2022. évi összevont 3-4. számunkban első helyen beszámolunk a Magyar Történelmi Társulat 2017-ben újjáalakult Tanári Tagozatának negyedik konferenciájáról, melyet ezúttal a Nemzeti Emlékezet Bizottságával (NEB) és a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltárral (RETÖRKI) közösen tartottak meg a NEB székházában 2022. október 1-jén, közel 100 résztvevővel Konferencia és műhely a Kádár-korszak és a rendszerváltás történelmi fogalmainak tanításáról címmel és tartalommal. Az esemény, melyet online is közvetítettek és így hozzáférhető, három fórumon zajlott: a hat – zömmel történészek által tartott – plenáris előadást követően öt közös történész és történelemtanár műhely, majd négy „jógyakorlat” történelemtanári szekció formájában. A sikerességet jelzi, hogy a történész részvevők további közös műhelyek működéséhez ajánlották fel a segítségüket a történelemtanár résztvevőknek, akik azt örömmel fogadták.
Tanulmányok rovatunkban két egymástól tematikailag távol álló munkát közlünk. Zsinka László Latinitas és humanitas. Az ókori Róma öröksége című írásában azt bizonyítja be, hogy Róma – bár sok mindent átvett a görög műveltségből (például az irodalom és művészetek terén), de – más területeken (például az építészet, a technikai és mérnöki újítások, a jogalkotás, a közigazgatás és hadseregszervezés terén) merőben újat és maradandót alkotott. Ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a humán műveltség római-latin közvetítés révén öröklődött Európában, és vált a nevelés fundamentumává a modern korig. Gyertyánfy András Munkaformák a történelemtanításban – a frontális munkától a kooperatív csoportmunkáig című írásában a tárgyunk tanításában alkalmazható munkaformákat rendszerezi a hazai és a német nyelvű történelemdidaktikai szakirodalomból kiindulva. Összegzésképpen megállapítja, hogy a történelemtanításban mindegyik általa felsorolt munkaformának (monologikus, dialogikus, frontális, pár- és csoportmunka) megvan a maga helye, de a neveléstudományban újabban kanonizált kooperatív paradigma csak korlátozottan érvényesíthető benne.
Közlemények rovatunk folytatja a tavaly megkezdett „Forrásközlések történelemtanításunk közelmúltjából” sorozatot, melynek újabb része ezúttal a rendszerváltozás időszakába visz el bennünket, felidézve a Glatz Ferenc szervezte békásmegyeri Országos Történelemtanári Konferenciákat. Ezek egyik jelentős eredménye volt a „Vezérfonal a magyar és az egyetemes történelem tanításához” című a közoktatásnak ajánlott tananyagvázlat. Ebben a közlésünkben Glatz Ferenc – már a megjelenésekor is rendhagyónak tűnő – tananyagjavaslatait adjuk közre 1867-től 1990-ig, nem feltétlenül teljes átvételre, de tanulmányozásra melegen ajánlva.
Műhely rovatunk két írása is nagyon különböző tematikájú. A házi szerzőnknek is tekinthető történelemdidaktikus Kojanitz László ezúttal Érettségi feladatok és forráshasználat főcímmel az érettségi feladatok elemzését végzi el az elsődleges források használata szempontjából a 2005-től 2007-ig és a 2018-től 2021-ig tartó időszakok közép- és emelt szintű írásbeli érettségi vizsgáinak rövid választ igénylő feladatsorai, valamint a 2024-től elinduló új érettségire való felkészüléshez már elkészült feladatgyűjtemény V. fejezetének (1914–1945) mintafeladatai segítségével. Végső következtetése több mint elgondolkodtató: „Nem helyes … az a tendencia, hogy a könnyű és gyors ellenőrizhetőség érdekében az egyszerűbben kikérdezhető lexikai ismeretek kerülnek előtérbe az önálló következtetéseket igénylő feladatok helyett.” Az egy személyben kutatótörténész és gyakorló történelemtanár Illik Péter egy rendhagyó filmelemzést ad közre „V mint vérbosszú, avagy filmelemzés CLIL-ben a középiskolai történelemórán” címmel. A többrétegű metareflektív írás alapvető szintjén elmeséli a „V mint vérbosszú” című film történetét. Második rétegében elemzi a film egyes jeleneteit és annak mondandóját. Harmadik, módszertani rétegében bemutatja, hogyan lehet filmet elemezni CLIL-ben és leírja magát a CLIL oktatási technikát. Végül pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a film valójában nem Guy Fawkesről, nem a 17. századi Angliáról és nem is a film közvetlen témájáról, egy fiktív diktatúráról hiteles forrás, hanem saját készítőiről, azaz arról, hogyan látja és értelmezi a diktatúrát a 21. századi liberalizmus.
Szemle rovatunkban egy „nehezebb” és egy „könnyebb” írást ajánlunk olvasóink figyelmébe. Különösen figyelemre méltó Burány Judit történelemfilozófiai eszmefuttatása, A történész hivatása napjainkban, mely a „Gondolatok Marc Bloch: A történész mestersége. Történeleméleti írások című művének első fejezete kapcsán” alcímet viseli, és nem kevesebbre vállalkozik, mint a modern történetírás egyik legnagyobb elméjének, az Annales-iskola társalapítójának óvatos kritikájára, immár közel 70 év távolában – igen elgondolkodtató eredményekkel. Töttős Gábor, a másik írásunk szerzője a kuruc időkbe visz el bennünket Béri Balogh Ádám emlékeit kutatva.
Horizont rovatunkban ezúttal ifjú immár állandó szerzőnk, Tóth Judit két munkáját olvashatjuk. Az első A skót történelemérettségi bemutatása feltűnő összhangot mutat Kojanitz László fentebbi írása igényével, hiszen éppen azt az érettségi rendszert mutatja be, melyet az szívesen látna nálunk is. Tóth Judit másik írása Recenzió a Nemzetközi Történelemdidaktikai Társaság 2021-es Évkönyvéről, mely A történelemtanítás új témái/irányai II. Afrika tematikában íródott.
Kaleidoszkóp rovatunkat Töttős Gábor írásai töltik ki, melyek merőben ellentétes hangulatúak. A Múltunk mosolya: Altiszti históriák humoros hangulatúak, míg a Dachaui magyar karácsony 1945-ben a háború utáni nyugati fogolytáborok keserédes világát idézik meg, melyek azért nem hasonlíthatók össze a korabeli keleti fogolytáborvilággal.
A szerkesztők
