Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk,
tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan jövünk.
FELIRATKOZÁS AZ RSS-HIRCSATORNÁRA
FELIRATKOZÁS AZ RSS-KOMMENTLISTÁRA

Történelemtanitás

online történelemdidaktikai folyóirat

Betűméret növeléseEredeti betűméretBetűméret csökkentése

(hivatkozási azonosító: 12-01-13)

 

„…magunkra ismerhetünk egykori tiszta lelkek tükrében”[1]

 

Prezentációmban három általam fejlesztett tananyagot mutattam be, melyeket a Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért nevű civil oktatási szervezettel együttműködésben készítettem.

 

A hódmezővásárhelyi zsidóság nyomában

Az első tananyagfejlesztésem A hódmezővásárhelyi zsidóság nyomában címet kapta. Ez egy IWalk, egy helytörténeti séta. Előadásomban először a munkafolyamatot, a célt és a fókuszt mutattam be. A munka során az USC SOÁ Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumában[2] kutattam, olyan holokauszt-túlélőkkel készült életinterjúkat kerestem, melyek valamilyen módon kapcsolódnak Hódmezővásárhelyhez. Azért ezt a települést választottam, mert 2001 óta Hódmezővásárhelyen tanítok, és ma már a városban is élek.

Hat interjút választottam ki, melyeket többször megnéztem, jegyzeteket készítettem. Elolvastam a vonatkozó helytörténeti munkákat, ellátogattam a helyi zsinagógába, valamint a Tuhutum utcai zsidó temetőbe. Kiválasztottam a séta helyszíneit, a megállókat, melyekhez kapcsolódva tíz interjúrészletet nézünk meg a diákokkal. A klipekhez kapcsolódva elmesélem a történelmi és helytörténeti hátteret, valamint az egyes részletekhez kapcsolódnak előzetes kérdések, feladatok, sőt utólagosak is.

A klipek készítése során nagy gondot fordítottam az etikus vágásra, a feladatok kérdések kapcsán pedig a konstruktivista pedagógiai szemlélet módszertanának figyelembe vételére.

A séta – mely kb. 90 percet vesz igénybe – ötödik, egyben utolsó állomása iskolánkban található, a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola egyik tablójánál. Ez azért van így, mert a tananyag gerincét Hacsek Zsuzsanna interjúja adja. Ő az iskolám jogelődjében érettségizett, és az ő tablója az utolsó állomás. A diákok mindig elmondják a séta végén, hogy a személyes kapcsolódás az iskola, a tabló által fontos számukra.

 

1. kép: A diákok a tablónál

 

2. kép: Hacsek Zsuzsanna tablóképe

 

Az interjúrészleteket az egyes állomásokon tableteken szoktuk megnézni, illetve mobiltelefonra letölthető az „IWalk Shoah” mobilapplikáció is, így valójában nélkülem is meg lehet tenni a sétát, mert minden információ megtalálható az applikáción keresztül.

 

3. kép: A diákok a sétán

 

Tapasztalataim szerint a séta a tanulók történelmi empátiáját, lokális ismereteit és kötődését segíti, valamint fejleszti kritikai gondolkodásukat.

Fontosnak tartom elmondani, hogy Hacsek Zsuzsanna 2018-ban ellátogatott iskolánkba. Nagy örömömre szolgál, hogy személyesen ismerhetem őt. Az Alapítványon keresztül sikerült felvenni a kapcsolatot vele és a testvérével, Hacsek Lászlóval. A kapcsolatfelvétel előtt féltem, mert nem szerettem volna tolakodó, vagy tapintatlan lenni, de mindketten rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak. Zsuzsa nénivel – engedjék meg, hogy így emlegessem – rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Jelenlétével megtisztelte a Helytörténet és személyes emlékezet elnevezésű projektzáró nemzetközi konferenciát 2018. november 24-én, ahol elmondta, hogy nekünk, tanároknak óriási a feladatunk, a felelősségünk.

 

4. kép: Hacsek Zsuzsanna a tablónál

 

„…magunkra ismerhetünk egykori tiszta lelkek tükrében”

A következő általam fejlesztett tananyag egy úgynevezett Mini Quest, mely 2019-ben jelent meg az IWitness digitális oktatási platformon „…magunkra ismerhetünk egykori tiszta lelkek tükrében” címen.[3]

 

5. kép: „…magunkra ismerhetünk egykori tiszta lelkek tükrében” Az IWitness digitális oktatási platformon

 

Különböző tantárgyakhoz kapcsolódóan lehet használni ezt a tananyagot 9–12. évfolyamon, például magyar nyelv és irodalom, történelem, etika, osztályfőnöki óra, projektek, holokauszt emléknap keretében.

A tananyag segítségével a diákok elmélyítik ismereteiket az irodalmi levél műfajáról, Radnóti Miklós költészetéről, a Bori noteszről és a Levél a hitveshez című versről. A tananyaghoz három holokauszt-túlélővel készült videóinterjú részlet és számos kérdés, feladat tartozik. A diákok online tudják elvégezni a feladatokat. A feladat elvégzése nyomán a tanulók megismerik az elsődleges források (videóinterjúk) elemzésének lehetőségét, és a személyes történetek elemzése által fejlődik empátiás készségük.

 

Levél a hitveshez

A harmadik általam fejlesztett tananyag szintén az IWitness platformon található, 2019-ben készült Mini Lesson, címe Levél a hitveshez.[4]

 

6. kép: Levél a hitveshez az IWitness digitális oktatási platformon

 

Ezt a tananyagot 12. évfolyamos diákoknak készítettem magyar nyelv és irodalom órára. A feladatok elvégzése során a tanulók elmélyítik ismereteiket az irodalmi levél műfajáról, Radnóti Miklós költészetéről, a Bori noteszről és a Levél a hitveshez című versről. Egy holokauszt-túlélővel készült, letölthető videóinterjú részlet és egy PDF file tartozik a tananyaghoz. A tananyag által a tanulók megismerik az elsődleges forrás (videóinterjú) elemzésének lehetőségét, fejlődik empátiás készségük. A tananyag elvégzése segíti a diákok szövegértési és kommunikációs készségeinek fejlesztését.

 

Összegzés

Végül néhány szó a tapasztalatokról, kihívásokról. A diákok érdeklődőek a sétával és a feladatokkal kapcsolatban. Kollégáimtól számos, pozitív visszajelzést kaptam, voltak, akik továbbképzéseken is részt vettek. Nagyon fontosnak tartom az iskolavezetés támogatását is.

Kihívásként említeném az érzelmi bevonódást, megérintődést a videóinterjúk megtekintése, feldolgozása során. Kötődés alakul ki az interjúalanyokhoz, és ez sokszor nehéz a téma érzékenysége miatt. Ugyanakkor hatalmas áldás számomra, hogy ismerhetem Hacsek Zsuzsannát.

Epilógusként még szeretném elmondani, hogy a tananyagok fejlesztése, használata során megerősödtem hitemben, hogy az intoleranciával szemben van remény. Remény, ahogy Szabó Magda fogalmaz: „mintha este se menne le a nap, minden világít éjszaka is, és az ember csak fülel, hallja-e már léptét annak a csodálatosnak, annak a nagyszerűnek, amit remél.” (Álarcosbál)

 
 

JEGYZETEK

    [1] A jelen írás a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata által szervezett és rendezett „Első kézből” – Új megközelítések a történelmi kutatásban és a történelemtanításban elnevezésű konferencián, 2020. febr. 1-jén elhangzott előadás szerkesztett változata.

    [2] USC SOÁ Alapítvány Vizuális Történelmi Archívuma:
    https://konyvtar.elte.hu/hu/content/usc-soa-alapitvany-vizualis-tortenelmi-archivum (Letöltés: 2021. márc. 24.)

    [3] „…magunkra ismerhetünk egykori tiszta lelkek tükrében”:
    https://iwitness.usc.edu/sfi/Activity/Detail.aspx?activityID=4595&retainFilter=true (Letöltés: 2020. jan. 31.)

    [4] Levél a hitveshez: https://iwitness.usc.edu/sfi/Activity/Detail.aspx?activityID=4596&retainFilter=true (Letöltés: 2020. jan. 31.)

     

    A cikk letölthető:
    A cikk letöltése pdf-ben

    Ugrás a cikk elejére
     

    Történelemtanítás (LVI.) Új folyam XII. 1-2. szám 2021. május