Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk,
tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan jövünk.
FELIRATKOZÁS AZ RSS-HIRCSATORNÁRA
FELIRATKOZÁS AZ RSS-KOMMENTLISTÁRA

Történelemtanitás

online történelemdidaktikai folyóirat

Betűméret növeléseEredeti betűméretBetűméret csökkentése

II. A középiskolai tankönyvek Trianon-képe

2. rész: A trianoni béke és következményei

 
(hivatkozási azonosító: 12-02-08)

 

100 éve írták alá a versailles-i Nagy Trianon-palotában az első világháborút lezáró magyar békeszerződést, amely felszámolta az ezeréves történelmi Magyarországot, annak területét harmadára csökkentette, és a magyarság mintegy harmadát, közel három és félmillió honfitársunkat az utódállamok fennhatósága alá kényszerítette. Ugyanakkor Magyarország – a török hódoltságot és a Habsburg uralmat követően – újra visszanyerte teljes függetlenségét, és mintegy 90%-nyi magyar lakosságával lényegében nemzetállammá is vált, a korábban itt élt nemzetiségek túlnyomó része pedig saját meglévő, vagy újonnan létrejött államához került. A nagy kérdés az volt, hogy életképesnek bizonyul-e a létrejött csonka Magyarország, hogyan képes feldolgozni a nemzet és az ország új vezetése ezt az új állapotot, a monarchiabeli középhatalmi státusból a kisállami sorba süllyedést, nem beszélve iparunk, erdeink, bányáink, vasúthálózatunk, virágzó városaink, jelentős egyetemeink, kulturális központjaink és iskoláink számottevő részének elvesztéséről, melyet súlyos jóvátételi kötelezettségek is tetéztek. A Trianon-témakör tanítását vizsgálja írásunk a rendszerváltozás óta megjelent középiskolai történelemtankönyvek vallatóra fogásával, ezzel is emlékezve a nekünk szomorú centenáriumra.

     

    Mottó

     

    A trianoni békeszerződés: kuriózum. Mára nagyjából konszenzus uralkodik az emlékezettel foglalkozó történészek, társadalomtudósok között a tekintetben, hogy egy történelmi esemény két-három nemzedék, azaz 60-80 év elteltével válik olyan aktussá, amelyet a társadalom többsége múltként kezel, és a történelem részének tekint. Ehhez képest a száz éve történt trianoni békeszerződés megítélése a magyar társadalomban a mai napig heves érzelmeket vált ki, és sok tekintetben része a közbeszédnek.”

    (Ablonczy Balázs)[1]

     

    A Trianonhoz vezető út

    Az alcím annyiban megtévesztő, hogy nem vizsgáljuk teljes történetiségében az okokat, ezt a szakirodalom bőven megteszi.[2] Viszont a vizsgált tankönyvek segítségével végigjárjuk azt az utat, amely a háborút és a forradalmakat követően a békediktátumhoz vezetett, vissza-visszapillantva a zűrzavaros 1918–1919-es évek eseményeire is.

    A Salamon-féle tankönyv[3] szerint ekkor „A győztesek elérkezettnek látták az időt, hogy legyőzött ellenfeleik rovására megnövekedett erejüket [kihasználják]. (…) A mértéktelen hódítási vágyban a nagyok mögött nem maradtak le a kis szövetségesek (Szerbia, Románia, Görögország) sem. Bár az Egyesült Államok igyekezett mérsékelni szövetségeseit, a hangadó Clemenceau lett, akit a francia közvélemény a győzelem könyörtelen kiaknázására sarkallt.”[4] Hazánk kiszolgáltatott helyzetét jól jellemzi, hogy „A történeti Magyarország jelentős területeit már a fegyverszünet után folyamatosan idegen katonai erők szállták meg, de a végleges határok kialakulatlansága igen nagy bizonytalanságot teremtett. […] A konferenciamár a békekötés előtt is részleges határozatokkal befolyásolta az ország állapotát.”[5]

    Hazánk helyzetét az újabb Száray-féle könyv így jellemzi: „A többi vesztes ország képviselőit sem hallgatták meg, de Magyarország talán még náluk is kedvezőtlenebb helyzetbe került. A békekonferencia 1919 elején kezdődött, de akkor a Tanácsköztársaság kikiáltása miatt a magyar küldöttséget nem hívták meg. S bár a többiekkel sem tárgyaltak, legalább a valós helyzetről tájékoztatni tudták a békekonferencia bizottságait. Így az utódállamok és az azokkal rokonszenvező politikusok egyoldalú s nagyon sokszor kifejezetten valótlan állításait a döntés kialakításakor a bizottságoknál semmi sem ellensúlyozta. A helyzetet súlyosbította, hogy az emigrációba került magyar politikusok (pl. Jászi Oszkár) az országot érintő kritikájukkal erősítették az egyoldalúan negatív képet Magyarországról. Ez azért is káros volt, mert az amerikai és az olasz delegátusok hajlottak volna, a franciákkal szemben, a békekonferencia alapelvét képező etnikai elvek megvalósítására, de tájékozatlanok voltak.”[6]

    A magyar külpolitika hátrányai meghatározóak, hiszen a világháború végéig „Magyarországnak sem külügyminisztériuma, sem diplomáciai hálózata nem volt”, és „Az országot csak akkor hívták meg a békekonferenciára, amikor … A határokról már 1919 első felében döntöttek a szakbizottsági üléseken, a magyar fél részvétele nélkül.” Mivel sok esély nem volt a változtatásra, a kései magyar békedelegáció tagjai „A rendelkezésre álló eszközöket … megragadták, hogy felhívják a nemzetközi figyelmet az országot ért méltánytalanságokra. [] „A békekonferenciához vaskos jegyzéket nyújtottak be a magyar elképzelésekről, valamint a tervezett határok igazságtalanságáról.[7]

    Az első, a rendszerváltoztatás utáni, de még az előző rendszer beidegződéseit tartalmazó tankönyv így írta le a helyzetet: „A békefeltételek alapvető vonásai már az első világháború idején kialakultak. Az antant a Monarchia és Magyarország területeit Olaszországnak, Szerbiának, Romániának és az emigrációban megalakult cseh-szlovák kormánynak ígérte. 1919 januárjában a szomszédos országok hadseregei már szinte mindenütt birtokba vették a számukra kilátásba helyezett területeket Magyarországon [a] proletárdiktatúra nem befolyásolta a területi döntéseket, amelyek 1919 tavaszára lényegében megvalósultak. Az antant támogatása külső tényezőként bátorította a történelmi Magyarország nemzetiségeit mind öntudatosabb belső elhatározásukban az önálló államiság megteremtésére, mind a már szuverén államokat alkotó rokon népekhez való csatlakozásra. A magyar kormányzat visszás helyzetben volt a békefeltételekkel kapcsolatban, hiszen előzőleg két forradalmi rendszer visszautasította azokat, sőt a tanácsköztársaság a fegyveres ellenszegülést is megkísérelte. … [Mégis] az ellenforradalmi hatalom [aláírta a békét]. Érte még csak nem is a háborút vállaló és elvesztő előző polgári rendszert hibáztatta, hanem a forradalmakat, Károlyi Mihály és Kun Béla rezsimjeit okolta.[8] Itt még tehát felrémlik a Horthy-rendszer felelőssége a békeszerződés aláírása miatt, illetve jelen van a forradalmak „szerecsenmosdatása”.

    Az alaphelyzetet már ettől eltérően jellemzi Salamon Konrád igazán rendszerváltónak nevezhető első tankönyve: „Miközben Magyarországon 1919 márciusában a kommunisták megdöntötték a forradalom demokratikus kormányát, Párizsban folyt a békekonferencia. Ellenségeinkké vált szomszédaink mindent elkövettek annak érdekében, hogy a bolsevizmus és a nacionalizmus tűzfészkeként tüntessék fel Magyarországot, ezzel is alátámasztva területi követeléseiket. Ugyanakkor Magyarország belső ellentéteitől gyötörten képtelen volt cselekvő külpolitikát folytatni.”[9] Idézi a tankönyv Károlyi megkésett „harcias” nyilatkozatát: „De hallja meg és értse meg a világ azt is, hogy ha a párizsi békekonferencia a wilsoni elvek, a népek önrendelkezési joga és a megegyezéses béke ellen döntene, akkor mi végső szükségünkben fegyverrel is fel fogjuk szabadítani ezt az országot.”[10] Ez a tankönyv tehát a belső ellentéteket hangsúlyozza, miközben sokféle külső „rontás” is fenyegette hazánkat.

    Ugyanakkor „Magyarország békekilátásait számos tényező rontotta. A románok az 1916-os bukaresti szerződésre hivatkoztak, amely országuk határait a Tiszáig tolta ki. Az elszigetelt Magyarország a csehszlovákok és jugoszlávok jó antant-kapcsolatait sem volt képes ellensúlyozni. Mindhárom ország a kialakuló francia szövetségi rendszer fontos tagjának számított… […] Bonyolította a helyzetet, hogy a magyar kérdést nem önmagában, hanem a csehszlovák-jugoszláv területi bizottságokban tárgyalták. … azt nem mérlegelték, hogy a két bizottság tevékenysége összességében mit jelent Magyarország számára.”[11]

    Az utódállamok „[…] az etnikai elvek érvényesítését, a nemzetállamok létrehozását, a kisebbségben élő nemzetiségek felszabadítását hangoztatták. Az új határok kijelölésekor bebizonyosodott, hogy a térségben már ez is lehetetlen… Az utódállamok irredenta csoportjai viszont az etnikai szórványok határáig terjesztették ki igényeiket. Ezen túlmenően történeti, földrajzi és katonai szempontok alapján olyan területek megszerzésére is törekedtek, amelyek a másik nép – többnyire a magyarság – összefüggő törzsterületéhez tartoztak. E törekvéseket már a békekonferencia döntéshozói is túlzónak tartották, így ezek nem valósultak meg.”

    Ezt jól illusztrálja az utódállamok maximális területi igényeit ábrázoló térkép.[12]

     

    1. kép: Az utódállamok maximális területi igényei

    Forrás: Száray (2018) 167.

     

     

    2. kép: Magyarország helyzete 1919 végén

    Forrás: Száray (2018) 163.

     

    Valójában „A magyar békeszerződés már 1919 tavaszán-nyarán elkészült, aláírására mégis csak egy évvel később került sor. A késedelmet az okozta, hogy az országnak sokáig nem volt az antant által elismert, törvényes kormánya.[13]Néhány tankönyv idézi csak a hivatalos békefolyamatot az elejétől, a magyar kormány képviselőinek a békekonferenciára való meghívásától: „A békekonferencia 1919 végén küldte el meghívóját a Huszár-kormánynak.[14]A Huszár-kormányt értesítették, hogy küldje el delegációját Párizsba, de már Simonyi-Semadam Sándor kabinetjére várt a békeszerződés aláírásának nehéz feladata.”[15] A szokásostól eltérő módon írja le a Huszár-kormány működésének időszakát és helyezi el benne a magyar békedelegáció párizsi útját a Reáltanoda Alapítvány tankönyve, mintegy a magyar bal- és jobboldal közötti belpolitikai harcok, a választási előkészületek részeként: „Az elkövetkező időszak a választási előkészületek jegyében telt el. Héjjas és Prónay különítményei az orgoványi megtorlások mellett a főváros baloldali érzelmű polgárait is terrorizálták, de a jobboldali szervezetek … is tevékenyen “segítették elő” a Horthy melletti propagandát. December 8-án különítményesek támadást intéztek a Népszava székháza ellen, aminek jelentős szerepe volt abban, hogy a szociáldemokrata párt kivált a kormányból, majd visszalépett a választásoktól. Az eseményeknek különös hangsúlyt adott, hogy január 5-én elutazott Párizsba az Apponyi Albert vezette magyar békedelegáció. A küldöttség főmegbízottai közt találjuk a két későbbi miniszterelnököt, Teleki Pált és Bethlen Istvánt.[16]

    Annál jelentősebb szerepet kap – különösen az újabb tankönyvi leírásokban – a gróf Apponyi Albert vezette magyar békeküldöttség bemutatása és szereplése a békekonferencia előtt, bőséges forrásidézetekkel együtt. Például: „… a magyar békeküldöttség 1920. január 5-én utazott el a kitűnő nyelvtudású Apponyi Albert gróf vezetésével. Kísérője két erdélyi arisztokrata: Teleki Pál gróf, nemzetközi hírű földrajztudós és Bethlen István gróf. […]”[17]… Itt megkapta a békeszerződés tervezetét, amelyet a békekonferencia már 1919 tavaszán elfogadott. A küldöttség szóban és írásban is kifejthette álláspontját a békekonferencia előtt, ez azonban érdemben nem befolyásolta a végleges békét.”[18]

    Nevezik Apponyit „a hazai politika nagy öregjének”,[19] aki „A dualizmus korának politikusa volt, hatalmas tudás, nyelvismeret jellemezte.”[20] A politikus képe több tankönyvben is megjelenik,[21] helyenként a személyét bemutató önvallomásokkal, leírásokkal. Például egy idézet tőle, majd rövid bemutatás: „“Úgy látszik, olyan vagyok hazámnak, mint az orvosság, amelynek üvegére az van írva: csak külső használatra.” A béketárgyaláson a magyar delegáció vezetője, majd Magyarország népszövetségi képviselője Genfben. A megtisztelő külföldi feladatra azért kérte fel Bethlen István miniszterelnök, hogy eltávolítsa a magyar közéletből – Apponyi ugyanis a Habsburg-ház híve és a kormánypárt kritikusa volt.”[22]

     

    3. kép: Apponyi Albert képe

    Forrás: Száray (2018) 165.

     

    A küldöttség tagjai közül még Teleki Pál személyének szentelnek figyelmet egyes tankönyvek, néhol a képét is megadva:[23]Teleki Pál földrajztudós és politikus, aki szegedi élményei közül a következőket is följegyezte: “Szegeden a franciák lépten-nyomon azt kérdezték egyes polgárok felől: franciabarát, vagy németbarát-e az illető. Egy idő múlva meguntam ezt a kérdezősködést és azt mondtam: Ha Magyarországon tisztességes emberrel akarnak beszélni, s remélem, ezt akarják, akkor ’magyarbarátokat’ keressenek.”[24] Természetesen Teleki leginkább a vezetésével készült és a békekonferencián bemutatott „vörös térkép” kapcsán kerül szóba, melyet fotóját több tankönyv is mellékeli.[25] Néhány tankönyv leírja, hogy a térkép bemutatta: „Az új határ elszakítana Magyarországtól tisztán magyarlakta vagy nagy többségben magyar lakosságú területeket, amelyek a nagy magyar tömbbel szoros összefüggésben vannak.”[26]Némelyik a térkép keletkezése történetét is felvillantja: „A munkálatok már a kommün előtt elkezdődtek az Iparművészeti Múzeum épületében, majd megszakadtak, s ősztől újra folytatódtak. A térkép nevét a magyarság színéről kapta, melyet a nagyon feltűnő vörös színnel jeleztek. Ezt tette minden ország, hiszen az olvasó számára kiemeli azt a nemzetet, amelyet a térkép készítője képvisel. A térkép modern s a valós helyzetet pontosabban alkalmazó módszertana a fontosabb: jelölte a lakatlan területeket, s a foltok arányosak voltak a népességszámmal.”[27] Bár „A békekonferencia elé szinte minden állam beterjesztette a maga érdekét tükröző térképét. Ahogy az egyik amerikai földrajzi szakértő megjegyezte: “Minden közép-európai nemzetnek megvolt a maga szakajtónyi statisztikai és térképtrükkje”[28], a Teleki-féle térkép nagy figyelmet kapott a békekonferencián. 

     

    4. kép: Teleki Pál „vörös térképe”

    Forrás: Borhegyi–Paksa (2015) 121.

     

    Ami a magyar békeküldöttség stratégiáját illeti: „[…] A delegáció célja az volt, hogy etnikai, geográfiai, közlekedési és gazdasági érvekkel bizonyítsa be a történelmi Magyarország egységét, s ebből következően a békefeltételek tarthatatlanságát. Alapvetően nem csupán a magyarlakta területek megtartására koncentráltak, bár ilyen javaslatokat is készítettek.[29] A Műszaki Kiadó egyik tankönyve a beszédből idézve utal a magyar tárgyalási stratégiára: „[…] Apponyi Albert január 16-án tartott beszédében a teljes elutasítás álláspontjára helyezkedett, és az ezeréves Magyar Királyság integritása mellett érvelt: “A történelmi MagyarországEurópában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Önök visszautasíthatják a történelem szavait mint elvet egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanúságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell vennünk.”[30]Jellemző történet, hogy amikor áprilisban Gratz Gusztáv bécsi követként „… valamelyik angol diplomatának bebizonyítani igyekezett, hogy az egységes Magyarország ezer év óta áll fenn, az illető szárazon válaszolt: “Time to change” – akkor ideje, hogy változás következzék be.”[31]

    A legnagyobb figyelmet kétség kívül Apponyi békekonferencia előtt tartott beszéde kapta, melyből bőségesen idéznek a tankönyvek.[32] A kiadványok értékelő megjegyzéseiből idézünk néhányat. Már az első Salamon-féle tankönyv kiemelt szövegben megállapítja a lényeget: „Apponyi két nyelven elmondott beszéde nagy figyelmet keltett ugyan, de a már 1919 tavaszán megállapított határokon a győztesek nem voltak hajlandók változtatni.”[33] A szerző ezt bővebben is kifejti második tankönyvében: „Apponyi angolul és franciául elmondott beszéde és a magyar bizonyító anyag hatására a brit és az olasz miniszterelnök az 1919 tavaszán kijelölt határok módosítása mellett foglalt állást. Ezt azonban csak 1919 kora nyarán – a határok közzététele előtt – lehetett volna remélni, de akkor Magyarországot a proletárdiktatúra miatt nem hívták meg. 1920 elején már túl késő volt, tehát a békeszerződésen nem változtattak.”[34] Gyapay még szélesebb kitekintéssel él: A békekonferencia Legfőbb Tanácsa január 15-én fogadta a magyar békedelegációt, és átadta a békefeltételeket. A magyar kormánynak 15 nap múlva kellett a feltételekről nyilatkoznia, de a határidő meghosszabbítását kérte, mert a feltételeket elfogadhatatlannak ítélte. A szomszédos államok egyöntetűen tiltakoztak a népszavazás gondolata ellen, amelyet Apponyi vetett fel a területi elcsatolásokkal kapcsolatban. […][35] 

    A legbővebben a Nemzeti Tankönyvkiadó tankönyve – és annak újabb változata – idézi a beszédet, a Nézőpontok rovatban azzal, hogy „… eltérően értékelték régen és ma: a zseniális beszédtől az elhibázott érvelésig sokféle értékelés látott napvilágot.”[36] Az egyik Műszaki Kiadó által forgalmazott tankönyv kiemeli: „Az Apponyi Albert vezettemagyar küldöttséga békefeltételek elfogadhatatlanságát hangsúlyozta és – a wilsoni elvekre hivatkozva – népszavazást javasolt az elcsatolásra ítélt területeken. A békekonferencia a brit kormányfő kérésére többször visszatért a magyar békeszerződés vitatott rendelkezéseire, de végül fenntartotta korábbi, a szomszéd államoknak kedvező döntéseit.”[37] Ezt követően idézi a tankönyv a beszédnek a békefeltételek elfogadhatatlanságára, a népszavazás követelésére és az ország egységének megtartására vonatkozó történelmi, földrajzi és gazdasági érveit.[38] Ezt erősíti meg a másik Műszaki Kiadó által megjelentetett tankönyv szövege is: „A magyar álláspont a béketervezet teljes elfogadhatatlanságát és Magyarország területi integritásának szükségességét hangsúlyozta, történelmi, gazdasági és kulturális érvekre hivatkozva. Apponyi ezt az érvelést az elcsatolandó területeken tartandó népszavazásra tett javaslattal egészítette ki, a wilsoni önrendelkezési elvre hivatkozva. Lloyd George – a békekonferencia általános gyakorlatától eltérve – kérdést intézett, amelyben a magyar többségű területek elhelyezkedése iránt érdeklődött. Apponyi az ún. „vörös térkép” bemutatásával válaszolt.” A tankönyv szerzői óvatos kritikával hozzáteszik: „Vitatott, hogy nagyobb hatást gyakorolt volna-e, ha a küldöttség az etnikai elvet helyezi előtérbe.”[39]

    A Gyapay-féle tankönyv térképen és szövegben is közli a magyar területi igényeket 1920 áprilisában: „[…] A magyar kormány minden megegyezés elengedhetetlen előfeltételének tartotta a Csallóköznek, a Kis Magyar Alföldnek (Kisalföldnek) Nógrád és Hont vármegyéknek a főváros stratégiai biztonsága szempontjából fontos vidékeinek, a Rutén-földnek, a Bácska legalább a Ferenc-csatornáig terjedő részének, valamint a Duna és Dráva szögének – az úgynevezett baranyai saroknak – visszaadását, továbbá Erdélyben a magyarok és szászok területi autonómiájának biztosítását. Ezen alapon számos magyar város – Nyitra, Érsekújvár, Komárom, Léva, Selmecbánya, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Ungvár, Munkács, Szatmár, Szilágysomlyó, Nagyvárad, Arad, Szabadka, Zombor visszakerült volna Magyarországhoz. Ezen kívül az instrukciók szerint még törekedni kellett Szlovákiának Szepes, Sáros, Zemplén megyéi visszaszerzésére, valamint Burgenland és a Bánát németlakta területei átengedésének egy népszavazás eredményétől való függővé tételére.”[40]

    A beszéd eredményei, következményei is megjelennek a tankönyvekben. Bár Lloyd George olasz támogatással „… az újratárgyalás mellett volt”, néhány nap múlva amellett döntöttek, hogy „az eredeti elképzelések maradnak a békeszerződésben…”[41] Gyapay Gábor így ír: „A békekonferencia a magyar elképzelésekkel nem foglalkozott, … [így] … adták át a magyar békedelegációnak május 6-án a végleges szöveget. A konferencia akkori elnöke, A. E. Millerand kísérő levélben utasította el a magyar érveket, bár ugyanebben kilátásba helyezte a határok későbbi, békés úton való kiigazításának lehetőségét. […] Részlet az úgynevezett Millerand levélből: “Igaz, hogy a magyar Békedelegáció azzal érvel, hogy a Békefeltételek sehol sem rendelnek el népszavazást. a Szövetséges és Társult Hatalmak meggyőződtek róla, hogy ha ez a megkérdezés az őszinte véleménynyilvánítás teljes biztosításával történnék, nem vezetne számba vehetően más eredményre, amint amilyenre Közép-Európa néprajzi viszonyainak és nemzeti aspirációinak tüzetes vizsgálata vezette a Hatalmakat. A népek akarata megnyilatkozott 1918. október és november havában a kettős Monarchia összeomlásakor, amikor a soká elnyomott nemzetiségek egyesültek olasz, román, jugoszláv vagy cseh-szlovák testvéreikkel. […] A Szövetséges és Társult Hatalmak azonban nem feledkeznek meg arról a gondolatról, amely őket a határok kiszabásakor vezette, és foglalkoztak azzal az eshetőséggel is, hogy az így megállapított határ esetleg nem felel meg mindenütt teljesen a néprajzi vagy gazdasági kívánalmaknak. A helyszínen megejtett vizsgálat esetleg szükségessé fogja tenni, hogy egyes helyeken a Szerződésben megállapított határt áthelyezzék.” […]”[42] Tudjuk, mindez csak néhány apróbb pontosítást jelentett a továbbiakban.

     

    A békediktátum aláírása és következményei

    A trianoni békeszerződés aláírása, területi, gazdasági és katonai rendelkezéseinek a bemutatása valamennyi tankönyvben szerepel. Az aláírás ügyében – és ebben a tankönyvek megegyeznek – a kormányzat kész helyzet elé került: „Az új rendszer és az ország nemzetközi elismerése a békeszerződés aláírásától függött. A magyar békeküldöttség semmiféle változtatást nem tudott elérni, még a vitás területek hovatartozásáról javasolt népszavazás gondolatát is visszautasították a győztesek. Magyarország számára nem maradt más lehetőség, mint a békeszerződés aláírása. E népszerűtlen feladat teljesítésére Horthy egy jellegtelen politikust nevezett ki miniszterelnökké (Simonyi-Semadan Sándort), akinek kormánya 1920. június 4-én a versailles-i Trianon kastélyban aláírta a magyar békeszerződést. Magyarország számára ezzel véget ért a háborús állapot, mely más országoktól eltérően nem 1918 őszéig, hanem 1920 márciusáig tartott, amikor a románok kivonultak a Tiszántúlról.”[43]

    Némi zavart jelez a ratifikáció és törvénybe iktatás kérdésének tárgyalása: „1920. június 4-én a Versailles melletti Trianon palotában írták alá a magyar kormány megbízottai a szerződést, amelyet 1920. november 15-én fogadott el a nemzetgyűlés.[44] A Műszaki Kiadó egyik tankönyve viszont így ír: „A kormány aláírta, a nemzetgyűlés 1921-ben ratifikálta (jóváhagyta és törvénybe iktatta) a békediktátumot, mert mást nem tehetett, de a döntést országos gyász fogadta.[45]

    Legfájdalmasabbak a területi és a népesség vonatkozásában elszenvedett súlyos veszteségek voltak, utóbbin belül ráadásul jelentős magyar etnikum elkerülése az anyaországtól. Az ezekre vonatkozó főbb adatokat valamennyi tankönyv közli, bár helyenként van köztük némi eltérés. Néhol a történelmi Magyarország területét 282 ezer,[46] néhol 283 ezer km²-ben adják meg,[47] jelentősebb viszont, hogy a Kovács-házaspár tankönyvei a trianoni Magyarország lélekszámát 7,6 millió helyett 7,9 millióra taksálják.[48] (A Magyar Lajos Alapítvány szerzőgárdájának tankönyvei a Trianon előtti Magyarország területét Horvátország nélkül, de lakosságát – ezt külön nem jelezve – már Horvátországgal együtt közölték.)[49] A harmadik jelentősebb eltérés a Trianon után határainkon túl rekedt magyarság lélekszáma megadásában van: ez hol 3,2 millió,[50] hol 3,3 millió,[51] de előfordul 3,4 millió is.[52] Abban helyesen egyeznek meg a tankönyvek, hogy ez a magyarság egészének harmada. Táblázatok és diagramok sokasága tárgyalja az egyes utódállamokhoz került területek nagyságát és lakosság lélekszámát, illetve azok arányait, melyekben szintén vannak – néhol jelentős – eltérések,[53] a térképek adatairól nem is beszélve,[54] de ezeket már nem részletezzük.

     

    5. kép: Egykori Trianon utáni térkép

    Forrás: Herber–Martos–Moss–Tisza (1997) 37.

     

     

    6. kép: Az utódállamok részesedése a történelmi Magyarország területéből és népességéből


    Forrás (mindkét diagram esetén): Bihari–Doba (2009) 43.

     

     

    7. kép: Az utódállamok etnikai összetétele

    Forrás: Száray–Kaposi (2005) 41.

     

     

    8. kép: Az utódállamok etnikai összetételének változása, valamint Kassa etnikai összetétele 1900-ban

    Források (balról jobbra): Bihari–Doba (2009) 45.; Száray (2018) 167.

     

     

    9. kép: A történelmi Magyarország terület- és népességveszteségei

    Forrás: Kovács–Kovácsné Bede (2008) 89.

     

    Néhány jellemző szöveges ismertetést is idézünk, a fentebb felsorolt hibákkal együtt: „A békeszerződés értelmében a történelmi Magyarország (Horvátország nélkül számított) 282 ezer km² területéből 93 ezer km² (33%), 20,8 milliós népességéből 7,6 millió (36%) maradt az új államhatárok között. A magyar etnikum 30%-a (3,2 millió fő) idegen állam fennhatósága alá került, kisebbségi sorsba jutott.[55]

    „… 3,4 millió magyar (a nemzet 34,1%-a) került a nemzeti önrendelkezés jogát sértve a szomszéd országokba.[56]

    Magyarország területe 282 000 km²-ről 93 000-re, a lakossága 18,3 millióról 7,9-re csökkent.” „A magyarság 30%-a, kb. 3,3 millió ember idegen fennhatóság alá került, 1,6 millió a román, 1 millió a csehszlovák, 0,5 millió a délszláv állam polgára lett.”[57]

    Tágabb kontextusba helyezi a kérdést a szakközépiskolás tankönyv: „Lengyelország lakosságának 2/3-a volt lengyel, Csehszlovákiában a 14 millió lakos közül a csehek és a szlovákok 10 millióan voltak, Romániában a magyar kisebbség aránya 10% fölött volt.”[58]

    Jellemzőek a területi változások szöveges leírásai is. Ezekből is bemutatunk egy csokorra valót, lévén, hogy más és más szempontokat emelnek ki: „Mivel a magyar határoknál a szomszéd országok nem kívánták az etnikai elveket érvényesíteni, és a történelmi érveik nem vagy bizonytalanok voltak, leggyakrabban gazdasági-katonai érdekeiket érvényesítették. Így került a kevés alfölddel rendelkező Csehszlovákiához a Kisalföld északi része vagy a délszláv államhoz az Alföld déli része. Az Alföld déli és keleti peremén futó vasútvonalak szintén szerepet játszottak a határkijelölésben, ezzel is csökkentették Magyarország hadipotenciálját. Jelentős határszakaszt biztosítottak a nemzetközi vízi úttá nyilvánított Duna mentén a tengerparttal nem rendelkező Csehszlovákiának. Az új határok katonai-földrajzi szempontból szinte teljesen nyitottakká váltak.”[59]

    Bár az elcsatolt területek nagy részének lakossága nem magyar nemzetiségű volt, az új határok mélyen belevágtak a magyar nemzettestbe. Ennek következtében 3,3 millió magyar került a szomszédos államok határai közé, tehát a Kárpát-medencében élő magyarság több mint egyharmada, s ennek több mint a fele az új határok mentén, zárt tömbben élt. Ez azt jelenti, hogy az etnikai, nemzetiségi elvnek megfelelően lehetett volna igazságosabb határokat húzni, a győztesek mohósága azonban csillapíthatatlan volt.”[60]Csehszlovákiamegkapta Észak-Magyarországot és a Kárpátalját, Romániának adták Erdélyt, valamint a Tiszántúl és a Bánság keleti felét. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a Bánság nyugati felét, Bácskát, Dél-Baranyát és Muraközt kapta, Ausztria pedig az Őrvidéket (Burgenland) csatolhatta el.”[61] Fontos az elcsatolt tájegységek megnevezése.

    „[…] A kortársak – és az utókor – bírálatát méltán kiválthatja, hogy az utódállamokhoz került közel három és félmillió magyarnak a fele … közvetlenül a határok túloldalán élt. Északon és keleten a Kárpátok felé huszonöt-ötven kilométerrel “kijjebb” megállapított határ ennek a népességnek a felét megmentette volna a kisebbségi sorból. Ha a Romániához és Csehszlovákiához került terület egészét nézzük, még ezen is elérte a magyarság aránya a népesség harmadát. […] A délszláv államban, közvetlenül a határnál, földrajzilag jól körülhatárolható tájegységekben (Bácska, Drávaköz) a magyarság többségben volt. A németekkel együtt pedig – a Muraközt és a Mura-vidéket leszámítva – a térségben a magyarság közel kétharmados többséget alkotott. […]”[62] Legalább ilyen fontosak a tájegységek lakóinak etnikai arányai.

    Más tankönyv viszont azt emeli ki, hogy „Az elcsatolt területeken élő lakosság legnagyobb része nemzetiségi volt, ugyanakkor a magyar népesség egyharmada, hozzávetőlegesen 3,3 millió fő is idegen fennhatóság alá került (ezek körülbelül fele zárt tömbökben, a határok mentén élt). Magyarország azonban etnikailag úgyszólván homogén állammá vált: a legjelentősebb kisebbség a szétszórtan élő, a magyar társadalomba jól integrálódott németek voltak.”[63] Ehhez hasonlóan ír a Száray-Kaposi-féle tankönyv:  „A békekötés révén a zömében nemzetiségek lakta területek az utódállamokhoz kerültek. Az akkori kb. 10 millió főt számláló magyarság harmada idegen fennhatóság alá került. … a kisebbségbe került magyarság jelentős része színmagyar területeken, közvetlenül a trianoni országhatár túloldalán élt. A kisebbségi magyarság helyzete bizonytalan volt, atrocitások érték, emiatt a négyszázezret is elérte a szülőföldjét elhagyók száma. … Magyarországnemzetállammá vált, mert lakónak 88%-a magyar volt.”[64]

    A szakközépiskolás tankönyv abból a szempontból is értékel, hogy mit nem értek el az új szomszédos államok. Románia: „… Nem szerezhették meg viszont a tiszai határt Debrecennel, Békéscsabával, Gyulával. …” Csehszlovákia: „… Ózd és Miskolc nem került át, és a nyugat-magyarországi korridor (folyosó) terve sem valósult meg.” Ausztria: „… a különítményesek fellépése nyomán elért népszavazás (1921) eredményeképpen – Sopron és környéke Magyarország része maradt. 1920-ban a románok az antant nyomására elhagyták a Tiszántúlt, 1921-ben pedig a délszláv hadsereg kiürítette Pécset. …”[65]

    A Magyar Lajos Alapítvány tankönyve a de jure és a de facto helyzet közötti különbségeket is megemlíti: „A békeszerződés aláírásával a magyar állam még nem vehette birtokába mindazon területeket, amelyeket neki ítéltek. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság változatlanul megszállás alatt tartotta a pécsi-baranyai-bajai háromszöget, és csak 1921 augusztusában vonult ki onnan. […] Miközben a magyar békeszerződés aláírása és ratifikálása folyt, magyar részről ún. szabadcsapatok vonultak a Nyugat-Dunántúlra … [és] a terület birtokbavételére érkező osztrák csendőrséggel fegyveres összeütközésbe bocsátkoztak.”[66]

    Az aláírás tragikus pillanatát és hazai párhuzamos történéseit több tankönyv is megörökíti: „[…] Az aláírás 1920. június 4-én országos gyász mellett, a harangok egy órán át tartó zúgása közben történt meg. Ez az egyértelműen, mindenki által elismerten, igazságtalan béke az újkori magyar történelem kétségtelenül legnagyobb tragédiája. […]”[67]

    Drámai képek rajzolódnak ki előttünk egyes tankönyvek lapjairól: „A magyar nemzeti lobogót 1920 júniusától mindenütt és mindig csak félárbocig húzták föl, ezzel is emlékeztetve a nemzetet a tragédiára. Minden városban és községben felállították az első világháborúban elesettek emlékművét, a templomokban, intézményekben emléktáblát helyeztek el … […] Az iskolákban a történelem- és földrajzórákon a történelmi Magyarországot tanították, s a tanítás megkezdésekor és befejezésekor a tanulók elimádkozták a “magyar hiszekegy”-et.”[68]

    Az ország hangulatát jellemzik a korabeli tudósítások: „A budapesti templomokban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentettékMa tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt  kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. […] A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott. A mulatóhelyek zárva voltak, a vonatok, a kocsik megálltak, s a munkások letették a szerszámot néhány percre ezen a fekete pénteken. […]”[69]

    Sajátos sajtóvisszhangok is voltak, sőt, humoros is akadt köztük: „Magyarország mindenről lemond. Ha később rájönne, hogy még valami van, amiről nem mondott le, ezt köteles sürgősen bejelenteni a Népek Szövetségének, és 24 órán belül erről is köteles önként lemondani.” (Borsszem Jankó)

    Hírek: „A nemzeti gyász. A békeszerződés átadása következtében beállott országos gyász vasárnap már a külsőségekben is megnyilatkozott. A középületekre és hidakra fekete lobogókat tűztek ki. A nemzeti hadsereg tisztjei, a karhatalom, valamint a rendőrség tisztviselői és legénysége fekete karszalaggal jelent meg az utcákon. Az állami színházak három napra becsukták kapuikat…”[70]

    Rakovszky István, a nemzetgyűlés elnöke a következőket mondta – idézi az újabb Salamon-féle tankönyv: “Ma írják alá ama békeszerződést, mely ezeréves országunk szétdarabolását kimondja. Békeszerződésnek nevezik azt, ami nem az ígért örök békét, de örök békétlenséget, de folytonos nyugtalanságot, nem szeretetteljes együttműködést az emberiség nagy és nemes céljai elérésének érdekében, de széthúzást és ellenszenvet alkalmas teremteni a népek között és új és hosszantartó viszályok csíráját hinti el mesterségesenIndítványozom, hogy nagy fájdalmunk jeléül a nemzetgyűlés ma ülést ne tartson.”[71]

    Bőségesen értékelik a tankönyvek a trianoni béke gazdasági, kulturális és katonai következményeit, helyenként más és más szempontokat kiemelve: „Gazdaságilag fontos területek, nyersanyaglelőhelyek, idegenforgalmi szempontból lényeges részek kerültek el Magyarországtól. A magyar kulturális és oktatási intézmények jelentős részét hamarosan felszámolták. A magyar vonatkozású műemlékek, szobrok, emléktáblák többségét megsemmisítették vagy eltüntették a közterekről. Hazánkban június 4-e gyásznap lett, és az iskolákban a történelmi Magyarország visszaállításáért imádkoztak a tanítás előtt. A Monarchia széthullása megszüntette a korábbi gazdasági vérkeringést, az egymással olykor szembekerülő utódállamok gazdaságukat autarchiára (önellátásra) igyekezték építeni.[72] Ez utóbbi mondatot erősíti a következő idézet: „Legalább ilyen súlyosak voltak a gazdasági következmények. A volt Monarchia komplex piacrendszere a régió minden egyes tagjának előnyökkel szolgált, mert a területek egymást szervesen kiegészítették. Most túlnyomó részt autark gazdaságpolitikára törekvő, egymással szemben álló, kis államok jöttek létre, melyekben a politikai szempontok a gazdasági érdekek elé kerültek. […] A Kárpát-medence természeti-földrajzi egysége széttöredezett. A folyók vízhálózataegy kiemelkedő vízgazdálkodási rendszert alkotott…[…] Ugyancsak súlyos károk érték a városok hálózatát is. […] … ez az ország út- és vízhálózatát is megbolygatta. A területi változások azonban számos egyéni, illetve családi tragédiát is okoztak.”[73]

    „[…] Magyarország nyersanyagforrásokat (fa, szén, vasérc stb.) veszített el, ugyanakkor egyes ágazatokban a korábbi országterületre méretezett ipari kapacitásai maradtak kihasználatlanul.” […] „… nagyvárosok vesztették el vonzáskörzetüket. […] Gazdasági szempontból azonban a legnagyobb csapást az egységes birodalmi piac szétesése jelentette, ami nemcsak hazánkat, de az új államokat is kedvezőtlenül érintette. A gazdasági széttagoltság az egész térség fejlődését visszavetette. Megszűnt a jelentős piac, a tőke és a munkaerő szabad áramlása. A problémát fokozta, hogy az utódállamok mindegyike az önálló, s gyakran önellátó gazdaság létrehozásával kívánta megerősíteni önmagát. … az utódállamok hosszú távon az újonnan megszerzett területek rovására fejlesztették törzsterületüket.”[74]

     

     10. kép: A trianoni béke gazdasági következményei

     Forrás: DupcsikRepárszky (2009) 96.

     

    A békeszerződés haderőt korlátozó intézkedéseit is érintik a tankönyvek: „A trianoni béke … alkalmatlanná kívánta tenni az országot a katonai visszavágásra. Megtiltották az általános hadkötelezettséget, maximálták a toborzott hadsereg létszámát (35 000 fő), megtiltották a modern fegyvernemek (páncélosok, repülők) rendszerben tartását.  Még arra is ügyeltek, hogy az új államhatárok jobban védhetők legyenek. Például a Salgótarján felé vezető fővonalon a dupla sínpár egyikét felszedték, hogy nehezítsék a magyar katonai felvonulást a határra. A rendelkezések és a szomszédok erőteljes fegyverkezése következtében Magyarország haderejét az utódállamok hadseregei külön-külön is többszörösen felülmúlták.”[75] Mindennek illusztrálására egy szemléletes térképet is találunk az idézett tankönyvben, de a trianoni békeszerződés vonatkozó pontjaiból is olvashatunk részleteket.[76]

     

    11. kép: A trianoni békeszerződés hatása a közlekedési és települési hálózatra

    Forrás: Száray–Kaposi (2005) 43.

     

     

    12. kép: Katonai erőviszonyok a Kárpát-medencében Trianon után

    Forrás: Katonai erőviszonyok a Kárpát-medencében Trianon után

     

    A Trianon trauma és a revízió kérdése

    Trianon közvéleményre gyakorolt hatása hatalmas volt: „A magyar közvéleményt valósággal sokkolta az ország égbekiáltóan igazságtalan megcsonkításának tekintett békeszerződés. Magyarország Európa egyik legkisebb és leggyengébb állama lett. Olyan természeti kincseket (fa, só, vasérc) kellett nélkülöznie, amelyekben eddig bővelkedett. Nagyon sok családnak maradtak rokonai, ismerősei az új határok túloldalánAz elcsatolt területek – például a Felvidék vagy Erdély – ezer szállal kötődtek a magyar történelemhez, kultúrához. Az elcsatolt területekről Magyarországra menekülők áradata csak lassan apadt. Összesen körülbelül 425 ezer ember érkezett Magyarországra, több mint a felerészben a Román Királyságból – többségben tisztviselők, tanárok, jogászok és más értelmiségiek.”[77] Több tankönyvben képek is illusztrálják a menekültek helyzetét.[78] Néhol térképek,[79] diagramok és táblázatok[80] is segítenek a gazdasági következmények megértetésében – az utóbbiakból talán kevesebb van a kelleténél.

    A gyásznap történései drámaiak, az esemény hatása messzire mutató, és a revíziós mozgalomban öltött testet: „A június 4-i gyásznapon az üzletek és az iskolák zárva maradtak, az újságok fekete kerettel jelentek meg, a harangok megkondultak, az országzászlót félárbocra eresztették. Pályázat útján megszületett a “magyar hiszekegy” – ezzel az imádsággal kezdődött és fejeződött be a tanítás az ország iskoláiban. A “revíziós pályázat” díjnyertes jelmondata így hangzott: “Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország.” A “Tria-non” névből kialakított “Nem, nem, soha!” a két világháború közötti időszak egyik legnépszerűbb jelmondata lett. A békeszerződés revízióját valamennyi politikai erő első számú külpolitikai céljának tekintette. A legtöbb politikus tisztában volt vele, hogy az állandóan hangoztatott “Mindent vissza!” követelés teljesen irreális – legfeljebb a magyarlakta területek részleges visszacsatolásáról lehet szó, arról is legfeljebb hosszú távon. […] Némi vigaszt jelentett, hogy Sopron és környéke hovatartozásáról népszavazás dönthetett. […] Ezt a revíziós sikert Magyarország a győztesek egyetértésével érte el, és a kialakult határvonalat később sem kérdőjelezték meg.”[81] 

    A Kovács házaspár tankönyvében így írnak a szerzők: „Gyász és tiltakozás uralta az egész országot. A nemzeti lobogókat félárbocra eresztették. Plakátok hirdették országszerte: NEM! NEM! SOHA! […] Mindez azt jelenti, hogy a trianoni kérdésben nemzeti konszenzus alakult ki. Valamennyi számottevő politikai erő külpolitikánk első számú célkitűzésének a revíziót, tehát a békeszerződés megváltoztatását tekintette. Vita csak abban volt, hogy minden elcsatolt területet vissza kell-e szereznünk, vagy megelégedhetünk egy olyan etnikai alapú határkiigazítással, amely az új határok mentén élő magyarok (kb. 1,6 millió fő) visszatérését jelentené.”[82] 

    Tehát az a kérdés is több tankönyvben megjelenik, hogy választani kellett a revízió módjában és mértékében is: „[…] Magyarországon egyetlen politikai erő sem fogadta el a békétA béke felülvizsgálata, revíziójának az igénye általános volt. Tömegesen alakultak a civil szervezetek, melyek a béke ellen agitáltak, az irredentizmust hirdették (MOVE, Területvédő Liga). […] A revízió módját és mértékét illetően már nem volt egység. … nyilvánosságot elsősorban a békés revízió gondolata kapott. … hol a teljes revíziót, vagyis az egész történelmi Magyarország visszaállítását, hol csak a béke igazságtanságainak korrigálását, a magyarlakta területek visszacsatolását követelték.”[83]

    A kormányzat irredentizmushoz való viszonyát jól illusztrálja Bethlen István miniszterelnök 1928-as beszédének egy részlete: „Irredenta-e minden hazafias megmozdulás? Irredenta-e, ha tőlünk elszakított területen ma valaki magyarnak vallja magát, ha magyarul beszél, ha gyermekét magyar iskolába akarja küldeni, s ellenáll annak, hogy más nyelvű iskolába szorítsák; ha a tőlünk elszakított területeken valaki ellenáll annak, hogy birtokát és vagyonát nacionalizálják vagy szekvesztrálják. Vagy irredenták vagyunk-e azért, mert szóvá tesszük ezeket az állapotokat … Hiszen a békeszerződést kiegészítő okmány, a kisebbségi szerződések nemzetközi kérdéssé tették a kisebbségi kérdést, és annak döntő fórumává a Népszövetséget állították odaVagy irredenta-e az, ha mi a békerevíziót követeljük? Hiszen erre két jogcímünk is van. Az egyik maga a trianoni békeszerződés a benne foglalt népszövetségi paktum 19. szakasza, amely módot ad arra, hogy bármely állam felvesse egyik vagy másik szerződés revíziójának kérdését a Népszövetség előtt. A másik jogcím pedig a kísérőlevél, amellyel a békeszerződést átadták, s amely elismeri, hogy ha nemzeti szempontból a határok megállapításánál igazságtalanságokat követtek el, azokat ki fognak korrigáltatni. […]”[84]

    Ugyanez a tankönyv a revíziós mozgalmak tárgyalása kapcsán kitér az ún. Rothermere-ügyre is, idézve a sajtómágnás angol lord 1927-es írásából, mely az akkori magyar fülnek különösen kellemesen csengett:  „A Közép-Európa térképét átrajzoló három szerződés közül az utolsó a legszerencsétlenebb a trianoniAhelyett, hogy egyszerűsítette volna a nemzetiségek, amúgy is meglevő szövevényét, még tovább bonyolította azt. Oly mély elégedetlenséget váltott ki, hogy minden pártatlan utazó, aki a kontinensnek ennek a tájára téved, világosan látja az elkövetett hibák jóvátételének szükségességét. […]”[85]

    Gyökeresen ellentétes mindezzel Jászi Oszkár emigrációs időszakából származó sora, a ’20-as évek végéről: „A revíziós propaganda ma alapjában véve egy reakciós mozgalom, amellyel a magyar népet el akarták kábítani, hogy ne vegye észre igazi sebeit.”[86] Igen gyakori viszont revíziós plakátok[87] fotóinak megjelenése a tankönyvekben a propaganda versikék, imák mellett.[88]

     

    13. kép: Revíziós plakátok

    Források:

    • első sor (balról jobbra): Száray–Kaposi (2005) 44.; Száray–Kaposi (2005) 45. Bihari–Doba (2009) 45., valamint BorhegyiPaksa (2015) 122.
    • második sor (balról jobbra): Kovács–Kovácsné Bede (2008) 90. valamint DupcsikRepárszky (2009) 95;. DupcsikRepárszky (2009) 97.

     

    Sopron és környéke megmentésének epizódját, annak lélektani jelentőségét csak néhány tankönyv idézi fel, bár több is megemlíti magát az eseményt: „A Velencei egyezmény értelmében Sopronban és nyolc környező községben 1921 decemberében népszavazás döntött … […] az eredményeknek megfelelően [az antant bizottság] 1922. január 1-jén Magyarországhoz tartozónak nyilvánította Sopront és a nyolc községet. E választásért Sopron a nemzetgyűléstől a civitas fidelissima (a leghűségesebb város) címet kapta.”[89]

    A legújabb tankönyv részletesen is kitér arra „Történészszemmel” rovatában, hogy „Miért sikerült Sopron és környékénél felülírni a békeszerződés határozatait?”, sőt a szavazati arányokat is közli és képet ad a korábbi időszakban agyonhallgatott Rongyos Gárdáról.[90] A másik Száray-féle tankönyv a soproni népszavazás alkalmából kiadott többnyelvű magyar plakát fotóját is adja.[91] Hasznos az egyik Műszaki Kiadó által forgalmazott tankönyv térképe, amely együtt ábrázolja a „Népszavazással eldöntött sorsú területek”-et,[92] láttatva, hogy milyen kevés volt belőlük az első világháborút követően.

     

    14. kép: A népszavazással eldöntött sorsú területek

    Forrás: DupcsikRepárszky (2009) 34.

     

    A békeszerződés távlatosabb értékelései egyértelműek, az elhibázottságát hangsúlyozzák, de mást és mást emelnek ki. A Magyar Lajos Alapítvány korai tankönyveinek szerzői előbb racionálisan az etnikai viszonyok figyelmen kívül hagyását és a gazdasági kapcsolatrendszer szétzúzását hangsúlyozzák, de már itt is megjelenik a lélektani hatás, a trianoni trauma: „A békeszerződés területi rendelkezései egyáltalán nem igazodtak a valóságos etnikai viszonyokhoz. Szétzilálták a kárpát-medencei régiók közötti évszázadok alatt kialakult gazdasági kapcsolatrendszert. Mindezzel az ellenségeskedés magvát hintették el az itt élő népek és államaik között. […] A trianoni békeszerződés következtében elszenvedett veszteséghez hasonló károsodás Magyarországot a XVI. század, az ország három részre szakadása óta nem érte. A magyar társadalom olyan sokkhatást szenvedett el, amely nemzedékek gondolkodását, magatartását mindennél érzékenyebben befolyásolta. A “trianoni trauma”, amit még súlyosbítottak az ide érkező magyar menekültek, minden egyes ember, család életében, személyes sorsában is közvetlenül fájdalmasan érződött. Ez volt a társadalom-lélektani oka annak, hogy nem akadt olyan csoport, réteg vagy osztály, … amely hajlandó lett volna a kialakult határokat véglegesnek tekinteni. […] Ez lehetővé tette a hatalom számára, hogy a revízió jelszavával tömegeket állítson maga mellé.”[93]

    A Kovács házaspár tankönyve is történelmi kontextusba helyezi értékelését: „A trianoni béke a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája volt. Az ország közvéleménye képtelen volt elfogadni, hogy közel ezer éves államát, nyelvi, kulturális, gazdasági és politikai egységét részekre szabdalták, s hogy több mint 3 millió magyar idegen fennhatóság alá került.[94]

    Tágabb összefüggésbe helyezi az értékeléseket a Műszaki Kiadó egyik tankönyve is, mely megértőnek látszik ugyan, de nem felmentő a „békecsinálókkal”: „A békeszerződések tehát nem feleltek meg az előzetes elvárásoknak. A világháború alatt és után megbomlott a nagyhatalmak közötti erőegyensúly – Oroszországot és Németországot legyőzték, a britek és főként az amerikaiak a háttérbe húzódtak, a franciák és az olaszok pedig erőtlenek voltak. Egyes magyarázatok szerint a nyugati demokráciákat képviselő államférfiaknak túl sok problémát kellett (volna) egyszerre megoldaniuk, ráadásul a közvélemény minden országban gyors eredményeket követelt. 1918–1919 folyamán birodalmak hullottak szét. Közép-Európát kommunista forradalmak fenyegették, az európai gazdaság romokban hevert, és eközben világszerte milliószámra szedte áldozatait a spanyolnátha-járvány. A háború utáni Európában fennmaradt a bizonytalanság. “Ez nem béke, ez csak fegyverszünet húsz évre” – állapította meg Ferdinand Foch marsall, francia főparancsnok.”[95] Ez utóbbi mondás igazságtartalmát az utókor – sajnos – igazolta.

     

    Összegző áttekintés

    Egy újabb, éppen Trianon középiskolai tanítását vizsgáló kutatás szerinta tankönyvek kevésbé játszanak szerepet a tanítás során”. Főleg azért, mert a tanárok „a legtöbb esetben saját jegyzetből, prezentációkból tanítanak, és inkább az érettségi kimeneteli követelményeket veszik figyelembe”,[96] de általános vélemény szerint is csökkenőben van a tankönyvek szerepe az internet világában. Szerintünk viszont még mindig, az informatikai eszközök egyre gyarapodó világában is a tankönyvek afféle primus inter pares szerepet töltenek be, és iránytűként szolgálnak a közoktatásban. Jelentőségük tehát inkább nem csökken, csak szerepük rendeződik át, akár a tanáré. 

    Ugyanakkor Trianon számunkra nem pusztán tananyag, mert – ahogy Gyáni Gábor megfogalmazza – „Kiemelkedő hely illeti meg a magyar nemzettudat szempontjából a Trianon-szindrómában összegzett kollektív memóriát. […] Aligha akad Trianon emlékén kívül még egy olyan magyar történelmi referencia, amely hasonló erővel tudná betölteni a par exellence emlékezeti hely szerepét.[97] Mennyiben tudják betölteni a vizsgált rendszerváltozás utáni történelemtankönyvek a tananyag viszonylag szürke szerepét és a kollektív emlékezet emelkedett eszméjét a Trianon-téma és Trianon-szindróma (-trauma) kapcsán? A tankönyvek feladata az, hogy a mértékadó akadémiai történetírás eredményeire támaszkodva, a Trianon-kérdés traumatizálása helyett, a tények szélesebb körével szembesítsék és a mélyebb megértéséhez segítsék tanítványainkat.

    A Trianon-téma középiskolai történelemtankönyvi feldolgozásait először is az jellemzi, hogy bár egyetlen eseményt asszociálnak, ez az esemény egy korszakhatárt szimbolizál, és folyamatok szövevényét és következmények sokaságát jelenti. Mindezeknek a tárgyalása azonban erősen töredezett azáltal is, hogy a Párizs környéki békék az egyetemes, a trianoni békeszerződés pedig – egy kivétellel – a magyar történeti fejezeten belül kerül tárgyalásra. Egy más tantervi konstrukcióban megfontolandó lehetne a rendkívül szerteágazó problémakör projektjellegű feldolgozása, túllépve a tantárgyi határokon is. Egy ilyen keretben még az is felvethető lenne, hogy mennyiben volt az országnak mozgástere 1918 és 1920 között, nemcsak a békeszerződés aláírása előtt. Az új, 2020-ban életbe lépő kerettanterv a bevezetőjében jelez olyan tágabb lehetőségeket, melyek utat nyithatnak ilyen irányba a leendő tankönyvírók számára.

    Fontos kérdés az előzmények összefüggésekben való tárgyalása is, amely szintén nem jellemzője a tankönyvek zömének. Romsics Ignác négy fontos tényezőt emel ki, és ezt – hellyel-közzel, de nem így rendszerezve – a tankönyvek szintén megteszik:

    1. a XIX. századi nemzetiségi törekvések és a magyar nemzetiségi politika;
    2. a szomszédos államok és a háború alatti nemzetiségi irredentizmus;
    3. a győztes nagyhatalmak háború alatti területi ígéretei és vélt vagy valós stratégiai érdekei;
    4. a magyarországi belső helyzet.[98]

    A tankönyvekben a magyar nemzetiségpolitika elemzése például meglehetősen háttérbe szorul, pedig ez volt az egyik fő vádpont volt a Trianon előtti Magyarországgal szemben, annak ellenére, hogy a dualizmus kori nemzetiségi politika állta az európai összehasonlítást, legfeljebb változásának iránya nem volt szerencsés (pl. lex Apponyi). Annál nagyobb súllyal esnek a latba a nemzetiségi irredentizmusok és a győztes nagyhatalmak stratégiai céljai, melyek valóban meghatározóak voltak (különösen az utóbbiak). A magyarországi belső helyzet elemzése a történész szakmán belül is eléggé megosztó – különösen a forradalmak felelőssége tekintetében. Az viszont örvendetes, hogy bűnbakokat nem állítanak a tankönyvek a történelem színpadára, ellentétben korábbi időszakok történelemtankönyveivel.

    Maga a békeszerződés diktátumként jelenik meg a tankönyvek zömében, jellemzően érzelmi felhangokkal. (Érdekes, hogy szépirodalmi idézet csak egyetlen egy van a tankönyvekben.)[99] A tankönyvek egy része kitér arra – az újabb szakirodalommal összhangban –, hogy a korabeli magyar kormányzat mozgásterét egyedül a békeszerződés elutasítása jelenthette, melyet azonban Apponyi, a békedelegáció vezetője sem javasolt a várható politikai, gazdasági és társadalmi következményekre való tekintettel. Az elfogadás következményei is súlyosak, de jóval beláthatóbbak voltak. A vizsgált tankönyvek megjelenésük időrendjét tekintve egyre részletesebben, bőséges forrásanyaggal ellátva foglalkoznak a magyar békedelegáció tevékenységével, kiemelve benne Apponyi személyes és Teleki „vörös térkép”-ének a szerepét.

    Szintén egyre nagyobb teret szentelnek a tankönyvek az aláírás aktusának, illetve az itthoni reakcióknak. Utóbbi vonatkozásban helyenként drámai hatású forrásanyag jelenik meg egyes tankönyvek lapjain, de az érzelmi hatás sehol sem megy a tényszerűség rovására. A tankönyvek viszonylag kis teret szentelnek a békeszerződés hazai törvényerőre emelése menetének, pedig ez is érdekes és jellemző történet. Annál nagyobb teret kapnak – helyesen – a következmények. A gazdasági hatások – különösen a német békéhez képest – talán kevésbé kapnak teret (ez alól a Száray–Kaposi-féle tankönyvek kivételek), a társadalmi hatások viszont annál inkább, az újabb kiadványokban egyre jellemző módon a menekült kérdés révén. Feltűnő viszont, hogy a határon túl maradt magyarság sorsának megjelenítése eléggé felszínes és töredékes. Az ország geopolitikai helyzetének megváltozása annyiban kerül elő, hogy az eddig egységes kárpát-medencei térség széttöredezetté, egymással vetélkedő, sőt ellenséges országok térségévé válik.

    Annál nagyobb szerepet kap a revíziós kérdés szövegben és képanyagban egyaránt. A korábban említett, a Trianon-téma iskolai feldolgozását vizsgáló kutatás megemlíti, hogy a mai tanulók számára „nehezen értethető meg a revizionista politika akkori népszerűsége, kizárólagossága.”[100] Nos, a tankönyvek sok mindent megtesznek ennek a kérdésnek a kiegyensúlyozott bemutatása érdekében, leginkább a korabeli helyzet alternatíva nélküliségét hangsúlyozva. (Ez alól talán csak a legrégibb két tankönyv kivétel.) Csekély revíziós eredményeink közül Sopron és környéke megtartásának a története jelenik meg a tankönyvek nagyobb részében, illetve egy tankönyvben az elvetélt Rothermere-ügy is. A revíziós politika későbbi alakulását nem tekintettük vizsgálatunk tárgyának.

    Trianon mai napig ható következményei, a szomszédos államokkal való viszony, az etnocentrista világkép, a trauma feldolgozatlansága jobbára nem jelennek meg a tankönyvekben, pedig mind-mind olyan kérdések, amelyek előkerülnek Trianon utóéletének tárgyalásánál. Felmerülhet az is, hogy a szomszédos országoknak, másképpen ugyan, de szintén trauma Trianon, mivel veszélyeztetve érezhetik szuverenitásukat és integritásukat,[101] mint ahogy ennek a napi politika is számos jelét adja, különösen a 100. évforduló táján.

     

    Kitekintés a tankönyvek vonatkozó didaktikai apparátusára

    Hosszabb elemzést érdemelne a vizsgált tankönyvek egyre gazdagodó didaktikai apparátusa (források, kép- és térképanyag, diagramok, táblázatok, jellemzően mind kérdésekkel és feladatokkal). Néhány példáját ezeknek megadtuk azzal, hogy immár nem (csupán) a szemléletességet szolgálják, de a tanulók munkáltatásának, az önálló ismeretszerzésnek is az eszközei.

     

    1. táblázat: A trianoni békére vonatkozó leckék didaktikai apparátusa a vizsgált tankönyvekben

    Forrás Kép, rajz Térkép Táblázat Diagram
    78 63 37 12 9
    5,2/tankönyv 4,2/tankönyv 2,5/tankönyv 0,8/tankönyv 0,6/tankönyv

     

    Megjegyezzük, hogy a források között a több oldalastól a néhány szavasig széles a skála, mint ahogy a képi, térképi és egyéb elemek nagysága is erősen különbözik egymástól. A pontosabb kép kialakításához az is hozzátartozik, hogy a megjelent tankönyvek második fele tartalmazza a didaktikai apparátus mintegy kétharmadát, tehát az ilyen irányú gazdagodás trendje egyértelmű. A korábban említett vizsgálat megállapítja, hogy „a Száray-könyvben feldolgozhatatlanul sok volt a forrásanyag”.[102] A tényadatok kissé mást mutatnak, hiszen csaknem egyharmaddal gazdagabb e tekintetben az OFI-s fejlesztésű tankönyv anyaga. (Mint a 4. táblázat utolsó sorában látható, az előző, kifejezetten forrásközpontú Száray–Kaposi-féle tankönyv vonatkozó anyaga sem érte el az OFI-s fejlesztésűét.)

     

    2. táblázat: A trianoni békére vonatkozó leckék didaktikai apparátusa a jelenlegi tankönyvekben

    Tankönyvek Forrás Kép, rajz Térkép Táblázat Diagram
    Száray-féle 7 4 8 0 1
    OFI-s fejlesztésű 8 10 4 5 2
    Száray–Kaposi 11 5 6 1 5

     

    Kisebb sorozatunk[103] zárásként – melynek az előzményét az 1990 előtti tankönyvek Trianon-képét tárgyaló írásunk jelenti [104]– egy nem kifejezetten ezt a témát kutató történész álláspontját vélhetjük mértékadónak tankönyvíróknak, tanároknak és diákoknak egyaránt a Trianon-téma helyén kezeléséhez: „… honfitársaink egy része oly szélsőséges igyekezettel próbálja felszítani a sérelem érzéseit, más része pedig egyszerűen nem érti, miért is kell egyáltalán foglalkozni ezzel a régi üggyel. Egyesek szinte más eseményről sem kívánnak megemlékezni, csak Trianonról – mások pedig hallani sem akarnak róla. Az előbbiek ezért felháborítóan hazafiatlannak tartják az utóbbiakat, ők pedig felelőtlen uszítóknak az előbbieket. Egyesek a magyarság iránti gyűlöletben, a magyarság elleni összeesküvésben keresik az eredetét, mások pedig a magyarság által elkövetett hibákban. […] Az előbbiek hajlanak arra, hogy az országon kívül álló tényezőket tekintsenek felelősnek a tragédiáért, az utóbbiak pedig elsősorban a magyar társadalmat vagy annak vezetőit okolják. Talán felesleges is lenne hangsúlyozni, hogy az eltérő történelmi vélekedések egymással ellentétes ideológiai és politikai táborokat jellemeznek. 

    Az első lépés az lenne, hogy a magukat baloldalinak és liberálisnak tekintő honfitársaink valamennyien elismerjék: a trianoni béke valóban igazságtalan volt. A magyar uralkodó rétegek 1914 előtti nemzetiségi politikája természetesen bírálható, de az ország vezető rétege nem követett olyan “elnyomó” politikát, amellyel “kiérdemelte” volna hazája kétharmad részének elvesztését. Másodsorban pedig nyugodtan elismerhetik, hogy a szomszédos országok vezető rétegei végtelenül mohónak, agresszívnak és telhetetlennek bizonyultak. Nem csak azokat a területeket követelték, amelyeken a nemzetiségek éltek Ráadásul győzelmük után jóval igazságtalanabbnak bizonyultak nemzetiségeikkel, mint a magyar vezetés 1914 előtt a sajátjaival. A legfőképpen azonban azt kell elismerni minden magát baloldalinak vagy liberálisnak valló honfitársunknak, hogy a határmódosítások elképesztő és meg nem érdemelt tragédiát jelentettek több millió magyar ember számára. […] Számukra a legjobb esetben is haza elvesztését, fenyegető és megalázó élmények sorozatát jelentette Trianon. […] 

    A konzervatívabb, hazafiasabb vagy jobboldali értékrend híveinek is el kellene ismerni néhány tényt. Például azt, hogy a bűnbakkeresésnek semmi értelme sincs. A trianoni tragédiának az volt az alapvető oka, hogy a magyarság több évszázados történelmi folyamatok következtében kisebbségbe került a saját hazájában. […] A másik tény, amire fel kell hívni a jobboldal figyelmét: hazánk valóban történelmi tragédia áldozata lett – de nem a miénk az egyetlen ország a világtörténelemben, amely elveszítette területe jelentős részét.[105] Talán indokolt lenne 100 évvel az igazságtalan, de ma már nem megváltoztatható béke megkötése után elfogadni az újfajta nemzetegyesítést határon túli testvéreinkkel, azok immár évszázados rögös históriáját a magyar történelem szerves részévé téve.

     
     

    IRODALOM

      • Benkes Mihály – Borsányi György – Kende János – Krausz Tamás – Ravasz István – Sipos Péter (1992): Történelem IV. 1914–1945. Magyar Lajos Alapítvány – Cégér Kiadó, Budapest, 258 l.
      • Benkes Mihály – Borsányi György – Kende János – Krausz Tamás – Ravasz István – Ripp Zoltán – Rozsnyói Ágnes – Sipos Péter – Standeiszky Éva – Szarka László – Székely Gábor (1994): Történelem IV. 1914–1994. 4., átdolgozott kiadás. Magyar Lajos Alapítvány – Cégér Kiadó, Budapest, 402 l.
      • Salamon Konrád (1995): Történelem IV. a középiskolák számára. 2., átdolgozott kiadás, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 279 l.
      • Lator László, ifj. (1995): Történelem a középiskolák IV. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 252 l.
      • Herber Attila – Martos Ida – Moss László – Tisza László (1997): Történelem 6. 1914-től 1990-ig. Reáltanoda Alapítvány, Budapest, 368 l.
      • Kovács István – Kovácsné Bede Ágnes (2001): Történelem 12. osztály. XX. század. Pedellus Könyvkiadó, Debrecen, 279 l.
      • Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó (2001): Történelem IV. XX. század. Forrásgyűjtemény képességfejlesztő feladatokkal. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 275 l.
      • Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó (2003): Történelem IV. 12. évfolyam számára. Műszaki Kiadó, Budapest, 311 l.
      • Bihari Péter – Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó (2004): Befejezetlen múlt 5. Európa fölénye és katasztrófája, 1867–1930. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 318 l.
      • Salamon Konrád (2003): Történelem a középiskolák számára 12. évfolyama számára. Korona Kiadó, Budapest, 479 l.
      • Gyapay Gábor, Dr. (2003): Történelem 6/1. hatosztályos gimnázium hatodik osztály, nyolcosztályos gimnázium nyolcadik osztály részére. Comenius Kiadó Kft. Nágocs, 346 l.
      • Száray Miklós – Kaposi József (2005): Történelem IV. középiskolák, 12. évfolyam. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 272 l.
      • Bihari Péter – Doba Dóra (2006): Történelem a 12. évfolyam számára. Műszaki Kiadó, Budapest, 256 l.
      • Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó (2007): Történelem IV. XX. század. Forrásgyűjtemény a kétszintű érettségihez. Műszaki Kiadó, 284 l.
      • Kovács István – Kovácsné Bede Ágnes (2008): Történelem 12. osztály. XX. század. Átdolgozott kiad. Pedellus Könyvkiadó, Debrecen, 279 l.
      • Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó (2009): Történelem IV. Középiskolák számára. Műszaki Kiadó, Budapest, 329 l.
      • Száray Miklós (2018): Történelem 11. a négyosztályos gimnáziumok és a szakközépiskolák számára. Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest, 296 l.
      • Borhegyi Péter – Paksa Rudolf (2015): Történelem tankönyv 11. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest, 256 l.

       
       

      ABSTRACT

        Katona, András

        Treaty of Trianon’s “renaissance” in the history books of the democratic Hungary (1990-2020)

        2. The treatment of Trianon in secondary school textbooks
        Part 2: Treaty of Trianon and its consequences

          The Hungarian peace treaty that closed WWI, that dismantled the thousand-year-old historical Hungary, reducing its territory to a third, and forcing about one-third of Hungarians, almost three-and-a-half million of our compatriots, under the rule of successor states, was signed 100 years ago in the Grand Trianon palace of Versailles. At the same time, Hungary – following the Turkish occupation and Habsburg rule – won back its full independence and became a nation state with about 90% of its inhabitants being Hungarian, while most of the ethnic groups who lived here earlier became part of their own existing states or newly established ones. The big question was whether this truncated Hungary would prove to be viable, how would the new leaders of the nation and the country be able to process this new condition, the descent from a middle power in the monarchy to one among the small states, not to mention the loss of a considerable part of our industry, forests, mines, railway network, flourishing cities, significant universities, cultural centres and schools, which was also compounded by serious reparations. Our paper examines the teaching of the topic of Trianon through a probe of secondary school textbooks that have been published since the change of system, while also marking this sorrowful centennial.

           
           

          JEGYZETEK

            [1] Ablonczy Balázs (2020): Trianontól el. Múlt-kor, 11. évf. nyár

            [2] Pl. Horváth Jenő (1924): A trianoni béke megalkotása 1915–1920. Diplomáciai történelmi tanulmány. Háború és béke könyvtár 1. Magyar Külpolitika, Budapest, 37 l. http://mek.oszk.hu/20700/20702/20702.pdf (Letöltés: 2020. jún. 24.); L. Nagy Zsuzsa (1965): A párizsi békekonferencia és Magyarország 1918–1919. Kossuth Könyvkiadó, 310 l.; Ormos Mária: Padovától Trianonig 1918–20. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983., 452 l., 2019., 2020. 544 l.; Raffay Ernő (1990): Trianon titkai avagy, hogyan bántak el országunkkal… Tornado Damenija Kft., Budapest, 192 l.; Salamon Konrád: Nemzeti önpusztítás 1918–1920. Forradalom–proletárdiktatúra–ellenforradalom. Korona Kiadó, Budapest, 2001. 248 l.; Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Osiris Kiadó, Budapest, 2001, 2003. 246 l., 2005. 218 l., 2007, 2011. 208 l., Helikon Kiadó, Budapest, 248 l.; Zeidler Miklós: Trianon. Nemzet és emlékezet sorozat 2. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 932 l., 2008. 954 l., 2020. 960 l.; Ablonczy Balázs: Trianon legendák. Jaffa Kiadó, Budapest, 2010., 2015. 160 l.; Gulyás László – Szávai Ferenc – Vizi László Tamás (2019): Trianonról közérthetően. Tizenkét előadás a nemzeti, polgári, konzervatív történetírás jegyében. Szegedi Tudományegyetem JGYPK, Szeged, 245 l.; Gulyás László (főszerkesztő) (2019): A Trianoni békediktátum története hét kötetben. I. kötet: Trianon nagy háború alatti előzményei, az Osztrák–Magyar Monarchia bukása 1914–1918. Egyesület Közép-Európa Kutatására, Szeged, 592 l.; Trianon 100 – Trianon Almanach. A magyar békediktátum emlékkönyve. Raffay Ernő előszavával. Magyar Menedék Kiadó, Budapest, 1000 l.; Trianon – A békeszerződés. Szépmíves Könyvek, Budapest, 2019. 338 l.; Ablonczy Balázs (2020): Az ismeretlen Trianon. Az összeomlás és a békeszerződés történetei, 1918–1921. Jaffa Kiadó, Budapest, 272 l. 

            [3] Az elemzett tankönyvekről előző közlésünkben adtunk áttekintést: Katona András (2021): Trianon „reneszánsza” a demokratikus Magyarország történelemtankönyveiben (1990–2020). II. A középiskolai tankönyvek Trianon-képe. 1. rész: Az egyetemes történeti háttér. Történelemtanítás (LVI.) Új folyam XII. évf. 1-2. sz.
            https://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2021/05/katona-andras-trianon-reneszansza-a-demokratikus-magyarorszag-tortenelemtankonyveiben-1990-2020-12-01-09/ (Letöltés: 2021. aug. 24.)

            [4] Salamon (2003) 40.

            [5] Gyapay (2003) 201. A kiemelés itt és a továbbiakban az eredeti szövegben. Az ettől eltérő eseteket jelezzük. (A szerk.)

            [6] Száray (2018) 165.

            [7] Borhegyi–Paksa (2015) 121.

            [8] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszSipos (1992) 61.; BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 122.

            [9] Salamon (1995) 46.

            [10] Károlyi beszéde Szatmárnémetiben a Székely Hadosztály előtt, 1919. március 2.: Salamon (1995) 46.

            [11] Bihari–Doba (2009) 42.

            [12] Száray (2018) 167.

            [13] Bihari–Doba (2009) 42.

            [14] Dupcsik–Repárszky (2009) 96.

            [15] Lator (1995) 61.

            [16] Herber–Martos–Moss–Tisza (1997) 132. (Kiemelés tőlem: K. A.)

            [17] Gyapay (2003) 201.

            [18] Dupcsik–Repárszky (2009) 96.

            [19] Salamon (1995) 50.

            [20] Száray (2018) 165.

            [21] Lator (1995) 61.; Salamon (2003) 99.; Gyapay (2003) 201.; Száray (2018) 165.; Borhegyi–Paksa (2015) 122.

            [22] Borhegyi–Paksa (2015) 122.

            [23] Lator (1995) 62.; Gyapay (2003) 203.; 

            [24] Salamon (1995) 52.

            [25] Pl. Dupcsik–Repárszky (2009) 96.; Száray–Kaposi (2005) 42.; Száray (2018) 166.; Borhegyi–Paksa (2015) 121.  

            [26] Bihari–Dupcsik–Repárszky (2004) 252.

            [27] Száray (2018) 166.

            [28] Borhegyi–Paksa (2015) 121.

            [29] Száray–Kaposi (2005) 40.

            [30] Bihari–Dupcsik–Repárszky (2004) 252.

            [31] Részlet Gratz Gusztáv Forradalmak kora című könyvéből: BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 123.

            [32] Pl. Száray–Kaposi (2005) 45-46.; Dupcsik–Repárszky (2009) 95.; Száray (2018) 165.; Borhegyi–Paksa (2015) 122.

            [33] Salamon (1995) 50.

            [34] Salamon (2003) 100.

            [35] Gyapay (2003) 201.

            [36] Száray–Kaposi (2005) 45.; Száray (2018) 165.

            [37] Bihari–Doba (2009) 42.

            [38] Bihari–Doba (2009) 43.

            [39] Dupcsik–Repárszky (2009) 96.

            [40] Teleki Pál külügyminiszter 1920. április 22-én adott hivatalos megbízása Csáky Imre és Bethlen István grófoknak, hogy a francia féllel tárgyaljanak: Gyapay (2003) 207-208.

            [41] Borhegyi–Paksa (2015) 122.

            [42] Gyapay (2003) 202-203. Vö. Száray–Kaposi (2005) 22.; Dupcsik–Repárszky (2009) 96.

            [43] Salamon (1995) 50.

            [44] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszSipos (1992)

            [45] Bihari–Doba (2009) 42. Valójában a Nemzetgyűlés 1920. november 15-én fogadta el a trianoni békeszerződést, ünnepélyes tiltakozó nyilatkozat tételét követően. Viszont 1921. július 26-án lépett hatályba Magyarország és a ratifikáló, illetve a ratifikációs okmányokat aláíró országok között a Nemzetgyűlés általi törvénybe iktatásával. („1921: XXXIII. törvénycikk: az Északamerikai Egyesült Államokkal, a Brit Birodalommal, Franciaországgal, Olaszországgal és Japánnal, továbbá Belgiummal, Kínával, Kubával, Görögországgal, Nikaraguával, Panamával, Lengyelországgal, Portugáliával, Romániával, a Szerb-Horvát-Szlovén Állammal, Sziámmal és Cseh-Szlovákországgal 1920. évi június hó 4. napján a Trianonban kötött békeszerződés becikkelyezéséről.”) Ez az aláírói „tarkaság” külön magyarázatot igényel: vö. újabban: Zeidler Miklós (2020): A trianoni béke. Szerződés vagy diktátum? Rubicon, 30. évf. 6-7. sz. 14.

            [46] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszSipos (1992) 62.; BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 122.; Salamon (1995) 51.; Lator (1995) 62.; KovácsKovácsné Bede (2001) 99.; Salamon (2003) 100.; SzárayKaposi (2005) 40.; BihariDoba (2006) 42.; KovácsKovácsné Bede II. (2008) 89.; Száray (2018) 164.

            [47] Gyapay (2003) 204.; BihariDupcsikRepárszky (2004) 253.; DupcsikRepárszky (2009) 97. (Valójában az 1910. évi népszámlálás adatai szerint 282 870 km².)

            [48] Kovács–Kovácsné Bede (2001) 99.; Kovács–Kovácsné Bede (2008) 89.

            [49] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszSipos (1992) 62.; BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 122.

            [50] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszSipos (1992) 62.; BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 122.; BihariDoba (2006) 42.; BorhegyiPaksa (2015) 122.

            [51] Salamon (1995) 51.; Lator (1995) 63.; KovácsKovácsné Bede (2001) 99.; Salamon (2003) 100.; BihariDupcsikRepárszky (2004) 253.; KovácsKovácsné Bede (2008) 89.; DupcsikRepárszky (2009) 97. 

            [52] HerberMartosMossTisza (1997) 36.

            [53] Magyarország népesség- és területveszteségei, Herber–Martos–Moss–Tisza (1997) 36.; Az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak részesedése a történelmi Magyarország területéből és népességéből, Kovács–Kovácsné Bede (2001) 99.; Az utódállamok részesedése a történelmi Magyarország területéből és népességéből, Salamon (2003) 101.; Az utódállamok etnikai összetétele, Száray–Kaposi (2005) 41.; Népességváltozás és anyanyelv a Kárpát-medencében, Száray–Kaposi (2005) 42.; Az utódállamok részesedése a történelmi Magyarország területéből és népességéből, Bihari–Doba (2009) 43.; A határon túl élő Kárpát-medencei magyar kisebbség, A trianoni Magyarországon maradt az 1910-es Magyarország…, Bihari–Doba (2009) 45.; Az Osztrák-Magyar-Monarchia utódállamainak részesedése a történelmi Magyarország területéből és népességéből, Kovács–Kovácsné Bede (2008) 89.

            [54] Magyarország felosztása a trianoni békeszerződés szerint, Herber–Martos–Moss–Tisza (1997) 37.; Nemzetiségek a történelmi és a trianoni Magyarország határain belül, Bihari–Dupcsik–Repárszky (2004) 253.; A történelmi és trianoni Magyarország nemzetiségei, Bihari–Doba (2009) 43.; A történelmi Magyarország felbomlása, Kovács–Kovácsné Bede (2008) 89.; A történelmi Magyarország felbomlása, DupcsikRepárszky (2009) 95.; A történelmi és a trianoni Magyarország nemzetiségei, DupcsikRepárszky (2009) 97.; A trianoni béke határozatai, BorhegyiPaksa (2015) 123.

            [55] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszSipos (1992) 62.; BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 122.

            [56] Herber–Martos–Moss–Tisza (1997) 36.

            [57] Kovács–Kovácsné Bede (2001) 98.

            [58] Lator (1995) 63.

            [59] Herber–Martos–Moss–Tisza (1997) 35-36.

            [60] Salamon (1995) 51.

            [61] Salamon (1995) 51.

            [62] Száray (2018) 167.

            [63] Bihari–Dupcsik–Repárszky (2004) 253.

            [64] Száray–Kaposi (2005) 40.

            [65] Lator (1995) 62-63.

            [66] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 124.

            [67] Gyapay (2003) 203.

            [68] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 124.

            [69] Salamon (1995) 52.

            [70] Kovács–Kovácsné Bede (2001) 98.

            [71] Salamon (2003) 99.

            [72] Lator (1995) 63.

            [73] Gyapay (2003) 204.

            [74] Száray–Kaposi (2005) 40.

            [75] Száray–Kaposi (2005) 40.; Száray (2018) 167.

            [76] Katonai előírások és Katonai erőviszonyok a Kárpát-medencében: Száray–Kaposi (2005) 43-44.

            [77] Bihari–Doba (2009) 42.

            [78] Vagonlakó menekültek Budapesten: Bihari–Doba (2009) 43.; Erdélyi menekültek tüntetése a budapesti Petőfi-szobornál: Bihari–Doba (2009) 45.; Menekültek, 1919: DupcsikRepárszky (2009) 97.; Vagonlakás: BorhegyiPaksa (2015) 124.; ill. Az elcsatolt magyar népesség és a menekültek aránya (táblázat): BorhegyiPaksa (2015) 124.

            [79] A trianoni béke gazdasági következményei: DupcsikRepárszky (2009) 96.; A trianoni békeszerződés hatása a közlekedési és település hálózatra: Száray–Kaposi (2005) 43.; A trianoni béke határozatai: BorhegyiPaksa (2015) 123.

            [80] A trianoni Magyarországon maradt az 1910-es Magyarország …, Bihari–Doba (2009) 45.

            [81] Bihari–Doba (2009) 42-44.

            [82] Kovács–Kovácsné Bede (2001) 99.

            [83] Száray–Kaposi (2005) 40-41.

            [84] Száray–Kaposi (2005) 45. (A tankönyvben 1929-es dátummal szerepel a beszéd.)

            [85] Lord Rothermere cikke „Magyarország helye a nap alatt”: Száray–Kaposi (2005) 44.

            [86] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 124.

            [87] Igazságot Magyarországnak! Irredenta plakát: Száray–Kaposi (2005) 44.; Francia nyelvű plakát Trianonról: Száray–Kaposi (2005) 45.; Nem! Nem! Soha! Revíziót követelő plakát: Bihari–Doba (2009) 45.; BorhegyiPaksa (2015) 122.; Trianon-ellenes plakátok: Kovács–Kovácsné Bede (2008) 90.; Nem! Nem! Soha! plakát: DupcsikRepárszky (2009) 95.; BorhegyiPaksa (2015) 122.; Átkozott a kéz… plakát: DupcsikRepárszky (2009) 97.

            [88]  Ima és jelmondat: Gyapay (2003) 205.; Magyar hiszekegy: Bihari–Doba (2009) 45.

            [89] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 123. Vö. Lator (1995) 63.; Herber–Martos–Moss–Tisza (1997) 35.; Kovács–Kovácsné Bede (2001) 99.; Száray–Kaposi (2005) 40.; Bihari–Doba (2009) 44.; Száray (2018) 164.

            [90] BorhegyiPaksa (2015) 125. Vö. Népszavazás Sopronban és környékén: BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 123. 

            [91] Száray (2018) 164.

            [92] DupcsikRepárszky (2009) 34.

            [93] BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszSipos (1992) 62.; BenkesBorsányiKendeKrauszRavaszRippRozsnyóiSiposStandeiszkySzarkaSzékely (1994) 124.

            [94] Kovács–Kovácsné Bede (2001) 99.

            [95] Bihari–Doba (2009) 20.

            [96] Bazsalya Balázs – Hörich Balázs – Molnár Gergely – Bálint Alíz Kamilla – Borbándi Erik (2020): Az első világháborút lezáró békeszerződések mai megítélése magyarországi középiskolákban. Történelemtanárok és diákok Trianonról – 100 évvel Trianon után. Kutatási jelentés. Szerk: Ablonczy Balázs – Bali János – Ress Boglárka. Nemzetstratégiai Kutató Intézet, Budapest, 103. l.
            http://trianon100.hu/attachment/0003/2321_az_elso_vilaghaborut_lezaro_bekeszerzodesek_mai_megitelese
            _magyarorszagi_kozepiskolakban_kutatasi_jelentes_nski_2020.pdf
            (Letöltés: 2020. jún. 21.)

            [97] Gyáni Gábor (2012): Nemzet, kollektív emlékezet és public history. Történelmi Szemle, 54. évf. 3. sz. 368.

            [98] Romsics (2020) 735.

            [99] Babits: Húsvét előtt (részlet), Kovács–Kovácsné Bede (2008) 20.

            [100] BazsalyaHörichMolnárBálintBorbándi (2020) 99.

            [101] BazsalyaHörichMolnárBálintBorbándi (2020) 100.

            [102] BazsalyaHörichMolnárBálintBorbándi (2020) 105.

            [103] Katona András (2020a): Trianon „reneszánsza” a demokratikus Magyarország történelemtankönyveiben (1990–2020). I. Az általános iskolai tankönyvek Trianon-képe. Történelemtanítás (LV.) Új folyam XI. 3-4. sz.
            https://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2020/11/katona-andras-trianon-reneszansza-a-demokratikus-magyarorszag-tortenelemtankonyveiben-1990-2020-11-03-06/ (Letöltés: 2021. aug. 24.);
            Katona András (2021): Trianon „reneszánsza” a demokratikus Magyarország történelemtankönyveiben (1990–2020) II. A középiskolai tankönyvek Trianon-képe. 1. rész: Az egyetemes történeti háttér. Történelemtanítás (LVI.) Új folyam XII. évf. 1-2. sz.
            https://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2021/05/katona-andras-trianon-reneszansza-a-demokratikus-magyarorszag-tortenelemtankonyveiben-1990-2020-12-01-09/ (Letöltés: 2021. aug. 24.).

            [104] Katona András (2020b): Dagály és apály. A Trianon-kép változásai a Horthy-korszak és a szocialista időszak magyarországi történelemtankönyveiben I – II. Új Pedagógiai Szemle, 70. évf. 11-12. sz. 15-57.

            [105] Hahner Péter (2011): Trianon és a szekértáborok.
            http://www.kodaly-bp.sulinet.hu/pefele/Magyar%20t%C3%B6rt%C3%A9nelem/Jelenkor/Hahner%20P%C3%A9ter%20Trianon.pdf (Letöltés: 2021. szept. 24)

             

            A cikk letölthető:
            A cikk letöltése pdf-ben

            Ugrás a cikk elejére