltárására már történtek kísérletek,[57] de számos feladat vár még ezen a területen az (oktatás)történészekre. A különböző emlékezeti formákban összekapcsolódnak az egyéni és kollektív tapasztalatok és képzetek, figyelmeztetve minket a múlt, a történelem bonyolult, állandóan változó mivoltára és vizsgálatának tovább folytatódó szükségességére.



                                            IRODALOM

                                              • Balázs Sándor (1987): A makarenkói közösségdefiníció és az egri népi kollégiumi kollektívák. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola tudományos közleményei, 18. évf. 4. sz. 3-14.
                                              • Bikki Gábor (1963): Úttörőház Tiszacsegén. Úttörővezető, 17. évf. 4. sz. 11.
                                              • Buchli, Victor (1999): An Archeology of Socialism. Berg, New York – Oxford.
                                              • Connerton, Paul (1997): Megemlékezési szertartások. In:Politikai antropológia.Szerk.:Zentai Violetta. Osiris – Láthatatlan Kollégium, Budapest, 64-82.
                                              • Derzsi Ottó (2008): Vándorolni jó. In.: Trencsényi László (szerk.): Jorgosz közlegény jelentései a 38. kilométerről (tanulmánygyűjtemény). Új Helikon Bt., Budapest, 72-80.
                                              • Erőss Gábor (2008): A habitus színe és visszája. Az iskolajelentések megalkotásának antropológiája. In: Berényi Eszter – Berkovits Balázs – Erőss Gábor (szerk.): Iskolarend. Kiváltság és különbségtétel a közoktatásban. Gondolat Kiadó, Budapest, 218-279.
                                              • Faragó György (1962): A lőrinciek titka. Úttörővezető, 16. évf. 12. sz. 6-7.
                                              • Gaál Ferenc (1976, szerk.): Úttörőkrónika. A magyar úttörőmozgalom harminc éve. Móra Kiadó, Budapest.
                                              • Gagyi Balla István (1969): Turisztika és táborozás diákkorban. Korunk, 28. évf. 6. sz. 947-950.
                                              • Goodsman, Dene (2013): A summerhill-i iskolagyűlés lefolyása.
                                                http://www.demokratikusneveles.hu/index.php/demokratikus-neveles/demokratikus-iskolak/summerhill-folap/187-goodsman-iskolagyules. (Letöltés dátuma: 2015. január 6.)
                                              • György Péter – Györgyné Juhász Katalin – Halmi Lászlóné – Horváth Lajos – Kovácsné Bolyós Ildikó – Miklós Tamás – Nádházi Lajos – Szabó Eszter (1986, szerk.): A magyar úttörőmozgalom történetének időrendi jegyzéke. 1945-1985. Balatoni Úttörőváros, Zánka.
                                              • Gyuris Gyula (1960): Avatás Balassagyarmaton. Úttörővezető, 14. évf. 1. sz. 5.
                                              • Gyuris Gyula (1961): Együtt építették. Úttörővezető, 15. évf. 5. sz. 25.
                                              • H. B. (1968): VIT – 1968. Család és Iskola, 19. évf. 9. sz. 25.
                                              • Herczeg Miklós – Malatinszky Sándor (1996): Az úttörővasúttól a gyermekvasútig. Magyar Államvasutak, Budapest.
                                              • Jelenics József (1963): Szakkör és politechnika. Úttörővezető, 17. évf. 12. sz. 34-35.
                                              • Király Gyula (1975): Az úttörőmozgalom pedagógiája. Tankönyvkiadó, Budapest.
                                              • Kiss Béla (1961): A közösségi nevelés és az úttörőmozgalom. Pedagógiai Szemle, 11. évf. 12. sz. 1095-1104.
                                              • Komáromi István (2009): Az ifjúsági turizmus korosztályos motivációkutatásának eredményei és fejlesztési lehetőségei a Kárpátok Interrégióban. PhD értekezés, PTE TTK, Pécs.
                                                http://old.foldrajz.ttk.pte.hu/phd/phdkoord/nv/disszert/disszertacio_komaromi_nv.pdf. (Letöltés dátuma: 2015. január 11.)
                                              • Kotek, Joël (2005): Az ifjú gárda. Nagyvilág, Budapest.
                                              • Kovács Imre (1966): Ki és hogyan lehet úttörővasutas. In: Család és Iskola, 17. évf. 3. sz. 12-13.
                                              • Kun Anna (1961): Csillebérc 1961. Család és Iskola, 12. évf. 8. sz. 9.
                                              • L. I. (1961): Az úttörők országos seregszemléje. Köznevelés, 17. évf. 13. sz. 390.
                                              • Mietzner, Ulrike – Pilarczyk, Ulrike (2008): Bilderals Quellen in der erziehungshistorischen Forschung. In.: Pukánszky Béla (szerk.): A neveléstörténet-írás új útjai. Gondolat Kiadó, Budapest, 194-214.
                                              • Miklós Tamás, P. (2003): Fejezetek a hazai gyermeküdültetés és ifjúsági turizmus történetéből: Cserkésztáborozás és turisztikai tevékenység a 20. század első felében. Új Pedagógiai Szemle, 53. évf. 7-8. sz. 218-227.
                                              • Nádházi Lajos (2006): A magyarországi úttörőintézmények története és adattára. Magyar Úttörők Szövetsége, Budapest.
                                              • Pék András (1967a): A szakkörök feladatai az új tanévben. Úttörővezető, 21. évf. 7-8. sz. 34-36.
                                              • Pék András (1967b): Előkészületek november 7-re. Család és Iskola, 18. évf. 10. sz. 21-22.
                                              • Plum, Catherine J. (2013): Summer Camp for Socialists: Conformity and Escapism at Camp Mitschurin in East Germany. In: Giustino, Cathleen M. – Plum, Catherine J. – Vari, Alexander (ed.): Socialist Escapes: Breaking Awayfrom Ideology and Everyday Routine in Eastern Europe, 1945-1989. Berghahn, New York – Oxford, 98-127.
                                              • Richmond, Yale (2003): The Moscow Youth Festival. In: Richmond, Yale (ed.): Cultural Exchange and the Cold War: Raising the Iron Curtain. Pennsylvania State University Press, Philadelphia, 11-14.
                                              • Romváry Ferenc (2010, szerk.): Pécs Lexikon I. (A-M). Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., Pécs.
                                              • Sándor László, N. (1970): Diákparlament. Gyermekünk, 2. évf. 5. sz. 8-9.
                                              • Sellyei Anna (1976, szerk.): Úttörőtükör. Az úttörőmozgalom 30 éves története képekben. Móra Kiadó, Budapest.
                                              • Setényi János (1995): Diákjogi Charta / Felsőoktatási Charta. Bevezetés. Educatio, 4. évf. 2. sz. 327-328.
                                              • Spencer, Stephanie (2007): A Uniform Identity: Schoolgirl Snapshots and the Spoken Visual. History of Education, Vol. 36, Issue 2, 227-246.
                                              • Symes, Colin – Synott, John (1995): The Genealogy of the School: An Iconography of Badges and Mottoes. British Journal of Sociology of Education, Vol. 16, Issue 2, 139-152.
                                              • Szabó Ferenc (1967): Úttörővezetők II. Országos Konferenciáján mondott beszéd. A Tanító Munkája, 5. évf. 8. sz. 48-49.
                                              • Szabó Ildikó (2000): A pártállam gyermekei. Tanulmányok a magyar politikai szocializációról. Hatodik Síp Alapítvány – Új Mandátum, Budapest.
                                              • Szabó Imre (2007): Dr. Nádházi Lajos: A magyarországi úttörőintézmények története és adattára. Magyar Úttörők Szövetsége, Bp. 2006. Neveléstörténet, 4. évf. 1-2. sz. 290-292.
                                              • Szücs Istvánné (1979): Az ifjúsági és az úttörőmozgalom a szocialista nevelőiskoláért. Pedagógiai Szemle, 29. évf. 9. sz. 785-792.
                                              • Trencsényi László (2006): Utak és törések. Adalékok a magyar úttörőmozgalom történetéhez. Új Helikon Bt, Budapest.
                                              • Trencsényi László (2009): Hol volt, hol nem volt… Monográfia az úttörőintézmények történetéről – recenzió. Új Ifjúsági Szemle, 7. évf. 1. sz. 97-98.
                                              • Trencsényi László (2011): A magyar úttörőmozgalom választásai (1957-1987). Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztály, Budapest.
                                              • Vass Henrik (1974, szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1967-1970. Kossuth Kiadó, Budapest.
                                              • Vass Henrik (1978, szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1963-1966. Kossuth Kiadó, Budapest.
                                              • Vekerdy Tamás (1961): Így élnek a pestlőrinci úttörők. Család és Iskola, 12. évf. 1. sz. 14-15.
                                              • Záhonyi Ede (1967, szerk.): Két évtized. Az úttörőmozgalom történetéből. Móra Kiadó, Budapest.
                                              • Záhonyi Ede (1976): Szövetségünk történetéből. In.: Gaál Ferenc (szerk.): Úttörőkrónika. A magyar úttörőmozgalom harminc éve. Móra Kiadó, Budapest, 9-26.
                                              • Zsembery Gyula (1920): Az evezés és a rokonsportágak: kézikönyv a jártassági vizsgákhoz. Kellner, Budapest.



                                                JEGYZETEK

                                                  [1] Például: Mietzner, Ulrike – Pilarczyk, Ulrike (2008): Bilderals Quellen in der erziehungshistorischen Forschung. In: Pukánszky Béla (szerk.): A neveléstörténet-írás új útjai. Gondolat Kiadó, Budapest, 194-214.

                                                  [2] Pék András (1967b): Előkészületek november 7-re. In.:Család és Iskola,18. évf. 10. sz. 21-22.; Trencsényi László (2011): A magyar úttörőmozgalom választásai (1957-1987). Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztály, Budapest, 25.

                                                  [3] Connerton, Paul (1997): Megemlékezési szertartások. In: Politikai antropológia. Szerk.: Zentai Violetta. OsirisLáthatatlan Kollégium, Budapest, 64-82.

                                                  [4] Király Gyula (1975): Az úttörőmozgalom pedagógiája. Tankönyvkiadó, Budapest, 14.; Záhonyi Ede (1976): Szövetségünk történetéből. In: Gaál Ferenc (szerk.): Úttörőkrónika. A magyar úttörőmozgalom harminc éve. Móra Kiadó, Budapest, 13.

                                                  [5] L. I. (1961): Az úttörők országos seregszemléje. In: Köznevelés, 17. évf. 13. sz. 390.

                                                  [6] A Pajtás cikkét idézi: Trencsényi László (2006): Utak és törések. Adalékok a magyar úttörőmozgalom történetéhez. Új Helikon Bt. Budapest, 82.

                                                  [7] Gaál Ferenc (1976, szerk.): Úttörőkrónika. A magyar úttörőmozgalom harminc éve. Móra Kiadó, Budapest, 106.

                                                  [8] Kun Anna (1961): Csillebérc 1961. Család és Iskola. 12. évf. 8. sz. 9.

                                                  [9] Spencer, Stephanie (2007): A Uniform Identity: Schoolgirl Snapshots and the Spoken Visual. History of Education, Vol. 36, Issue 2, 227-246.

                                                  [10] Symes, Colin – Synott, John (1995):The Genealogy of the School: An Iconography of Badges and Mottoes. British Journal of Sociology of Education, Vol. 16, Issue 2, 139-152.

                                                  [11] Plum, Catherine J. (2013): Summer Camp for Socialists: Conformity and Escapism at Camp Mitschurin in East Germany. In.:Giustino, Cathleen M. – Plum, Catherine J. – Vari, Alexander (ed.): Socialist Escapes: Breaking Awayfrom Ideology and Everyday Routine in Eastern Europe, 1945-1989. Berghahn, New York – Oxford, 98-127.

                                                  [12] György Péter – Györgyné Juhász Katalin – Halmi Lászlóné – Horváth Lajos – Kovácsné Bolyós Ildikó – Miklós Tamás – Nádházi Lajos – Szabó Eszter (1986, szerk.): A magyar úttörőmozgalom történetének időrendi jegyzéke. 1945-1985. Balatoni Úttörőváros, Zánka,19.

                                                  [13] Herczeg Miklós – Malatinszky Sándor (1996): Az úttörővasúttól a gyermekvasútig. Magyar Államvasutak, Budapest, 25.

                                                  [14] Záhonyi (1976) 16.

                                                  [15] Záhonyi Ede (1967, szerk.): Két évtized. Az úttörőmozgalom történetéből. Móra Kiadó, Budapest, 55-56.

                                                  [16] Herczeg – Malatinszky (1996) 27.

                                                  [17] György et al. szerk. (1986) 17.; Trencsényi (2006) 32.

                                                  [18] György et al. szerk. (1986) 19., 21. és 24.

                                                  [19] Kovács Imre (1966): Ki és hogyan lehet úttörővasutas. In: Család és Iskola, 17. évf. 3. sz. 12-13.

                                                  [20] Gaál (1976) 101.

                                                  [21] Romváry Ferenc (2010, szerk.): Pécs Lexikon I. (A-M). Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., Pécs, 502.

                                                  [22] Gaál (1976) 76.

                                                  [23] Erőss Gábor (2008): A habitus színe és visszája. Az iskolajelentések megalkotásának antropológiája. In: Berényi Eszter – BerkovitsBalázs – Erőss Gábor (szerk.): Iskolarend. Kiváltság és különbségtétel a közoktatásban. Gondolat Kiadó, Budapest, 218-279.

                                                  [24] Miklós Tamás, P. (2003): Fejezetek a hazai gyermeküdültetés és ifjúsági turizmus történetéből: Cserkésztáborozás és turisztikai tevékenység a 20. század első felében. Új Pedagógiai Szemle, 53. évf. 7-8. sz. 218-227.

                                                  [25] Zsembery Gyula (1920): Az evezés és a rokonsportágak: kézikönyv a jártassági vizsgákhoz. Kellner, Budapest.

                                                  [26] Komáromi István (2009): Az ifjúsági turizmus korosztályos motivációkutatásának eredményei és fejlesztési lehetőségei a Kárpátok Interrégióban. PhD értekezés, PTE TTK, Pécs, 20.
                                                  http://old.foldrajz.ttk.pte.hu/phd/phdkoord/nv/disszert/disszertacio_komaromi_nv.pdf. (Letöltés dátuma: 2015. január 11.)

                                                  [27] Köznevelés, 1970. 14. sz. borító I.

                                                  [28] Egy személyes visszaemlékezés: Derzsi Ottó (2008): Vándorolni jó. In: Trencsényi László (szerk.): Jorgosz közlegény jelentései a 38. kilométerről (tanulmánygyűjtemény). Új Helikon Bt., Budapest, 72-80.

                                                  [29] Család és Iskola, 1965. 3. sz. 26-27; Család és Iskola, 1965. 8. sz. borító I., Köznevelés, 1970. 3. sz. borító III.

                                                  [30] Gagyi Balla István (1969): Turisztika és táborozás diákkorban. Korunk, 28. évf. 6. sz. 947-950.

                                                  [31] Király (1975) 114-115.

                                                  [32] Néhány cím: A vajszlói úttörő-otthonban: Köznevelés, 1960. 7. sz. borító IV.; Így élnek a pestlőrinci úttörők: Család és Iskola, 1961. 1. sz. 14-15.; Jutkából örsvezető lett: Család és Iskola, 1962. 3. sz. 18.

                                                  [33] György et al. szerk.(1986) 22.

                                                  [34] Buchli, Victor (1999): An Archeology of Socialism. Berg, New York – Oxford.

                                                  [35] Trencsényi László (2009): Hol volt, hol nem volt… Monográfia az úttörőintézmények történetéről – recenzió. In: Új Ifjúsági Szemle, 7. évf. 1. sz. 97-98.

                                                  [36] Szabó Imre (2007): Dr. Nádházi Lajos: A magyarországi úttörőintézmények története és adattára. Magyar Úttörők Szövetsége, Bp. 2006. In: Neveléstörténet, 4. évf. 1-2. sz. 290-292.

                                                  [37] Gyuris Gyula (1960): Avatás Balassagyarmaton. Úttörővezető, 14. évf. 1. sz. 5.;  Gyuris Gyula (1961): Együtt építették. Úttörővezető, 15. évf. 5. sz. 25.; Faragó György (1962): A lőrinciek titka. Úttörővezető, 16. évf. 12. sz. 6-7.; Bikki Gábor (1963): Úttörőház Tiszacsegén. Úttörővezető, 17. évf. 4. sz. 11.

                                                  [38] Család és Iskola, 1960. 4. sz. borító IV.; Család és Iskola, 1960. 7. sz. borító IV.

                                                  [39] Vekerdy Tamás (1961): Így élnek a pestlőrinci úttörők. Család és Iskola, 12. évf. 1. sz. 14-15.

                                                  [40] Jelenics József (1963): Szakkör és politechnika. Úttörővezető, 17. évf. 12. sz. 34-35.

                                                  [41] Pék András (1967a): A szakkörök feladatai az új tanévben. Úttörővezető, 21. évf. 7-8. sz. 34-36.

                                                  [42] Nádházi Lajos (2006): A magyarországi úttörőintézmények története és adattára. Magyar Úttörők Szövetsége, Budapest.

                                                  [43] Szabó Ferenc (1967): Úttörővezetők II. Országos Konferenciáján mondott beszéd. A Tanító Munkája, 5. évf. 8. sz. 48-49.

                                                  [44] Gaál szerk. (1976) 317-318.

                                                  [45] Ld. Kotek, Joël (2005): Az ifjú gárda. Nagyvilág, Budapest, 286.

                                                  [46] Balázs Sándor (1987): A makarenkói közösségdefiníció és az egri népi kollégiumi kollektívák. Az egri HoSi Minh Tanárképző Főiskola tudományos közleményei, 18. évf. 4. sz. 3-14.

                                                  [47] Goodsman, Dene (2013): A summerhill-i iskolagyűlés lefolyása.
                                                  http://www.demokratikusneveles.hu/index.php/demokratikus-neveles/demokratikus-iskolak/summerhill-folap/187-goodsman-iskolagyules. (Letöltés dátuma: 2015. január 6.)

                                                  [48] Kiss Béla (1961): A közösségi nevelés és az úttörőmozgalom. Pedagógiai Szemle, 11. évf. 12. sz. 1095-1104.

                                                  [49] Szücs Istvánné (1979): Az ifjúsági és az úttörőmozgalom a szocialista nevelőiskoláért. Pedagógiai Szemle, 29. évf. 9. sz. 785-792.

                                                  [50] Király (1975) 33-35.

                                                  [51] Vass Henrik (1978, szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. 1963-1966. Kossuth Kiadó, Budapest, 527.

                                                  [52] Sándor László, N. (1970): Diákparlament. Gyermekünk, 2. évf. 5. sz. 8-9.

                                                  [53] Setényi János (1995): Diákjogi Charta / Felsőoktatási Charta. Bevezetés. Educatio, 4. évf. 2. sz. 327-328.

                                                  [54] Vass Henrik (1974, szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. 1967-1970. Kossuth Kiadó, Budapest, 501.

                                                  [55] Richmond, Yale (2003): The Moscow Youth Festival. In.:Richmond, Yale (ed.): Cultural Exchange and the Cold War: Raising the Iron Curtain. Pennsylvania State University Press, Philadelphia, 11-14.

                                                  [56] H. B. (1968): VIT – 1968. Család és Iskola, 19. évf. 9. sz. 25.

                                                  [57] Szabó Ildikó (2000): A pártállam gyermekei. Tanulmányok a magyar politikai szocializációról. Hatodik Síp Alapítvány – Új Mandátum, Budapest.



                                                    A cikk letölthető:
                                                    A cikk letöltése pdf-ben

                                                    Ugrás a cikk elejére