|
A neveléstörténet írása a rendszerváltozással Magyarországon új fordulatot vett. Van a neveléstörténetnek azonban egy olyan ága, a tantárgytörténet, amelyről kevéssé állítható e nagymértékű előrelépés. Egyrészt azért, mert a legritkább esetben fordul elő, hogy neveléstörténészek komolyabban foglalkoznak egy-egy iskolai tárgy múltjával; másrészt azért, mert a tantárgypedagógiával foglalkozók sem mindig tekintik feladatuknak ezt. Pedig talán nem történelemdidaktikusi elfogultságom diktálja csupán, hogy az egyes iskolai tárgyak kutatóinak és művelőinek egyaránt szükségük van egyfajta tantárgyi identitástudat kialakítására, ami nemcsak a stúdium jelenének, de múltjának a megismerését és vállalását is jelenti: „…a tantárgy „természetének” megértése nem lehet teljes a tantárgy „történetének” valamilyen fokú ismerete nélkül.” |
A kötelező világnézet béklyóitól megszabaduló hazai neveléstörténet művelői friss szellemiségű és tényanyagú magyar és külföldi összefoglaló munkák sorát jelentették meg1, és – többnyire pályázati pénzekből – kismonográfiák, tematikus áttekintések2 sora keletkezett a nem túl nagyszámú neveléstörténész tollából. Mindez korántsem mondható el a tantárgytörténetről, pedig Faludi Szilárd már 1960-ban világosan kijelentette, hogy „…a tantárgy «természetének» megértése nem lehet teljes a tantárgy «történetének» valamilyen fokú ismerete nélkül.”3 És ez korántsem csupán a történelem tantárgyra vonatkozott/vonatkozik.
A tantárgytörténet – sajnos – külön címszóként nem jelenik meg sem a régebbi (háború előtti), sem az újabb Pedagógiai lexikonokban, pedig a Magyar Pedagógiai Irodalom bibliográfiáiban is zömmel önálló tétel – igaz, többnyire a neveléstörténeten belül. Annyi olvasható csupán a „neveléstörténet” címszó alatt, hogy „az idevonatkozó [értsd: neveléstörténeti] kutatások azzal is foglalkoznak, hogy feltárják az intézményes nevelés történeti alakulása hogyan függ össze egyéb, társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténeti stb. folyamatokkal. Ezeknek a kutatásoknak egyik vonulata oktatáspolitikai indíttatású, de emellett az intézménytörténet érdeklődése kiindulhat szociológiai vagy szűkebben vett pedagógiai kérdésekből is, a neveléstörténet más részterületeivel összekapcsolódva. Ez utóbbira példa a problématörténeti érdeklődésű tantárgytörténet.”4
A gondot nyilvánvalóan az okozza, hogy a tantárgytörténet nem csupán a neveléstörténet része, de az egyes szaktudományterületeké is, ráadásul komplex módon. Azaz a történelem – mint tantárgy – pl. tartalmaz gazdasági és politikai, művészet- és tudománytörténeti, jog- és államtudományi, filozófiai és más elemeket. De ugyanígy megjelennek a földrajzban geológiai, csillagászati, politikai, gazdasági stb. elemek, a matematikában pedig az algebra, az aritmetika, a geometria, a halmazelmélet, a kombinatorika és más területek. De a neveléstörténetet sem pusztán a pedagógia avatott szakemberei űzik, hanem igen neves történészek is (pl. Kosáry Domokos és Köpeczi Béla)5.
De térjünk át a tantárgytörténet fentiekkel összefüggő gondjaira. Kezdjük először egy ún. kvantitatív elemzéssel! Az OPKM internetes keresőjében az utóbbi bő másfél évtizedből 42 ilyen címszóra bukkantam. Nézzük tantárgyanként, táblázatba foglalva a tantárgytörténeti közlések sorát:
no images were found
Nem az lehet meglepetés, hogy a történelem vezet, hanem, hogy a matematika- és technikatörténet kutatása ilyen aktív, bár hozzá kell tenni, hogy a külföldi munkák száma előbbiben 5, utóbbiban pedig 2.
Vessük egybe ezt az adatsort az 1989 előtti, a Magyar Pedagógiai Irodalom bibliográfiáiban fellelhető tantárgytörténeti tételekkel:
no images were found
A táblázatot áttekintve talán meglepő a testnevelés kiemelkedő első helye, de a fizika, a matematika és ének-zene nagyszerű helyezése is, de – legalább is számomra – negatív szenzációt jelent a történelem tantárgytörténeti irodalmának szerényebb helye a sorban.
Volt egy ún. aranykora a tantárgytörténeti szintézisek készítésének, elsősorban az 1960-as, kevésbé a 70-es és 80-as években. Ekkor készült el a hazai irodalom-,6 történelem-,7 idegen nyelv-,8 rajz-,9 természetrajz-,10 fizika-,11 kémia-,12 testnevelés-,13 matematika-,14 földrajz-,15 és orosztanítás16 történetéről szóló összefoglalások sora. Ma ilyenek készítése szóba sem kerülhet. (Nem piacképes! – mondják a nyereségorientált kiadók.) A szabályt erősítő kivételként említhető a Tanári Kincsestár. Történelem, A magyarországi történelemtanítás múltjából c. hétrészes sorozata17); vagy Szabolcs Ottó nagy ívű összefoglalója,18 melyek szépséghibája, hogy ugyanazon tárgyról születtek. Más tárgyak közül csupán a Matematika és a Természettudományok kötetek tartalmaznak néhány matematika- és fizikatudománytörténeti szemelvényt, a tanításban is felhasználható érdekességet.19
Érdekes, hogy mennyiségileg az 1945 és 1958, valamint az 1989 és 2004 közötti évek tantárgytörténeti szakirodalmi termése vethető egybe hazánkban.
no images were found
no images were found
Míg az 1959 és 1988 közötti évek átlagos termése kb. 13 munka (12,8), addig az azt megelőző időszakban több mint 3 (3,3), utána viszont kevesebb mint 3 (2,8). Csak remélni merem, hogy ez a hanyatló tendencia nem fog folytatódni!
Végeztem egy másik mennyiségi vizsgálatot is, ami valamivel biztatóbb képet mutat. Megnéztem, hogy a jelenleg forgalomban lévő szaktárgyi módszertani tankönyvek, jegyzetek foglalkoznak-e, és milyen mértékben tantárgytörténettel. A következő kép alakult ki:
no images were found
Tehát a 20 összefoglalóból 9, azaz 45 %-a, vagyis csaknem fele egyáltalán nem foglalkozik tantárgytörténeti kérdésekkel. Ez pedig legalábbis hiba, de a többi munkában megjelenő alig 7 %-os arány sem mondható eltúlzottnak. Feltűnő néhány természettudományos tárgynál (pl. biológia, fizika) megjelenő jó arány (különösen, ha hozzátesszük, hogy az egyik földrajzi szakmódszertan tankönyv utal a legutolsó földrajztörténeti összefoglalóra), mondván, hogy itt a témával helyhiány miatt nem foglalkozik csupán. A humán tantárgyak közül csak a történelem reprezentált ebben a sorban, korántsem eltúlzott mértékben.
Kik foglalkoznak/foglalkozzanak tantárgytörténettel? Az eddigiekből talán következik az állásfoglalásom. A legjobb lenne, ha a hivatásos neveléstörténészek művelnék ezt a területet is. Ugyanakkor be kell látni, hogy a tucatnyi magyar neveléstörténész kapacitását meghaladná, ha ezt is tőlük várnánk. Elvárható lenne viszont, hogy a tantárgyi didaktikusok fokozottabban műveljék e területet is. Egyrészt, mert nekik van meg a szakmai (szaktárgyi + pedagógiai) képzettségük leginkább ehhez; másrészt pedig a tantárgy-pedagógiai nevelés fontos része a tantárgyi identitástudat részeként a stúdium rövid múltjának a megismerése/megismertetése. A mesterképzés szintjén érdemes lenne legalább kötelezően választható tantárgy-pedagógiai (vagy neveléstörténeti?) stúdiumként megjelennie a témának, de elképzelhető lenne a tantervelmélet és a tankönyvelmélet részeként tárgyalni a szaktárgyi tantervek és tankönyvek múltját a szakos tanárjelölteknek.
Mint mindenütt a pedagógusképzés folyamatában, alapvető szerepe lenne a következetes nevelőmunkának. Miből áll ez a mi esetünkben? Először is a személyes példamutatásból. Magam másfél évtizede, csaknem két-három tucatnyi írásomban foglalkozom – több-kevesebb rendszerességgel – a történelemtanítás és –módszertan történetével. Szakmódszertani előadásaim és szemináriumaim elején foglalkozom a témával, illetve a tanárjelöltjeim is kapnak ilyen jellegű feladatokat (pl. az 1879-es, 1938-as és 1980-as történelemtantervek – feladatok, módszerek és eszközök szerinti – bemutatása és elemzése). Ezek révén hallgatóimat is ráveszem arra, hogy foglalkozzanak a témával. Olyannyira sikerült ez, hogy többen vállaltak szakdolgozati és tanári képesítődolgozati témaként tantárgytörténeti munkát. Idézzünk néhány példát!
- Történelemtanítás Magyarországon és Angliában a Nemzeti tantervek összehasonlítása alapján;
- Anglia-kép az 1945 előtti és utáni történelemtankönyveinkben;
- Németország története a második világháború előtti és utáni tankönyveinkben;
- Trianon tanítása a két világháború közötti történelemtankönyvekben;
- A kora újkor történetének tanítása a két világháború közötti történelemtankönyveinkben.
Ma már – külön BA-s és MA-s – tantárgytörténeti kurzusaim vannak az ELTE BTK Történeti Intézetében, tudomásom szerint azonban az országban egyedül. Erről egy későbbi számunkban adunk tájékoztatást.
Ennek során sikerült nagyon jó kapcsolatot kiépíteni az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (OPKM) Könyves Kálmán körúti Tankönyvtárával, ahol minden lehetőséget és segítséget megadnak az 1867 utáni – igen gazdag, és meglehetősen feldolgozatlan – tankönyvállomány feldolgozására.
Európa irányába történő nyitásunkat követően reális lehetőséget kínál a nemzetközi tantárgytörténeti, de főleg tantárgytörténeti kutatásokra a braunschweigi Georg Eckert Nemzetközi Tankönyvintézet, mely ugyanezt kínálja, de európai méretekben.
De itthon is vannak kiaknázatlan források a szaktárgyi tankönyvek kutatásán kívül is. Gondolok itt a híres iskolák (pl. debreceni, sárospataki, pápai, szarvasi kollégiumok) gazdag levéltári forrásanyagára, az iskolai évkönyvek – főleg szintén az OPKM Tankönyvtárában fellelhető – gazdag és feldolgozatlan gyűjteményére, a főváros és a megyék levéltári anyagára, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Segítséget nyújthatna a tantárgytörténeti kutatások fellendítésére az MTA Pedagógiai Bizottsága mellett működő Neveléstörténeti Albizottság, melyhez tudományterületi szempontból leginkább tartozunk. Hogyan? Tantárgytörténeti tematikájú pályázatok kiírásával és kutatások támogatásával, esetleg munkacsoportba tömörítve a tantárgytörténetek kutatóit. Ugyanezen segítségnyújtás a történeti szakma (pl. az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztály) részéről is elképzelhető.
Mindenesetre azt mindenképpen javasolnám, hogy a Raabe Kiadó Tanári Kincsestárának más szaktárgyi anyagai is foglalkozhatnának behatóbban tantárgytörténeti kérdésekkel, a még meglévő, de csak „vergődő” szakmódszertani lapok és periodikák40 mellett. Bizonyos szempontból hátrányos, hogy jelenleg nincs olyan intézet, mint az ötvenes évek végén és elején a Pedagógiai Tudományos Intézet (PTI), illetve az Országos Pedagógiai Intézet (OPI) volt, melyek a kezdeményezői és támogatói voltak a tantárgytörténeti kutatások felkarolásának. Mai világunkban sokkal több múlik az önálló kezdeményezéseken. Ezekre hivatkoznék én a legnagyobb mértékben, és az „anyatudományág” (a neveléstörténet) támogatására.
A VI. Országos Neveléstudományi Konferencián 2006. október 27-én elhangzott előadás szerkesztett változata.
JEGYZETEK
| 27. | |
| 29. | |
| 30. | |
| 31. | |
| 32. | |
| 33. | |
| 34. | |
| 35. | |
| 36. | |
| 37. | |
| 38. | |
| 39. | |
| 40. |
ABSTRACT
|
Katona, András The history of subjects: the stepchildren of the history of education The writing of the history of education took a new turn with the change of system in Hungary. However, the history of education has a branch, the history of subjects, about which little can be said of any big step forward. On the one hand because it is only on the most rare occasions that education historians deal seriously with the history of a certain subject; on the other hand, because those dealing with the pedagogy of subjects do not always see this as their task. Nevertheless, it is not perhaps only my role as a history teacher that dictates researchers and teachers of individual school subjects must establish a unified identification of subjects, not only for the course of study in the present but for the past of this course of study: “…the ‘nature’ of the subject cannot be understood entirely without some degree of knowledge of the ‘history’ of the subject.” |
A cikk letölthető:
