Gyarmati György: A Rákosi-korszak – Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945-1956. ÁBTL–Rubicon, Budapest, 2011.
Történelemoktatásunkban egyre megkerülhetetle-nebbé válik az az ismeretanyagban végrehajtandó arányeltolódás, mely a huszadik század második felének történetét mennyiségében és mélységében, súlyának és jelentőségének megfelelő mértékben dolgozza fel, annál is inkább, mivel a jelen történéseinek megértéséhez mindez elengedhetetlen.
Ezt támasztja alá Gyarmati Györgynek, a korszak kiemelkedő kutatójának legújabb műve, mely térben és időben új dimenziókba helyezve mutatja be, illetve elemzi a Rákosi-korszak évtizedét.
Ahogy a szerző a könyv Előszavában írja: „Ez a könyv egy félig meddig elfeledett korszakról szól. A magunk mögött tudott ezredforduló előtti utolsó évtizedekben – mindmáig lezáratlan – rendszer-átalakítás vette kezdetét. Ennek részeként megindult Magyarország huszadik századi történetének visszatekintő átértékelése is. Az ún. rövid huszadik századnak (1918-1990) a Horthy-korszak több mint egyharmadát, a Kádár-korszak pedig közel felét töltötte ki. Közöttük az átmenet bő évtizedének is felfogható az e kötet lapjain felelevenített Rákosi-korszak (1945-1956), de az nem csupán rövidebb volta miatt különbözik az őt körülölelő periódusoktól. Sokkal inkább azért, mert a másik kettő – politikai karaktere, társadalomszervezési jellemzői diametrálisan eltérő volta ellenére – stabilizálódott: mindkettőnek volt konszolidált uralmi rendet teremtő s ekként működő időszaka. A Rákosi-korszakról ez nem mondható el. Ebben az alig több mint évtizednyi időszakban rendszerváltó és rendszeren belüli fordulatok sora követte egymást. A második világháború utáni évtizedben az egymást váltó politikai berendezések egyike sem stabilizálódott. A kommunista pártegyeduralom konszolidálásának hiánya leginkább az átmenetiséget, az ideiglenességet állandósította. A Rákosi Mátyás nevéhez kötődő terroruralom rendszer-átalakító próbálkozásainak egymás utáni kudarca, majd nyilvánvaló csődje vezetett 1956 őszén a rendszer összeomlásához, a forradalomhoz.”1
A fentieket így jeleníti meg, s teszi vizuálisan is közérthetővé a szerző könyvben:2
Részlet a könyvből
Noha a korszak fő erővonalai ismertek, ám főleg az 1990-es évektől hozzáférhető levéltári források felhasználásával, beépítésével Gyarmati György nemcsak még teljesebbé, hanem tisztábban láthatóvá teszi a történteket s azok nemzetközi és hazai mozgatórugóit, összefüggéseit. A nemzetközi erőviszonyokban a szovjet „tábor”, s benne a magyar változások kapcsolatrendszerének kölcsönhatásait kitűnő szakmai profizmussal igen jól érzékelhetően, plasztikusan bontja ki úgy, hogy rendkívül lebilincselő stílusában szinte „krimi-szerű” izgalmas olvasmánnyá avatja művét nemcsak a történészek, szaktanárok, de a korszak iránt „csupán” érdeklődő olvasók számára is.
Az Előszóban is vázolt alapkoncepciót egy rendkívül pregnáns logikai ívre feszíti ki, melyet igen találóan jellemeznek már a fejezetek, alfejezetek címei is, a bennük használt szellemes terminus technicusokkal. Közülük a teljesség igénye nélkül néhányat idéznénk:
I) Fordulatok évtizede egy szovjet protektorátusban
II) Presztalinizálás 1945-1947
A) Az államiság újjászervezése 1945
…
B) A hatalmi dualizmus időszaka
- Hatalmi rivalizálás a koalíción belül
- Társadalmi vágyálom: a konszolidált nyomor
- Többszörösen elcsalt választások
III) Sztalinizálás, 1948-1952
A) A párturalom intézményesítése 1948-1950
- Kommunista »balra át«…
- A hidegháború regionális honosítása: a Rajk- (Tito) – per…
B) Az országos káoszt teremtő terroruralom 1951-1952
- A hidegháborús hisztéria második fázisa: a magyar hadikommunizmus
- A mezőgazdaság kollektivizálása: propaganda győzelem és éhező ország
- A diktatúra struktúrális ellentmondásainak jelentkezése
- Az országkormányzás kiteljesedő káosza
IV) Köztes mérlegkészítés Sztálin halála környékén
- Osztályharcos kultúrpolitika
- Frusztrált (inter) nacionalizmus
- A terror gépezete és áldozatai
- Kettős hadigazdasági túlterhelés és rejtőzködő transzformációs veszteség
- A vezérkultusz és a személyi kultusz labirintusa
V) De- és resztalinizálás 1953-1956
- Nagy Imre desztalinizáló »új szakasza« és Rákosi Mátyás »orosz rulett« politikája
- A határozathozók határozatlansága és Nagy Imre pürrhoszi győzelme
- Rákosi resztalinizálós kísérlete és a párthasadás nyilvánvalóvá válása
- Az SZKP XX. kongresszusa és a magyar politikai játéktér fragmentálódása 1956 első felében
VI) Forró ősz a hidegháborúban
- A magyarországi forradalom 1956
…
VII) A Rákosi-korszak »utóélete«
A mű tudományos értékének szerves részét képezik a legkülönbözőbb műfajú források: a korabeli sajtótermékektől, „irodalmi alkotásoktól” kezdve a leveleken, visszaemlékezéseken, kongresszusi határozatokon, pártjelentéseken át a későbbi évekből származó interjúkig stb., melyek közül nem egyet a történelemórákon is fel lehet, sőt fel kell dolgoztatni a tanulókkal, hogy „élet közelben” érezzék e korszak rettenetét. Ennek ismeretét ugyanis hagyományos úton nem lehet elsajátítani, s a diákok által is ismert Tanú és Te rongyos élet című filmek tragikomikus megjelenítésével szemben (noha a maguk idejében e kitűnő alkotások elkészítése nem kis bátorságot követelt, s az első esetében évekig nem is került sor bemutatásra), Gyarmati György könyve a szívbe markoló, döbbenetes valósággal szembesít diákot, tanárt, tudóst, érdeklődőt.
Ugyanilyen koherens részei a műnek a Rácz Árpád szerkesztő, képszerkesztő profi válogatásai nyomán bekerült képek. Műfajukat tekintve a kor meghatározó politikus portréin kívül a propaganda fotókon át a „szocreál műremekig”, karikatúrákig sorakoznak, ám a válogatás eredményeként jóval nagyobb szerephez jutnak. Érdemes felfigyelni pl. a „Szabad Nép órák” „áhítatos” résztvevőinek lojális arckifejezése vagy a lelkesen tapsoló közönséggel szemben a kulákportai „beszolgáltatást” megörökítő jelenetre, s a négygyermekes kitelepített család sovány kisgyermekeinek tragikus, ám valahol mégis méltóságteljes fotójára. És mennyi mindent elárul a Rákosi-éra „kultúrpolitikájáról” a sovány, rongyos Ganz-gyári munkásokat megörökítő kép, akik ebédszünetükben szovjet regényt olvasnak.” A kép eredeti aláírása: „Az élenjáró szovjet szépirodalom segít a termelésben” – volt. A megalomániás vezér személyi kultuszának megnyilvánulásait is pontosan lehet diagnosztizálni, s egyben személyiségi jegyeket gyűjteni, jellemrajzot készíteni a Rákosi portrék sokaságából.
Végül, de nem utolsó sorban ugyanígy szerves kiegészítők az egyes tematikus egységekhez kapcsolódó statisztikák, grafikonok, diagramok, s a szerkezeti összetevőket, összehasonlító elemzéseket tartalmazó logikai táblázatok.
A Rákosi-éra jelen új dimenziójú feldolgozásának esszenciáját így adja meg a szerző műve zárszavában:
„A vizsgált bő évtizedben nem csupán az volt meghatározó, hogy a háború utáni korlátozott parlamentarizmus éveit a szinte korlátlan kommunista diktatúra követte. Sokkal inkább az, hogy Rákosi terroruralma alatt ugyan úgy egymás sarkát taposták a kiszámíthatatlan fordulatok, mint – a hatalmi aspirációk által tápláltan – közvetlenül előtte. A politikai egyeduralom megszerzése után a Rákosi irányításával tevékenykedő „rendszergazdák” nem tudták működőképessé konszolidálni a kommunista diktatúra gépezetét. S ezt nem a társadalomnak a diktatúrával szembeni – mondhatni természetes – averziója, „passzív ellenállása” gátolta meg. Rákosi a Moszkvából inspirált, gyorsan keresztülerőszakolt politikai rendszerváltáshoz társíthatónak – vagy legalábbis gyorsan hozzá idomíthatónak – hitte a gazdasági és a társadalmi rendszerváltást is, holott az utóbbiaknak évtizednyi, illetve emberöltőnyi az időszükségletük. Ebbe a voluntarizmusba bukott bele kétszer is: 1952-53 fordulóján még csak azon kevesek által ismerhetően, akik a kulisszák mögé láthattak, 1956-ban már egyértelműen és látványosan, úgy, hogy személyes bukását az általa képviselt rendszer is csak hónapokkal élte túl.”3
JEGYZETEK
A cikk letölthető:
