Új folyamunk 7. évada első két, összevont száma tematikai sokféleség és terjedelmi szempontból (több mint 300 oldal) egyaránt a szokásos gazdagságot mutatja. A szám élén három, tematikailag erősen eltérő tanulmányt olvashatnak az érdeklődők. Egy történetit, egy történelemdidaktikait és oktatáspolitikait, valamint egy neveléstörténetit. Az ismert történész és tankönyvíró Závodszky Géza – „Hitelesebb Széchenyi-képet!” követelve – Széchenyi Döblingben írt Önismeret című művére támaszkodva azt bizonyítja, hogy a legnagyobb magyar nemzetféltése haláláig mindent felülírt, még a császárhűséget is. Kaposi József a történelemtanítás paradigmaváltásának kihívásairól és lehetőségeiről ír a tantervi dokumentumok fényében, azok eredményes implementációját segítve. Katona András az iskolai felügyelet magyarországi történetét felvázoló írása második közlésében az 1935–1985-ig terjedő fél évszázad tan- és szakfelügyeletét mutatja be, meglepőnek tűnő hasonlóságokat feltárva a Horthy-korszak és a „létező szocializmus” adott rendszereinek működésében.
A Műhely rovatban Gyertyánfy András egy, az új tantervi dokumentumok által gerjesztett hiányosságot igyekszik kiküszöbölni. A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok tanulói ugyanis lineáris képzésük során csak az utolsó évfolyamokon találkoznak a XIX. és a XX. század történelmével. A közlés tantervi és tankönyvi kísérletet tesz arra, hogyan lehet már általános iskolás korban beiktatni a vonatkozó iskolák helyi képzésébe – ha csak vázlatosan is – az adott korokat. A Közleményekben a tankönyvi feldolgozás mellett filmrészleteket is ajánl a szerző az anyag „képesítéséhez” a Magyarország története című televíziós sorozatból. Szabó Hajnalka Piroska az általános iskolai tankönyvek női dimenzióját vizsgálja előző évi első számunkban közölt elemzése folytatásában, szaktudományos és didaktikai szempontokat egyaránt érvényesítve. Megállapításai – ha minddel nem is érthetünk egyet – mindenképpen elgondolkoztatóak tankönyvszerzőknek és –felhasználóknak egyaránt.
Szemle rovatunk első írása egy jubileumi kötet – az Erdélyi Erzsébet és Szabó Attila által szerkesztett „A hit erejével” – bemutatása kapcsán a nagykőrösi református tanítóképző intézmény nevelési-oktatási-képzési műhelyébe enged bepillantást. Az evangélikus iskolák szakmai együttműködésében létrejött, Pettinger-Szalma Vendel által bemutatott – „Történelemtanításról a XXI. század elején” című – kiadvány írásai viszont körbejárják szaktárgyi képzésünk szinte valamennyi elméleti és gyakorlati problémáját, feltárva egy sor újabb lehetőséget is a tananyag iskolai feldolgozására, sőt az iskolán kívüli képzésre is. Gyertyánfy András az ausztriai középfokú történelemtanítás történelemtantervét mutatja be, mely érdekes összehasonlításokra ad lehetőséget a mi tantervünkével, koncepciója pedig továbbgondolásra is alkalmat kínál.
Horizont rovatunk három írása folytatja előző számunkban megkezdett közléseinket, amelyek az első világháború tankönyvi megjelenését mutatják be a szomszédos országok tankönyveiben. Ezúttal a romániai, szlovákiai és szlovéniai munkákat veszik sorra avatott tollú szerzők: Orbán Zsolt, Vajda Barnabás és Vojko Kunaver.
A Kaleidoszkóp változatos témájú írásai közül az első egy japán és egy szlovákiai magyar szerző (Susumu Nagayo és Vajda Barnabás) tolmácsolásában beszámol a hazánkban kevéssé ismert Council of Central and East European Studies (Közép- és Kelet-európai Tanulmányok Nemzetközi Tanácsa) 2015. évi kiotói világkongresszusáról. Új, Emlékező című rovatunkban felidézzük Karácsony Sándor emlékét egy tanárságról szóló rövid idézet formájában, melynek aktualitása – bár csaknem háromnegyed évszázada keletkezett – aligha vitatható. Végül, de nem utolsósorban Szabó Imre nekrológjával búcsút veszünk Dr. Gulyás Sándortól, aki – többek között – a ’70-es és ’80-as években Pest megyei vezető szakfelügyelőként szolgálta akkoriban megújuló történelemtanításunk ügyét.
A szerkesztők
