A tankönyvrevízió kérdésével – főként a húszas évek végétől – behatóan foglalkoztak a Történettudomány Nemzetközi Bizottsága (Comité International des Sciences Historiques = CISH) által rendezett történészkongresszusok, melynek eseményeiről a kultusztárcának Domanovszky Sándor készített jelentéseket. Az alábbiakban egy – a két világháború közötti nemzetközi tankönyvrevíziós mozgalom hazai vonatkozásainak feltárásához hasznos, e kutatások számára kevésbé ismert – 1928. október 31-i keltezésű Domanovszky felterjesztést mutatunk be, melyet a szerző a magyar történeti tankönyvek szelleméről szerkesztendő memorandum tárgyában írt Klebelsberg Kunónak. A levél tárgya az 1928-as oslói történésztalálkozó epizódjához kapcsolódik: konkrétan a kongresszuson ajándékként kiosztott kétkötetes munkához, melyben egy szlovák tanár magyar történelem tankönyvekről írt kritikája is olvasható volt. Domanovszky felterjesztése nem más, mint a neves történésznek egy válaszmemorandum elkészítésére irányuló javaslata. Az október 31-i levél másolatát elemző gondolataink után közöljük.
Az 1928. október 31-én kelt, eredeti Domanovszky aláírással ellátott levél1 számos ponton utal, így emlékeztetőül szolgál a történésznek egy korábbi, 1928. október 4-én kelt, ugyancsak a kultusztárca számára e tárgyban írt levelére2. A levél eredetiség-kritérium szerinti forrásérték-vizsgálata3 annak a kérdésnek a megválaszolását igényli: vajon a hazai tankönyvrevíziós kutatások szempontjából autentikus forrásnak tekintendő-e a levél, továbbá a nemzetközi tankönyvrevíziós szakmunkák a hazai tankönyvügy tárgyalásakor felhasználhatták-e a hagyatékban fellelhető levele(ke)t. Egyáltalán milyen mélységben használtak magyar forrásokat a témával foglalkozó nemzetközi szakmunkák? Mivel a Domanovszky-hagyaték csak 1976-ban került az MTA Könyvtár Kézirattárának állományába, kicsi a valószínűsége annak, hogy a hagyaték bármely iratanyagát, benne az érintett levelet korábbi nemzetközi kiadványok felhasználhatták volna. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nemzetközi szakirodalom hazai vonatkozásainak történeti feldolgozását el lehetne hagyni! A nemzetközi tankönyvrevíziós mozgalom historiográfiai alapjának tekintő UNESCO kiadványok4 közül az 1949-es, továbbá egy olasz nyelven megjelent 1951-es munka első gyorsértékelése viszont azt vetíti előre, hogy ezek csupán egy magyar nyelvű szakmunkára hivatkoznak előszeretettel: Olay Ferencnek, a VKM egykori osztálytanácsosának egy 1933-as magyar nyelvű kiadványára5.
Az 1928. október 31-i levél tartalmi kibontása a neveléstörténeten belül a két világháború közötti magyar tankönyvrevízióval kapcsolatos hazai szakmunkák6 kiegészítésén túl a történelem tantárgytörténeti kutatások pótlásához is új adatfeltárással szolgál.
A VI. Nemzetközi Történettudományi Kongresszust 1928. augusztus 14. és 19. között rendezték meg a norvég fővárosban. A levél október 31-i keltezésű, és annak ellenére, hogy az esemény szemtanújának, Domanovszkynak saját kézjegye szerepel rajta, így eredetiségéhez nem fér kétség, mégis vitatható annak primér jellege, hiszen az oslói találkozó és a beszámoló lejegyzése közötti időtávolság (több mint két hónap) magában hordozza a felejtés, akár az események nem pontos interpretálásának a lehetőségét is.
A visszaemlékezés hitelesség-vizsgálata több kérdés megválaszolását is szükségességé teszi:
- Eljutott-e a címzetthez a levél?
- Amennyiben igen, milyen gesztust váltott ki Klebelsbergből a levél tartalma?
- A tankönyvügy, a tankönyvrevízió szempontjából milyen kompetenciákkal rendelkezett Domanovszky?
- A szerző pontosan interpretálta-e a korabeli eseményeket, vagy önhibáján kívül tévedhetett-e?
Az október 31-i levél címoldalának széljegyén egy eredeti Klebelsberg monogram, dátum és egy sokatmondó „Nagy sulyt helyezek” aláírás is fellelhető. Azon túl, hogy az eredeti Klebelsberg kézírás bizonyítja azt, hogy e levél eljutott a címzetthez, a kultusztárca első emberéhez, a levél forrásértékének kellő súlyára is rávilágít, konkrétan arra, hogy a nemzetközi tankönyvrevízió hazai vonatkozásainak minden mozzanata, bármilyen – a hazai tankönyvügyet negatívan, vagy pozitívan befolyásoló kritika – erősen foglalkoztatta a VKM-et, és magát Klebelsberget.
Az eredeti Klebelsberg kézírás mellett a levél második oldala újabb széljegyen lévő megjegyzéseket, konkrétan három nevet jelöl: Pechány, Madzsar és Horváth nevét. (Érdekesség, hogy e három széljegyen szereplő nevet nem Klebelsberg írta rá a levélre.) A három személy bemutatásához hívjuk segítségül az Új Magyar Életrajzi Lexikon vonatkozó szócikkeit!
Pechány Adolf (1859-1942) pedagógusként, íróként és publicistaként dolgozott, elemi iskolai földrajz tankönyvek szerzője (társszerző: Mártonfy Márton), 1920 után a Horthy-korszak hivatalos nemzetiségi politikájának képviselője7, a csehszlovák tankönyvek revíziójának beavatott szakértője volt. Madzsar Imre (1878-1946) a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Paedagogiai Társaság tagja, az Eötvös Kollégium szakvezető tanára, 1924 és 1935 között az Országos Közoktatási Tanács titkára és tankönyvügyi bizottságának ügyvezető alelnöke8, az 1924-es középiskolai történelem tanterv egyik előkészítője, a tárgyalások egyik meghatározó képviselője volt. A Horváth név minden bizonnyal Horváth Jenő (1881-1950) diplomáciatörténész nevére utal, a Magyar Egyetemközi Iroda igazgatójára, aki 1920 és 1933 között a Magyar Külügyi Társaság ügyvezető igazgatójaként, majd alelnökeként, a Külügyi Szemle alapító szerkesztőjeként, a magyar revíziós külpropaganda képviselőjeként tevékenykedett9. Arra nincs információnk, hogy e három személy nevét ki és milyen célból írhatta rá Domanovszky levelére. Mindhárman – láthatóan – a tankönyvügy kérdésében járatos, és/vagy a nemzetközi tankönyvrevízió hazai eseményeiben jelentős szerepet vállaló személyek voltak.
Az október 31-i levél hitelességvizsgálatának kritériumai között nézzük magának a szerzőnek a kompetenciáját! A neves szerző részt vett az 1924-es középiskolai történelemtanterv előkészítésében10, továbbá ő jegyezte a korszak egyik legpatinásabb kiadója, a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda tankönyvsorozatait. A tankönyvek felmenő rendszerben 1926 és 1932 között láttak napvilágot, és e könyvek tartósságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy még a negyvenes években is a tankönyvpiac keresett terméke maradt a sorozat. Domanovszky ismerte a nemzetközi tanterveket, tankönyveket, a nemzetközi tankönyvrevíziós mozgalom áramlatait. Klebelsberg elkötelezett híve, személyes jó barátja, tudománypolitikájának támogatója volt, munkavégzését a tudományos és egyetemi adminisztrációban betöltött funkciója által megkövetelt pontosság és egyfajta szigorú hivatali „aszketizmus” jellemezte. A Klebelsberghez írt beszámolók következetes alapállást, lojalitást és mindenekelőtt őszinteséget tükröznek.
Az október 31-i levél több ponton utal Domanovszky korábbi, október 4-i beszámolójában leírtakra. A korábbi 14 oldalas beszámoló ugyanis részletesen kitér az oslói konferencia eseményeire, külön boncolgatva František Loubal szlovák tanár magyar tankönyvekre irányuló több mint tíz oldalas kritikáját, bemutatva a házigazda norvégok vendégszeretetét, valamint megemlítve Domanovszkynak az Aftenposten című norvég újságnak adott interjúját. E források egybevetése is az október 31-i levél tartalmi hitelességét erősíti.
Végül nézzük meg mit tartalmazott maga az október 31-i felterjesztés? Az október 31-i levélben Domanovszky hivatkozik az október 4-i jelentésére, konkrétan a kongresszuson a történeti oktatás kérdéseivel és a tankönyvüggyel foglalkozó 14. alosztály munkájára. A második levél is megemlíti a „World alliance for promoting international friendship through the churches” nevű szövetség által a „Report on nationalism in history textbooks” című kiadványát, melyben Szelényi Ödönnek a magyar tankönyvekről szóló írása mellett volt olvasható a szlovák tanár magyar tankönyvek elleni kritikája is. Domanovszky ismételten – utalva a korábbi, október 4-i beszámolójára – arra kéri Klebelsberget, hogy František Loubal szlovák szerző vádjaival szemben egy memorandum megszerkesztésére adjon megbízást, a munkára pedig Szelényi Ödönt, vagy valamelyik fiatal historikust javasolja felkérni. Domanovszky biztos abban, hogy könnyű lesz cáfolni az állításokat, lévén többségében olyan tankönyvekre hivatkozott írásában a szlovák szerző, melyet már régen kivontak a forgalomból. Domanovszky fontosnak tartja azt is, hogy az elkészült memorandumot küldjék meg a „World alliance for promoting international fiendship through the churches” szövetségnek, amelynek feladata lenne e beadvány sokszorosítása. Domanovszky kéri továbbá Szelényinek 50 pengő tiszteletdíj kifizetését, valamint döntést arról, hogy felkérheti-e Szelényit a munkára.
***
Jelen forrásismertetés a „Hagyományos és új források és kutatási helyszínek a neveléstörténet-írásban” címmel, 2009. november 25-én Pécsett az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága Neveléstörténeti Munkabizottsága és a PTE BTK Oktatás és Társadalom Doktori Iskolája által megrendezett tudományos szemináriumon elhangzott előadás szerkesztett és rövidített változata. Az előadás eredeti címe: „Kézirattári források a két világháború közötti nemzetközi tankönyvrevíziós mozgalom hazai vonatkozásainak vizsgálatához”.
JEGYZETEK
IRODALOM
A cikk letölthető:
