Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk,
tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan jövünk.
FELIRATKOZÁS AZ RSS-HIRCSATORNÁRA
FELIRATKOZÁS AZ RSS-KOMMENTLISTÁRA

Történelemtanitás

online történelemdidaktikai folyóirat

Betűméret növeléseEredeti betűméretBetűméret csökkentése

(hivatkozási azonosító: 09-03-13)

 

A Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Főapátság 17. alkalommal hirdette meg történelmi versenyét. „A vetélkedő küldetése a magyar fiatalság összetartozás-tudatának megerősítése és a magyar történelem egy-egy fontos fejezetére vonatkozó ismeretek elmélyítése. A két szervező intézmény egyetértése alapján a vetélkedő a Kárpát-medence egész területéről szólítja meg a középiskolákat.”[1] A versenyen magyarországi és határainkon túl élő magyar középiskolások (14–18 év között) három fős csapatai vehetnek részt.

A 2017–2018-as tanévben a vetélkedő témája a dualizmus kora volt. A megmérettetésre 180 csapat nevezett 89 iskolából. Az első internetes forduló után, a regionális forduló feladatlapját a Kárpát-medence különböző városaiban a csapattagok együtt oldották meg. A szóbeli döntőre a Pannonhalmi Főapátságban került sor 2018. március 23–25. között, melyre a legjobb teljesítményt elért 10 csapatot hívták meg.

A döntőről a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola csapatának élménybeszámolóját olvashatják.

 

1. kép: A csapat tagjai (balról jobbra): Gerlei Szilárd, Beke Míra, Szabó Szilárd Ferdinánd

Szabó Ferdinánd: „Nagy megtiszteltetés volt részt venni Magyarország egyik legrangosabb történelemversenyének döntőjében. Úgy hiszem, mindkét csapattársam nevében mondhatom, hogy nagyon sok tapasztalatot szereztünk, és életre szóló élményeket gyűjtöttünk. Izgalmas volt az ismert történészekből és történelem szakos tanárokból álló zsűri előtt összemérni tudásunkat a kiválóan felkészült csapatokkal. Külön nagy élmény volt mikor Bertényi Iván, a zsűri egyik tagja dedikálta az általa szerkesztett, a versenyen jutalomként kapott könyveinket.

Számomra az egyik legjobb emlék a többi csapatnak a tagjaival együtt töltött vacsora és az esti program. Öröm volt hasonló gondolkodású és érdeklődésű fiatalokkal találkozni, beszélgetni és egy kicsit szórakozni. A székesfehérvári Tóparti Gimnáziummal holtversenyben a negyedik helyet sikerült megszereznünk. Érdekesség, hogy a verseny közben velük közösen kellett egy országgyűlési jelenetet előadnunk, majd a verseny utáni vacsorán is egy asztalnál ültünk. Így magától értetődő volt, hogy velük jobban megismerkedtünk és szorosabb kapcsolatba kerültünk, mely kapcsolatot személy szerint a mai napig ápolok.”

 

2. kép: ifj. Bertényi Iván történész dedikálja könyvét a versenyzőknek

Beke Míra: „Ám ne rohanjunk ily előre, hiszen a gálavacsora előtt, egy roppant ötletes verseny keretei között vetélkedhettünk történelemrajongó kortársainkkal.

Személy szerint a legnehezebb feladatnak azt tekintettem, hogy sikerüljön kellően ráhangolódnom a verseny légkörére és felvegyem a tempót az ínycsiklandó ebéd után. De muszáj volt ezt megtennem, ugyanis az első feladattal rögtön ″bedobtak minket a mélyvízbe″. Dualizmussal kapcsolatos fogalmakat kellett megmagyaráznunk, de – hogy a feladat ne váljon unalmassá – ha a definíciót nem tartotta elég pontosnak a zsűri, az ellenfél csapatai szerezték meg a pontokat.

A második feladattal sem kíméltek minket: a táblára kivetített forrásokra és hozzájuk kapcsolódó meglepetéskérdésekre kellett licitálnunk. Ha mi nyertük az árverést, akkor el kellett mondanunk, hogy mit tudunk az adott forrással kapcsolatban, majd a zsűri által feltett kérdésekre kellett válaszolnunk. Licitpontjainkat pedig feleletünk minőségének megfelelően sokszorozhattuk meg.

Pihentető feladatnak bizonyult az ezt követő három. Elsőként dualizmuskori miniszterelnökeinket, majd különböző találmányokat, végül művészeti remekeket kellett felismernünk képek alapján.

De a legjobb csak ezek után következett! Egy parlamenti szituációt rekonstruálhattunk egy másik csapattal. Mint fentebb már említésre került, mi a Tóparti Gimnáziumból érkező fiúkkal kooperálhattunk. Előadásunkban az obstrukció lényegét szerettük volna bemutatni. Focipárti csapattársaim persze rögtön tudták mivel fogják feltartóztatni a házszabály-módosításának javaslatát. A társulat egyetlen leány tagjaként az én feladatom volt az obstrukció letörése és a zsebkendő meglebbentése.

A verseny megkoronázásának, és egyben legösszetettebb feladatának mégis az utolsó bizonyult. Minden csapatnak az általuk húzott témáról kellett öt perces előadást tartania. Mi a Szabadelvű Párt bukását és koalíció éveit próbáltuk összefoglalni. Ebben a feladványban csillogtathatták meg igazán tudásukat, és talpraesettségüket a csapatok. Méltó befejezése volt az egész vetélkedőnek! 

Bár nem nyertünk, de hatalmas élmény volt számunkra a verseny és a köré szervezett események. Ízelítőt kaptunk a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanulóinak életéből. Körülnézhettünk a monumentális könyvtárban, részt vehettünk a virágvasárnapi misén. Talán nem túlzok, ha azt írom, hogy ezt a rövidke hétvégét még az unokáimnak is emlegetni fogom!

 

3. kép: A zsűri (balról jobbra): Dr.ifj. Bertényi Iván történész, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója, elnöke; Dr. Velkey Ferenc a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense (a zsűri elnöke); Völgyesi Orsolya MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa és Dr. Juhász-Laczik Albin atya, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatóhelyettese

Gerlei Szilárd: „Nekem is nagy örömömre szolgált részt venni a Cultura Nostra Történelmi Vetélkedőn. Ez köszönhető egyrészt csapattársaimnak is, akikkel öröm volt együtt dolgozni, másrészt a finom ebédnek, vacsorának és reggelinek, harmadrészt az izgalmas feladatoknak.

Megmondom őszintén, egy kissé csalódott voltam az eredményhirdetés után, de a többiek elégedettsége valahogy rám is átragadt. Nagy élmény volt ez a verseny, és köszönöm társaimnak és felkészítő tanáromnak is, Stróbl Teréziának, aki segített a tanulásban. 

Én is kiemelném azt az egy estét, amit ott töltöttünk a Pannonhalmi Főapátság vendégházában a többi csapattal. Jó volt hozzám hasonló korú és érdeklődésű fiatalokkal együtt beszélgetni és egy kicsit kiengedni a gőzt a verseny után.

A verseny után lehetőségünk volt nézelődni, sétálni az apátság körül, amit meg is tettünk. Boldog vagyok, hogy részt vehettem egy ilyen nagy tekintélyű versenyen és hogy negyedikek lettünk.”

A Kárpát-medencei történelmi vetélkedő döntőjének feladatait – mint minden évben – Csonka István, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium történelemtanára állította össze. Az eredményhirdetés előtt az új főapát, Hortobágyi T. Cirill mondott ünnepi beszédet. A döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik értékes könyvjutalomban részesültek. Az 1–3. helyezett csapatok és felkészítő tanáraik nyáron részt vehetnek a vetélkedő témájához illeszkedő szakmai kiránduláson. 

A vetélkedő honlapján bővebb információk, a szakirodalom, a korábbi évek feladatlapjai és megoldókulcsai megtekinthetők (http://culturanostra.bences.hu/).

 

A döntő végeredménye

 

  Iskola A csapat tagjai Felkészítő tanára
1. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba Köles István Ákos,
Holecska Zoltán,
Tömő Ákos
Szabó László
2. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Miskolc Csehes Ádám,
Csomós Ákos,
Szabó Zoltán Ábel
Gecse Angéla,
Tóthné Nagy Anikó
3. Pécsi Janus Pannonius Gimnázium Balogh Petra,
Lang Brigitta,
Papp Júlia Eszter
Perger Attila
4. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola Beke Míra,
Gerlei Szilárd,
Szabó Szilárd Ferdinánd
Stróbl Terézia
4. Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Székesfehérvár Nagy Gergő Máté,
Nagy Rezső,
Parragi Martin
Fekete Zoltán



    JEGYZETEK

    [1] A Cultura Nostra Történelmi vetélkedő honlapja: http://culturanostra.bences.hu/bemutatkozas (Letöltés: 2018. jún. 24.)


      A cikk letölthető:
      A cikk letöltése pdf-ben

      Ugrás a cikk elejére