Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk,
tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan jövünk.
FELIRATKOZÁS AZ RSS-HIRCSATORNÁRA
FELIRATKOZÁS AZ RSS-KOMMENTLISTÁRA

Történelemtanitás

online történelemdidaktikai folyóirat

Betűméret növeléseEredeti betűméretBetűméret csökkentése

(hivatkozási azonosító: 08-01-10)


08_01_10_Horváth_1kAz utóbbi évtizedben ismét nagy érdeklődés figyelhető meg a hazai magyar művészeti emlékek iránt, különösen a magyar szent királyok és szent királylányok ábrázolása áll a figyelem középpontjában.[1]

A téma népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy a történészek is széles körben kezdik újraértelmezni a középkori magyar falképfestészet jelentőségét a magyar királyok hatalmi reprezentációjában. Ugyanakkor napjainkban szintén élénk érdeklődés figyelhető meg a külhoni magyar emlékek irányába is, amelyek Itália-szerte vonzani kezdték a magyar utazókat. 2014-ben Itália középkori magyar emlékeinek kutatása egy új tudománynépszerűsítő munkával gazdagodott. A témát korábban több ízben Sárközy Péter,[2] Horváth Zoltán György,[3] Florio Banfi, Kovács Zsuzsa és Falvay Dávid[4] is vizsgálta, azonban ilyen tematikus, kifejezetten II. Anjou Károly nápolyi király és felesége, Árpád-házi Mária, valamint családjuk hatalmi reprezentációját bemutató mű magyar szerző tollából még nem született.

Prokopp Mária az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetének professzora évtizedek óta foglalkozik a XIII-XV. századi itáliai-magyar művészeti kapcsolatokkal.[5] Új kötetének középpontjában a Nápoly és Magyarország kapcsolatát megalapozó Magyarországi Mária nápolyi királyné, V. István magyar király és Kun Erzsébet lánya, Károly Róbert magyar király nagyanyja áll. Magyarországi Mária 1270-től egészen haláláig, 1323-ig, 53 éven át jelentős szerepet töltött be a Nápolyi Királyság, s azon túl Európa politikai és kulturális életében. Mindazonáltal a királyné művészetpártolása a későbbiekben megalapozta a nápolyi és a magyar Anjou-ház, valamint a Durazzók és az aragóniai Ferrante-ház uralkodói, illetve hatalmi reprezentációját.

A Nápoly középkori magyar emlékei című könyv három nagyobb fejezetre tagolódik. Az első nagyobb tartalmi egységben Prokopp Mária a nápolyi királyné Árpád-házi Mária házasságát, az Anjou-ház kapcsolatait, valamint az anyakirályné uralkodói reprezentációját mutatja be. Az említett fejezetben a szerző elmondja, hogy Magyarországi Mária királyné gyermekkorát főképpen a szlavóniai hercegi udvarban töltötte, majd serdülő éveiben a Nyulak-szigetén (Margit-sziget) található domonkos apáca-kolostorba került, ahol megismerkedett az egyházi és a világi tudományokkal. Itt apai nagynénje, Szent Margit mellett – ahol Mária húga, Erzsébet az apáca hivatásra készült – mélyült el Mária vallásos lelkülete is. A 11 évvel idősebb Szent Margit lángoló, önfeláldozó szeretete Isten és Magyarország iránt mélyen a szívébe vésődött. Mi több, itt mélyült el Árpád-házi ősei, mindenekelőtt a szentté avatott, valamint egész Európában tisztelt dicső magyar királyok ismeretében és tiszteletében. Szent István, Szent Imre, valamint Szent László mellett különösen Szent Erzsébet Türingia fejedelem-asszonyának életpéldája ragadta meg, aki nagyapjának, a nagyhatalmú IV. Béla királynak volt a húga.

Prokopp Mária könyvének bevezetésében tömören kifejti, hogy Magyarországi Mária csupán 15 éves volt, amikor 1269-ben Anjou Károly szicíliai és nápolyi király követei megjelentek V. István magyar király udvarában, hogy fia, II. Anjou Károly trónörökös számára megkérjék az egyik lánya kezét. A fényes esküvőt 1270-ben Nápolyban tartották. Mária örömmel ismerkedett új hazája, Szicília és Dél-Itália gazdag és sokszínű – görög, római, ókeresztény, arab, normann, valamint a Hohenstauf-császárság korából származó – kulturális örökségével, és nem kevésbé a kortárs személyiségekkel. Feltehetően magát Aquinói Tamást, a kor Európájának bölcseleti-teológia jeles tekintélyét is ismerte, mindemellett jó kapcsolatba került az angol királyi családdal is, hiszen ő ápolta az 1272 őszén halálos sérülést szenvedett I. Edward angol királyt.

1285-ig Mária nem kevesebb, mint tizenhárom gyermeknek adott életet, valamint apósa, I. Anjou Károly nápolyi király halála után kérésére a pápa őt bízta meg a királyság ügyeinek irányításával, míg férje III. Alfonz aragón király fogságában volt. A királyi pár 1288-ban találkozott újra, és egy évre rá sor került az ünnepélyes koronázásukra. Közel húsz év után szeretett férjével együtt átvehették a hatalmat Nápoly felett, s bár a királyság ügyei rendkívül ziláltak voltak, Mária rendületlenül hitt a gondviselésben, és éleslátásával, kitűnő diplomáciai érzékével, igazi uralkodói rátermettségével segítette férjét, II. Anjou Károlyt.

Az 1290-es évektől a királyi pár fokozott lendülettel vágott Nápolynak a királyság új fővárosának kiépítésébe. A királyi székhely a Castel Nuovo, és a környező paloták, valamint az új, korszerű tengeri kikötő mellett Nápoly számos kis templomát is megújították, illetve újakat építettek. Mindenekelőtt pedig új székesegyházat emeltek a IV. századi ókeresztény bazilika mellé, amelyet a IX. században Szent Restituta tiszteletére szenteltek fel. 1294–1323 között folyó grandiózus munkálatok során pompás gótikus katedrális született Nápoly városának a tengerpartra vezető észak-déli főútján, amely magába foglalta a korábbi templomot is. 1300-ban ide temették az öt évvel korábban elhunyt Anjou Martell Károlyt, valamint Filippo Minutolo érseket, emellett itt őrizték Nápoly védőszentjének Szent Januarius vérereklyéjét is.

A székesegyháztól délnyugatra építette II. Károly a ferencesek számára a San Maggiore gótikus templomát a maga kilenc kápolnájával, ahol 1296-ban pappá szentelték Mária királyné szentéletű másodszülött fiát, Lajost. A domonkos rend módfelett fontos szerepet játszott a dinasztia hatalmi reprezentációjában. Részükre építették Nápolyban a San Domenico Maggiore fenséges gótikus bazilikáját, ahová a királyi pár két fiát, az 1332-ben meghalt Fülöp tarantói herceget, és az 1355-ben elhunyt János durazzói herceget temették. Szintén a domonkosok számára épült San Pietro Martire temploma, amelyet az 1252-ben megölt és a következő évben szentté avatott veronai Péter titulusára szenteltek fel. E templom közelében Mária királyné a domonkos apácák számára egy kolostort is alapított, ahol húga, Erzsébet otthonra talált. Ezt a kolostort II. Károly király kiváltságokban és bőséges adományokban részesítette.

1300-ban az első Szentévben Magyarországi Mária és az egész királyi család, az udvarral együtt többször is elzarándokolt Rómába, hogy elnyerjék a VIII. Bonifác pápa által meghirdetett bűnbocsánatot, a teljes búcsút. E látogatások során találkoztak a Rómában dolgozó Pietro Cavallini és Arnolfodi Cambio művészekkel. Cavallini 1308-tól a nápolyi királyi udvar festője volt, többek között Mária királyné megbízásából ő készítette a Santa Maria di Donnaregina klarissza templom falkép-ciklusait. Szintén ugyanebben az évben indult útnak Magyarországra kíséretével Carolus de Ungheria, a későbbi Károly magyar király, hogy trónigényét érvényre juttassa, amelyben legfőbb támogatója nagyanyja, Mária királyné volt. A nápolyi királyné feltehetően 1308-ban maga is hazatért egy rövid időre, hogy megnyerje a rendeket az unokája számára, ám magyarországi látogatásáról semmilyen adat nem maradt fenn.

Prokopp Mária szerint idővel Mária királynénak is meg kellett élnie azt, hogy férje 30 évi boldog házasság után elhidegült tőle. II. Károly 1308-ban keltezett végrendeletében csupán 4000 arany uncia jövedelmet biztosított Mária hozománya fejében. Mikor férje 1309-ben meghalt, s harmadszülött fiát, Bölcs Róbertet nápolyi királlyá koronázták, Mária udvartartásával együtt a Santa Maria di Donnaregina megszentelt falai közé vonult, ám itt nem vált klauzúrás szerzetessé csupán a napirendben és a lelkiségben azonosult a nővérekkel. Személyzete teljesen egészében itáliai volt, de Prokopp kutatásai szerint a királyné pajzstartója, illetve gazdatisztje valószínűleg magyar volt.

A kolostor falai között a királyné rendületlenül folytatta a műpártolást. Azután, hogy Lajos fiát szentté avatták, Assisiben a Szent Ferenc bazilika Szent Erzsébet kápolnájában megfestette legkedvesebb szentjeit: Szent Ferencet, Toulouse-i Szent Lajost, Szent Erzsébetet, Prágai Szent Ágnest, Szent Klárát, valamint Szent Imre herceget, aki házasságában is megőrizte szűzi tisztaságát. Ezt követően Simone Martini sienai festővel az oltár felett megfestette a Madonnát kezében a gyermek Jézussal, kétoldalt pedig Szent László és Szent István pompás képmását. A szerző megállapításai szerint a királyné megbízásából készült falképek ikonográfiai programját a Santa Maria di Donnaregina kolostor főnökével fogalmazta meg. A templom(ok) feldíszítésével a királyné nyilvánvalóvá kívánta tenni királynéi küldetésének, hivatásának lényegét, amely nem volt más, mint az Árpád, és az Anjou-ház egyesítése, amelyet kiválóan reprezentál a királyné egyesített címere is. A fejezet további részében a szerző a Donnaregina templom Passió, a Szent Erzsébet, a Szent Katalin, valamint Szent Ágnes falkép-ciklusát vizsgálja.

A kötet második nagyobb tartalmi egységében Prokopp Mária Károly Róbert fiaihoz, András herceghez, valamint Nagy Lajos magyar király dicsőséges hadjáratához köthető emlékeket mutatja be, és helyezi történeti kontextusba. Magyarországi Mária nápolyi királyné harmadszülött fia, Bölcs Róbert király, aki nagyapjának gátlástalan hatalomvágyával szerezte meg a királyi trónt, ugyanilyen szenvedéllyel ragaszkodott is hozzá. Egyetlen fia Károly calabriai herceg 1328-ban meghalt, s két kislányt hagyott maga után, a magyar történeti munkákból már jól ismert Johannát, és Máriát. Ekkor Róbert király felvette a kapcsolatot a nápolyi trón örökösével, I. Károly magyar királlyal, aki elsőszülött bátyjának volt a fia, és felajánlotta a trónt öröksége tárgyában az utódaik házasságával. 1332-ben létre is jött az egyezség, amelynek értelmében I. Károly kisebbik fiára, András hercegre ruházta át a nápolyi trónt, amennyiben feleségül veszi Róbert legidősebb unokáját, Johannát; ám 1345-ben András herceget koronázása előtt brutálisan meggyilkolták. Emiatt testvére Nagy Lajos magyar király 1347 novemberében megindult Nápolyba, hogy bosszút álljon testvére gyilkosain. A szerző itt megjegyzi, hogy a magyar Anjou család által készítetett emlékek közül szinte semmi nem maradt fenn, pusztán csak néhányat lehet megemlíteni, amelyek igaz nem közvetlen, de közvetett módon a családhoz kapcsolhatók. Ilyen például az „Anjou-Biblia”, valamint Szent Margit nápolyi legendája. Továbbá Nagy Lajos magyar király tiszteletére emelt diadalívek utolsó megmaradt példánya Tricaricoban.

A mű harmadik részében a szerző a nápolyi Durazzo család uralkodói reprezentációját mutatja be. Anjou-Durazzo László nápolyi király apja halálát követően 1387-ben 12 évesen került hatalomra. I. Lászlót gyerekkorától hajtotta a vágy, hogy megszerezze a magyar trónt, így hosszú éveken át adományokkal és méltóságokkal segítette párthíveit. 1403-ban Kanizsai János Zárában magyar királlyá koronázta, ezután seregei élén bevonult az országba, ahol Zsigmond hű emberei 1403 októberében szétverték László csapatait. A nápolyi király még ugyanezen év novemberében visszatért hazájába, de továbbra sem mondott le a magyar koronáról. Noha I. László nápolyi király további pályafutása ugyancsak jól ismert a történelemtudomány számára, az azonban kevésbé ismeretes, hogy ő maga is nagy tisztelője volt Szent Lászlónak, ahogy erre Prokopp Mária kiválóan rávilágított. A Santa Maria dell’Incoronata templomban Szent László életének több jelenetét is megfestette, amely által olyan képek tárulnak elénk, mint Szent László hódolata Szent István koronája előtt, illetve a koronázás különböző jelenetei. Prokopp Mária szerint e jelenetek ikonográfiai programját vélhetően a Nápolyi László környezetében levő tudós papok dolgozhatták ki. Talán éppen Szepesi János, aki 1407-1410 között Nápoly érseke volt.

A könyv utolsó tartalmi egységében a szerző Aragoniai Beatrix magyar királyné a nápolyi San Pietro Martireben található sírjáról értekezik. Hunyadi Mátyás felesége Beatrix királyné, Aragóniai I. Ferrante nápolyi király leánya maga is a Castel Nuovo várpalotában nőtt fel, amelyet a család 1442 óta birtokolt. Ők maguk is megtartották a Santa Maria dell’Incoronata védnökségét, s itt a templom előtti téren koronázták meg 1476-ban Mátyás jegyesét, majd 1508-ban pedig itt helyezték örök nyugalomra.

Összességében Prokopp Mária Nápoly középkori magyar emlékei című könyvében rendkívül nagy részletességgel járja körbe Magyarországi Mária, és leszármazottai hatalmi reprezentációját, illetve példaértékű műpártolásukat. A könyv jól jegyzetelt. A forrásokat és a szakirodalmat tekintve, a szerző túlnyomó részt az Anjou-kori okmány-, és Oklevéltárat, valamint az Árpád-kori új okmánytárat használja. A szakirodalom szempontjából a szerző elsősorban napjaink olasz tudományos munkáit használja, ami azonban a magyar tudományos munkákat illeti, mindenképpen a kötet hasznára vált volna, ha Klaniczay Gábor idevonatkozó könyveit és tanulmányait is felhasználja, gondolunk itt például „Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek” című könyvére. Amit mindenképpen ki kell emelnünk a művel kapcsolatban, az a hatalmas képi forrásanyag (262 tétel), amelyet Prokopp Mária az olvasók rendelkezésére bocsájt, s ezzel további kutatásokat tesz lehetővé. Egyúttal a könyv stílusát is dicsérni kell, amelynek fejezetei következetesen vannak felépítve, nyelvezete pedig egyszerre tudományos és könnyen olvasható. A mű témáját és tartalmát tekintve nem csupán a középkort kutatók és a művészettörténészek számára lehet érdekes olvasmány, hanem az érdeklődő nagyközönség számára is egyaránt hasznos és érdekes lehet.



    JEGYZETEK

      [1] Kovács László – Görföl Jenő (2014): A magyar szentek ábrázolása Szlovákia középkori templomaiban. Media Nova M Kiadó, Dunaszerdahely.

      [2] Sárközy Péter (2010): Róma mindannyiunk közös hazája. Romanika Kiadó, Budapest; Banfi, Florio – Horváth Zoltán György – Kovács Zsuzsa – Sárközy Péter (2007): Itáliai magyar emlékek. Romanika Kiadó, Budapest.

      [3] Horváth Zoltán György (2003): Képek a középkori Itália magyar emlékeibőlImmagini di testimonianze ungheresi nell’Italia medievale. Masszi Kiadó – Romantika Kiadó, Budapest.

      [4] Falvay Dávid (2012): Magyar dinasztikus szentek olasz kódexekben. Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK Olasz Nyelv és Irodalom Tanszék, Budapest.

      [5] Prokopp Mária (1988): Giotto freskói a padovai Arena-kápolnában. (Remekművek sorozat.) Képzőművészeti Alap, Budapest, 86 l.; U.ő: (1986): Olasz festészet a XIV. században. (A festészet nagy korszakai sorozat.) Corvina, Budapest, 146 l.; U.ő (1984): Olasz festészet a 13-18. században. Válogatás az esztergomi Keresztény Múzeum anyagából. Képzőművészeti Alap, Budapest, 32 l.; U.ő (1984): Lorenzetti. (A Művészet világa sorozat.) Corvina – Arkady – Heschel, Budapest – Varsó – Berlin, 72 l.; U.ő (1998): Sassetta. Holnap Kiadó, Budapest, 70 l.; U.ő (1998): U.ő (1997): Simone Martini Szent Márton falképciklusa Assisiben. In: Vasi Szemle LI. évf. 5. sz. 555-565.; U.ő (1999): Szent Erzsébet falkép-ciklus a nápolyi Santa Maria Donnaregina templomban. In: Klaniczay Gábor – Nagy Balázs: A középkor szeretete. Tanulmányok Sz. Jónás Ilona tiszteletére. ELTE BTK, Budapest, 413-425.; U.ő (2000): Magyar szentek ábrázolása az itáliai trecento festészetben. In: Magyar szentek tisztelete és ereklyéi. Keresztény Múzeum, Esztergom, 25-35.


        A cikk letölthető:
        A cikk letöltése pdf-ben

        Ugrás a cikk elejére


        Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ.

        Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

        Bezárás