Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk,
tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan jövünk.
FELIRATKOZÁS AZ RSS-HIRCSATORNÁRA
FELIRATKOZÁS AZ RSS-KOMMENTLISTÁRA

Történelemtanitás

online történelemdidaktikai folyóirat

Betűméret növeléseEredeti betűméretBetűméret csökkentése

(hivatkozási azonosító: 04-03-05)


A múlt század elején Mika Sándor volt a magyar közoktatásban először széles körben használt történelmi olvasókönyv-sorozatának megalkotója. Mivel új taneszközt, „műfajt” teremtett, az írás megvizsgálja ennek előzményeit is. Bemutatja Hanthó Lajos 1774-ben született első hazai olvasókönyvét, vizsgálja Kármán Mór és az 1885. évi első Magyar Történeti Kongresszus jelentőségét az eszme létrejöttében, megerősödésében, valamint oktatáspolitikusok, kultuszminiszterek (elsősorban Wlassics Gyula), sőt a millennium szerepét a megvalósulás útján, továbbá a történettudomány segítségnyújtását a sorozat létrejöttéhez. Az írás bemutatja Mika mellett segítőit is az olvasókönyvek születése során, vizsgálja a – főleg a magyar történelmi – szemelvények összetételét, és ezek egy részének továbbélését a XX. század magyarországi történelemtanításában, egészen a legutóbbi rendszerváltozásig. Az írás fő célja az úttörő személyének és szerepének méltatása, tantárgytörténetünk ezen feltáratlan területének a bemutatása.

    Szebenyi Péter mondta vagy negyedszázada – afféle egymondatos tantárgytörténetként –, hogy amíg a XIX. század első fele a magával ragadó tanáré, az ezt követő évszázad a tankönyvé, a XX. század második fele pedig már a tanulóé. Úgy vélem, ez messze nem csak a történelem tantárgyra igaz, és a XX. század második felére vonatkozó tagmondat fokozottan érvényes az ezredforduló környékére és napjainkra. Hogyan lehet a tanulókat munkáltatni, mert itt elsősorban erről van szó! Természetesen taneszközök segítségével. A tankönyv mindenhatóságát évtizedek óta felváltotta a tankönyvcsaládé, mely történelemből elsősorban az atlaszt, a munkafüzetet és az olvasókönyvet foglalja magában. Mi most az utóbbiak genezisét vizsgáljuk.


    Előzmények

    A taneszközök története jó százéves múltra tekint vissza hazánkban, és a továbbiakban az olvasókönyvek, történelmi szemelvénygyűjtemények születéstörténetére tekintünk vissza. Ebben meghatározó szerepet játszott Mika Sándor.

    Mika Sándor (1859–1912) Brassóban született, ahol középiskolai éveit is töltötte. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, Berlinben és Párizsban végezte. Különösen Ranke[1] volt nagy hatással rá. 1879-ben doktorált és tanári vizsgát tett a kolozsvári egyetemen. Doktori értekezését Richelieu-ről írta, majd a középkor történetével, főleg az invesztitúraharccal foglalkozott. 1886 és 1892 között a brassói főreáliskola (itt érdeklődése az erdélyi történelem, különösen a város története felé terelődött), majd 1892–1895-ben a Budapesti VII. kerületi főgimnázium (ma Madách Imre Gimnázium) tanára volt. 1895-től tanárképző-intézeti gyakorló főgimnáziumi tanár, egyszersmind szakvezető tanár lett az Eötvös Collegiumban. Működésének 17 éve alatt egy teljes  történelemtanári generáció került ki a keze alól. 1897-ben a budapesti egyetemen Erdély történelmének a magántanára lett. Részt vett a kor egyik jelentős történészi vállalkozásában, a Marczali Henrik szerkesztésében megjelent Nagy képes világtörténet V. kötetének (A hűbériség és a keresztes hadjáratok kora) a szerzője volt. Jelentős tankönyvíró és -szerkesztő is volt, ő hozta létre az első teljes magyar és egyetemes történeti forrásgyűjtemény-sorozatot a középiskolák részére. Gyenge fizikuma, folytonos betegségei gyakran akadályozták a munkában. Viszonylag korai halála is ennek tudható be.[2]

    Az első olyan próbálkozás, mely már magyar történelmi szöveggyűjteménynek tekinthető, Hanthó Lajos Olvasókönyv a hazai történelmet tárgyaló összes könyvekhez című, 1874-ben kiadott munkája volt.

    Hanthó Lajos (1834–1901) főreáliskolai igazgató Győrött a bencéseknél végezte középiskolai tanulmányait. Sopronban és Pesten tanult bölcseletet, teológiát, természeti és jogi tudományokat is. 1853–1865-ig evangélikus iskoláknál szolgált Pesten és Sárszentlőrincen. Közben 1862-ben tanári vizsgát tett az evangélikus bányakerületi szuperintendencián, 1865-ben Pesten bölcseleti, történelmi és földrajzi végzettséget szerzett. Előbb a pesti, majd a sárszentlőrinci evangélikus iskolában, aztán 1865-től a lőcsei evangélikus főgimnáziumban tanított. 1870-ben az intézmény állami főreáliskolává alakulásakor annak ideiglenes igazgatója lett. 1873-ban véglegesítették, majd a temesvári állami főreáliskolához került. (Ekkor jelent meg olvasókönyve.) A rendelkezési állományba került igazgató 1877-től az aradi líceumhoz került és tanított bölcseletet, földrajzot és történelmet. 1883-ban itt ünnepelték meg harminc éves tanári jubileumát. Elkötelezettségét jól mutatta, hogy ekkor 100 forintos alapítványt tett a földrajzból és történelemből legkiválóbb tanuló évenkénti jutalmazására.[3]

    Munkája 54, értékelés nélküli, eléggé esetlegesen válogatott[4] egykorú forrást és történetírói feldolgozást közölt. Függelékében a Jagellók korát a világtörténelem párhuzamos eseményeivel egybekapcsoltan, egy kis kronológia segítségével mutatta be, példát adva a többi korszak feldolgozásához is.

    Hanthó célkitűzéseit a rövid Előszóban fogalmazta meg, értékén kezelve saját munkáját, sőt egyúttal már alapelveket is megfogalmazott.: „Az olvasó könyvek részint a magán szorgalom fejlesztésének szempontjából ma már minden tárgy mellé szükségesek. A jelen kis gyűjtemény tudtomra az első ilyen nemű kísérlet a hazai történelmet tárgyazó tankönyvekhez, s mint ilyen kétségtelenül hiányos.” […] Fontos, hogy „…képviselve legyen minden kor, ha lehet oly egykorú közlemények, amely a kort is, az írót is jellemezze, … így az irodalom történetének tanára is használhat némely közleményt.” Újdonságnak számít, hogy a felekezeti szempontokon előre elhatározottan túl kívánja tenni magát. Szépirodalmi stílusban fogalmaz, amikor a következőket írja: „… míg alkotmányos állam polgárai vagyunk, addig azon kell lennünk, hogy kivált a hazai történelem széles mély folyóját ezernyi ezer csatornákon elvezessük a nép minden rétegébe, hogy megtermékenyítse a sivár pusztaságot.”[5]

    Ezt támasztja alá a tematika is, melyet itt táblázatos formában közlünk (az egyetemes történeti témájú szemelvényeket dőlt betűvel jelöltük)[6]:

    1. Attila beszéde
    2. A magyarok hadszerkezete
    3. A St. Gallenben portyázók
    4. Sz. István legendája
    5. VII. Gergely pápa levele
    6. Béla király névtelen jegyzője
    7. Rogerius siralmas éneke
    8. Spalatói Tamás Pest pusztulásáról
    9. Kézai Simon krónikája
    10. A régi hun székely írásról
    11. Nagy Lajos és Zsigmond
    12. I. Ulászló
    13. I. Mátyás megválasztása
    14. Nagy Lajos és Mátyás felől
    15. I. Mátyásról
    16-17. I. Mátyás és III. Frigyes
    18. A nádori diadal
    19. Házassági szerződés + A mohács csata
    20. A mohácsi csata török leírása
    21. János király athnaméja
    22. A pápai vallonok
    23. Buda a török alatt
    24. A miriszlói harc
    25. Két levél a Pribiczer kódexből
    26. Az 1602-ki bevezetés
    27. Forgács Ferenc váradi püspök
    28. Pázmány Péter beszéde
    29. Eszterházy Miklós egy levele
    30. Három török levél
    31. Zrínyi Miklós munkáiból
    32. Zrínyi Miklós leveleiből
    33. Kemény János bevonulás Erdélybe
    34. Kemény János önirata
    35. Wesselényi Ferenc nádor levele
    36. Korpona levele
    37. Az 1670-ki vallási üldözés
    38. Királyi levél 1671
    39. Thököly kiáltványa 1686
    40-41. Az 1687-ki országgyűlés
    42. II. Rákóczy gondolatai
    43. II. Rákóczy Ferenc gyömrői beszéde
    44. Ugyanannak levele 1711
    45. Eugen hercegnek Pálfy
    46. Vetés Rákóczynak
    47. St. Simon Rákóczyról
    48. Cserei históriájából
    49. Mikes Kelemen Rákóczy haláláról
    50. Kazinczy Gábor Aporról; ettől két kis közlemény
    51. A torgaui ütközet
    52. B. Orczy Lőrinc Kazinczy Ferenchez
    53. Kazinczynak Dessewfy József
    54. Kazinczy Gábor Bacsányiról

    Vállaltan csak 1815 előtti szemelvények vannak az olvasókönyvben, de a szerző bűnbánóan hozzáteszi, hogy ez „… nemcsak mulasztás, hanem rút hálátlanság azon nagy szellemek emléke iránt, akik annyit fáradoztak és szenvedtek a haza becsületéért és jólétéért.”[7] Rajzokat, arcképeket, fegyvereket, házi és más eszközök rajzát, térképeket, városok rajzait, terveket, emlékeket, jelvényeket, kéziratokat, okmányok másolatait is tervezett a munkába, de aztán lemondott róla, mert ez jelentősen megdrágította volna a kiadványt.

    Újdonságnak számított a kor történelemtanításában a források, vagy korabeli szóhasználattal „kútfők” egyre elterjedő használata. A VIII. osztályban Magyarország története tanítását, „tekintettel a társadalmi és állami viszonyok fejlődésére, a kútfőknek s a történetírásnak ismertetésével” rendelték el.[8] Talán már nem is meglepő, hogy ennek egyik első szorgalmazója a didaktikus és oktatásszervező – tehát nem történelemtanár vagy –tudós, az 1879-es tanterv első számú megalkotója – Kármán Mór volt: „Elvárható … a történelem tanárainak buzgalmától, hogy egyes jellemző koriratokat, különösen az ó- és középkor történetére vonatkozókat … az ifjúság hasznára olyaténképen fel fognak dolgozni, hogy azok magánolvasmánykép a tanítást kisérve, a növendékek történeti ismeretei bővítésére s még inkább történeti érzékök emelésére szolgáljanak.[9]

    Az 1885-ben ülésező Országos Történeti Kongresszus határozatainak 2. pontjában kimondta, hogy „… fontosnak nyilvánítja, hogy az ifjúsági könyvtárak, esetleg a magyar történelmi társúlat és az orsz. Tanáregyesület vegyes bizottsága által szerkesztendő s a tanügyi kormány által szabályszerűen jóváhagyandó kútfőket s magyar történelmi olvasókönyveket kellő számmal szerezzenek be, s hogy azok a VI–VIII. osztályokban kötelező magánolvasmányokúl szolgáljanak.”[10] Ezeken kívül a magyar történelem a világtörténet keretein belüli nagyobb súlyú tanítása; Magyarország történeti atlaszának a középiskolák számára elkészítése; történelmi tanszerek, történeti és klasszika-filológiai múzeumok felállítása; képatlaszok és falitáblák készítése szerepelt a határozat pontjai között.

    Ha kicsit körülnézünk, hogy milyen taneszközöket használtak a XIX. század végén Magyarországon, akkor Szebenyi Péter nyomán vizsgáljuk meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter (ekkor Csáky Albin) rendeletét. Ebben az ókori és az egyetemes történelemhez illusztrált művek (74 könyv) szerepeltek, melyek közül csak három magyar nyelvű; voltak még atlaszok (12 darab), de mind idegen nyelvű; faliképek és térképek fordultak elő (10 sorozat és 7 térkép), melyek csupán egyike (a Langl-féle képek) magyar szöveggel ellátott; valamint fényképek lelhetők (11 sorozat, több mint 5000 képpel), melyek között magyar feliratozású nem volt. (A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1892/6664. sz. rendelete nyomán.)[11]

    Ne legyünk persze igaztalanok, a magyar történelemhez 30 magyar nyelvű illusztrált művet, egy falitérképet és 75 faliképet adtak meg. Ami közös, elsődleges történeti források, tehát kútfők nincsenek köztük sem.

    Döntő változást hozott e téren a miniszterváltás (1895-ben Wlassics Gyula lett a miniszter, és szolgált végig három kormányt, Bánffy Dezsőét, Széll Kálmánét és Khuen-Héderváry Károlyét), de még inkább a millennium közeledte. A tanárképzés terén nagy fontosságú intézkedés volt a tanárok és tanárjelöltek számára állami támogatással íratott tudományos kézikönyvek kiadása, eddig ugyanis a jelöltek csak külföldi szakmunkákra számíthattak. A kiadás 1895-ben indult meg. A szerzők között – pl. a történész Marczali Henrik, Acsády Ignác, az irodalmár Beöthy Zsolt, Riedl Frigyes, Négyesy László, a filozófus és esztéta Alexander Bernát, a művészettörténész Entz Géza stb. – a korszak legkiválóbb tudósait találjuk.[12] Wlassics leszögezte: „a közoktatási kormány legfőbb törekvése, hogy a tanárképzést minden irányban fejlessze s ilyenképen a közoktatás elsőrendű tényezőjét, a középiskolai tanárok működését a folytonos haladás útján tovább vezesse.” A tanárképzés ügyét és a tanárok, tanárjelöltek tudományos szakképzését szolgálták a miniszter által évről évre növekvő számban szervezett tanulmányutak Olaszországba, Görögországba, Franciaországba; 1895-ben 57 filológus utazott Itáliába, 1896-ban 20 történész és földrajztanár Egyiptomba. A francia nyelv tanításának elősegítése érdekében 1897-ben a Párizsba küldött tanárjelöltek a Collège de France tanárának az útmutatásával végezték tanulmányaikat.[13]

    Ebbe a sorba illeszthető be, hogy Marczali Henrik is magától a kultuszminisztertől, Wlassics Gyulától kapott megbízatást még 1895-ben arra, hogy – hatévi munkával, valamint Márki Sándor és Angyal Dávid segítségével –  tanároknak és tanárjelölteknek 1901-re összeállítsa A magyar történelem kútfőinek kézikönyvét.[14] Nála már különvált a források és a történetírói feldolgozások kezelése, amennyiben az utóbbi nem képezte részét a válogatásnak. A gyakorló középiskolai tanár Mika Sándorban is ez idő tájt fogalmazódhatott meg az igény, hogy mindebből a diákok számára is hozzáférhetővé forrásokat tegyen közzé.[15]


    Mika Sándor olvasókönyv-sorozata (1905–1910)

    A terv 1905-től realizálódott. Először két magyar történelmi olvasókönyv jelent meg 1905-ben és 1907-ben, majd három világtörténeti 1908–1909-ben, végül a sorozat zárókötete, újra egy magyar történelmi olvasókönyv, 1910-ben látott napvilágot.

    Magyar történelmi olvasókönyv I. rész. 1905. (Magyarország történelme a mohácsi vészig) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre és Szigeti Gyula közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. (2. kiad. 1912.; 3. kiad. 1917.; 4. kiad. 1922.) (239 l. és 24 szemelvény)

    Magyar történelmi olvasókönyv II. rész. 1907. (Magyarország történelme a mohácsi vésztől a tizennyolcadik század végéig) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre és Szigeti Gyula közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. (2. kiad. 1915.) (194 l. és 21 szemelvény)

    Történelmi olvasókönyv III. rész. 1908. (Az ó-kor történelme) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre és Szigeti Gyula közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. (2. kiad. 1916.; 3. kiad. 1922.) (188 l. és 23 szemelvény)

    Történelmi olvasókönyv IV. rész. 1909. (A közép-kor és az új-kor történelme 1648-ig)

    Madzsar Imre, Szentpéteri Imre, Szigeti Gyula és Szabó Dezső közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. (238 l. és 23 szemelvény)

    Történelmi olvasókönyv V. rész. 1909. (Az új-kor története 1648-tól és a legújabb kor története) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre, Szigeti Gyula és Szabó Dezső közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. (140 l. és 19 szemelvény)

    Történelmi olvasókönyv VI. rész. 1910. (Magyarország története különös tekintettel az alkotmány történetére) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre, Szigeti Gyula és Szabó Dezső közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. (208 l. és 48 szemelvény)

    Mind: Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata, Budapest.

    Összesen: 158 szemelvény, 1207 l.

    Előbb Mika Sándor segítőtársairól szóljunk valamit, akik valamennyien húszas éveik végén és harmincas éveik elején járó fiatalemberek voltak a negyvenes évei végén és ötvenes éveinek elején járó főszerkesztő mellett.

    Madzsar Imre (1878–1946) történész, tanár, gimnáziumi igazgató, tankerületi főigazgató, az MTA tagja. Felsőfokú tanulmányait a budapesti egyetemen végezte az Eötvös Collegium tagjaként. 1900–1926-ig gimnáziumi tanár volt Budapesten, az I. ker. állami gimnáziumban (ma Petőfi Gimnázium), majd 1924-től címzetes igazgató lett. 1913-tól a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányának tagja, az Eötvös Collegium szakvezető tanára, 1924-től az Országos Közoktatási Tanács titkára, tankönyvbizottságának ügyvezető alelnöke volt, 1926-tól címzetes tankerületi főigazgató. 1920-tól a budapesti egyetemen az Árpád-kor történelme és forrásai, valamint a történelemfilozófia magántanára, 1932-től címzetes nyilvános rendkívüli egyetemi tanár. 1925-ben az Akadémia levelező, majd 1938-ban rendes tagja. Jellemzően történelmi, oktatástörténeti, történelemfilozófiai és pedagógiai tárgyú értekezéseket írt.[16]

    Szentpétery Imre (1878–1950) történész, egyetemi tanár, az MTA tagja. Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte az Eötvös József Collegium tagjaként, és egyéves tanulmányúton járt Németországban és Franciaországban, valamint fél évet töltött Olaszországban művészettörténeti és oklevéltani tanulmányokkal. 1901-ben avatták bölcsészdoktorrá. 1902-ben tanári oklevelet szerzett, majd 1904-ben a lugosi állami főgimnázium latin nyelv- és történelemtanára lett. Ebben az időben tagja volt a temesvári Arany János Társaságnak és a történelmi társaságnak. Művei 1904–1908 között a Századokban és az Urániában jelentek meg. 1914-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett, majd 1918-tól Debrecenben tanított, 1923-tól pedig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre került, ahol mint a történeti segédtudományok tanára főleg oklevéltani kutatásokkal és forráskiadásokkal foglalkozott. 1917-ben az MTA levelező, majd 1929-től pedig rendes tagja lett. 1937–1938-ban szerkesztette az Árpád-kori elbeszélő források új kiadását.[17] Az ő munkásságának az egyik elindítója volt Mika Sándor és az általa szerkesztett olvasókönyv-sorozat.

    Szigeti Gyula (1879–?) tanár. A budapesti egyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet és görög­–latin szakos középiskolai tanári képesítést. Számos klasszika-filológiai munkája jelent meg. Az MTA adta ki Görög-magyar szótárát. Az újpesti Könyves Kálmán reálgimnázium, és a budapesti izraelita leánygimnázium tanára volt.[18] Mika olvasókönyveiben elsősorban az ógörög szövegeket fordította.

    Szabó Dezső (1882–1966) tanár, történész. A budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet, utána előbb a X. ker. főreáliskola (ma Szent László Gimnázium), majd a Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziumának (ma ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola) tanára lett. 1924-től a debreceni egyetem tanára volt. 1959-ben nyugalomba vonult.[19] Ő a 4. kötettel kapcsolódott be az olvasókönyvi munkálatokba.

    Természetesen nincsen idő és hely az olvasókönyv-sorozat teljes körű bemutatására és elemzésére. Ezért vizsgáljuk meg a Magyar történeti olvasókönyvek szemelvényeinek összetételét elsősorban aszerint, hogy mennyire kapcsolódnak ma is tárgyalt tananyagokhoz.

      Történelmi olvasókönyv I. (Magyarország története a mohácsi vészig)

        1. Attila udvara. Priscus Rhetor alapján görögből ford. Szilágyi Sándor.
        2. A honfoglalás. A Bécsi Képes Krónikából ford. Madzsar Imre.
        3. A sanct-galleni táborozás. Ekkehardt krónikájából ford. Madzsar Imre.
        4. A kereszténység megalapítása. Szent Gellért legendájából ford. Madzsar Imre.[20]
        5. A testvérharcok kora. Péter, Endre és Béla. Salamon és a herczegek, Géza és Szent László. A Bécsi Képes Krónikából ford. Madzsar Imre.
        6. Az igazságszolgáltatás a XI. században. Szent László harmadik decretumából ford. Madzsar Imre.
        7. A Fischa mellett vívott ütvözet. A Bécsi Képes Krónikából ford. Madzsar Imre.
        8. A magyarok és a görögök harca Zimonynál. Cinnamus nyomán görögből ford. Szigeti Gyula.
        9. A Dráva parti jelenet. Imre és Endre. Spalatói Tamás elbeszélése után ford. Madzsar Imre.
        10. Az arany bulla. Ford. Madzsar Imre.
        11. A tatárjárás. Rogerius elbeszélése után ford. Turchányi Tihamér.
        12. A nápolyi hadjárat. Lajos király és egy magyar vitéz. Gravina krónikájából ford. Madzsar Imre.
        13. A nápolyi hadjárat. Aversa ostroma. A dubnici krónikából ford. Madzsar Imre.
        14. A székelyek harca a tatárokkal. A dubnici krónikából ford. Madzsar Imre.
        15. Az ősiség törvénye. Ford. Madzsar Imre.
        16. A nikápolyi csata. Túróczi és Froissart után ford. Szekfű Gyula.
        17. I. Ulászló koronázása. Callimachus elbeszélés után ford. Madzsar Imre.
        18. Hunyadi János ifjúsága. Chalcocondylas után görögből ford. Szigeti Gyula.
        19. A hosszú hadjárat. Callimachus elbeszélés után ford. Madzsar Imre.
        20. A várnai csata. Chalcocondylas után görögből ford. Szigeti Gyula.
        21. Mátyás királlyá választása. Heltai Gáspár krónikájából
        22. Mátyás király és Beatrix menyegzője. Bonfinius és a pfalzi követ jelentéséből ford. Szekfű Gyula
        23. A kenyérmezei ütközet. Bonfinius nyomán ford. Madzsar Imre.
        24. A mohácsi veszedelem. Brodarics históriájából ford. Szentpétery Imre.

        A mohácsi vészig terjedő I. kötet Árpádok korával foglalkozó olvasmányai között az Attila udvarával foglalkozó Priszkosz rétor szemelvény, a honfoglalással és a Sankt Gallen-i epizóddal kapcsolatos leírások mai diákok számára is ismerősek lehetnek. Fokozottan igaz ez a Szent Gellért-legendára, de Szent László törvényeire, az Aranybulla idézésére és a tatárjárás Rogerius mester által történő leírásaira is. A trónviszályok („testvérharcok”) vég nélküli sorolása (Péter, András és Béla, Salamon és a hercegek, Géza és Szent László egymással folytatott harcai, a Fischa (Lajta) melletti csata, a görögök és a magyarok harca Zimonynál, Imre király és a későbbi II. András vetélkedése viszont legfeljebb mai egyetemisták számára ismerős történet.

        A vegyes házi királyok korából az ősiség törvénye, a nikápolyi csata leírása, Hunyadi János ifjúsága, a hosszú hadjárat, a várnai csata, Mátyás királlyá választása, Bonfini leírása Mátyás esküvőjéről, a kenyérmezei csata, meg a mohácsi veszedelem bemutatása Brodarics históriájából ismerős. Viszont a I. (Nagy) Lajos nápolyi hadjáratának történései, a székelyek harca a tatárokkal, I. Ulászló megkoronázása kikerült az olvasmányok fősodrából.

        Ha az idézett történetírókban gondolkodunk, akkor Priszkosz rétor és Ekkehardt mellett még a (régiesen Bécsi) Képes Krónika[21] említése, Rogerius, Thuróczy János, Heltai Gáspár, Bonfini és Brodarics neve tartozik az ismertebbek közé. Gravina krónikája, a dubnici krónika, valamint Froissart, Callimachus és Chalcocondylas neve már kevésbé ismerősen cseng. A szerkesztőkön kívül a szemelvények fordítói között is találunk nagyon ismert neveket, például Szilágyi Sándorét és az ifjú Szekfű Gyuláét.

          Történelmi olvasókönyv II. (A mohácsi vésztől a tizennyolcadik század végéig)

            1. Kőszeg ostroma. 1532. (A Tartalomban 1523!) Jovius Pál elbeszélése. Ford. Holub József.
            2. János király végnapjai. 1540. Mindszenti Gábor elbeszélése.
            3. Buda eleste. 1541. Verancsics Antal munkájából ford. Szekfű Gyula.[22]
            4. Temesvár elfoglalása. 1552. Istvánffy Miklós elbeszélése. Ford. Szekfű Gyula.
            5. Eger ostroma. 1552. Zsámboki János elbeszélése. Ford. Szentpétery Imre.
            6. Szigetvár bevétele. 1566. Budina Sámuel elbeszélése. Ford. Szentpétery Imre.
            7. Báthory Zsigmond havasalföldi hadjárata. 1595. Jacobinus elbeszélése. Ford. Szentpétery Imre.
            8. Eger eleste és a mezőkeresztesi ütközet. 1596. Jansonius elbeszélése. Ford. Szentpétery Imre.
            9. Báthory Endre fejedelem halála. 1599. Bethlen Farkas elbeszélése. Ford. Szentpétery Imre.
            10. Az 1604. és 1608. törvények. Ford. Szekfű Gyula.
            11. Bethlen Gábor és Wallenstein. Kemény János önéletírásából.
            12. Bethlen Gábor belső kormányzata. Szalárdi János krónikájából.
            13. Az 1646 (1046?)–47. törvények. Ford. Szekfű Gyula.
            14. A Wesselényi–féle összeesküvés és Zrínyi Miklós halála. Cserei Mihály Históriájából. Jegyzetekkel ellátta dr. Szentpétery Imre.
            15. Buda visszavívása. 1686. Maurocordato elbeszélése  Ford. Mika Sándor.
            16. Az 1687. törvények. Ford. Szekfű Gyula.
            17. II. Rákóczy Ferenc felkelésének kitörése. Jegyzetekkel ellátta dr. Szentpétery Imre.
            18. Az ónodi gyűlés. 1707. Rákóczy Ferenc emlékirataiból. Ford. Eckhardt Ferenc.
            19. Az 1722/23. törvények. (Pragmatica sanctio.) Ford. Szekfű Gyula.
            20. Rákóczy Rodostóban. Mikes Kelemen Leveleiből.
            21. Az 1790/91. törvények. Ford. Szekfű Gyula.

          A Magyar történelmi olvasókönyv II. kötete[23] a mohácsi vésztől a tizennyolcadik század végéig tartó időszak történéseiről közöl forrásanyagokat. Itt a szemelvények összetételét vizsgálva nem az Erdélyről szóló szemelvények nagy aránya (mintegy 25%), hanem inkább a kevésbé jelentős Báthoryak (Zsigmond és András) szerepeltetése említésre méltó (István helyett). Feltűnően nagy a törvények, rendeletek aránya is (ez is közel 25%), és – az előző kötethez hasonlóan – itt is hiányoznak a gazdasággal, társadalommal kapcsolatos szemelvények.

          Ami a forrásszemelvények szerzőit illeti, vannak köztük ma is ismerősek (Verancsics Antal, Istvánffy Miklós, Zsámboki János, Bethlen Farkas, Kemény János, Szalárdi János, Cserei Mihály, Rákócziról és Mikes Kelemenről nem is beszélve), de vannak mai középiskolásoknak már kevéssé ismertek (Jovius Pál, Mindszenti Gábor, Jacobinus, Jansonius, Maurocordato) is.

          Illene szólni a szemelvények fordítóiról is, hiszen történetíróink színe-java szerepel köztük, természetesen a szerkesztőkön kívül: Szilágyi Sándor, Szekfű Gyula mellett Holub József, Eckhardt Ferenc.

          Különösen érdekes a záró, VI. kötet, mely „Magyarország története, különös tekintettel az alkotmány történetre” alcímet viseli. Ez 40 újabb szemelvényt közöl a magyar történelem tizennyolcadik század végéig (II. Józsefig) terjedő időszakához, és nyolcat az 1848-ig tartó időszakból. Az előbbiek között természetesen elsősorban jogi vonatkozású dokumentumok vannak: Szent István, Szent László, Kálmán törvényeiből, az Aranybulla, a kun törvények, Nagy Lajos törvényei, Albert, Zsigmond, Mátyás király törvényei, Ulászló törvényei, a rákosi határozat, az 1514. évi törvények, Werbőczy Hármaskönyve, a három erdélyi nemzet uniója, az 1647. évi törvények, Rákóczi manifestuma, a szatmári béke, a Pragmatica Sanctio, a kancelláriára és a helytartótanácsra vonatkozó törvények, az 1741. évi országgyűlés határozatai és II. József rendelete a német nyelvről. Később is a törvények dominálnak: a vallás szabad gyakorlatára, a hadügyre, a magyar nyelvre és a jobbágyságra vonatkozó törvények.

          Más érdekes események is megjelennek a szemelvényekben: Bölcs Leó, Biborbanszületett Kostantin, Freisingi Ottó, Kottaner Ilona, Verancsics Antal leírásai, történetek a kuruc-labanc háborúkból (nem Rákóczi-szabadságharc!), a hétéves háborúból (Berlin megsarcolása), a francia háborúkból. Néhány oklevélrészlet is fel-felbukkan: várak építése a tatárjárás után (IV. Béla oklevele), Károly Róbert oklevele, Miksa oklevele a Jagellókkal kötött családi szerződésről.

          Az egyetemes (vagy korabeli szóhasználattal világtörténeti) kötetek ókori részéből mai olvasók számára a görög kori szemelvények közül a szolóni törvények, a görög-perzsa és peloponnészoszi háborúk és Nagy Sándor hódításai ismerősek. A római történelemből pedig a Város alapításáról, a néptribunusságról, a pun háborúkról, valamint a Julius Caesarról, Diocletianusról és Constantinusról szóló leírások ismertek.

          A középkori világtörténeti kötetből még az 1960-as és 1970-es évek olvasókönyveiben is szerepeltek szó szerinti átvételek a Mika-féle olvasókönyvből: Egy gonosz hűbérúr a IX. században; A morgarteni ütközet; A crécy-i ütközet; Az orléans-i szűz. Az újkoriból pedig: A jognyilatkozat; Richelieu politikai végrendelete; Poroszország katonai hatalmának megalapozása; Locke az emberi jogokról; Az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi nyilatkozata; A francia nemzetgyűlés konstitúciós nyilatkozata; A braunschweigi herceg fenyegető nyilatkozata; Az  austerlitzi ütközet szerepelnek legújabb kori olvasókönyveinkben is.[24] Mindez az olvasmányok közel negyede.


          Értékelés

          Néhány dolgot műfaji szempontból eldöntött ez a korszakos jelentőségű olvasókönyv-sorozat, különösen az előző, a Hanthó Lajos-féle olvasókönyv-kísérlet fényében:

          1. Csak elsődleges, a történeti kutatómunka során igazolt források kerültek a gyűjteménybe.
          2. A történetírói feldolgozások és a történelmi tárgyú szépirodalmi szemelvények igénye felmerült ugyan néha a továbbiakban, de létjogosultságuk a mai napig nem igazolódott történelmi szemelvénygyűjteményekben.
          3. A magyar mellett egyetemes történeti szemelvényekre is szükség van, nagyjából fele-fele arányban.
          4. A képi szemléltetés, a rajzos ábrázolások kimaradtak a történelmi olvasókönyvekből.
          5. Más tárgyakból (pl. irodalom, idegen nyelvek) is megjelentek olvasókönyvek.

          A sorozat jelentőségét és használhatóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1960-as évekig – néhány elszigetelt vállalkozástól eltekintve (azok is csak az 1940-es években)[25] – nem volt hasonló vállalkozás hazánkban. Tehát hazai történelemtanításunk históriáján belül alig lehet felülértékelni Mika Sándor olvasókönyv-sorozatának a jelentőségét. Nemcsak az elsőbbség okán, de – mint bizonygatni igyekeztük – immár évszázados „továbbélése” miatt sem. Pedig Mika az I. kötet előszavában így írt: „Mivel az úttörés nehézségeivel kellett megküzdenem, magam érzem legjobban, hogy nem adhatok tökéletes munkát, s különösen sajnálom, hogy egy pár már kiszemelt, jellemző leírást tér hiánya miatt mellőznöm kellett.

          Az eszmét a könyv megírására Dr. Kármán Mór adta: az ő elveit igyekeztem követni a szerkesztésnél, s kötelességemnek tartom becses útmutatásaiért ezen a helyen is hálás köszönetemet fejezni ki. Köszönettel tartozom még Madzsar Imre, Szigeti Gyula és Szekfű Gyula tanár uraknak, kik fordításaikkal segítették e kötet megjelenését.”[26]

          Három dolgot mindenképpen tanulhatunk Mika tanár úrtól: szakértelmet, mértéktartást és szerénységet. Meg legfőképpen azt az alázatot, ahogy betegségei ellenére is szolgálta történelemtanításunk, a tanárképzés, sőt a tanárrá nevelés ügyét. A szigorú szakmaiságot azonban soha nem kívánta feláldozni mindezek oltárán. Boldog kor volt az, amelyben első vonalbeli történészek tartották fontosnak nemcsak a tankönyvírás, de az olvasókönyvek, térképek és atlaszok készítésének az ügyét, és élvonalbeli történészek foglalkoztak országos konferenciájukon nemcsak a történeti kutatás és a tanárképzés kérdéseivel, de a közoktatás (beleértve a népoktatást is!), a történelemtanítás napi problémáival is. Ráadásul olyan miniszterek voltak, akik mindent megtettek a szakmai határozatok megvalósítása érdekében, és a történészek szervezete, a Magyar Történelmi Társulat az élére állt minden hasznos kezdeményezésnek. Ezt a kort, a dualizmus időszakát történeti összefoglalók nevezik „boldog békeidőknek”, tegyük hozzá talán ezekért is.

          Domanovszky Sándor[27], a hajdani tanítvány, de ekkor már fiatalabb pályatárs így búcsúzott egyik legjelentősebb mesterétől (a másik Márki Sándor volt), Mika Sándor tanár úrtól a Történeti Szemle a lapjain: „Ennek a folyóiratnak számos munkatársa is tanárát, mesterét gyászolja benne. Gyengéd lelkének minden rejtett kincsét föl kellene tárni, hogy megértse, a ki maga nem tapasztalta: milyen szeretettel viseltetett minden tisztességes törekvés, minden ébredő munkakedv iránt, hogy hogyan tudta buzdítani az elernyedőket, milyen szeretettel fedte meg a könnyelműeket, miként irányította a tanárjelölt első kutató és paedagógiai munkásságát, hogyan tűzött ki irányelveket azoknak, a kik maguk ilyeneket alkotni nem tudtak, hogyan adott új eszméket és terelte tanítványait a tehetségüknek megfelelő föladatok megoldására. Bírájuk volt és barátjuk egy személyben; igazságos bíró és őszinte barát. Szétszórva az országban sokan, plántálják tovább azt a szellemi kincset, a melyet neki köszönhetnek és sokan messziről eljöttek a temetésére, hogy még egyszer lássák, mielőtt a gyászos szemfedő a koporsóban is szelid és jóságos arczát végkép letakarta. Tanítványai hálás tisztelettel őrzik meg emlékét.”[28]

          Kérhet-e ennél többet egy tanárember?!



            FORRÁSMUNKÁK

              • Angyal Dávid – Marczali Henrik – Mika Sándor (1901): Enchiridion fontium historiae Hungarorum. A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Szerk.: Marczali Henrik. Budapest;
              • Hanthó Lajos (1874): Olvasókönyv a hazai tankönyvet tárgyazó összes tankönyvekhez. Csanád Egyházmegyei Könyvnyomda, Temesvár;
              • Magyar történelmi olvasókönyv I. rész. (Magyarország történelme a mohácsi vészig) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre és Szigeti Gyula közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1905. (2. kiad. 1912.; 3. kiad. 1917.; 4. kiad. 1922.);
              • Magyar történelmi olvasókönyv II. rész. (Magyarország történelme a mohácsi vésztől a tizennyolcadik század végéig) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre és Szigeti Gyula közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1907. (2. kiad. 1915.)
              • Mika Sándor: Világtörténet az új tanterv alapján. A középiskolák felső osztályai számára. I. kötet. Az ó-kor. Lampel, Budapest, 1901., 1909. (2. kiad.) 1915. (3. kiad.) 1919. (4. kiad.);
              • Mika Sándor: Világtörténet az új tanterv alapján. A középiskolák felső osztályai számára. II. kötet. A közép-kor és uj-kor 1648-ig. Lampel, Budapest, 1902., 1911. (2. kiad.) 1919. (3. kiad.) 1922. (4. kiad.);
              • Mika Sándor: Világtörténet az új tanterv alapján. A középiskolák felső osztályai számára. III. kötet. Uj-kor és legujabb kor. Lampel, Budapest, 1904., 1912. (2. kiad.) 1919. (3. kiad.);
              • Nagy képes világtörténet (1900). Szerk. Marczali Henrik. V. kötet. Mika Sándor: A hűbériség és a keresztes hadjáratok kora. A Franklin Társulat és a Révai Testvérek kiadása, Budapest;
              • Történelmi olvasókönyv III. rész. (Az ó-kor történelme) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre és Szigeti Gyula közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1908. (2. kiad. 1916.; 3. kiad. 1922.)
              • Történelmi olvasókönyv IV. rész. (A közép-kor és az új-kor történelme 1648-ig) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre, Szigeti Gyula és Szabó Dezső közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1909.
              • Történelmi olvasókönyv V. rész. (Az új-kor története 1648-tól és a legújabb kor története) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre, Szigeti Gyula és Szabó Dezső közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1909.
              • Történelmi olvasókönyv VI. rész. (Magyarország története különös tekintettel az alkotmány történetére) Madzsar Imre, Szentpéteri Imre, Szigeti Gyula és Szabó Dezső közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1910.
              • Történelmi olvasókönyv I. (1961) (Ókori történelem) Összeáll.: Filla István – Waczulik Margit. Szerk.: Hahn Isván. Tankönyvkiadó, Budapest;
              • Történelmi olvasókönyv II. (1962) (Egyetemes történelem 476-1640, Magyarország története 1526-ig) Összeáll.: Gunst Péter – Eperjessy Géza. Szerk.: Makkai László. Tankönyvkiadó, Budapest;
              • Történelmi olvasókönyv III. (1967) (Egyetemes történelem 1640-1849, Magyarország története 1526-1849) Összeáll.: Unger Mátyás. Szerk.: Sinkovics István. Tankönyvkiadó, Budapest.

                IRODALOM




                    ABSTRACT

                      Katona, András

                      The readers of Sándor Mika

                        Mika Sándor was the creator of the first widely used series of history readers in Hungarian public education at the beginning of the last century. Since he produced a new teaching tool and ”genre”, this paper studies the background of his work. The study presents the first Hungarian reader written in 1774 by Lajos Hanthó; it looks into the significance of Mór Kármán and the First Hungarian Historical Congress of 1885 in creating and strengthening the idea; it examines the roles of educational policy-makers and ministers of education (primarily Gyula Wlassics), moreover the role of the Millennium on the path to realisation of, and the aid of history to the birth of the series. In addition to Mika, the paper shows those who assisted in the process of the birth of the readers and examines the composition of — mainly Hungarian history — excerpts and further usage of a part of them in Hungarian History teaching in the 20th century till the latest change of regime. The main objective of the paper is to appreciate the pioneering role of the author and to introduce an undiscovered area of the history of the teaching of our subject.



                          JEGYZETEK

                            [1] Leopold von Ranke (1795–1886), a modern forrásalapú történetírás egyik atyja, a XIX. század egyik legnagyobb hatású német történésze.

                            [2] Romsics Ignác (2011): Clio bűvöletében. A magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel. Osiris Kiadó, Budapest, 116., 165., 182-183., 316.; Mika Sándor (1859–1912) (1912) Századok, 46. évf. 5. sz. 398-400.; Domanovszky Sándor (1912): Mika Sándor †. Történeti Szemle, I. évf. 3. sz. 379.; Szinnyei József (1902): Magyar írók élete és munkái VIII. Hornyánszky, Budapest, Online hozzáférés:
                            http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/, (2013. 07. 06.);
                            Katona
                            András (2010): A magyar történelemtanítás arcképcsarnoka. Online hozzáférés:
                            http://www.tortenelemtanitas.hu/2010/01/mika-sandor-1859%E2%80%931912/ nyomán. (2013. 07. 06.)

                            [3] Szinnyei (1902) http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/ nyomán. (2013. 07. 6.)

                            [4] Nagy számban találhatók a szemelvények között – a viszonylag kis számú elsődleges források (évkönyvek, krónikák, legendák, levelek, emlékiratok stb.) mellett – történetírói feldolgozások: Katona István, Bél Mátyás, Virág Benedek, Péczely József, Horvát István, Szalay László, Horváth Mihály, Salamon Ferenc, Szilágyi Sándor stb., sőt újság- és folyóiratcikkek: Pesti Hírlap, Új Magyar Múzeum, Budapesti Szemle stb.

                            [5] Hanthó Lajos (1874): Olvasókönyv a hazai tankönyvet tárgyazó összes tankönyvekhez. Csanád Egyházmegyei Könyvnyomda, Temesvár, Előszó

                            [6] A szemelvények nem egészen tizede csupán egyetemes történeti tematikájú, a többiek a magyar történelemhez kapcsolhatóak.

                            [7] Hanthó (1874) Előszó

                            [8] A magy. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1879. évi 17630. sz. a. kelt rendelete

                            [9] Kármán Mór (1909) paedagógiai előadásai rendszeres összeállításban II. 275-276. Nem véletlen tehát, hogy az 1905-ben megjelenő Magyar történelmi olvasókönyv I. részének (kötetének) Előszavát is Kármán Mór írta. Ebből az inkább útmutatásból idézünk: „Belé helyezni … növendékeinket a múlt idők közhangulatába, hogy rokon érzéssel kísérje még tévelygő utjaikon is küzdő őseit: ez a történeti tanításnak első teendője, helyes tapasztalati alapja.” (Magyar történelmi olvasókönyv I. rész. /Magyarország történelme a mohácsi vészig/ Madzsar Imre, Szentpéteri Imre és Szigeti Gyula közreműködésével szerkeszti: Mika Sándor. Lampel R. Kk. /Wodianer F. és Fiai/ R. T. Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1905. VI.)

                            [10] Szádeczky Lajos (1885): A Magyar Történeti Congressus naplója. A Magyar Történelmi Társulat 1885. júl. 3–6. napján Budapesten tartott Congressusának irományai. Századok, XIX. évf. okt. 189-190. (Kiemelés tőlem: K. A.)

                            [11] Szebenyi Péter (1970): Feladatok – módszerek – eszközök. Visszapillantás a hazai történelemtanítás múltjára. Tankönyvkiadó, Budapest, 56-57.

                            [12] Wlassics a miniszteri jelentésben az államköltségen vagy állami segítséggel kiadandó tudományos kézikönyvek meghatározását használja, s arra is rámutatott, hogy „az állam közbejötte e téren múlhatatlanul szükségesnek látszott…” Itt számolt be a miniszter arról is, hogy „teljes erővel megindult Pecz Vilmos szerkesztése és mintegy 50 szakférfiú közreműködése mellett, az állam és M. T. Akadémia közös támogatásával, a classica-plilologia betűrendes  reális encyklopaediája, mely 100 nyomtatott ívnyi terjedelemben, számos illustráczió segítségével igyekszik az egész klasszikus ó-kor régiségeit az iskola igényei szerint és különös tekintettel a hazai római régiségekre, úgyszintén az idevágó hazai irodalomra alaposan megismertetni. E mű kiadását a Franklin-Társulat vállalta magára.” (A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszternek a közoktatás állapotáról szóló és az országgyűlés elé terjesztett huszonhetedik jelentése. Budapest, 1898. 83-84.)

                            [13] Mann Miklós (1993): Kultúrpolitikusok a dualizmus korában. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 100.

                            [14] Angyal Dávid – Marczali Henrik – Mika Sándor (1901): Enchiridion fontium historiae Hungarorum. A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Szerk.: Marczali Henrik. Budapest.

                            [15] Még elvégzendő feladat, hogy e „kútfők” gyűjteményéből mennyi és hogyan jelenik meg az olvasókönyvekben. Az már most is jól látható, hogy utóbbi szemelvényei között újak is megjelennek.

                            [16] Katona András (2010): A magyar történelemtanítás arcképcsarnoka. Online hozzáférés:
                            http://www.tortenelemtanitas.hu/2011/03/a-magyar-tortenelemtanitas-arckepcsarnoka/, http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=25909 (2013. 07. 06.)
                            és Balázs Györgyné (1970): Korkép kialakítása a történelemoktatásban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 68. nyomán.

                            [17] Szinnyei József (1909): http://mek.oszk.hu/03600/03630/html (2013. 07. 06.) és a Magyar életrajzi lexikon II. 1981: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ (2013. 07. 06.) nyomán.

                            [18] Magyar zsidó lexikon. Szerk.: Újvári Péter. Budapest, 1929. 849. Online hozzáférés: http://mek.oszk.hu/04000/04093/html (2013. 07. 06.) nyomán.

                            [19] Magyar életrajzi lexikon II. 1981: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ (2013. 07. 06.) nyomán.

                            [20] Az 1960-as és 1970-es években több kiadásban is megjelent hasonló nagyságrendű vállalkozásban – Történelmi olvasókönyv II. (1962) (Egyetemes történelem 476-1640, Magyarország története 1526-ig) Összeáll.: Gunst Péter – Eperjessy Géza. Szerk.: Makkai László. Tankönyvkiadó, Budapest – szereplő Mika-féle szemelvényeket kiemeléssel jelöltük.

                            [21] A számunkra nagyértékű forrás csak 1934-ben került haza Magyarországra Bécsből, ahol évszázadokon át őrizték.

                            [22] Az 1960-as és 1970-es években több kiadásban is megjelent hasonló nagyságrendű vállalkozásban (Történelmi olvasókönyv III. 1963.) szereplő Mika-féle szemelvényeket itt is kiemeléssel jelöltük.)

                            [23] Gonosz dolog ünnepi ülésen ilyet említeni, de a „nyomda ördöge” két súlyos elírást is „becsempészett” a színvonalas válogatásba. Kőszeg ostrománál a tartalomban 1523, míg az 1646–47. évi törvények helyett 1046–47. szerepel.

                            [24] Vö. Történelmi olvasókönyv II. 1962. és Történelmi olvasókönyv III. 1967.

                            [25] Néhány kivétel: Történelmi olvasókönyv a magyar történelem tanításához. I. kötet. Szerk.: Vicsay Lajos. 2. kiadás. Szeged, 1943.; Magyar történelmi olvasókönyv. Szerk. Donászy Ferenc. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1944.; Szemelvények a magyar történelem kútfőiből. Szerk. Balogh Albin. Szent István Társulat, Budapest, 1944.

                            [26] Magyar történelmi olvasókönyv I. rész, 1905. VII-VIII.

                            [27] Újabban későbbi tankönyves tevékenységéről: Albert B. Gábor: „Különös sulyt helyezek.” (Domanovszky Sándor felterjesztése Klebelsberg Kunonak a magyar történeti tankönyvek szelleméről szerkesztendő memorandum tárgyában). Történelemtanítás (XLV.) Új folyam I. 2. szám 2010. május http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2010/05/albert-b-gabor-%E2%80%9Ekulonos-sulyt-helyezek%E2%80%9D-domanovszky-sandor-felterjesztese-klebelsberg-kunonak-a-magyar-torteneti-tankonyvek-szellemerol-szerkesztendo-memorandum-targyaban/ (2013. 07. 06.) és Albert B. Gábor (2011): Domanovszky Sándor és a hazai tankönyvrevíziós mozgalom intézményesülése. Történelemtanítás (XLVI..) Új folyam II. 1. szám 2011. március. http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2011/03/albert-b-gabor-domanovszky-sandor-es-a-hazai-tankonyvrevizios-mozgalom-intezmenyesulese-02-01-05/ (2013. 07. 06.)

                            [28] Domanovszky Sándor (1912): Mika Sándor †. Történeti Szemle, I. évf. 3. sz. 479.




                              A cikk letölthető:
                              A cikk letöltése pdf-ben

                              Ugrás a cikk elejére



                              Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ.

                              Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

                              Bezárás