Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk,
tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan jövünk.
FELIRATKOZÁS AZ RSS-HIRCSATORNÁRA
FELIRATKOZÁS AZ RSS-KOMMENTLISTÁRA

Történelemtanitás

online történelemdidaktikai folyóirat

Betűméret növeléseEredeti betűméretBetűméret csökkentése

(hivatkozási azonosító: 10-02-05)

 

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, Történelem – pályamunka, 2017/2018. tanév

    Iskola: Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

      Felkészítő tanár: Dr. Kovács Örsó

       

      A helyi újság, a Monori Strázsa – korábban Németh László, újabban Dr. Dobos György helytörténészek jóvoltából – rendszeresen közölt helytörténeti írásokat. Ezeket olvasva támadt fel a szerzőben az érdeklődés lakóhelye múltja iránt. A dolgozat elkészítését megelőzően az anyaggyűjtés során szembesült egy komoly nehézséggel: nevezetesen egyes eseményekre vonatkozóan érdekesebbnél érdekesebb, változatos forrásokat fedezett fel (őszirózsás forradalom, tanácsköztársaság), míg az 1920-as nemzetgyűlési választásokról, valamint a trianoni béke aláírását megelőző időszakról alig-alig talált Monorra vonatkozó, felhasználható információt.

      A következő célokat tűzte ki maga elé.

      1. Megidézni az 1918/1919-es Monor hangulatát, ezért törekedett az egykorú forrásokat nagy számban beépíteni.
      2. Igyekezett a monori köztudatban jelenleg is meglévő fontos helyi események (1919. május 3., 1919. augusztus 3.) hátterét a lehető legpontosabban feltárni.
      3. Be kívánta mutatni az országos nagypolitika – az őszirózsás forradalom, a tanácsköztársaság eseményei – a monori társadalomra, a helyi hatalmi viszonyokra gyakorolt hatását.

         

        1. Monor a XX. század elején

        A következőkben röviden bemutatom azt a korabeli Monort, amely – más hazai településekkel együtt – elszenvedte az első világháború elvesztését követő zűrzavaros hónapokat.

        Lakóhelyem az 1848 februárjában nyert mezővárosi rangot az 1870-es törvényhatósági törvény értelmében elveszítette, s – mint község – Pest-Pilis-Solt Kiskun Vármegye fennhatósága alá került.[1] E visszaminősítés ellenére járási székhely, a térség közigazgatásának központja volt, amelyben főszolgabíróság, járásbíróság, adóhivatal, közjegyzőség, pénzügyőrség, posta, táviroda és csendőrség működött.[2] A település a kiegyezést követő évtizedekben látványos fejlődésen ment keresztül. Ez elsősorban az 1847 szeptemberében megnyílt, Monoron is áthaladó Pest-Szolnok vasútvonalnak volt köszönhető. A kiváló közlekedési adottságok, a gyorsan iparosodó főváros közelsége gyors gazdasági fejlődést eredményezett. Az 1870-es évektől nagyobb üzemek is létesültek.[3] A vállalkozásokat helyi pénzintézetek is segítették. A XX. század elejére az addig falusias kinézetű Monor elnyerte ma is meglévő városias arculatát, modern középületekkel, iskolákkal gazdagodott.[4]

        A gazdasági fejlődés és a kedvező földrajzi fekvés a népesség rohamos növekedését eredményezte. A természetes szaporulat mellett jelentős volt a fővárosból kiköltözők száma is, így a település lakossága 1910-re 11 436 főre gyarapodott.[5] A monori társadalom vezető rétegét a környékbeli, az államigazgatásban is szerepet játszó földbirtokosok, értelmiségiek, a helyi gazdasági életben fontos szerepet betöltő polgárság alkotta. Az Úri Kaszinó[6] tagjaiként közéleti, társadalmi szerepük meghatározó. A helyi középosztályt a polgári értékeket – a vállalkozó kedvet, szorgalmat, takarékosságot, művelődésre való hajlamot, a társadalmi felemelkedést iránti igényt, a közélet iránti érdeklődést – magukévá tevő, módos parasztpolgárrá váló kisbirtokosok, valamint a magának önálló egzisztenciát teremtő, gyarapodó iparos réteg jelentette. A település legnagyobb és egyben legkiszolgáltatottabb csoportját a földdel nem, vagy alig rendelkező zsellérség, uradalmi cselédek, béresek alkották. Egy részük az iparosodó főváros gyáraiban keresett és talált munkát. Belőlük, valamint a megjelenő helyi iparban foglalkoztatottakból alakult ki a létszámában folyamatosan növekvő munkásság, melynek erejét gyarapította a Budapestről kiköltöző dolgozók nagy száma is. Többségük Monor vasúton túli részén telepedett meg. Ők voltak az Újtelepnek nevezett településrész első lakói. A Budapesttel való közvetlen kapcsolat hozzájárult a helyi munkások öntudatának növekedéséhez, megszerveződéséhez. 

         

        2. A háborús nehézségek és az őszirózsás forradalom

        Az első világháború rendkívüli módon megviselte a község lakosságát. 252 monori katona esett el a frontokon, s az otthon maradottak életét lassan elviselhetetlenné tették a háborús intézkedések: a növekvő munkaidő, a jegyrendszer, a drágaság, az élelmiszerhiány.[7] A mindennapok nyomorúságát idézi meg Kocsis Mihály a háború után írt könyvében:[8]Csak kellemetlen emlék újul fel mindenkiben, ha a ″hadisegély″-re várakozó asszonyok tömegére gondolunk, vagy a mindenféle ″kiosztás sorban álló lerongyoltjait elevenítjük fel″.”[9]A nélkülözés, a növekvő társadalmi különbségek, a helyi hatóságok sokszori jogos kritikája megnövelték az egyébként is jelenlévő Szociáldemokrata Párt népszerűségét, befolyását. Ez 1917. november 25-én a helyi alapszervezet megalakulásához vezetett. A monori Szociáldemokrata Párt tagjai rendkívül aktívak voltak, komoly pártszervező tevékenységet folytattak.[10] Az olcsó demagógia eszközével élve társadalmi igazságosságot hirdettek, valamint a háború okozóinak és haszonélvezőinek kikiáltott „urak”, „népnyúzók” megbüntetését ígérték. Erre az 1918. október végén bekövetkező háborús összeomlás, a Budapesten október 31-én virradóra győzedelmeskedő őszirózsás forradalom, és az annak nyomába lépő zűrzavar teremtette meg az alkalmat.

        A fővárosi események híre a délutáni vonatokkal munkából hazatérők által már aznap ismertté vált Monoron, ahol késő délután puskaropogás és „Éljen a forradalom!” kiáltások hallatszottak.[11] A Szociáldemokrata Párt helyi szervezete este 6 órára gyűlést hívott össze, amelyen megalakították a monori munkás- és katonatanácsot. A gyűlés utáni forradalmi hangulatról az állomáson tartózkodó tehervonat kifosztásából származó kb. 100 hektoliter bor is gondoskodott.[12] A tömeg – a vármegye és az ország más településeihez hasonlóan[13] – a helyi közigazgatás vezetőjén, a főjegyzőn akart elsősorban elégtételt venni.[14] Az ezt követő eseményekről – amelyeket a helyi lap zendülésnek nevezett –  az alábbi tudósítás született.[15] „Kitört a sokáig elfojtott düh és keserűség a teljesen elszegényedett, lerongyolódott, nyers, durva emberekből, a huligánokból, kikhez rövidesen egészen tehetős polgárok és polgárnők csatlakoztak és ösztönszerűleg – avagy talán megbeszélt haditerv alapján Kovách Miklós jegyző házához özönlettek. Október 31-én (csütörtökön) este 7 óra tájban kezdték a fosztogatást, törést, zúzást, az egész aktus a kora hajnali órákig tartott. A jegyző és családja idejében elmenekült.”[16]Az elkövetkező napokban – Linder Béla hadügyminiszter elhíresült beszéde, valamint a paduai fegyverszünet megkötése nyomán – Monort ellepték a hazatérő katonák: „őszirózsával díszített teljes felszerelésű huszárok hosszú sora vonul végig a főutcán, akik önként hagyták el állomásukat, a vonatok pedig ontották a hazatérő gyalogos katonákat.”[17]Ez utóbbiak általában ittasan lövöldözve, egymással összeverekedve, gyakran kisebb-nagyobb bűncselekményeket elkövetve érkeztek.

        Az országos eseményeket követve a helyi politikában, közéletben is fontos változásokra került sor. 1918. november 2-án az eddigi képviselőtestület átalakult a Magyar Nemzeti Tanács helyi szervezetévé. Elnöke Dr. Kégl János lett. Az alakuló ülés november 3-án vasárnap délelőtt fejeződött be, melyen Bokros Sándor bíró – aki az október 31-i esti eseményeket a saját személye iránti bizalmatlanság megnyilvánulásának érezte – lemondott. A gyűlésről távol maradó Földváry Bertalan járási főszolgabíró ugyan megmaradt hivatalában, de a települést érintő ügyekben a Nemzeti Tanács jóváhagyásával a segítségét önként felajánló tiszteletbeli szolgabíró, dr. Tarnay Árpád is intézkedhetett. Ilyen minőségében Pattermann Dezső[18] vasúti munkást, a helyi Szociáldemokrata Párt, valamint a munkástanács vezetőjét nevezte ki Monor község új bírójának. Ezen politikai fordulatot követte a helyi újság, a Közérdek is, amely magát „köztársaság párti, közgazdasági, és társadalmi népújságként határozta meg.”[19]

        E személycseréket értékelve megállapíthatjuk, hogy az új, helyi, koalíciósnak is nevezhető vezetés tükrözte az országos politikai viszonyokat. A korábbi államhatalom helyi képviselőit, akik földbirtokosokból, jómódú gazdálkodókból, vagyonosabb polgárok közül kerültek ki, felváltotta a részben ugyanezen körből származó, de a korábbiaktól eltérően demokratikusan gondolkodó, az új országos kormányzattal egyetértő helyi elit. Dr. Kégl János, a Nemzeti Tanács elnöke[20] Jászi Oszkár szellemi köréhez tartozott. Monor új vezetésében „az általánosan megnyilvánuló kívánság alapján[21] bírói tisztséget megszerző Pattermann Dezső révén pedig komoly pozícióhoz jutott a helyi Szociáldemokrata Párt is, amely mögött – ellentétben más szervezetekkel – jelentős, elsősorban munkástömegek álltak. A változás veszteseinek az iparosok és a jómódú kisbirtokosok, gazdálkodók nevezhetők. Helyben csakúgy, mint az egész országban egyfajta nemzeti egység körvonalazódott. Az egymást követő – november 3-án és november 10-én tartott – többezres népgyűlések támogatásukról biztosították az ország demokratikus vezetését, s a budapesti események[22] nyomán megjelentek a köztársaságot akaró követelések is.[23]  A köztársasági gondolat terjedését érzékelve a Magyar Nemzeti Tanács november 11-én felszólította a helyi nemzeti tanácsokat, hogy foglaljanak állást e kérdésben.[24] Monoron erre már másnap, november 12-én a monori Nemzeti Tanács, valamint a Munkástanács közös Vigadóban tartott nagyértekezletén került sor. Ezen dr. Kégl János bizalmat kért az új kormányzatnak, s felszólította a jelenlévőket, hogy „hazánk köztársasági államformája mellett foglaljon állást. Az értekezlet egyhangúan tette magáévá az elnök indítványait, s az országos Nemzeti Tanácsot erről táviratban értesítették.”[25]

        Monor új vezetésének a legsürgősebb feladata a megingott közrend helyreállítása volt. Ez viszonylag hamar sikerült, már november 2-án szombat délutánra a két nappal korábbi zavargások főkolomposait, „12 személyt […] összefogdostak és egymáshoz kötözve Pestre szállítottak – mindannyiunk nagy megnyugvására. Aztán csend nyugalom van a községben, hála az erélyes fellépésnek, melynek következményekképp egy Burán nevű suhancot a statárium értelmében kivégeztek, miután fosztogatáson érték.”[26] A közrend gyors biztosítása két tényezőnek volt köszönhető: egyrészt már sikerült felfegyverezni „a még itt működő vöröskereszt kórházban ápolásban lévő katonákat, nem különben igénybe vették az itt állomásozó rádió tanfolyam katonáit”, akiknek a fizetését a vagyonbiztonság azonnali megteremtésében érdekelt Monor Kerületi Hitelbank Részvénytársaság magára vállalta.[27] Másrészt az anarchiától megriadó, a helyi „kormányképességét” bizonyítani akaró ekkor még mérsékelt Szociáldemokrata Párt is érdekelt volt a zűrzavar megszűntetésében,[28] az ekkor még a Károlyi kormányzatot támogató helyi elittel való együttműködésben.

        Ezt bizonyítja az is, hogy a Nemzeti Tanács és a Munkástanács a már említett közös értekezletén (november 12-én) a nyugalom biztosítására és a rend fenntartására polgárőrség felállítását is elhatározták, melynek vezetői Rendek Sándor és Vitális János lettek. A tagság Tarnay Árpád tb. főszolgabíró rendelete értelmében minden 23–60 év közötti monori férfi lett, akik hívásra azonnal kötelesek voltak megjelenni és szolgálatot vállalni. Az ezt elmulasztókra büntetés várt. A polgárőrség első sikeres akciójára nem sokat kellett várni. November 14-én, csütörtök este három részeg, leszerelt monori katona a Budapest felől közlekedő vonaton megtámadott és kirabolt egy nagykárolyi illetőségű, hazafelé tartó volt hadifoglyot. A sértett a monori vasútállomáson leszállva jelentette az esetet, s a polgárőrség rövid nyomozás után előállította a tetteseket, s a jelentős, mintegy 1000 korona értékű csomagokat visszaszolgáltatta az áldozatnak.[29]

        Az új elöljáróság a közbiztonság helyreállítása mellett érthető módon igyekezett nagy gondot fordítani a közellátás javítására is. Ennek érdekében 1918. november 30-án rendkívüli képviselő-testületi ülésen elhatározták a községi közélelmezési osztály felállítását, melynek vezetésével Rosa Gyulát bízták meg.[30] Rosa bejelentette, hogy az átvonuló idegen állam katonáitól – ezek csak a Romániából visszavonuló Mackensen tábornok vezette német csapatok tagjai lehettek – 16 szarvasmarhát és 25 lovat rekviráltak.[31]  Az állatok nagy részét a község kisgazdáinak árverésen eladták, míg a szarvasmarhákat levágatták[32] és minimális áron a szegényebb néposztály számára kimérették. Az így keletkezett 29 091 korona 43 fillért a községi pénztárban külön kezelték. A közellátás biztosítására máskor is sor került rekvirálásokra.[33]  Az új vezetés néhány olyan újítást is bevezetett, amelyek a helyi újság szerint „friss, szociális szellemről tanúskodik, mely a dolgozó nép bajainak enyhítését tűzte ki célul.” Az elöljáróság „a lisztet jegy ellenében egész évre kiutalja, miáltal sok gondot s utánajárást takarít meg a lakosság,” amely arról is értesülhetett, hogy a dohányelosztást is igazságosabbá fogják tenni: „14 napra 70 cigaretta, vagy 25 szivar, pipásoknak 2 pakli dohány jár.”[34]

        Ezekből megállapíthatjuk, hogy az országos gondok – az élelem-, valamint tüzelőhiány[35] – Monort sem kerülték el, sőt fokozta a nyomorúságot az itt is megjelenő spanyolnátha.[36] De természetesen nem mindenki nyomorgott a településen. Erre utalnak, hogy a helyi újságban megjelentek a módosabb polgári réteg igényeinek szóló, normális közállapotokra jellemző hirdetések is. Például: Fekete István Monor központjában, a Vigadó melletti hentesüzletében  „kitűnő, ízletes” kolbászt, hurkát, sajtot és más húsféléket kínál, „úgy mint a háború előtt”, s hozzáteszi: „Örvendetes ez a háziasszonyokra, garzonemberekre: fölszabadulnak a vacsora-  és ozsonnakészítés gondjától, munkájától.” Beckmann Márton órás és ékszerész pedig tudatta, hogy a „hadbavonultságból visszatért és üzletét újra megnyitotta. Kéri a nagyérdemű közönség szíves pártfogását.” Ezeken kívül fényképész, cipészmester, kertész is ajánlja szolgáltatásait.[37]

        A fenti hirdetők optimizmusát sajnos a mindennapok nem igazolták. A Károlyi-kormányzat belső vitái, tehetetlensége, a földosztás elmaradása, a drámaivá váló szociális helyzet jelentősen csökkentette az új rend hitelességét. Monoron Kégl János távozása után a helyi Nemzeti Tanács súlytalanná vált, a hatalom Pattermann Dezső és a helyi Szociáldemokrata Párt kezébe került.[38] A községi bíró tisztségét felhasználva az egyre elégedetlenebb munkások és monori nincstelenek támogatását élvezve fokozatosan átvette a település vezetését, s a bolsevik eszméket magáévá téve már a tanácsköztársaság kikiáltása előtt a polgári demokratikus értékekkel összeegyezhetetlen módon lépett fel.  Az első ilyen eset 1919. február 23-án történt, amikor Pattermann Dezső népgyűlést tartott a település központjában lévő Kossuth-szobor előtt, amelynek végeztével annak résztvevői – köztük fegyveres katonák – betörtek a Kaszinó épületébe és erőszakkal a „proletáriátus” nevében birtokba vették azt. Az ott táncoló, ünneplő tömegnek a községi bíró egy rögtönzött beszédet tartott, melyben   „a nép jogát és bátorságát dicsőítette, hangoztatván, hogy a köztulajdonba vett Kaszinó épület ezentúl a nép művelődésének és a szociálizmus magasztos céljainak fog szolgálni.”[39]A második ilyen esemény 1919. március 15-én zajlott, amikor Pattermann az ünnepségen hazafias beszédet mondó Molnár János református lelkészt és családját „a nekibőszült tömeg helyeslése mellett halállal fenyegeti meg, és megmutatja azt a villanyoszlopot, amelyen lógni fog.”[40]

         

        3. A monori Tanácsköztársaság

        a) A diktatúra berendezkedése

        A belső nehézségek és a külső körülmények a polgári demokrácia bukásához vezettek. 1919. március 21-én megalakult a Magyarországi Tanácsköztársaság,[41] melynek tényleges vezetője a kommunista Kun Béla lett. Az ország új urai március 22-én megjelent Mindenkihez! című kiáltványban tudatták az ország közvéleményével a hatalom átvételét. Bejelentették, hogy „Az országot az összeomlás anarchiájától csak a szocializmus és kommunizmus megteremtése mentheti meg.”  Ennek értelmében azonnal nekiláttak a kommunista elvek gyakorlatba való átültetéséhez. A korábbi államhatalmat, annak intézményeit felszámolták, megkezdték az államosítást, hozzáfogtak a proletárdiktatúra kiépítéséhez.

        Monoron a település életében már 1918 végétől nagy szerepet játszó helyi munkástanács március 24-i ülésével kezdődött meg a helyi közigazgatás átalakítása. A községi elöljáróság, valamint a járási főszolgabíró hatáskörét direktóriumok vették át. Az előbbi tagja Magócsi Károly, Bekker Imre és H. Kovács István lett, az utóbbit Pattermann Dezső, Singer Jakab és Nagy József alkotta. A szolgabírói hivatal neve járási hivatallá változott, vezetőik megnevezése az eddig használatos szolgabíró helyett járásvezető. Ezt a tisztséget Dr. Bossányi Kálmán töltötte be. A Forradalmi Kormányzótanács 1919. április 6–7-ére tanácsválasztásokat írt ki. A választás titkos volt, de a választójog nem volt általános, csak a 18 éven felüli dolgozóknak nevezett személyek vehettek rajta részt. Kizárták az ún. kizsákmányolókat – ez a minősítés gyakran a diktatúra helyi vezetőinek tetszésétől függött –, akiken általában egyháziakat, kisebb-nagyobb vállalkozások tulajdonosait, földbirtokosokat értettek.

        A monori választások körülményeiről a helyi újság az alábbi módon tudósított.  „Vasárnap reggel sűrű embercsoportok lepték el a Főteret, a szavazás négy bizottság előtt folyt reggel 9 órától délután 5 óráig. Befejezés után a bizottságok a szavazatok összeszámlálásához fogtak, mely nagy munkát a késő éjjelig sem bírták bevégezni.”[42]A résztvevők száma – bár a fenti sorok mást sugallnak – rendkívül alacsony volt. A kb. 6500 főből csupán 1600-an éltek szavazati jogukkal. A Közérdek ennek okát abban látja, hogy a vasárnapi időpontot csak későn, szombaton tudatták a település lakóival, „így az nem mehetett általános köztudatba.”[43] Ha ennek a megjegyzésnek lehet is némi valóságtartalma, valójában Monor lakosságának egy jelentős része az ország más vidéki településeihez hasonlóan – közömbösen vagy egyenesen ellenségesen – viszonyult a Tanácsköztársasághoz. Megítélésem szerint a választásokon részt vettek – a településen élők 25%-a – közül kerülhettek ki a diktatúra támogatói: jórészt munkások, föld nélküli nincstelenek.

        A választás utáni napon, április 7-én, hétfőn délután 4 óra körül a Fő téren, a Kossuth-szobor körül több száz ember várta az eredmény kihirdetését, melyet megelőzött Pattermann Dezső szónoklata. „Nagyszabású beszédben méltatta a népakarat megnyilvánulásával alakult Tanácsköztársaság létjogát, s rámutatott arra, hogy a dolgozó emberiségnek semmi más nem adhatja meg a jólét és a boldogulás eszközeit, csak a szociális állam”, melynek megvédésére szólította fel a megjelenteket. Ezután Babinszky András felolvasta a megválasztottak nevét, melyet a beszámoló szerint a „sokaság helyeslőleg vette tudomásul.”[44]A gyűlés befejezése után nem sokkal, még aznap este 7 órakor az újonnan megválasztott községi munkástanács tagjai a Népházban (a volt Kaszinó épülete) megtartották az alakuló ülésüket, melyen titkos szavazással megválasztották a tisztviselőket.[45] Április 7-én megalakult a Monori Járási Forradalmi Törvényszék is. Elnöke Szentiványi Ede járásbíró, a vádbiztos Bossányi Kálmán járási hivatalvezető. A bírák Grohovszki Ede és Csendes Pál, jegyzője Sztankó Sándor lett. Az erről szóló közlemény fenyegetően zárul: „A forradalmi törvényszéket a Kormányzó Tanács halálos ítélet hozatalával is fölruházta, s különös szigorúsággal fogja büntetni az új rendszer ellen lázítókat, hamis híreket terjesztőket és az uzsorásokat.”[46] A Polgárőrség állománya immár Vörös Őrség tagjaiként szolgált tovább, parancsnoka Guszmann Lajos lett.[47]

        A helyi sajtó[48] és az oktatás[49] szintén a diktatúra szolgálatába állt. A hatalom átvételével egy időben azonnal megindult, illetve folytatódott a korábbi elithez kötődő szervezetek megszüntetése, a polgári közélet színtereinek felszámolása. A még 1919. február 23-án lefoglalt Úri Kaszinó nevét nemcsak Népházra változtatták, de az új hatalom egyik központjává is vált. Az eddig elzárt kertjét – jelezve az idők változását – megnyitották a gyerekek előtt. Szimbolikus jelentéssel bírt, hogy amíg a választás napján (április 6.) az „Ébredj munkásképző és dalkör” nagy lelkesedéssel tartotta meg a közgyűlését, s választotta újra a régi vezetőséget, erősítette meg elnöki tisztségében Erős Andrást, az addig nagy múltra visszatekintő Polgári Kör ”a politikai alakulás következtében” csendben feloszlott. A polgári kör megszűnését követte más, a település életében fontos szerepet játszó, a diktatúrára esetlegesen veszélyt jelentő szervezet felszámolása, tagjainak zaklatása, vagyonának lefoglalása. Április 16-án az Iparkört, április 24-én pedig a Gazdakört számolták fel. Köztiszteletben álló tagjait – értelmiségieket, módosabb birtokosokat, iparosokat – megbélyegezték, passzivitásra kényszerítették, a polgári értékrendhez kapcsolódó értékek és események egycsapásra kiszorultak a település életéből.

        Helyükre a diktatúrát népszerűsítő, a „proletár öntudatot” erősítő eseményeket szerveztek. A Népházban Huppert Leó tartott előadássorozatot „az emberi társadalom keletkezéséről”, majd április 15-én ugyancsak ő ismertette „a kapitalista és szocialista állam kialakulását.” Április 16-án pedig az Apollo moziban tartottak csak a szervezett munkások részére diavetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadást, amelyet a nagy sikerre való tekintettel egy héttel később folytattak, ezúttal a francia forradalom került terítékre. A mulatságok, színi előadások szervezésére ún. vigalmi bizottság szerveződött, amelynek tagjai különös nagy gonddal készültek május elseje megünneplésére.[50]

        Magáról a május elsejei eseményekről – amelynek a megrendezése mintegy jelképezte a település közéletének és közterületének birtokbavételét, a proletáriátus dicsőségét – a Közérdek Májusi ünnep címmel közölt hosszú beszámolót: „Reggel öt órakor azzal vette kezdetét az ünnepély, hogy az összes népzenészek egy karban tömörülve bejárták az utcákat a Marseillaise-t és az Internacionálét játszva. Az utcák képe gyönyörű volt. Minden házon vörös zászló lengett. […]  Gyönyörű volt az iskolás gyermekek vonulása tanítóik vezetése alatt, a lánykák hajukban piros csokorral, a fiúk kalapjukon piros szalaggal. A hatalmas tömeg a legszebb rendben és tervszerinti pontossággal sorakozott, lehettek vagy 4000-en az ünneplők. A hatalmas tábor azután ünnepi felvonulást tartott a főbb utcákon zenekíséret és munkásdalok éneklése mellett” a Kossuth szoborhoz érkezett, ahol a központi ünnepséget rendezték. „Délután a Népházban szórakoztató tréfás játékok, este pedig a Népházban, Nemzeti Szállodában, Vigadóban és az Újtelepi körben tartott táncmulatságok tették feledhetetlenné a májusi ünnepet a proletárságnak.”[51]

         

        b) A hétköznapi élet

        Az egyszerű emberek hangulatát, közérzetét alapvetően nem a május elsejei rendezvényeken jelenlévő jókedv s szórakozás határozta meg, hanem az, hogy tanácsköztársaság minden igyekezete ellenére sem tudta biztosítani a lakosság közellátását. Élelmiszerhiány, jegyrendszer, drágaság jellemezte a mindennapokat.[52] Ennek illusztrálásra nézzük meg a helyi újság májusi számának hirdetményei közül az alábbiakat, amelyek jól mutatják a helyiek nehézségeit.  „Fajegyeket oszt ki a közellátási iroda (Községház, emelet, 10. ajtó) holnap hétfőn délelőtt, a jegyre mindjárt a fát is meg lehet kapni a községház udvarán. –  Mész. A szőlőpermetezéshez szükséges mész most van kiosztás alatt. A szőlőtulajdonosok holnap délután kapják a kiutalójegyet a közellátási irodában, s ennek ellenében a kereskedésekben vásárolják meg a kiutalt mennyiséget.  – Akik még nem szerezték meg a petróleum- és húsjegyeiket, igyekezzenek e hétfőn, kedden és szerdán délelőtt 8–12 óráig kikérni a közellátási irodában, mert e napok az utolsók a jegyadásra.”[53] Az árak maximalizálása, a tehetősebbeket érintő rekvirálások, kisajátítások sem javítottak a helyzeten. A korabeli körülményeket jól érzékelteti az alábbi lakosságnak szóló értesítés: „A közellátási osztály megkezdte a beszerzett fogyasztási cikkek kiosztását. Nevezetesen szappant, melyet darabonként egy korona 30 filléres árban kap havonként mindenki, melyhez még ugyanez időre 10 deka nátron szappan jár. Ugyancsak osztás alatt van kávé és árpagyöngy, ez utóbbi mint szárazfőzelék, s belőle fél kg-ot kap minden személy. – Tudvalevően a só is jegyre kapható fogyasztási cikkek közé soroztatott, ezentúl fejenként és havonként 25 dekát kapunk belőle.”[54]

        A romló ellátás okozta nehézségek a helyi direktórium által szervezett, 1919. május 25-én megtartott népgyűlésen is szóba kerültek. Pattermann Dezső, illetve a budapesti kiküldött, Rabinovits Andor az ellenséges megszállást, a háború okozta nehézségeket, a régi rendet, a reakciót, a nyerészkedő falusi embereket hibáztatta. Rabinovits még felhívta a jelenlévők, különösen a nők figyelmét arra, hogy óvakodjanak a rémhírek terjesztésétől, mert az ilyenekkel „mint a proletáriátus árulóival szigorúan bánnak el.”[55] Az élelmiszerhiány mellett rendkívül sok bosszúságot okozott a tanácsköztársaság által kibocsátott fedezet nélküli, a lakosság által értéktelennek tekintett ún. fehérpénz, amelytől mindenki meg akart szabadulni. Emellett komoly problémát jelentett, hogy az emberek által szívesen elfogadott ún. kékpénz kis értékű címleteiből rendkívül nagymértékű hiány mutatkozott. Ennek orvoslására Varga Jenő felhívásában a munkásokat és a parasztokat felszólította, hogy az érintett címletekből – 1, 2, 10, 25, 50 koronás bankjegyekről van szó – gyűjtsenek egy kis összeget, s ezt helyezzék el a tanácsköztársaság pénzintézeteiben, megtakarításaik biztonságban lesznek. Mai szemmel tragikomikusan hangzik az indoklás: „Tegyék ezt meg, gyűjtsenek egy kis összeget arra az időre, midőn a proletáriátus győzelme az egész világra kiterjed, amikor nem kell már hadiszereket termelni és minden proletárnak módjában lesz szép bútort, rendes ruhát, sok jó könyvet és minden egyebet vásárolni, külföldre utazni, akkor jó hasznát fogja látni megtakarított pénzének.”[56]

        A lakosság egy része természetesen igyekezett alkalmazkodni az új rend kívánalmaihoz. Erről tanúskodnak a következők: Roth Manó fogtechnikus beadványt intézett a község vezetőségéhez, melyben tudatta, hogy minden hétfőn szerdán és pénteken délután 1 és 2 óra között ingyen kezeli a monori gyermekek fogait és tanácsokat ad azok gondozására.[57] Lukács L. Lajos cipésziparos és készcipő-raktáros Benkő László árva gyermeknek egy pár új cipőt adományozott.[58] Természetesen a helyi sajtó igyekezett a helyiek közérzetét javító, pozitív üzeneteket is közvetíteni. Így a monoriak értesülhettek arról, hogy a gödöllői proletárgyerekek előtt megnyílt a kastély parkja, továbbá a Forradalmi Kormányzótanács – ellentétben a régi rendszerrel – gondoskodni kíván a vidéki emberek művelődéséről. Hetven színtársulat fog megalakulni, amelyeknek az lesz a feladata, hogy az „országban mindenfelé terjesszék a kultúrát és a falvak proletárjainak is bemutassák a legkiválóbb írók alkotásait. […] Minden társulat a részére kijelölt székhelyre megy, alkalmasint egy időben jut egy társulat a monori járásnak is.”[59]

        A monori lakosok érdeklődését a fenti tudósításoknál talán jobban felkelthette az a hír, hogy jelentősen könnyebb lesz a fővárosba való beutazás, mivel villamos vasútvonal fog épülni Budapest és a monori vásártér között. Az előkészületek már megkezdődtek. „A villamos vasút végig kettős vágányú lesz, teher- és személyforgalomra egyaránt felszerelve […] egy éven belül már üzembe is kerül.”[60] Ehhez a hírhez kapcsolódott az a bejelentés is, hogy a település vezetése megkezdi a község utcáinak, csatornáinak javítását, amelyhez szakembereket, napszámosokat keres „jó díjazás mellett.”[61] A modern kor beköszöntét jelezte az Első fecskék című hír is, amely nem e kedves vándormadarak visszatéréséről szól, hanem arról, hogy a Forradalmi Kormányzótanács engedélyezte a válást, így május 24-én Monoron először Kalocsai János és Sáránszki Julianna közös megegyezéssel felbonthatták házasságukat.[62] A vigalmi bizottság által szervezett rendezvények[63] mellett a labdarúgó mérkőzések jelenthettek némi kikapcsolódást a mindennapok nyomorúságába belefáradt helyieknek. Minden vasárnap, de olykor hétközben is rendeztek focimeccseket, általában nagyszámú nézőközönség előtt – ifjúsági, vagyis 18 év alatti csapatok részvételével is –, amelyekről a helyi újság lelkes tudósításokat közölt.[64]

         

        c) „Ellenforradalom és megtorlás” – Monor, 1919. május 3–6.

        A tanácshatalom erőszakos megnyilvánulásai: a rekvirálások, kisajátítások, az egyházak vagyonának elvétele, a tehetősebb személyek zaklatása, folyamatos fenyegetése, a diktatúra általában fiatal életkorú, helyi képviselőinek ellentmondást nem tűrő fellépése ellenszenvet váltott ki a monoriak jelentős részében. A magántulajdon megszüntetésére való törekvés létében fenyegette az iparos- és gazdatársadalom tagjait. A folyamatosan romló közellátás elégedetlenné tette a jól szervezett vasúti dolgozókat, akiknek a kezdeményezésére május 3-án kirobbant az ún. „ellenforradalom”, amely a május elsejei ünnepség sikeres megrendezése ellenére rámutatott a diktatúra helyi népszerűtlenségére.

        Az eseményeket a romló hadihelyzetről szóló hírek indították el, mely szerint a románok bevonultak Szolnokra, melynek következtében a monori vasúti állomásfőnök, Kelen Márk Budapestről olyan táviratokat kapott 2-áról 3-ára virradó éjjel, miszerint „a Forradalmi Kormányzó Tanács lemondott[65] és átadta a helyét egy Károlyi Mihály vezetése alatt álló kormánynak, s ennek következtében Budapesten már folyik a vörös hadsereg lefegyverzése és a vörös őrség kicserélése rendőrséggel.”[66]Ezen hírek hatására Fehér Vendel forgalmi tisztviselő, Kornis Józseffel az állomáson szolgálatot teljesítő katonák parancsnokával felkereste Vitális Jánost a Polgárőrség egykori parancsnokát. Hajnalra 30–40 megbízható embert sikerült mozgósítaniuk. A községházán Vitális kiosztotta a fegyvereket, s nemzeti színű kokárdákkal a ruhájukon megkezdték a vörös jelvények, zászló eltávolítását. Lefegyverezték a vasútállomáson tartózkodó Vörös Őrség tagjait, megszállták a Községházát, az ott megjelent munkástanács tagjait megfenyegették, „jó lesz elbújni, mert őket is lecsukják.” Időközben megjelentek a volt elöljáróság képviselői is, akik kijelentették, hogy „nincs többé elvtárs, most már ismét bíró van Monoron, s fel kell akasztani a direktórium tagjait.”[67]

        Közben a fővárosban tartózkodó Pattermann Dezsőnek és a monori direktórium más tagjainak sikerült telefonon[68] felvenni a kapcsolatot a belügyi népbiztossággal, s délután három órakor teherautókon megérkező Lenin-fiúk egy kb. 80 fős[69] különítménye Wilheim Ferenc és Spiesz József irányításával rövid időn belül ellenállás nélkül[70] felszámolta a szervezetlen megmozdulást, melynek vezetőit megérkezésük után azonnal elfogták. Gáspárdy János MÁV főellenőrről,[71] valamint Vitális Jánosról van szó, ez utóbbit későbbi vallomása szerint „irgalmatlanul összeverték annyira, hogy menni sem tudott, midőn ilyen állapotban a forradalmi törvényszék elé vezették, Pattermann őt látva így szólt: Az ilyent nem kihallgatni kell, hanem falhoz állítani és agyonlőni.”[72] A Lenin-fiúk fellépésének egy halálos áldozata volt: az utcán tartózkodó 26 éves Rédey Kálmán,[73] akit véletlenül lőttek le, egy másikat pedig megsebesítettek.[74]

        Rédey halálának körülményeiről részletesen beszámol a Közérdek május 11-i száma. „A ellenforradalmi csínytevés nyomán támadt kavarodás véletlen áldozata lett Rédey Kálmán elvtársunk. A mozgalmat elnyomni jött fővárosi terrorcsapat katonái városunkba érkezve, mindenkit igazolásra szólítottak és lakásukba vonulásra kényszerítettek, akik a felszólításukra nem álltak meg, azokra rálőttek. Szegény Rédey elvtársunk bevásárlásból igyekezett haza, most nyitott új élelmezési üzletébe, s látva az utcán végbemenő eseményeket, annál jobban sietett. Nem hallhatta a megállásra szólító felhívását a katonáknak, mire azok rálőttek, s két golyó is találta, az egyik oly szerencsétlenül, hogy kioltotta ifjú életét.”[75] 

        A „rend helyre állítása” után a monori direktórium tagjai egy listát készítettek[76] a még szabadon lévő résztvevőkről, illetve a megbízhatatlannak minősített személyekről, akiknek azonnal megkezdődött letartóztatása. Május 3–5. között kb. 100–110 személyt hurcoltak a Járásbíróság épületébe. Jó néhányukat durván bántalmaztak: Dr. Kégl Jánost a monori nemzeti tanács volt vezetőjét, a Károlyi-kormány államtitkárát, Szőlősi Zoltán dr.-t, Szabó Dezsőt, Molnár Gézát, Molnár Sándort, Kaufer Jenőt a „kistói csárdánál tartóztatták le a terroristák, nagyon összeverték és megkínozták.”[77] Lehotzky Antal dr.-t szintén a „Járásbíróság épületébe vitték, ahol kézzel és puskatussal erősen bántalmazták.”[78] Hasonlóan járt Fehér Vendel, valamint Kelen Márk volt állomásfőnök is. Vörös Ferenc 67 éves kertésznek azért kellett bűnhődnie, mert május 3-án a piacon azt mondta, hogy  „tépjék le a vörös rongyokat […] Horváth és Babinszky ment el érte, s midőn meglátták azt kérdezték: Maga az a vén gazember? Nekiestek, fejbe, hasba és hátba verték pisztolyagyakkal, egyik ütéstől most is kemény kinövés van a hasán.” Az érintettek egy részének sikerült megszökni, utánuk hajtóvadászat indult, többeket családtagjaikkal zsaroltak meg, így kénytelenek voltak feladni magukat.[79]

        Baltigh Árpád dr., a Gazdakör jegyzője Gombára menekült, Csonka Ferenc adott számára menedéket, de a direktórium  „megtudta búvhelyét […] és 5-én kocsin ment ki Horváth, Balázs és H. Kovács letartóztatása végett. Csonka családja kukoricamorzsolással foglalkozott, s ő is köztük volt. Egyszerre a következő szavakat hallja az udvaron: Hol van az a csirkefogó gazember Baltigh? – mire hogy Csonkáékat megkímélje a kellemetlenségtől, megjelent a padlásajtóban. Ekkor Balázs és Horváth nekiszegezett fegyverrel fölhúzott ravasszal parancsolták meg, hogy jöjjön le. Mikor leért, a tanácsköztársaság foglyának jelentették ki, Horváth és Balázs kocsira ültették és behozták a járásbíróság épületébe.” Molnár János református lelkipásztornak ellenben sikerült elkerülnie a lefogást: „a monori kommunisták golyóitól a billei erdő mentette meg. E menekülés után 12 tagból álló terrorista csoport rontott a paplakra, a lelkész neje homlokához revolvert szorítottak, felső ruháját ijesztésül keblénél szuronnyal két helyen átszúrták, de még így sem volt hajlandó halálra keresett férje hollétét elárulni.”[80]

        A letartóztatottak közül Pattermann Dezső követelte Vitális János, Fehér Vendel, Kelen Márk, Kornis Dezső és mások azonnali kivégzését, mondván „Ezek mind gazemberek, akiket ki kell végezni. Aki a proletárdiktatúra ellensége, ha mindjárt a feleségem is, agyon kell lőni.”[81] Ezt azonban Wilheim Ferenc megtagadta. Heves vita után végül a foglyok túlnyomó többségét május 5–6-án szabadon bocsátották, míg a 14 személyt – köztük Kornis Józsefet, Fehér Vendelt, Lakrovics Józsefet, Bokros Sándort, Vitális János, Rendek Jánost, Kelen Márkot, Molnár Sándort[82] – május 6-án reggel vonaton Budapestre szállították. Ekkor hallotta Bajkay Gábor, állomási málházó, hogy egy helyi kommunista, Földi Sándor odaszólt a foglyokat kísérő vörösöknek: „Minek kíséritek őket elvtársak, lőjétek agyon. Vigyázzatok, mert a jómadarak kirepülnek a kalitkából!”[83]

        Az eset kapcsán a Monori Járási Forradalmi Törvényszék tagjait, köztük Bossányi Kálmán vádbiztost erélytelenséggel, az „ellenforradalmárok” mentegetésével vádolták és Sztankó Sándor jegyző kivételével leváltották. A Forradalmi Törvényszék új elnöke a Budapestről a Lenin-fiúkkal az „ellenforradalom” leverésére érkező Spiesz József lett.[84] A helyi karhatalom megerősítésére pedig vöröskatonákat – köztük egy távírászt – vezényeltek, akik fegyelmezetlen viselkedésével Pattermann Dezső is kénytelen volt foglalkozni a május 25-i népgyűlésen.[85]

         

        d) A tanácsköztársaság visszaélései

        A proletárdiktatúra helyi képviselői, a direktórium tagjai számtalan visszaélést követettek el a monori társadalom vagyonosnak minősített tagjaival szemben. Ezeket a túlkapásokat az alábbiak szerint osztályozhatjuk.[86] Az első csoportba tartoznak a marxista eszmék gyakorlatba ültetésével kapcsolatba hozható intézkedések, nevezetesen a magántulajdon megszüntetésére, korlátok közé szorítására való törekvések, amelyek révén fel akarták számolni a kizsákmányolást, meg szerették volna valósítani az igazságos, az emberek egyenlőségén alapuló társadalmat. Ide sorolhatjuk

        1. a gyárak, üzemek, földbirtokok államosítását;
        2. az egyházak, különféle polgári egyletek vagyonának (ingatlanok, takarékbetétkönyvek, készpénz) kisajátítását;
        3. kereskedések szocializálását, vagyis árukészleteik zár alá vételét, leltározását, iparosok műhelyének bezárását, az ott lévő áruk, nyersanyagok elvételét;
        4. magánszemélyek vagyonának (készpénz, takarékbetétkönyvek) lefoglalását, lakásrekvirálásokat.

        Monoron e fenti cselekmények mindegyikére találunk bőségesen példákat. Ezek közül szeretnék néhányan bemutatni.

        A) Szocializálták a monori pénzintézeteket, malmokat, üzemeket. Földváry Bertalan birtokának lefoglalását maga a sértett nyugalmazott főszolgabíró adta elő 1921. október 2-án a monori direktórium tagjai ellen indított perben, amelyről a helyi újság következőképpen tudósított. „ április 28-án Magócsy és Babinszky vezetésével 3–4 vörös katona jelent meg a birtokán, először az uradalmi cselédséget hívták össze, azok előtt a proletárdiktatúra uralomra jutását hirdette ki Magócsy és Babinszky megmagyarázván, hogy Földváry birtokát köztulajdonba veszik, s annak összes terményei élő és holt felszerelései ezentúl nem a kizsákmányoló uraságé, hanem a munkásság tulajdona, s e szerinti viselkedésre hívták föl a cselédségét urukkal szemben. Azután fölmentek a lakására, s a Tanácsköztársaság nevében birtokát lefoglaltnak jelentette ki Magócsy, majd Babinszkyvel kijelentették, hogy a termelő biztos Rosenberg vöröskatona lesz.”[87]

        B) Ide sorolhatjuk még a tanácsköztársaság kikiáltása előtt, 1919. február 23-án a már bemutatott esetet, a Kaszinó elfoglalását. Ezt követte április 16-án az Iparos Olvasókör lefoglalása, amelynek épületében Pattermann Dezső fegyveresek kíséretében behatolt, s az ott jelenlévő vezetőséget arra kényszerítette, hogy a helyiséget az építő iparosok szervezete részére adják át. 1919. április 24-én Horváth Mihály monori direktóriumi tag, közgyám Bekker Gyula jegyző társaságában a közoktatásügyi népbiztosság rendeletére hivatkozva „megjelent Molnár János református lelkész lakásán és az egyház vagyonának átadására szólította fel 23 ezer koronáról szóló betétkönyvet és 1000 korona névértékű hadikölcsönkötvény hozott el tőle…”[88] Ugyanezen a napon zajlott a Gazdakör lefoglalása is, melyet fegyveres erővel foganatosítottak.[89]

        C) 1919. május 28-án Somodi Mihály tímármester a fiával műhelyében dolgozott, amikor megjelent Sarnyai Illés két vöröskatonával és „bőrkészletét lefoglaltnak jelentette ki, sőt rájuk parancsolt, hogy a bőröket megolvasás végett rakják szét, amit durva szidalmak közt többször is megismételtetett velük azért, hogy mintha ők rosszul olvasták volna a bőrök darabszámát. Távozás előtt műhelyét bezárta, Sarnyai a kulcsokat elvitte, megfenyegetve őt, ha hozzá mer nyúlni a bőrökhöz forradalmi törvényszék elé kerül.”[90] Egy másik esetben egy bizonyos Vax Vendelnétől 2000 korona értékű kelmét vittek el a direktórium tagjai. A sértett hiába könyörgött, hogy az áru nem is az övé, nem kapta vissza azokat, s pénzt sem kapott értük.

        D) Az előbb említett Somodi Mihálynak a műhelye és az ott lévő nyersbőrök lefoglalásával még nem értek véget a megpróbáltatásai. „Mikor Sarnyaitól megszabadult, akkor tudta meg, hogy lakásában Spiesz és Gyenes feleségétől elvitték a pénzt (19 000 koronát) és zár alá vették lisztjét és zsírját, miket a fejadag visszahagyásával másnap elszállítottak. Egy bödön zsírral nem került meg. Somodit ez ügyben még le is tartóztatták.”[91] A földbirtoka kisajátítása mellett Földváry Bertalant, volt járási főszolgabírót még ki is fosztották: „Fölszólították, […] hogy a gazdaság kezeléséhez szükséges készpénz vagyonát is adja át, mit a mellének irányzott fegyverek megfélemlítő hatása alatt tett meg. Előadván 66 290 koronáról szóló betétkönyvét, készpénzt is követeltek, mire zsebtárcáját nyújtotta át 289 korona és 87 fillér tartalommal. Föllépésük olyan agresszív volt, hogy neje is kénytelen-kelletlen átadta nekik konyhapénzét, mert félt a motozástól […], a készpénzt […] állítólag szétosztották a cselédség közt.”[92] április 23-án Piufsich Oszkárnak a Monorhoz közeli nyáregyházi birtokosnak távollétében Dely György monori direktóriumi tag a bútorait foglaltatta le.[93] Kalmár János cukorkakészítőt Pattermann Dezső pedig arra kényszerítette, hogy háza egyik szobáját engedje át egy vörös távírász katonának, s élelmezze mintegy két hónapon keresztül.[94]

        A második kategóriába tartoznak azok a cselekmények, amelyeket a négy és fél évig tartó háború okozta kimerülés miatt bekövetkezett nyersanyag- és élelmiszerhiánnyal lehetett indokolni. amelyekre a lakossági ellátás (különösen a budapesti) biztosítása, illetve a Vörös Hadsereg igényeinek kielégítése miatt volt szükség. Ide sorolható az

        1. élelmiszer-,
        2. termény-,
        3. fegyver- és katonai rekvirálás,
        4. lósorozás stb.

        Ezek ingyenes vagy áron aluli begyűjtésére általában erőszakkal, fegyveres karhatalommal, a forradalmi törvényszék elé állításával lehetett rávenni a sértetteket.  Most következzen néhány konkrét eset.

        E) A már említett Sarnyai Illés 1919. május 27-én az egyik monori hentestől, egy bizonyos Eke Antaltól, akit engedély nélküli sertésvágásért és húsárusításért jelentettek fel és ítéltek el, „26 kg sertéshúst és 30 kg hájat” – egy másik alkalommal – „két ismeretlen asszonytól a piacon tojást, özvegy Kőszegi Zsigmondnétól borecetet koboztatott el.” Srankó Istvánnak 10 sertését vitték el és még le is tartóztatták. Egy másik monori gazdától, Seres Bénitől a vörös katonák élelmezésére marhát rekviráltak, amely 16 000 koronát ért, fizettek érte 4100-at. Egy másik felháborító eset: „Kulcsár Pál elmondja, hogy borjúját édesanyja adta el Pelek monori mészáros segédjének. Mikor mázsára vitték, megjelent ott Sarnyai, s közfogyasztás számára lefoglalta. Ő Pattermannhoz ment panaszával, de ott a forradalmi törvényszékkel való fenyegetéssel elutasították.”[95] Babinszki András Burján Sándortól „7 méter zefirt, mit 3 kg vajért cserélt egy fővárosi asszonnyal cserélt” elkoboztatta, s még három hónap börtönt is kapott.

        F) Pattermann Dezső Kalmár Mihálytól közelebb meg nem határozott időpontban 6 mázsa búzát és 6 mázsa rozst vitetett Vasadra, természetesen ellenérték nélkül.

        G) Seres Jánost katonaruha be nem szolgáltatásáért, Tóth Sámuelt, Cs. Bokros János, valamint Danyi István 68 éves tanyasi öreget fegyverek elrejtéséért, illetve be nem szolgáltatásáért ítélték el. Ez utóbbi azt vallotta, hogy őt Singer azzal fenyegette meg, „nem nyugszik addig, míg három parasztot föl nem akasztat.”

        H) Magócsy Károly áprilisban Monoron lósorozást rendelt el, „mintegy 40 lovat rekviráltatott a vörös hadsereg részére, a lovasgazdákat a forradalmi törvényszék elé állítással kényszerítette lovaik bemutatására és átadására.”[96] Schmietterer Károlytól 15 ezer korona értékű lovat vettek el, mindössze 5 ezer korona fehér pénzért.

        Ezeken kívül a monori direktórium tagjai elleni perben a tanúk számtalan olyan esetre is visszaemlékeztek, amelyeket hatalmukkal visszaélve saját maguk vagy rokonaik, ismerőseik jogtalan előnybe részesítése érdekében követtek el. A tanácshatalom képviselői önkényeskedései bemutatásának lezárásaként nézzünk ilyen eseteket: Büll Henrikné lakásába Babinszky András, a monori direktórium egyik tagja a tulajdonos akarata ellenére hosszú időre beköltöztette sógorát, aki természetesen lakbért nem fizetett. A szesztilalomra hivatkozva Petrics Jánostól „22 liter bort vittek el hordóval együtt”,[97] őt magát a törvényszék elé kísérték, míg a bort a direktórium tagjai egymás között szétosztották.

         

        e) A monori direktórium bukása. A román megszállás

        1919. július 20-án a magyar Vörös Hadsereg támadást indított a Tiszántúl visszafoglalására. Kezdetei sikerei után azonban a román hadsereg ellentámadása visszaszorította a Tisza mögé a vörösöket. A demoralizált, tartalékokkal nem rendelkező haderő szétesett, az üldöző románok átkeltek a Tiszán, melynek hatására 1919. augusztus elsején Forradalmi Kormányzótanács lemondott, a diktatúra megbukott. Ezeknek a napoknak légkörét érzékletesen festette meg a Közérdek: „Az általános tájékozatlanság, az egymásnak ellentmondó hírek, a bizonytalanság és a zavaros jelen aggodalma már a napok óta nyugtalanították a város lakosságát. A vörös front felbomlásának kósza hírei nyomasztóan ültek a lelkeken és az ismeretlen jövő ideges várakozással telten késztette az embereket az utcára. Pénteken, augusztus 1-én délután a ceglédi vörös hadtest hosszú trénoszlopa vonult végig a városon bizonytalan híreket adva, melyből csak annyit lehetett kihámozni, hogy a hadsereg felbomlóan van. […] Futótűzként terjedt el másnap délelőtt, hogy jönnek a románok. Az emberek csoportokba állva nézték az utcát. Ismeretlen lovasok vágtattak a porban, román járőrök… Ez alatt a vasútvonalon szakadatlanul folyt a visszavonulás. A vörös hadsereg részei siettek Pest felé.”[98]

        A Fő térre megérkező román lovasság parancsnokát Pattermann Dezső akarta fogadni. Beszédét, melyet egy Moys nevű jegyző fordított, erős gépfegyvertűz és robbanások döreje szakította meg. Ennek hallatán a románok visszavonultak. Az állomás felől érkező harci zajt az utolsóként visszavonuló 5. számú vörös páncélvonat és annak távozását megakadályozni akaró román lovasság közötti kitört összecsapás okozta, melyben egy román katona meghalt, egy másik megsebesült.[99] A vonat elmenekülése után nem sokkal egy lovas hozta a román parancsnok ultimátumát: mely szerint, ha este hétig nem történik meg a település átadása, lövetni fogja Monort. Ennek letelte előtt fehér zászló alatt egy 12 személyből álló küldöttség ment a település határába, melynek vezetője, Molnár János református lelkész átadta a várost Mardarescu tábornoknak.

        Ezután augusztus 2-án éjjel megkezdődött és három napig tartott a román hadsereg átvonulása a településen: „Először a lovasság, azután beláthatatlan kocsisoron a gyalogság, majd a tüzérek és a trén átvonulása verte föl utcáin porát. Az átvonulás – eltekintve egyes kisebb kihágási esettől – a legnagyobb rendben történt.”[100] A román főtiszt parancsára másnap, augusztus 3-án az állomás környékén és az országúton elfogott 52 vörös katonát, valamint egy 16–17 éves, vonatról leszállított fiút, akinek egyetlen bűne az volt, hogy katonasapkát viselt, bosszúból a páncélvonat által okozott veszteségekért a monori téglagyár agyagbányájában – miután megásatták velük sírjukat – agyonlőttek.[101] Egy fogoly túlélte a kivégzést és a közeli kukoricásba sikerült elrejtőznie.[102] Ezen szomorú, véres esemény ma is jelen van a monori lakosok emlékezetében, a kivégzettek nevét a katolikus temetőben egy átalakított emléktábla őrzi.

        A román megszállók Hirkó Béla árvaszéki ülnököt – őt hamarosan a Friedrich-kormány rendelete nyomán Dömötör Béla honvédőrnagy, Molnár János református lelkész sógora váltotta[103] – nevezték ki a település parancsnokául, és augusztus 4-i kezdettel helyreállították az őszirózsás forradalom előtti közigazgatást, mely a Közérdek beszámolója szerint teátrális jeleneteket sem nélkülözve ment végbe: „Földváry Bertalan főszolgabíróért küldöttség ment ki birtokára s a lakosság meleg ovációja mellett érkezett be hivatalába. Az ő rendeletére Bokros Sándor bíró és Kajli József törvénybíró is elfoglalta hivatalát, ugyancsak a polgárság legnagyobb örömkifejezése mellett. Azután a bíró vezetésével 6 tagú küldöttség ment kocsikon Kovách Miklós főjegyzőért, megható volt és szép elégtételül szolgált a csőcselék által annak idején inzultált korrekt embernek és városunk kötelességtudó, mintaszorgalmú, pontos vezetőjének az a lelkes fogadtatás, amelyben része volt az utcákon nagy tömegben reá várakozó polgárság részéről: Kalaplengetés, kendőlobogtatás és éljenzés kísérte az egész útvonalon.”[104]

        Délután a főszolgabíró elnökletével a képviselőtestület rövid értekezletet tartott, melyen tudomásul vették a városparancsnok kinevezését, visszahelyezték hivatalukban a régi tisztviselőket, Vitális Jánost pedig rendőrfelügyelővé választották, és megbízták a rendőrség újjászervezésével. A hatóságok a románok fegyveres erejére támaszkodva megkezdték a direktórium tagjainak és más, a tanácsköztársaság idején fontos szerepet betöltő személyek elfogását. A hónap közepén  már az érintettek többségét letartóztatták[105] és a Járásbíróság fogdájában őrizték, ahonnan augusztus 15-én péntek délután „erős katonai fedezettel, rendkívül nagy számú közönség jelenlétében és az elszállítottak hozzátartozóinak fuldokló zokogású kíséretében”[106] Ceglédre szállítottak. A fentiek következtében Monort elkerülte a „fehérterror”, a monori direktórium elfogott tagjait közel két éves előzetes letartóztatás után állították törvényesen bíróság elé. Az előkészületekről és tárgyalásról[107] a helyi újság, a Közérdek egészen az ítélet kihirdetéséig A monori direktórium a bíróság előtt címmel nagy terjedelemben számolt be. A per a monori Vigadó épületében 1921. szeptember 12-én kezdődött, s – az elnök betegség miatti kényszerszünet után – Budapesten fejeződött be 1921. október 20-án.[108]

         A proletárdiktatúra helyi vezetőinek lefogásával párhuzamosan, 1919 augusztusában megkezdődött a tanácsköztársaság alatt hivatalban maradt, a diktatúrával együttműködő, fenntartásában szerepet vállalt személyek, tisztviselők tanítók, tanárok igazolása, felelősségre vonása is. Monoron az állami iskolák gondnoksága 1919. augusztus 28-án tartott ülést, ahol megvizsgáltak a pedagógusok tanácsköztársaság alatti magatartását.[109] Az egész eljárást érzékelhetően végigkísérte az egyes személyek egymás iránti ellenszenve, a mentegetőzés, az egymásra mutogatás, hiszen az érintettek mindegyike „elkövetett” utóbb kifogásolható cselekedetet. A teljesség igénye nélkül: Meskó István „elsőnek tanította az Internacionálét és Munkásindulót […] agitációs előadásokat tartott a mozgó színházban.”  Erdődiné Zilahi Ilona „az orosz iskola programot hirdette és tartott nagy szociális érzékre valló előadást.” Kocsis Mihály, a polgári iskola igazgatója „Tanfolyamon előadást tartott a kommunista iskola tankönyveiről. Önként ajánlkozott rá.” Rajicsné Schmidt Rózát pél. azzal vádolták, hogy az átképző tanfolyamon vörös ruhával jelent meg, amely szovjet kék csillagokkal volt díszítve, „sapkáján pedig más alkalomkor is állandóan hordott kettős vörös kalapácsos jelvény hordott.” Az érintett tagadott, azt állítva, hogy csak 7 éves bordó szoknyája van. Ellentétben vádlóival – Meskó Istvánnal és Fülöp Lászlóval –, akik vezetői jelvényt viseltek és piros könyv volt a kezükben. A monori pedagógusok közül végül is csak a vezető szerepet vállaló, valamilyen funkciót betöltő, magukat leginkább kompromittálók közül a következők kaptak súlyosabb büntetést: István Albert, aki a tanítói szakszervezet, valamint a direktórium művelődési osztályának a vezetője volt; Bleier Sándor, Hoffman Richárd, a tanítói szakszervezet titkára, a direktórium művelődési osztályának tagja és Mandics Marin gazdasági szakoktató, akinek a kommunizmust dicsőítő szemináriumok tartását vetették a szemére. Állásuktól megfosztották őket, nem taníthattak, fizetésük egyharmadát kapták.

        Monor lakóinak a diktatúra bukása után az élete nem lett könnyebb: akadozott a közellátás,[110] az alapvető élelmiszercikkekhez természetesen csak jegyre,[111] meghatározott napokon és drágán[112] lehetett hozzájutni. Például húst kilónként 8 koronáért csak kedden és vasárnap vásárolhattak a monoriak.[113]  A nehézségeket növelte, hogy a Friedrich-kormány rendelete[114] és a románok által kilátásba helyezett szigorú büntetés[115] ellenére a tanácsköztársaság által kibocsátott fehér pénzt nem akarta senki elfogadni. A tífusz megjelenése,[116] terménybeszolgáltatás, a román hatóságok által elrendelt lósorozás,[117] katonai szemle borzolta a kedélyeket. Ez utóbbira 1919. augusztus 24-én a szomszédos Pilis községben került sor, majd másnap Monoron folytatódott. Célja a vöröskatonák kiszűrése volt. Akiről kiderül, hogy szolgált a Vörös Hadseregben, azokat 25-én este „hosszú sorban kísérték a vonathoz” és a közeli Tápiósülyben felállított fogolytáborba szállították. A tanácsköztársaság bukása után az eddig háttérbe szorított polgárság aktivizálódott, s birtokba vette a település közterületeit.

        1919. augusztus 10-én ünnepi körmenet keretében dr. Sandula Imre vezetésével visszahelyezték az iskolából eltávolított kereszteket. A plébános lelkes beszédben adott hálát az Istennek, hogy megszűnt a vallásüldözés és ismét szabad lesz a gyermekeket Istenimádásra és hazaszeretetre tanítani.[118] Ezt követte az augusztus 20-i bérmálási ünnepség, amely 8 órakor a váci segédpüspök által bemutatott szentmisével vette kezdetét, melyet az „úrinőkből alakult énekkar”,[119] továbbá Kinczell kántor által elénekelt Ave Maria tett emlékezetessé. Ezután következett a bérmálás, melyen 450 fő vett részt.[120] A hónap végén a diktatúra bukásáért hálaadó misét is bemutattak.[121]

        Az egész országban – így Monoron is – óriásit változott a világ. Munkásgyűlések helyett egyházi ünnepségek, az Internacionálét, munkásindulókat, vörös csillagot az úri nők kórusának egyházi énekei, a Himnusz és a Szózat akkordjai és a kereszt váltotta fel. Megélénkült a közélet is, újjáalakultak a korábban feloszlatott szervezetek. Szeptember 10-én az Iparoskör helyiségében Monor és 11 község küldöttei értekezletet tartottak, mely Bokros Sándor bíró beszédével kezdődött. Ebben hangsúlyozta, hogy „hazánkat a fajtiszta magyarság minden erőinek kifejtésével kell újra erőssé és naggyá tenni.[122] Majd bejelentették, hogy a fővárosban 9-én megalakult az „Egyesült Keresztény Párt”. Ezután a megjelentek kimondták a csatlakozásukat, s megalakították a monori járás helyi csoportját, melynek elnökévé Molnár János református lelkészt választották meg. Alelnökök az egyes községek, pártszervezetek elnökei, jegyző Wiener János, pénztáros Burján Béla, ellenőr Rendek Sándor lett.[123] Clerk brit diplomata sikeres fellépése nyomán a román hadsereg elhagyta Budapestet, s megkezdte a visszavonulást a Tisza vonaláig.  A megszállók távozása után, mint közismert, a Horthy Miklós vezette Nemzeti Hadsereg alakulatai 1919. november 16-án ünnepélyesen bevonultak Budapestre, s már másnap november 17-én magyar katonák jelentek meg Monoron és környékén is.

         

        4. A nemzetgyűlési választások és a trianoni béke fogadtatása Monoron[124]

        A Friedrich-kormány 1919. november 17-én tette közzé azt a választójogi rendeletét, amely lehetővé tette, hogy a választók a magyar történelemben először az általános, titkos, egyenlő, nőkre is kiterjedő választójog alapján választhassanak.[125] A választás időpontja 1920. január 25–26. volt. Miután az előző fejezetben említett Egyesült Keresztény Párt[126] országosan végül nem alakult meg, a monori kisgazdák az 1919. november 29-án létrejött Országos Kisgazda és Földmíves Pártban találták meg a helyüket. Ez a Sokorópátkai Szabó István, valamint Rubinek Gyula vezette konzervatívabb, és a demokratikusabb Nagyatádi Szabó István nevével fémjelzett párt egyesüléséből alakult meg.[127] A fúzió ismertetésére 1919. november 30-án Rubinek Gyula és a kisgazda vezérkar tagjai vonattal Kecskemétre indultak, ahol egy nagygyűlés keretében jelentették be az összefogást. Útközben több helyen – így Monoron is – megálltak, ahol Molnár János református lelkipásztor köszöntette őket.[128] A Kisgazdapárt a monori választókerületben két személyt is indított: Molnár Jánost, aki a Nagyatádi féle vonalat képviselte, továbbá Rubinek István dr. ügyvédet. Ez utóbbi támogatására érkezett Monorra a Huszár-kormányban a földművelésügyi miniszteri tisztséget betöltő Rubinek Gyula, valamint Meskó Zoltán államtitkár, ahol 1919 decemberében választói gyűlést tartottak.[129]  A kisgazda jelöltek vetélytársa a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja által indított Förster Aurél volt.[130] Az 1920. januári 25-én megtartott választásokon[131] a megosztott kisgazdákkal szemben ő kapta a legtöbb szavazatot, azonban nem sikerült abszolút többséget szereznie. Az eredmények a következőképpen alakultak. A választásokon 16 094 fő vett részt, választásra jogosultak 86,29%-a. Förster Aurélra 6715 fő (46,96%) Rubinek Istvánra 5062 fő (35,40%), míg Molnár Jánosra 2522 fő (17,64%) szavazott.[132] Így a választójogi törvény értelmében pótválasztást kellett tartani, ahol Rubinek István dr. diadalmaskodott.[133] Érdekes lenne megtudni a csak Monor településen leadott szavazatok megoszlását, ám ennek kiderítése reménytelen feladat.

        A közvéleményt 1920. január közepétől a választások mellett az ismertté vált súlyos békefeltételek foglalkoztatták, melyet megdöbbenéssel és elutasítással fogadott az ország közvéleménye. A monori reagálásokra csak hiányosan és közvetetten tudok utalni. A Magyar Királyi Észak-Pest vármegyei Katonai Parancsnoksága 1219/1920. számú jelenése 1920 május 24-i közli, hogy a monori Közérdek című  lap „A béke aláírása ellen foglal állást”.[134] A Közérdek fennmaradt 1920-as, illetve 1921-es írásaiban számtalan tudósítást[135] lehet olvasni a határon túli – korabeli megfogalmazásban a megszállt – területeken élőkről, az ottani magyarok megpróbáltatásairól. A monori közvélemény érzéseit a trianoni békével kapcsolatban jól szemlélteti az 1935-os országzászlós trianoni emlékmű felállítása, melynek ismertetése már nem e dolgozat feladata.

         

        Összegzés

        Lakóhelyem 1918/19-es eseményeit (is) alapvetően befolyásolta a főváros közelsége. Az ország legfontosabb városában történtekről – köszönhetően a vasútnak – az ingázók miatt néhány órán belül közvetlenül értesülhettek az itt élők. Ettől is fontosabb azonban, hogy a jó közlekedési viszonyok következtében – megélhetést keresve – számtalan monori a közeli nagyvárosban talált munkát, kapcsolatba kerülhettek a szervezett munkásmozgalommal. Talán nem véletlen, hogy a proletárdiktatúra meghatározó személyiségei (Pattermann Dezső, Magócsi Károly, Babinszki András) a világháború előtt Budapesten dolgoztak. Az ő gondolkozásuk természetesen befolyásolhatta a helyi munkásokat, a földdel nem vagy alig rendelkezőket. Ők adták az MSZDP-vel rokonszenvezők, a háborús nélkülözések miatt egyre gyarapodó táborát.  Ezek az emberek követték kiváló szónoki képességekkel rendelkező Patermann Dezsőt és fiatalabb társait, akik háború alatti tevékenységükkel – a sokszor pökhendi helyi közigazgatás visszaéléseinek kritikájával, a közellátás bírálatával, az egyszerű emberek melletti kiállásukkal – népszerűségre, befolyásra tettek szert körükben. Ezen réteg nagyságát, befolyását mutatja, hogy a monori Szociáldemokrata Párt a községi bírói tisztséget megszerző Pattermann révén – más településektől eltérően – már 1918 őszétől vezető szerepre tett szert a településen. Ezt elfogadta a tulajdonát féltő polgárság, hiszen a 1918. november 30-i képviselő-testület köszönetét fejezte ki személyesen Pattermannak és pártjának a rend helyreállítása miatt.  Intő jel lehetett azonban az, hogy Pattermann visszautasította a köszönetet.[136] A polgári demokrácia tehetetlensége, az életviszonyok további romlása bolsevikká tette a monori szociáldemokraták magatartását. Pattermann 1919 februárjában egy agresszív, magabiztos forradalmárként jelenik meg az Úri Kaszinó lefoglalásakor. A város végletesen megosztottá válik. Az egyik oldalon álltak a hatalomba kerülő kommunistává váló volt szociáldemokraták, az őket követő, javarészt Budapesten dolgozó munkások, földdel nem rendelkező zsellérek, s velük szemben sorakoztak fel a monori helyi polgári miliőt kialakító, valláshoz, a nemzeti hagyományokhoz ragaszkodó birtokosok, köztisztviselők, értelmiségiek, tulajdonukat féltő iparosok, kisgazdák, s mindazok, akiket taszított a diktatúra képmutatása.

        1919. március 21. után a polgári oldalhoz tartozókkal – tekintet nélkül 1918 őszi magatartásukra – megkezdődik a leszámolás. Molnár János református lelkésznek, a novemberi népgyűlések egyik szónokának ugyanúgy menekülnie kell, mint a november elsején lemondott községi bírónak, Bokros Sándornak. Az erőviszonyok kiegyenlítettek, Monoron a direktóriumnak egészen a bukásig van támogatottsága. Ugyanakkor a bolsevizmussal szemben állók is jelentős hátországgal rendelkeznek. Az első kedvezőnek tűnő alkalommal sokan még a tanácshatalommal szembeni fegyveres fellépést is vállalták. A megosztottság mellett a kiszolgáltatottság jellemző az 1918–1919-es Monorra. Az itt élők kiszolgáltatottak a kívülről jövő, nyugalmukat felforgató eszméknek, az országos politikai változásoknak, a román megszállásnak. A megosztottság, a kiszolgáltatottság mellett a bizonytalanság vált uralkodóvá. A világháború előtti Monor polgárosodó optimista világát örökre megszüntette a világháborúval, forradalmakkal beköszöntő, embertelen ideológiákat hozó gonosz XX. század.

        Dolgozatom végén köszönetemet fejezem ki a monori Dr. Borzsák István Városi Könyvtár munkatársainak, Hajdu Zoltánnénak, Uherkovich Lászlónak, Tamás Ferencnek, valamint Magyar Endre Lénárdnak a források felkutatásában nyújtott segítségükért, amely nélkül e munka nem készülhetett volna el. Szintén köszönettel tartozom a Szent Imre Gimnázium történelemtanárának, dr. Kovács Örsnek, aki hasznos tanácsokkal látott el.



          BIBLIOGRÁFIA

          1. Szakirodalom

          • Müller Tamás (2016): Vörösterror az országházban 1919. (Nemzet Főtere Könyvek sorozat) Országgyűlés Hivatala, Budapest;
          • Csere Péter (2016): Parancs nélkül is. Honvédő hősök és mártírok krónikája 1918–1923. Unicus Műhely, Budapest, 202-206. (A monori 1919. aug. 2–3-i események);
          • Fejezetek a monori járás munkásmozgalmának történetéből 1919–1944, Szerk. Gecsényi Lajos – Kozák Sándorné – Pokorny Róbert (1975). MSZMP Járási Bizottsága, Budapest;
          • Fónagy Dezső (1941): Emlékezzél meg az ősidőkről… A monori református keresztyén anyaszentegyház története. Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság nyomása, Budapest;
          • Galambosné Lovass Annamária (2007): Monor művelődéstörténete. Kezdetektől 2007-ig. Magánkiadás, Budapest;
          • Gergely Jenő (1999): Titkos választás és ellenforradalom, 1920. In: Parlamenti választások Magyarországon 1920–1998. Földes György és Hubai László. Napvilág Kiadó, Budapest;
          • Hubai László (2001): Magyarország XX. századi választási atlasza I-III. köt. Napvilág Kiadó, Budapest;
          • Iratok Pest megye történetéhez 1918–1919 (Okmányközlés). Pest megye múltjából 2. Szerk. Csicsay Iván, Göndics Zoltán, Kende János, Koltai Sándorné, Lakatos Ernő (1969). MSZMP Pest megyei Bizottsága – Pest megyei Tanács, Budapest;
          • Kocsis Mihály (1928): Monor község története. Popper Ernő könyvnyomdája, Monor;
          • Liptai Ervin (1979): A Magyar Tanácsköztársaság. (Népszerű történelem sorozat) Kossuth Kiadó, Budapest;
          • Magyar Endre Lénárd (2014): „Szentendre bolsevista számlája.” Rekvirálás és köztulajdonba-vétel a Tanácsköztársaság idején. In: Tanulmányok Pest Megye múltjából V. Szerk. Kis Magyar Nemzeti Levéltár – Pest Megyei Levéltár, Budapest, 99-137.;
          • Monori Für Dezső (1984): Monor története 1173–1983 (kézirat);
          • Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből. Kende János – Szerényi Imre (1985). Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár, Szentendre;
          • Nagy Szabolcs (2016): Muli püspök temet. Tanácsköztársaság Pápán. Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa;
          • Németh László (1989) Monori képeslapok (kézirat); Chang
          • Ormos Mária (2009): Világháború és forradalmak 1914–1919. (Magyarország története 17. Főszerk. Romsics Ignác) Kossuth/Metropol Kiadó, Budapest;
          • Pásztor Mihály (1985): A fehérterror néhány jelensége. Pest megye 1919–1920. Pest Megyei Levéltári Füzetek 8. Pest Megyei Levéltár, Budapest;
          • Pásztor Mihály (1990): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Közigazgatási Bizottságának fegyelmi ügyei a tanácsköztársaság után. In: Fejezetek Pest Megye történetéből. Tanulmányok. Pest Megye Múltjából 7. Pest Megyei Levéltár, Budapest, 421-457.;
          • Pest megye évszázadai. Hivataltörténeti áttekintés. Főszerk. Shramek László Péter, szerk. Kiss Anita (2016). Pest Megye Önkormányzata – Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, Budapest;
          • Püski Levente (2015): A Horthy-korszak parlamentje. Országház Könyvkiadó, Budapest;
          • Romsics Ignác (1976): Duna-Tisza közének társadalmi-politikai viszonyai 1918-19-ben. In: Dokumentumok az 1918–19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez. A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai III. Kecskemét, 37-87.;
          • Romsics Ignác (2005): Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest;
          • Rőczei Lívia (2014): „…Hős az, aki itthon becsületesen élni tud”. Megélhetési nehézségek Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 1914–1915-ben. In: Tanulmányok Pest megye múltjából V. Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára (MNL-PML), Budapest, 69-99.;
          • Salamon Konrád (2001): Nemzeti önpusztítás 1918-1920. Korona Kiadó, Budapest;
          • Vigh Károly (1979): Vörös Pest vármegye. Pest Megye Múltjából 4. Pest megye Művelődési Központ és Könyvtár – TIT Pest megyei Szervezete – Pest megyei Levéltár, Budapest.

           

          2.Sajtótermékek

           a) Napilapok

          • A vidék csatlakozása a Nemzeti Tanácshoz. Népszava, 46. évf. nov. 6. 260. sz. 6.
          • Gecsényi Lajos (1965): Értelmiségiek a forradalomban. Adatok a Tanácsköztársaság történetéhez. Pest Megyei Hírlap 9. évf. 101. sz. (április 27). Monor és vidéke melléklet, 30.
          • Magócsi Károly (1959): Emlékeimből. Pest Megyei Hírlap, 3. évf. 59. sz. (március 11.) Monor és vidéke melléklet
          • Németh Gyula (1978): A Tanácsköztársaság páncélvonatain. Népszabadság, 36. évf. 190. sz. (aug. 13.) 6.
          • Vadász Ferenc (1971): Régi harcosok emlékeiből – Örök nyugtalanság a jóért: Népszabadság, 29. évf. sz. (október 5.) 4-5

          b) Hetilapok

          A dolgozat elkészítésénél felhasználtam az általában vasárnaponként megjelenő helyi újság, a Közérdek 1918. 1919. 1920. 1921. évfolyam megjelent és fennmaradt példányait, a leginkább használt hosszabb cikkek, tudósítások a következők voltak:

          • A monori zendülés napjaiból: Közérdek, 1918. nov. 10. 3.
          • Monor a köztársaságért: Közérdek,1918. nov. 17. 3.
          • Kifosztott katona: Közérdek,1918. nov. 17. 3.
          • Proletárok az urna előtt: Közérdek, 1919. ápr. 6. 2-3.
          • A villamos vasút: Közérdek, 1919. ápr. 6. 3.
          • A falura is elviszik a kultúrát: Közérdek, 1919. máj. 1. 2-3
          • Proletárgyermekek a parkban: Közérdek, 1919. máj. 1. 3.
          • A májusi ünnep: Közérdek, 1919. máj. 11. 2-3.
          • Varga Jenő: Szabad betét: Közérdek, 1919. máj. 18. 1-2.
          • Volt-e nálunk ellenforradalom? Közérdek, 1919. máj. 18. 2
          • Spiesz József: Népgyűlés: Közérdek, 1919. jún. 1. 3.
          • A románok Monoron: Közérdek, 1919. aug. 6. 1-2.
          • A pénzügy rendezése: Közérdek, 1919. aug. 10. 1-2.
          • A kommunisták bűnhődése: Közérdek, 1919. aug. 17. 2.
          • A monori járás politikai zászlóbontása: Közérdek, 1919. szept. 14. 1-2.
          • Süveges József: Monor és az ébredő magyarok: Közérdek, 1920. júl. 18. 1-2.
          • Az ébredő magyarok gyűlése: Közérdek, 1920. júl. 25. 2.
          • A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 18. 1-3
          • A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 25. 1-3.
          • A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. okt. 2. 1-3.
          • A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. okt. 9. 1-3
          • A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. okt. 16. 1-2.
          • Ítélet után: Közérdek, 1921. okt. 23. 1-2.
          • Szűts László (1978): Volt egyszer egy páncélvonat. Szabad Föld, 34. évf. 30. sz. (július 23.) 24.
          • Varsányi Anikó (1969): A páncélvonat parancsnoka voltam. A jövő mérnöke, 16. évf. sz. (április 5.) 2.

          c) Folyóiratok

          • Bödők Gergely (2017): A nagy vörös május. A proletárdiktatúra erődemonstrációja. Rubicon, 28. évf.10. sz. 51-65.
          • Dobos György (2011): A monoriak viselt dolgai XXXV. Monor – mezővárosnak neveztessék. Monori Strázsa 20. évf. 4. sz. (márc. 29.) 18.
          • Dobos György (2011): A monoriak viselt dolgai XLI. Úri Kaszinó. Monori Strázsa 20. évf. 12. sz. (nov. 29.) 21.
          • Németh László (1999): Az őszirózsás forradalom monori eseményei: Monori Strázsa 8. évf. 3. sz. 8.
          • Révész Tamás (2017): 1919 – A Magyarországi Tanácsköztársaság kérdőjelei. Rubicon, 28. évf. sz. 42-50.

           

          3. Levéltári források

          • Magyar Nemzeti Levéltár – Pest Megyei Levéltára (MNL-PML) V.1075 C/b
          • MNL-PML XV 21-a.1. 13622-920
          • MNL-PML IV. 401.b. 411/1920.

           

          4. Internetes források

           
           

          KÉPMELLÉKLETEK

          1. kép: A vasútállomás épülete 1910 körül.

          Innen indult 1919. máj. 3-án hajnalban a monori “ellenforradalom”, de a román hadsereg túszszedésének helyszíne is 1919. aug. 2-án. (A kép forrása: Monori képeslapok. Szerk. Németh József /kézirat/ Monor, 1984)

           

          2. kép: 1908-ra felépült monori Járásbíróság épülete 1920 körül

          (A kép forrása: Monori képeslapok. Szerk. Németh József /kézirat/ Monor, 1984)

           

          3. kép: A Kossuth-szobor 2018-ban

          1918–1919-ben számtalan népgyűlés helyszíne. (A szerző felvétele)

           

          4. kép: Itt működött egykoron az Úri Kaszinó. Jelenleg – némileg átépítve – a Városi Könyvtár épülete.

          1919. február 23-án erőszakkal birtokba vett a helyi Szociáldemokrata Párt. A foglalás után a Népház neve kapta. (A szerző felvétele)

           

          5. kép: 1909-re felépült Vigadó 2018-ban

          Itt működött az “Apollo” mozi. 1918–1919-ben fontos tanácskozások zajlottak az épület falai között. 1921 szeptemberében itt rendezték még a monori direktórium tagjai elleni bírósági tárgyalást. (A szerző felvétele)

           
           

          ADATTÁR

          1. Rövid életrajzok

          Babinszki András

          Monoron született 1890-ben. 1912-tól 1919-ig villanyszerelő segédként a Keleti pályaudvaron dolgozott. 1916-tól kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1917. november 25-én részt vett a szociáldemokrata párt helyi csoportjának megalakításában. 1919. március 21-től a községi direktórium tagjaként agresszív fellépés jellemezte tevékenységét. A proletárdiktatúra bukása után Budapesten tartóztatták le, több börtönben, internálótáborban – köztük a hírhedtté vált zalaegerszegiben – tartották fogva. 1921. október 20-án hét évi fegyházra ítélték, melyből 5 év és négy hónapot töltött le. Szabadulása után három évig csendőri felügyelet alatt állott. 1928-tól bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba. 1945-ben a monori kommunista párt egyik alapítója. 1956-os forradalom után a monori MSZMP egyik megalapítója. 1959-ig tagja volt az MSZMP Monori Járási Pártbizottságának. 80 éves korában hunyt el.

           

          Dr. Kégl János

          1873-ban született Monoron. Ügyvéd és földbirtokos. Liberális, demokrata szemléletű személyiség. Több írása megjelent a dualista rendszert bíráló Huszadik Század című folyóiratban, melynek 1904-tól Jászi Oszkár ajánlására a szerkesztője lett. 1907-től a Monorkerületi Takarékpénztár RT. elnökigazgatója. Bekapcsolódott a szabadkőműves mozgalomba, a Martinovics-páholy egyik alapítója. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósági bizottságának a virilis tagjaként is komoly közéleti szerepet vállalt. 1918. november 2-án megválasztották a monori Nemzeti Tanács elnökének. November 12-tól igazságügyi államtitkár a Károlyi-kormányban. E tisztségét megtartva 1918. november 25-től 1919. március 21-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Kecskemét város főispánja, kormánybiztos. 1919. május 3-án az ún. monori ellenforradalom kitörésekor megverték és letartóztatták. A Horthy-korszakban a Magyar Királyi Adóhivatal Adófelszólamlási Bizottságának helyettes elnöke, majd 1937-től az Országos Mezőgazdasági Szociálpolitikai Tanácsnak a miniszterelnök által kinevezett tagja. 1948-ban hunyt el.

           

          Magócsi Károly

          1889-ben született. 1907-ben kárpitossegéd lett. 1908-tól a Monori Ébredj Munkás Dalkörnek a tagja. 1910–1913 között Bécsben katona. A világháború kitörésekor a szerb, majd a keleti fronton harcolt. 1915-ben megsebesült, ezért felmentik a további szolgálat alól. 1917-ben részt vett a szociáldemokrata párt helyi csoportjának a megalakításában, s visszaemlékezés szerint aktív pártszervező tevékenységet folytatott. Az őszirózsás forradalomkor a monori munkás- és katonatanács tagja, a nemzetőrség egyik parancsnoka. A proletárdiktatúra kikiáltása után a helyi direktórium tagja, majd május 7-től vezetője. Beválasztották a Monori Járási Direktóriumba, ahol pénzügyi és közigazgatási biztos. 1919 augusztusában letartóztatták. Több helyen, Vácott, Zalaegerszegen raboskodott. 1921. október 20-án a monori direktórium tagjai ellen indított perben hat évi börtönre ítélték. 1924-ben súlyos betegen szabadult. A MÁV-nál helyezkedett el, de 1924-ben sztrájkban való részvétele miatt elbocsátották, ezután kárpitosként dolgozott, s munkásmozgalmi tevékenységével felhagyott. 1945 után az MKP, MDP, 1956 után az MSZMP tagja, s monori alapszervezetének titkára. 1959-ben a Pest Megyei Hírlap Monor mellékletében megjelent egy rövid visszaemlékezése az 1918-as őszi élményeiről. 1969-ben halt meg.

           

          Pattermann Dezső

          1877-ben született a Monor melletti Berkiben (jelenleg Hosszúberki). A MÁV-nál dolgozott ácsmesterként. A XX. század első éveitől bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Szervezett munkásként sokat dolgozott a Monor környéki munkásmozgalom fellendítése érdekében. Az 1917. november 25-én megalakított monori szociáldemokrata párt helyi vezetője, az őszirózsás forradalom után 1918. november 2-től 1919. március 24-ig községi bíró, majd a járási, illetve a községi Intéző Bizottság elnöke, tagja a megyei direktóriumnak is. A visszaemlékezések szerint kiváló szónok, s karizmatikus vezetőnek mutatkozott. 1919 augusztusában letartóztatták, 1921. október 20-án monori direktórium tagjai ellen indított perben 4 évre ítélték. Súlyos betegen szabadult. 1931 előtt halt meg Monoron. A helyi római katolikus temetőben a legutóbbi időkig még látható volt a síremléke.

           

          Spiesz József

          1892. május 3-án született Budapesten. 1904-ben tanoncként a Ganz Danubius Gépgyárban kezdett dolgozni. 1909-től kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Többször letartóztatták, emiatt 1912 után egy ideig Bécsben, majd Berlinben élt. Részt vett az első világháborúban, a keleti fronton harcolt. 1917-től ismét a Ganz dolgozója. 1918 októberében a gyári őrség parancsnoka. 1919-ben a KMP tagja lett. A Tanácsköztársasági idején a Belügyi Népbiztosság Korvin Ottó vezette politikai osztályán dolgozott. 1919. május 3-án Monorra küldték, ahol a monori járási forradalmi törvényszék elnöke lett. A diktatúra bukása után elfogták, 1920. október 20-én 8 év börtönre ítélték. Fogolycserével 1922-ben a Szovjetunióba került, ahol a jogi egyetem elvégzése után bíróként dolgozott. 1954-ben hazatért, 1957-ben MSZMP Központi Bizottság társadalmi munkatársa. A Kádár-rendszer több elismerésben részesítette. 1967-ben megkapta a Szocialista Hazáért érdemrendet. 1974. július 13-án hunyt el Budapesten.

           

           

          2. 1919. augusztus 15-én Monorról Ceglédre szállított direktóriumi tagok névsora
          (A névsort a Közérdek 1919. augusztus 17-i száma közli a 2. oldalon)

          Pattermann Dezső Csendes Pál Kutkata Miklós Farkas Illés
          Magócsi Károly Kaszás Ambrus Sinkovics András Nagy Ambrus
          Sarnyai Illés Deli György Sinkovics János Hubalek Gyula
          Figur János Barta Lőrinc Ábrahám István Vitéz Lajos
          Nagy József Balázs János Kocsis Domonkos F. Horváth Mihály
          H. Kovács János Bleyer Sándor Seres Károly Kakó István
          Singer Jakab Sabata József Bekker Imre Szkárosi Sándorné
          Steiner József Tóth Sándor Hoffmann Richárd Kovács Bazilné
          István Albert Baranyi István Rosa Gyula özv. Kapás Sándorné
          Várkonyi Gyula László József Somodi Sándor Aschenprenner Sára

           

          Babinszki Andrást és Horváth Mihályt szökés közben Budapesten, Spiesz Józsefet Martonvásáron fogták el a Közérdek 1919. augusztus 24-i beszámolója szerint.

           

           

          3. A monori direktórium tagjai ellen folytatott bírósági per ítéletei:

          Pattermann Dezső: 4 év börtön, melyből az előzetesben már letöltött 22 hónapot, továbbá 10 év hivatalvesztés.

          Magócsi Károly: 6 év fegyház, melyből 21 hónapot már az előzetesben eltöltött, továbbá 10 év hivatalvesztés.

          Horváth Mihály: 5 év fegyház, melyből 17 hónapot már az előzetesben letöltött, továbbá 10 év hivatalvesztés.

          Csendes Pál: 1 év börtön, melyet már az előzetesben letöltött.

          H. Kovács István: Felmentették.

          István Albert: Felmentették.

          Babinszki András: 7 év fegyház, 2 év és 2 hónap előzetest beszámítva, továbbá 10 év hivatalvesztés.

          Kajli Imre: Felmentették.

          Balázs János: 18 hónap börtön.

          Spiesz József: 8 évi fegyház – 25 hónapot már előzetesben letöltött – és 8 napi börtönre átváltoztatható 2000 korona pénzbüntetés, továbbá 10 év hivatalvesztés.

          Deli György: 4 évi fegyház, ebből már 21 hónapot letöltött, valamint 10 év hivatalvesztés.

          Erős András: 3 havi börtön, melyből már 1 hónapot letöltött.

          Singer Jakab: 3 év börtön, melyből már 23 hónapot letöltött, továbbá 3 év hivatalvesztés.

          Bekker Imre: 10 havi börtön, melyet már az előzetesben letöltött.

          Nagy József: 2 év és hat hónap börtön, melyből 23 hónapot már letöltött, továbbá 5 év hivatalvesztés.

          Sarnyai Illés: 18 hónap börtön, melyből 10 hónapot már letöltött és 5 év hivatalvesztés.

          Sabata József: Felmentették.

          Sztankó Sándor: 4 havi börtön, melyből 1 hónapot már letöltött.

          Laborcz József: 3 havi börtön.



            ABSTRACT

              Görög, Álmos

              The history of Monor between 1918 and 1920, or the impact of WWI and the (counter)revolutions on the life of the community

                The local newspaper The Monor Sentinel has regularly published pieces on local history, thanks to the courtesy of the local historians László Németh earlier, and Dr. György Dobos later on. Reading this sparked the author’s interest in the past of his city of residence. Before preparing this study, the author was presented with a formidable challenge in the course of collecting materials: little useful information related to Monor could be found among the varied sources of interest pertaining to events such as the Aster Revolution, the Hungarian Soviet Republic, the National Assembly elections of 1920 and the period preceding the signing of the Treaty of Trianon.

                The author set the following goals:

                1. Conjure up the mood in Monor in 1918-19 by striving to include a large number of sources from the period.
                2. Attempt to reveal in the most accurate manner possible the background of the local events (May 3, 1919 and August 3, 1919) that are still important in the public awareness of Monor.
                3. Show the impact of national politics, specifically the Aster Revolution and the Hungarian Soviet Republic, on Monor’s society and on local political relations.



                  JEGYZETEK

                    [1] Dr. Dobos György (2011): A monoriak viselt dolgai XXXV. Monor – mezővárosnak neveztessék. Monori Strázsa 20. évf. 4. sz. (márc. 29.) 18.

                    [2] Monor város honlapja: www.monor.hu/monor-tortenete (Letöltve: 2017 dec. 29.)

                    [3] Galambosné Lovass Annamária (2007): Monor művelődéstörténete. Kezdetektől 2007-ig. Magánkiadás, Budapest, 24.  

                    [4] Galambosné (2007) 46-47., 63-67.

                    [5] A változás nem érintette a népesség etnikai összetételét. 11 312 magyar, 46 német, 37 fő szlovák anyanyelvűnek vallotta magát. vagyis a beköltözők sváb és kisebb részben szlovák eredetű tagjai, a gazdasági életben fontos szerepet játszó zsidósággal egyetemben asszimilálódtak. Ami a vallási hovatartozást illeti: a monori hívek közel fele-fele arányban református (5469 fő), valamint a római katolikus egyházhoz tartoztak (4887 fő). E két nagy egyház mellett említésre méltók az evangélikusok (437 fő) és az izraelita felekezet hívei (570 fő). A monori népesség számát etnikai, vallási adatait az alábbi kötetből vettem: Magyar Statisztikai Közlemények Új sorozat 42. A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. 1. rész: A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták telepek szerint. Athenaeum, Budapest 1912. 196-197.

                    [6] Bővebben: Dr. Dobos György (2011): A monoriak viselt dolgai XLI. Úri Kaszinó. Monori Strázsa 20. évf. 12. sz. (nov. 29.) 21.

                    [7]  A Pest megye háborús mindennapjairól: Rőczei Lívia (2014): ,,…Hős az, aki itthon becsületesen élni tud”.  Megélhetési nehézségek Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében 1914–1915-ben. In: Tanulmányok Pest  megye múltjából V. Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára (továbbiakban / MNL-PML), Budapest, 69-99.

                    [8] Az idézeteket a mai helyesírási szabályok szerint közlöm.

                    [9] Kocsis Mihály (1928): Monor község története. Popper Ernő könyvnyomdája, Monor, 33.

                    [10]  id. Magócsi Károly (1959): Emlékeimből. Pest Megyei Hírlap, 3. évf. 59. sz. (március 11.) Monor és vidéke melléklet

                    [11] Monor Kerületi Hitelbank Részvénytáraság 1920. január 18-i beadványa Monor képviselő-testületéhez, melyben a helyi karhatalom felállításával kapcsolatos költségeik megtérítését kérik. MNL-PML V.1075 C/b

                    [12] „Az állomáson vesztegelt egy tehervonat, rajta száz hektó bor. Ez a bor akkor utolsó cseppig elfogyott.” (Magócsi /1959/) A Közérdek (demokratikus irányú hetilap) 1918. november 10-i beszámolója szerint a fosztogatók „Megkárosították többek között a Huppert céget is, melynek a vasúti állomáson vagonokban levő boroshordóit csapolták meg, továbbá Surányi Sámuel borospincéiben is garázdálkodtak.”

                    [13] Romsics Ignác (1976): Duna-Tisza közének társadalmi-politikai viszonyai 1918-19-ben. In: Dokumentumok az 1918-19-es forradalmak történetéhez. A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai III. Kecskemét, 54., továbbá: Salamon Konrád (2001): Nemzeti önpusztítás 1918-1920. Korona Kiadó, Budapest, 59.

                    [14] „Kovách Miklós jegyzőről meg kell állapítanunk azt, hogy a kellő önuralom hiánya, a közönség irányában való türelmetlenséggel párosulva őt gyakran brutális fellépésre és nyilatkozatra ragadtatták.” (A monori zendülés napjaiból: Közérdek, 1918. november 10. 3.)

                    [15] Az 1918. okt. 31-i történésekről még: „a község érdemes főjegyzőjének lakását fosztogatták és romboltak össze minden megfoghatót. Egész éjjel tartott a rablás és fosztogatás. A házak ablakait beverték, Burján Béla üzletének ajtaját feszegették, a malomigazgatót kirabolták és a Jó Isten tudja, hogy még hányféle hasonnemű cselekmény fordult elő, amiket e pillanatban felsorolni sem tudunk […] a népnek egy része pedig a forradalmat akként magyarázta, hogy minden törvény megszűnvén – mindenféle rablás és garázdálkodás törvényes és megengedett dolog.” (MNL- PML V.1075 C/b)

                    [16] Magócsi részleteket is megemlített a fosztogatásról: „Kovács Miklós főjegyző lakását feltörték, az ott felhalmozott nagy mennyiségű élelmiszert szétosztották, a hét nagy disznót leszúrták és szétdarabolták.” Magócsi (1959) uo.

                    [17] Kocsis (1928) 33.

                    [18] Rövid életrajzát l. a Mellékletben. 

                    [19] A monori zendülés napjaiból: Közérdek, 1918. nov. 10. 3.

                    [20] Rövid életrajzát l. a Mellékletben.

                    [21] A monori zendülés napjaiból: Közérdek, 1918. nov. 10. 3.

                    [22] Salamon (2001) 59.

                    [23] A november 3-i népgyűlésről a Népszava is beszámolt, mely szerint: „A tömeg a köztársaság éltetése közben oszlott szét.” (A vidék csatlakozása a Nemzeti Tanácshoz: Népszava, 46. évf. 1918.nov. 6. 260. sz. 6.)

                    [24] Salamon (2001) 69-70.

                    [25] Monor a köztársaságért: Közérdek, 1918. nov. 17. 3.

                    [26] A monori zendülés napjaiból: Közérdek, 1918. nov. 10. 10.

                    [27] MNL-PML V.1075 C/b

                    [28] Németh László (helytörténész): Az „őszirózsás” forradalom monori eseményei című írásában (In: Monori képeslapok. Kézirat, 1989.) olvashatjuk, hogy a helyi képviselőtestület 1918. november 30-i ülésén Pattermann Dezsőnek és az általa vezetett szociáldemokrata pártnak, hogy „a forradalom napjaiban tekintélyes befolyásával a nép nyugalmát biztosította s ezáltal a köz- és magánvagyon biztosítását elősegítette.” Ezt Pattermann visszautasította, „mert a párt minden tagja csak a kötelességét teljesítette s ezért külön köszönetet el nem fogadnak.” In: Monori Strázsa (1999) 8. évf. 3. sz. 8. Továbbá: „A párt tagjai a megalakult nemzetőrséggel együtt fegyverrel védték az üzleteket az örömtől és a bortól ittas emberektől.” (Magócsi /1959/)

                    [29] Kifosztott katona: Közérdek, 1918. nov. 17. 3.

                    [30] Németh (1989) 8.

                    [31] Erre Magócsi Károly is utal visszaemlékezéseiben. Ő jóval nagyobb számú állat elkobzásáról, valamint liszt és cukor elvételéről tesz említést. (L. Magócsi /1959/) Hasonló esetekre: Romsics (1976) 55.

                    [32] Erről a Közérdek is beszámolt. A marhahús kilóját 10 koronáért árulták: Közérdek, 1918. nov. 17. 3.

                    [33] „Friedmann Jakab csévi bérlő birtokán a napokban egy monori esküdt vezetése mellett négy szuronyos katona jelent meg, s dr. Tarnay tb. főszolgabíró meghatalmazása alapján 3 sertést rekviráltak, s azokat Monoron közfogyasztásra levágják.” (Monor a köztársaságért: Közérdek, 1918. nov. 17. 3.)

                    [34]  Az elöljáróság eljárása nem egyedi volt: Romsics (1976) 55.

                    [35] Ennek enyhítésére a Közérdek tudósítása szerint „25 vagon fa útban van Monor felé, s ha forgalmi zavarok nem lesznek, a napokban már meg is érkezik, s 14-16 koronás árban métermázsánként a szegényebb néposztály rendelkezésére fog állani.” Monor a köztársaságért: Közérdek, 1918. nov. 17. 3.

                    [36] „Dr. Lehotzky Antal közjegyző hat nap óta spanyolbetegségben szenved, útján van. – Ugyanezt közölhetjük Kovács János adóügyi jegyzőről is, ki több mint két hete szenved spanyolbetegségben, de az ő teljes gyógyulása még hetekig fog tartani.”  A monori zendülés napjaiból: Közérdek, 1918. nov. 10. 3.

                    [37] Monor a köztársaságért: Közérdek, 1918. nov. 17.

                    [38] Erre utal a monori református gyülekezet történetét összefoglaló művében Fónyad Dezső, aki „az őszirózsás forradalomban nagyra nőtt” szociáldemokrata pártnak nevezi Pattermann pártját. Dr. Fónagy Dezső (1941): Emlékezzél meg az ősidőkről… A monori református keresztyén anyaszentegyház története.  Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság nyomása, Budapest, 33.

                    [39] A helyi lap több számában nagy terjedelemben számol be a monori Vigadóban tartott – volt monori direktórium tagjai ellen indított – bírósági eljárásról. A tudósító megemlíti Pattermann Dezső védekezését, miszerint a foglalás akarata ellenére történt. Ő az épület lefoglalását követően mintegy tíz perccel érkezett a helyszínre, „az akkor már táncoló tömegnek beszédet mondott, rosszallta a cselekedetét, de már azt visszacsinálni nem volt módjában. […] Azt sem tudja, hogy ki készítette el előre a feliratos táblákat, azoknak a feliratára nem emlékszik.” (A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 18. 1-3.)

                    [40] Fónagy (1941) 33.

                    [41] Keletkezésének körülményeiről legújabban: Révész Tamás (2017): 1919 – A Magyarországi Tanácsköztársaság kérdőjelei. Rubicon, 28. évf. 10. sz. 42-50.

                    [42] Proletárok az urna előtt: Közérdek, 1919. ápr. 6. 2-3. Megjegyzendő, hogy ez a szám a fejlécen szereplő április 6. helyett április 8. körül jelenhetett meg, hiszen az április 6–7-i eseményekről múlt időben tudósított.

                    [43] Proletárok az urna előtt: Közérdek, 1919. ápr. 6. 3.

                    [44] Proletárok az urna előtt: Közérdek, 1919. április 6. 3.

                    [45] A „járási bizottságba Pattermann Dezsőt küldték ki, a községi intéző bizottságba pedig Magócsy Károlyt pénzügyi és közigazgatási vezetővé, Erős Andrást pedig községi gazdának, Figur Andrást közélelmezési felügyelővé, Babinszki Andrást a lakásügy vezetőjévé és Horváth Mihályt közgyámmá választották meg.” (Közérdek, 1919. április 6. 3.)

                    [46] Proletárok az urna előtt: Közérdek, 1919. április 6. 3.

                    [47] Monori Für Dezső (1984): Monor története 1173–1983 (kézirat) 48.

                    [48]Munkások! Elvtársak!  A monori munkástanács a helyi sajtó irányítását egy háromtagú bizottság kezébe tette le. Ezen bizottságnak gondja lesz rá, hogy a rendelkezésére álló minden eszközzel azon legyen, hogy a sajtótermékek a ti kívánságotoknak megfelelően csakis a ti szent ügyeteket szolgálják.” (Közérdek, 1919. márc. 30. 1.)

                    [49] 1919. április 11-én megszűnt az iskolagondnokság, s átalakult iskolatanáccsá. Ezen iskolatanács április 25-én „magát feloszlottnak nyilvánította és a Monori Községi Munkástanács határozata értelmében átalakul a tanács művelődési osztályává.” Ezt immár a monori direktórium tagjai dominálták. Az erről szóló jegyzőkönyv s a hozzáfűzött magyarázatok: Iratok Pest megye történetéhez 1918-1919 (Okmányközlés) – Pest megye múltjából 2. Szerk. Csicsay Iván, Göndics Zoltán, Kende János, Koltai Sándorné, Lakatos Ernő. MSZMP Pest megyei Bizottsága – Pest megyei Tanács, Budapest, 1969. 211. sz. dok. 273.

                    [50]  „Felhívjuk tehát a kereskedőket és általában mindazon elvtársakat, akik ünnepségünk fényének emeléséhez hozzá akarnak járulni, juttassák el természetbeni ajándékaikat a pártitkári helyiségbe. Ezen ajándék lehet fehér liszt – mert süteménnyel óhajtunk kedveskedni –, kávé, cukor, málnaszörp, bármiféle tombolatárgy, piros szalag piros papír és minden olyan dolog, amely az utcák, a terek feldíszítéséhez alkalmas. Pompázzon minden ezen a napon! Házaitokat vörössel díszítsétek!” (Közérdek, 1919 ápr. 20. 3.)

                    [51]  A májusi ünnep: Közérdek, 1919. máj. 11. 2-3. A budapesti május elseje megünnepléséről: Bödők Gergely (2017): A nagy vörös május. A proletárdiktatúra erődemonstrációja. Rubicon, 28. évf.10. sz. 51-65.

                    [52] 1919 májusától a főzelékek alapanyagául szolgáló hüvelyesekre is visszaállították a jegyrendszert. (A májusi ünnep: Közérdek, 1919. máj. 11. 3.) 

                    [53] Közellátási tudnivalók: Közérdek, 1919. máj. 18. 4.

                    [54] Uo.

                    [55] Spiesz József: Népgyűlés: Közérdek, 1919. jún. 1. 3.

                    [56]  Szabad betét: Közérdek, 1919. máj. 18. 1-2.

                    [57] E felajánlás mögött az áll: „A tanácskormány kötelezővé tette minden budapesti fogtechnikusnak, hogy ingyen kell ellátniuk az iskolás gyermekek fogait. A rendelet hatálya csak a fővárosra korlátozódott.” (Gyermekek fogápolása: Közérdek, 1919. ápr. 6. 3.)

                    [58]  Gyermekek fogápolása: Közérdek, 1919. ápr. 6. 3.

                    [59] A falura is elviszik a kultúrát: Közérdek, 1919. máj. 1. 2-3.

                    [60]  A villamos vasút: Közérdek, 1919. ápr. 6. 3. ill. Monori Für (1984) 46.

                    [61] A felhívás így fejeződik be: „Ha önként nem jelentkezik kellő munkaerő, az intézőbizottság közerőt fog kirendelni a halaszthatatlan közmunkák végzésére.” (Varga Jenő: Szabad betét: Közérdek, 1919. máj. 18. 4.)

                    [62] Az első fecskék: Közérdek, 1919. máj. 25. 3.

                    [63] Húsvéti mulatságok: Közérdek, 1919. ápr. 21. 3.

                    [64] Pl. Sport: Közérdek, 1919. ápr. 13. 3.

                    [65] Ez valóban felmerült. Vö. Liptai Ervin: A Magyar Tanácsköztársaság. (Népszerű történelem sorozat) Kossuth Kiadó, Budapest, 1979. 247. Nem csak Monoron, hanem szerte az országban voltak ezekben a napokban diktatúraellenes megmozdulások.

                    [66] Szabad betét: Közérdek, 1919. máj. 18. 3.

                    [67] Uo.

                    [68]  A monori direktórium tagjai a bíróság előtt: Közérdek, 1921. október 2. 2.

                    [69] A létszámról a Monorra küldött egyik Lenin fiú beszél vallomásában. Sid Aserovits Leon törvényszéki tárgyalási jegyzőkönyve 1920. márc. 16. In: B. Müller Tamás (2016): Vörösterror az országházban 1919. (Nemzet Főtere Könyvek sorozat) Országgyűlés Hivatala, Budapest,166. Sid Aserovits itt részletesen beszámol – személyét természetesen pozitívan állítva be – monori tevékenységéről. Ő volt az egyike egyébként azoknak, akik a „monori ellenforradalmárokat” Budapestre kísérték.

                    [70]A Tanácsköztársaság idején Korvin Ottó őt bízta meg, hogy csoportjával vessen véget a Monor községben és környékén észlelt ellenforradalmi megmozdulásnak. Útközben Monorra már Lőrincen fegyveres csoport állta újukat. Megütköztek vele. Ugyanez történt Vecsésen és Üllőn is. Monor határában gépfegyvertűz fogadta őket. Csak több órás harc után tudták elfoglalni a vasútállomást és a községet.” Vadász Ferenc (1971): Régi harcosok emlékeiből – Örök nyugtalanság a jóért: Népszabadság, 29. évf. 234. sz. (október 5.) 4-5. A már idős Spiesz tehát 1971-ben több órás monori harcra emlékezett vissza, de ennek nyomát sem a korabeli sajtóban, sem a monori direktórium tagjai ellen 1921 őszén lefolytatott perben nem találtam, pedig ott nagy teret szenteltek az ún. „monori ellenforradalomnak”. Érdemes Spiesz József emlékeit összevetni az 1921. szeptember 18-án tett vallomásával, melyről a helyi tudósító a következőket írta: „Ez a vádlott vitt jelentést Csernynek, s ő kért állítólag terroristákat az ellenforradalom leverésére és velük jött autón Monorra. E vád ellen úgy védekezik, hogy a fővárosba elterjedt hírek után családját féltette, s amidőn az utcán bolyongva a Batthyány-palota előtt sokadalmat látott, megtudta, hogy Monorra készülnek, nagy kérésére aztán megengedte Wilheim parancsnok, hogy autóval velök jöhet.” (A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek 1921. szept. 18. 3.)

                    [71] „Gáspárdy későbbi tanúvallomása szerint „parancsnoka volt május 3-án a felfegyverzett polgárságnak. Csak azért nem szállhatott harcba az érkező terroristákkal, mert másodmagával szemleúton volt Üllő felé, s őt fogták el így legelőször. A terroristák ki akarták végezni őt, s már ásták a gödröt, melybe eltemetik agyonlövése után, mikor odaérkezett Wilheim parancsnok s kivégzését meggátolta.” (A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1919. okt. 9. 1.)

                    [72] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 25. 2.

                    [73] Az áldozat háborút megjárt 26 éves rokkant katona volt. A Közérdekben megjelent hirdetéséből tudjuk, hogy korábban a Nemzeti Szálloda főpincéreként is dolgozott, s 1919. április 15-én Monoron a Vörös Katonához címzett vendéglőt nyitott, amelyet a proletárok szórakozó helyeként reklámozott, ahol „A szesztilalom alatt kitűnő ételeket, kávét, teát és más alkohol nélküli italokat szolgál ki vendégeinek.”

                    [74] A sérültet Schindler Vilmosnak hívták. A monori direktórium elleni perben 1921. október 2-án a Közérdek a következőképpen számol be a vallomásról: „Sztankóval és Rédeyvel igyekezett az állomás felé május 3-án, a Virág utcánál találkoztak a terroristák autójával, melyről leugrottak a terroristák, akik Sztankót fejbevágták és az autóba dobták. Ő és Rédey menekült, neki ballábát combján átlőtték, de volt még ereje, hogy átugorva egy kerítésen el menekült üldözői elől. Rédey agyonlövését nem látta.”

                    [75] Halálozások rovat: Közérdek, 1919. máj. 11. 3.

                    [76] Erről így számolt be tanúvallomásában a diktatúra alatt is állásban maradt Juhász János főszolgabírósági hivatalszolga: „Délután fél 5 óra tájban Pattermann, Magócsy, Horváth, Babinszky, Nagy, Singer és Dely jöttek össze a járási hivatalba, ekkor állították össze a még letartóztatandók névsorát és átadták Wilheim terrorparancsnoknak […] s midőn Wilheim ment ki a listával […] [Magócsy] rám mutatott, hogy ezt is bele kellett volna venni.” Juhász „bűne” egyébként az volt, hogy május 3-án reggel kitűzte a nemzeti színű zászlót. A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. október 2. 2.

                    [77] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. okt. 2. 1.

                    [78] Uo.

                    [79] Pl. Bokros Sándor volt községi bíró, a monori direktórium tagjai elleni perben a következőket mondta: „Az ellenforradalom napján bent járt a községben, azonban részt nem vett a mozgalomban, mert nem tudott róla, mégis mikor a terroristák megérkeztek Gábor és Lajos fiával kimenekült a tanyára, idevezette utánuk a terroristákat Horváthot és Babinszkyt. A terroristák két fiát elfogták, összeverték, Lajos fián két bajonettszúrást is ejtettek, azután megkötözték őket, háttal fordítva nyakukon kötötték össze őket, s bedobva egy kocsiba, úgy szállították a forradalmi törvényszék elé. Őt Horváth és Babinszky messziről felismerve üldöztették a terroristákkal, akik utána is lőttek, de oly nagy volt köztük a távolság, hogy nem foghatták el. […] Közben odahaza nejét és 13 éves kisfiát állandóan zaklatták, fenyegették, ijesztgették, hogy a két fogva lévő fiát kivégzik, ha elő nem kerül az apjuk. Még a 13 éves fiút is összeverték puskatussal. Értesülve az otthon történtekről, önként jelentkezett a forradalomi törvényszék előtt.” (A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 25. 3.)    
                    id. Fekete Sándor kereket oldott május 3-án, de mikor nejétől megtudta, hogy milyen kegyetlenül bánnak fiával, önként jelentkezett Magócsinál, aki azzal adta át egy fegyveres vörösőrnek, vigye a bitang gazembert a börtönbe, öt percig se éljen.” Fiát ifj. Fekete Sándort „Babinszky tartóztatta le, mert édesatyja hollétét nem mondta meg. Puskatussal annyira összeverték, hogy többször elájult. […] A bántalmazástól belső sérüléseket szenvedett, ma is orvosi kezelés alatt áll.”

                    [80] Fónagy (1941) 33.

                    [81] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. okt. 9. 3.

                    [82] Molnár Sándor erre a következőképpen emlékezett vissza: „Május 5-én este azok közé választották ki, akiket a Batthyány-palotába visznek és a kiválasztottak szobájába tuszkolták. Pattermann így búcsúzott tőle: Alugyon jól, ez lesz az utolsó éjszakája” (A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. okt. 2. 2.)

                    [83] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. okt. 9. 1-2.

                    [84]De mivel a forradalmi törvényszék elnöke egy idemenekült szolgabíró volt, ezért napokon keresztül még addig sem jutottak a vádlottak felelősségre vonásában, hogy az adatokat fölvették volna, ezért Budapestről Spiesz Józsefet küldték ki Monorra, mint a forradalmi törvényszék vádbiztosát, hogy tegyen rendet, a vádlottakat Budapestre szállíttatta, ahol külön bíróság tárgyalta az ügyüket.”  (Monori Für /1984/)

                    [85] Spiesz József: Népgyűlés: Közérdek, 1919. jún. 1. 3.

                    [86] Ezt Magyar Endre Lénárd tanulmánya alapján végeztem. Magyar Endre Lénárd (2014): „Szentendre bolsevista számlája.” Rekvirálás és köztulajdonba-vétel a Tanácsköztársaság idején. In. Tanulmányok Pest Megye múltjából V. Magyar Nemzeti Levéltár – Pest Megyei Levéltár, Budapest, 99-137.

                    [87] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921.okt. 2. 1.

                    [88] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921.szept.18. 3.

                    [89] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. okt. 2. 1.

                    [90] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 25. 3.

                    [91] Uo.

                    [92] Uo.

                    [93] A tulajdonos kérdésére: „Miként meri az ő tulajdonát képező tárgyakat elvinni, Dely csak úgy félvállról felelte neki, hogy csak volt az övé, mert a tanácsköztársaság szabadon rendelkezik minden magántulajdonnal.” (A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 25. 2.)

                    [94] MNL-PML XV.21-a.1. 13622-920

                    [95] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 25. 2.

                    [96] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 18. 2.

                    [97] A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 25. 3.

                    [98] A románok Monoron: Közérdek, 1919. aug. 6. 1-2.

                    [99] A parancsnokát Sz. Németh Gyulának hívták. Később több újságban emlékezett vissza a monori eseményekre: Sz. Németh Gyula (1978): A Tanácsköztársaság páncélvonatain. Népszabadság, 36. évf. 190. sz. (aug. 13.) 6. Szűts László (1978): Volt egyszer egy páncélvonat. Szabad Föld, 34. évf. 30. sz. (július 23.) 24. Varsányi Anikó (1969): A páncélvonat parancsnoka voltam. A jövő mérnöke, 16. évf. 10. sz. (április 5.) 2.

                    [100] A románok Monoron: Közérdek, 1919. aug. 6. 1-2.

                    [101] Az 1918–1919-es helyi eseményeket a munkásmozgalmi hátterű, kommunista meggyőződésű Rideg Sándor is feldolgozta – önéletrajzi ihletésű – kisregényeiben. Nála az elkövetők a valóságtól eltérően nem a románok, hanem darutollas ellenforradalmi „Horthy pribékek”. A kivégzettek száma 140. A hős vöröskatonák pedig az Internacionálét énekelve mentek a halálba. Rideg Sándor: Két regény: Tűzpróba – Sámson. Magvető Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980. Továbbá: Monori Für Dezső (1984) 50.  A monori 1919. augusztus 2–3-i eseményekre bővebben: Csere Péter (2016): Parancs nélkül is. Honvédő hősök és mártírok krónikája 1918-1923. Unicus Műhely, Budapest, 202-206.

                    [102]A helyi lakosok magukhoz vették, felgyógyították és segítették, hogy hazajusson Budafára (Zala megye). Tóth Józsefnek hívták. Később Törökországba emigrált, ott letelepedett, megnősült. Amikor már lehetett, minden évben a kivégzés napján hazalátogatott Monorra, virágot vitt bajtársai halálhelyére.” (Sz. Németh Gyula /1978/ 6.)

                    [103] A pénzügy rendezése: Közérdek, 1919. aug. 10. 1.

                    [104] A románok Monoron: Közérdek, 1919. aug. 6. 2.

                    [105] A Közérdek közli a letartóztatottak nevét: In: A kommunisták bűnhődése: Közérdek, 1919. aug. 17. 2.

                    [106] Uo.

                    [107]Azzal kezdődött ugyanis a bíróság itteni ténykedése, hogy folyó hó 9-én este az ügyészség előállíttatta és a fővárosba vitette a szabadlábon volt vádlottakat, s folyó hó 11-én, vasárnap délelőtt az összes fogva levő direktóriumot erős csendőri és fegyőri fedezet alatt kiszállították a monori járásbíróság fogdájába. A kíváncsiak százai várták az állomás előtti téren a régi híres alakokat, Petőfi utcán minden ház előtt az utcatorkolatokban rengeteg nép nézte a lassú menetet, a Főtéren még nagyobb volt a kíváncsiak száma, kik közt szemlesütve haladtak a vádlottak, s ha volt is elítélő hang velök szemben, általában csendben, rendben ment végbe a bevonulás.” (A monori direktórium a bíróság előtt: Közérdek, 1921. szept. 18. 1-2.)

                    [108] A perbefogottak névsorát és az ítéleteket a dolgozat mellékletében közlöm. 

                    [109] Ennek az összefoglalását adja, s amelyre én is támaszkodtam: Pásztor Mihály (1990): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Közigazgatási Bizottságának fegyelmi ügyei a tanácsköztársaság után. In: Fejezetek Pest Megye történetéből. Tanulmányok. Pest Megye Múltjából 7. Pest Megyei Levéltár, Budapest, 421-457. A Monorra vonatkozó részek: 435-440.

                    [110]  „Az augusztus 3-ára esedékes zsírszelvények beváltása szállítási akadályok miatt késedelmet szenvedett” – írja a Közérdek augusztus 24-i száma.

                    [111] „Liszt, az első tíz nap napi járulék lesz kiadva szeptember 2-től a régi fejadagban. Cukor szeptember 3-tól lesz beszerezhető a kereskedésekben. Most is fele kristály, fele nyerscukor lesz. Fejadag régi 75 deka marad.” (Közérdek, 1919. augusztus 31. 2.)

                    [112] A drágaságot növelte és a helyiek élelem ellátását nehezítette, hogy a kormány a budapestieknek újra engedélyezte a batyuzást, vagyis értékeik élelemre való cserélését, kikötve: „Gabonát, lisztet és más őrleményeket ezután sem szabad batyuban szállítani.” (A pénzügy rendezése: Közérdek, 1919. aug. 10. 2.) A Közérdek szeptember 14-én megjelent tudósításában arról olvashatunk, hogy 1 kg sertés hús 40 koronába került.

                    [113] A pénzügy rendezése: Közérdek, 1919. augusztus 10. 1.

                    [114] A rendelet az eredeti névértékéhez képest 20%-ra csökkenti a fehér pénz értékét, vagyis „a 200 koronáról szóló pénzjegyeket 40 korona értékben, a 25 koronáról szólókat pedig 5 korona értékben fizetésként mindenki elfogadni köteles.” A rendelet egész szövegét közli a helyi sajtó: Közérdek, 1919. aug. 17. 1.

                    [115] 25 botütés és 2000 korona pénzbüntetés. (Közérdek, 1919. aug. 31. 2.)

                    [116] Közérdek, 1919. aug. 10.

                    [117] Monorról 81 lovat szállítottak el a román katonai hatóságok: Közérdek, 1919. szept. 14. 2.

                    [118] Közérdek, 1919. aug. 24. 2.

                    [119] Közérdek, 1919. aug. 21. 1.

                    [120] Közérdek, 1919. aug. 24. 2.

                    [121]  A misét a római katolikus templomban augusztus 31-én mutatták be: Közérdek, 1919. aug. 31. 1.

                    [122] Közérdek, 1919. szept. 14. 2.

                    [123] Közérdek, 1919. szeptember 14. 1-2.

                    [124] Ennek a fejezetnek a megírását rendkívül megnehezítette, hogy a vasárnaponként megjelenő helyi újság, a Közérdek 1919. szeptember közepétől 1920. július közepéig terjedő időszakban megjelent példányai elvesztek. Továbbá az Országos Széchényi Könyvtárban és a Szentendrén található Megyei Könyvtárban sem lelhető fel a korszakra vonatkozó, a monori eseményeket megvilágító forrás. Sajnos a Pest Megyei Levéltárban sem sikerült itt hasznosítható anyagot felkutatni. Így az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével a korabeli országosan megjelenő sajtótermékekre és a szakirodalomra támaszkodhattam.

                    [125] Salamon (2001) 203-204, továbbá bővebben a választójog szabályozásáról Gergely Jenő (1999): Titkos választás és ellenforradalom, 1920. In: Parlamenti választások Magyarországon 1920-1998. Szerk. Földes György és Hubai László. Napvilág Kiadó, Budapest, 52-55.

                    [126] Gergely (1999) 59-60.

                    [127] A két kisgazdapárt egyesülésére, s a nagyon bonyolult korabeli viszonyokra: Gergely (1999) 55-68.

                    [128] Gergely (1999) 71.

                    [129] Pesti Hírlap, 41. évf. 184. sz. beszámolója: 1919. december 20. 2. továbbá Budapesti Hírlap, 23. évf. 146. sz. 1919. december 23. 2.

                    [130] Hubai László (2001): Magyarország választási atlasza 1920-2000. II. köt. Választókerületi adattár. Napvilág Kiadó, Budapest, 13.

                    [131] A választásról és annak eredményéről: Gergely (1999) 77-80.  

                    [132] Hubai (2001) 18.

                    [133] Új Barázda, 2. évf. 29. sz. (1920. február 3.) 3.

                    [134] MNL-PML IV. 401-b. 411/1920. Ezen információt Magyar Endre Lénárdtól kaptam, amit itt is szeretnék megköszönni.

                    [135] Szemelvények a megszállt területről: Közérdek, 1920. júl. 25. 1-2.

                    [136] Németh László (1999): Az őszirózsás forradalom monori eseményei: Monori Strázsa 8. évf. 3. sz. 8.


                      A cikk letölthető:
                      A cikk letöltése pdf-ben

                      Ugrás a cikk elejére


                      Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ.

                      Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

                      Bezárás