Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk,
tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan jövünk.
FELIRATKOZÁS AZ RSS-HIRCSATORNÁRA
FELIRATKOZÁS AZ RSS-KOMMENTLISTÁRA

Történelemtanitás

online történelemdidaktikai folyóirat

Betűméret növeléseEredeti betűméretBetűméret csökkentése

1. Az általános iskolai tankönyvek Trianon-képe

 

(“Trianon 100” a Történelemt@nításban)

 
(hivatkozási azonosító: 11-03-06)

 

100 éve írták alá a versailles-i Nagy Trianon-palotában az első világháborút lezáró magyar békeszerződést, amely felszámolta az ezeréves történelmi Magyarországot, annak területét harmadára csökkentette, és a magyarság mintegy harmadát, közel három és félmillió honfitársunkat az utódállamok fennhatósága alá kényszerítette. Ugyanakkor Magyarország – a török hódoltságot és Habsburg uralmat követően – újra visszanyerte teljes függetlenségét, és mintegy 90%-nyi magyar lakosságával lényegében nemzetállammá is vált, a korábban itt élt nemzetiségek túlnyomó része pedig saját meglévő, vagy újonnan létrejött államukhoz került. A nagy kérdés az volt, hogy életképesnek bizonyul-e a létrejött csonka Magyarország, hogyan képes feldolgozni a nemzet és az ország új vezetése ezt az új állapotot, a monarchiabeli középhatalmi státusból a kisállami sorba süllyedést, nem beszélve iparunk, erdeink, bányáink, vasúthálózatunk, virágzó városaink, jelentős egyetemeink, kulturális központjaink és iskoláink számottevő részének elvesztéséről, melyet súlyos jóvátételi kötelezettségek is tetéztek. A Trianon témakör tanítását vizsgálja írásunk a rendszerváltozás óta megjelent általános iskolai történelemtankönyvek vallatóra fogásával, ezzel is emlékezve a nekünk szomorú centenáriumra.

     

    Mottók:

    Ha az 1918. évi békecsinálók nagyon kicsivel körültekintőbbek és gondosabbak, akkor e terület konszolidálódásának a biztos alapjait 1919 végére le tudták volna fektetni. Tudjuk, hogy ez nem sikerült. Azóta mérhetetlen nehézségek, szenvedések és barbárság ömlött ki erre a területre…”

    (Bibó István)[1]

    A magyar nemzet történetében az egyik … nagy trauma az 1920-as trianoni békeszerződés. Nem elsősorban azért, mert ennek értelmében Magyarország elveszítette területének és nemzeti vagyonának mintegy kétharmadát. Hanem azért, mert az elcsatolt területeken több mint hárommillió magyar is élt. Ráadásul ezek mintegy harmada közvetlenül az új határok túloldalán, vagyis az új Magyarország magyarjaitól karnyújtási távolságra.”

    (Romsics Ignác)[2]

     

    Trianon terjedelmében kicsiny, de meghatározó része a magyar történelemnek. Nem véletlenül hasonlítják jelentőségét sokan Mohácséhoz. A Nagy Trianon-palotában történt néhány aláíró tollvonás 1920. június 4-én fél öt után néhány percet, a mohácsi csata meg alig másfél-két órát igényelt, mégis évszázadokra kijelölte hazánk sorsát. Immár Trianonnal kapcsolatban is egy évszázadról beszélhetünk.

    2010-ben a Magyar Országgyűlés – a számunkra szomorú esemény 90. évfordulóján – a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját. Ugyanekkor az iskolai emléknapok sorába is bekerült ez a dátum A kommunista diktatúrák … és A holokauszt áldozatainak emléknapjához hasonlóan. Mindhárom eseményről való méltó megemlékezéshez főleg a történelemtanítás biztosíthat kellő alapokat. Ebben az írásban azt vizsgáljuk meg, hogy a rendszerváltoztatástól a Trianon centenáriumáig eltelt három évtizedben milyen ismeretanyagot és kompetenciafejlesztési lehetőséget biztosítottak az általános iskolás tanulók számára a történelemtankönyvek, melyek tanításunk alapjául szolgáltak/szolgálnak.  

    Rögtön leszögezhetjük, hogy traumatikus hatású eseményekről van szó,[3] s bár a legrégebbi ezek közül Trianon, mégis máig tartó „jeges leheletét” ugyanúgy nyakunkon érezzük, mint a másik két, hozzánk időben közelebb eső eseményét. Mivel korábban már a Trianon-képet megvizsgáltuk a Horthy-, a Rákosi- és Kádár-korszak magyarországi történelemtankönyveiben,[4] idézzünk ezekből kiindulásképpen néhány általánosító megállapítást.

    A szocialista időszak közel fél évszázada szinte teljes tagadása volt a negyedszázados Horthy-korszakénak, így Trianon-képének is. Míg a Horthy-korszak történelemtankönyveiben – de a kor gondolkodásában is – Trianon, és annak békés eszközökkel történő revíziója központi kérdés volt, ezért részletesebben tárgyalták, addig a szocializmus évtizedei alatt mellékessé, és éppen az azt aláíró rendszer elítélésének az eszközévé vált. A Horthy-korszak tankönyvei az 1918–1919-es forradalmakat, benne is elsősorban – szóhasználatukkal – a kommünt (tanácsköztársaságot) tették szinte minden baj okozójává, addig a szocialista korszak tankönyveiben a dualizmus nemzetiségi politikája és Horthyék hazaárulása jelentette a legfőbb okokat. Míg a Horthy-korszak tankönyveiben a fő felelősség a bosszúra szomjazó győzteseket (főleg a franciákat) és mohó szomszédainkat (utódállamokat) terhelte, addig a szocialista munkák a béke imperialista jellegét emelték ki, szomszédaink pedig baráti államok lettek, annak ellenére, hogy korántsem barátian bántak kisebbségeikkel – köztük főleg a magyarral. A Horthy-korszak egésze a határrevízió talaján állt, a szocializmus évtizedeiben viszont ez a kérdés végérvényesen lekerült a napirendről, hiszen az 1947-es párizsi béke megerősítette – sőt némiképp súlyosbította is – Trianont. (További három magyar falu átadásán túl kisebbségvédő rendelkezések immár formálisan sem védték határon túl rekedt nemzettársainkat.)

    Afféle tézis-antitézis viszonyról beszélhetünk tehát a téma vonatkozásában, hiszen míg a Horthy-korszak a Trianon-trauma hatása alatt a nemzettudatot erősítette, a hazaszeretet minden más felett domináló szerepét hangsúlyozta, addig a szocializmus idején az internacionalista kultúrterror legfőbb célpontja éppen a hazaszeretet régi értelemben vett „kóros” megnyilvánulása lett.  „A[z 1956-os] forradalom után Trianon – a konszolidálandó rendszer politikai érdekei miatt – még mélyebbre került a múlt süllyesztőjében. Forradalom, nacionalizmus, azaz Trianon tehát az új rendszer legfőbb ellenségeinek lettek kikiáltva.”[5] Nézzük meg ezután, hogy megszületett-e az immár demokratikus Magyarország tankönyveiben a szintézis, vagyis a két szélsőség után a kiegyensúlyozottabb tárgyalás?

     

    Tantervek és tankönyvek

    Közoktatásunk rendszerváltoztatását egyrészt a központi tanterv helyett belépő többszintű (Nemzeti alaptanterv – kerettantervek – helyi tantervek) tantervi szabályozás jelentette, másrészt a szabad tankönyvválasztás, a tankönyvpiac kialakulása, vagyis a szocialista egytankönyvűség felszámolása. Mivel a Nemzeti alaptanterv – és ezzel a kerettantervek is – többször változtak, ezért több tankönyvnemzedék látott napvilágot, több mint féltucat könyvkiadó gondozásában. A tankönyvek zömét – egészen a legutóbbi időkig – gyakorló tanárok írták a tantervi szabályozás igényeinek megfelelően, hiszen ez a tankönyvi jóváhagyás alapfeltétele is volt. Talán ezért is vállalkoztak kevésbé történészek tankönyvírásra. Volt azonban ennek egy másik jelentős oka is, a tankönyvek pedagógiai apparátusának (differenciált tananyag, kérdések-feladatok, források, „kis színesek”, kislexikonok, képek, térképek, táblázatok, diagramok, ábrák stb.) a jelentős megnövekedése, mely ezzel párhuzamosan az ismeretanyag korábbi meghatározó jellegét mintegy primus interpares szerepre csökkentette. Ebből következik, hogy vizsgálatunk immár kiterjed a tankönyvi szöveg mellett a kompetenciafejlesztés eszközeire is. A vizsgált általános iskolai tankönyvek csoportosítása:

     

    1. táblázat: Az elemzett tankönyvek[6] csoportosítása

     

    NAT-1 (1995) előtt NAT-1 (1995) után NAT-2 (2003) után NAT-4 (2012) után
    Helméczy I. (1990) Tankönyvkiadó Helméczy II. (1996) Nemzeti Tankönyvkiadó Balla I. (2004) Korona Kiadó Horváth II. 7. (2015) OFI
    Fekete (1991) Tankönyvkiadó Bánhegyi I. (2000) Apáczai Kiadó Dürr II. (2004) Korona Kiadó CiegerZeidlerBartosKojanitzLégrádi 7. (2017) EKE-OFI
    Bihari (1991) Holnap Kiadó DupcsikRepárszky (2001) Műszaki Kiadó Helméczy III–IV. (2003–4) Nemzeti Tankönyvkiadó  
    Bardocz (1992) Poli-Kvitt Kiadó Csorba (2003)Dinasztia Kiadó BencsikHorváth (2007) Mozaik Kiadó  
    Dürr I. (1994) Korona Kiadó Bánhegyi II. (2003)Apáczai Kiadó Balla II. 7.(2008) Balla III. (2011) Műszaki Kiadó  
        Bánhegyi III. (2009) Apáczai Kiadó  
        Horváth I. (2009) Nemzeti Tankönyvkiadó  

    (Megjegyzés: színessel a többszínnyomású tankönyveket jelöltük.)

    Kiadók szerint: (Nemzeti) Tankönyvkiadó: 6; Apáczai Kiadó, Korona Kiadó, Műszaki Kiadó: 3-3; OFI: 2; Dinasztia Kiadó, Holnap Kiadó, Mozaik Kiadó, Poli-Kvitt Kiadó 1-1.)

     

    A kerettantervek – szemben a szocialista időszak tanterveivel – önálló témaként jelenítik meg Trianon és következményeit (2000, 2003), illetve újabban A trianoni békediktátum, országvesztés és a Horthy-korszak kezdete címmel (2012). A legutóbbi kerettantervben (2020) pedig immár témakör lett belőle: A trianoni békediktátum, négy altémával: A Párizs környéki békék alapelvei, a vesztesek büntetése; A trianoni békediktátum – a megcsonkított Magyarország; Magyarország területi, népességi és gazdasági veszteségei; A kisantant. Ennek tankönyvi megfelelője természetesen még nem áll a rendelkezésre. Vizsgált tankönyveink tehát az 1990 és 2019 közötti időszakot ölelik fel. Ezekhez 1998-ig történelemből csupán tananyagbeosztások jelentették a tantervi alapokat.[7] Az új műfajt jelentő Nemzeti alaptanterv nyomán készült helyi tantervek 1998-ban kerültek bevezetésre, míg 2000-től megjelentek a kerettantervek. A további tankönyvek már ezek alapján készültek.

    Elemzésünk kiterjed – igaz, csak korlátozottan – a Párizs környéki békék egészére is, hiszen Trianon – egyik az öt békéből – csak ezek részeként értelmezhető. A tankönyvek jellemzően külön, egyetemes történeti fejezetben tárgyalják a Párizs környéki békéket, azok létrejöttének körülményeit és hatásukat. A trianoni béke általában megjelenik a többi sorában itt is, de természetesen jobbára önálló tankönyvi fejezetként a magyar történelmi tananyagban. Van azonban néhány olyan tankönyv – főleg a tanterv nélküli 1990-es években –, amely összevontan tárgyalta a magyar és egyetemes témákat.[8] Sok tankönyvben Trianon nem önálló tankönyvi anyag (lecke), hanem része egy nagyobb egységnek. Ez Az ellenforradalmi rendszer hatalomra jutása (persze kisebb-nagyobb mértékben eltérő címekkel), melynek része a békekötés.[9] Önálló tananyagként először a legkorábban megjelenő Helméczy-féle tankönyvekben jelenik meg – igaz, csak kiegészítő anyagként.[10] Önálló lecke Dürr Béla második és Helméczy negyedik tankönyvében,[11] valamint az Apáczai, a Korona, a Mozaik és a Műszaki Kiadó tankönyveiben.[12]

    E kis „leltárt” követően vizsgáljuk meg az egyetemes történeti hátteret, a békekonferencia működését, a Párizs környéki békék létrejöttét és tartalmukat, valamint következményeit, a nagyhatalmi viszonyok megváltozását, az új Kelet-Közép-Európa képét az általános iskolai történelemtankönyvek tükrében.

     

    A békekonferencia és döntései

    A konferencia 1919 januárjában nyílt meg Versailles-ban. Az időpontot a Német Császárság kikiáltásának 48. évfordulójára tűzték ki” – emeli ki a Mozaik Kiadó tankönyve,[13] ami egyfajta visszavágást jelez az 1871-ben történtekre. Clemenceau nyitóbeszédének idézett mondata beszédes: „… ″eljött az ideje, hogy a győzelem minden gyümölcsét learassuk.″[14] És valóban learatták. Értékeléssel is felér a következő leírás: „Alapvetően meghatározta a folyamat jellegét az, hogy nem a háborúban részt vevő összes állam, ill. nemzet tanácskozott együtt. Minden fontos kérdést lényegében a Négyek tanácsadöntött el. […] Nem kapott meghívást az egykori antant szövetséges OroszországA titkos szerződésekkel az antantnak magát elkötelező többi állam, ill. nép is csak kérelmezőként, s nem (döntéshozó) tanácskozóként jelenhetett meg.”[15]

    Igaz, apró betűs szövegben, de másutt bemutatják a békekonferencia körülményeit és működését is: „A fegyverszünet megkötése után a békekonferencia a győzelmi mámor légkörében 1919 januárjában nyílt meg a francia fővárosban. Anglia, USA, Franciaország, Olaszország és Japán képviselőiből tízes tanács alakult, ez irányította a részleteket kidolgozó bizottságok munkáját. A ″Négy Nagy″: az amerikai elnök, az angol, a francia és az olasz miniszterelnökből álló négyek tanácsa hozta meg azokat a határozatokat, amelyeket a vesztesekre ráerőszakoltak…”[16] A Műszaki Kiadó tankönyve hozzáteszi: „A vesztes országok közvéleménye ezért sem fogadta el a „békediktátumokat”.[17]

    A legtöbb tankönyv felsorolja a „Négy Nagy” nevét, és zömmel fotójukat is közli.[18] Dürr Béla egyik könyve be is mutatja őket: Clemenceau-t „…az ellenzéki kelet-közép-európai nacionalista politikusoknak…” tett ígéretek kötötték. Lloyd George mérsékeltebb volt ugyan, de őrá is hatással volt „… az ellenséggel örök időkre leszámolást kereső hangulat…”. „Wilson amerikai elnök Európában a népek önrendelkezési jogának érvényesítését tekintette fő feladatának, … [inkább] a Távol-Keleten próbálta kiterjeszteni az USA befolyási övezetét. Orlando olasz miniszterelnök bízott az antant háború alatti ígéreteiben, amely szerint Olaszországmegszerezheti Dalmáciát, Dél-Tirolt, Fiumét és még kisebb török területeket.”[19] „Létszámuk” helyenként három főre csökken, kiemelve képen és szövegben is, hogy miért ők játszottak igazán jelentős szerepet a békekonferencián.[20]

    Több tankönyv is kiemeli, hogy „… a legfontosabb döntéseketa francia és az angol kormányfő, valamint az amerikai elnök bizalmas megbeszélésein hozták. A kisebb győztes országok, de még Olaszország küldöttsége is alárendelt szerepet játszottak …, A vesztes államokat meg sem hívták Versailles-ba…”[21] A legújabb tankönyvek már pontosítanak, hogy a vesztesek „… csak akkor küldhették el képviselőiket a konferenciára, amikor a rájuk vonatkozó békefeltételek már készen álltak”, javaslataik viszont „… rendszerint nem kerültek be a békeszerződések végleges szövegébe.”[22]

    Clemenceau és Wilson még kiemeltebb szerepet játszik egyes tankönyvekben. A béketárgyalásokon meghatározó szerepet betöltő „Tigris”-ről néhány külön is ír,[23] vagy közöl képet.[24]  Wilson tizennégy pontja miatt még különlegesebb szerepet kap szövegben,[25] forrásszemelvényben[26] és képekben[27] egyaránt. Példaként idézzük, hogy Wilson amerikai elnök 14 pontjában, „…a nemzetek teljes önrendelkezési jogát hirdette meg, s a háború utánra az új határok megvonásának alapjául az etnikai határok tiszteletben tartását ígérte.” Ehhez képest „Hamarosan fény derülta ″titkos paktumok″-ra, amelyeket hiába próbáltak ″összhangba hozni″ a wilsoni elvekkel.” Erre kiemelt szöveg: „A szégyenletes békediktátumot az Amerikai Egyesült Államok sohasem fogadta el s nem szentesítette az aláírásával.”[28] Egy „beszélő” képaláírás ezt mondja róla: „Woodrow Wilson. Az amerikai elnök azt hitte, a ″fiatal, idealista Amerika″ megmentheti az érdekkonfliktusokba merült Európát. Pontjai között azonban voltak, amelyeket mindenki a saját szája íze szerint értelmezett, mint pl. azt, amelyik kimondta, hogy ″biztosítani kell az önálló fejlődés lehetőségét Ausztria–Magyarország népei számára″”.[29]

    Hatásvadászó, de igaz, hogy a békekonferencián „Egyetlen elv érvényesült, a rómaiak szájából származó örök mondás: ″Jaj a legyőzötteknek!″”.[30] Az egyik Helméczy-könyvben közel négy évig[31] elhúzódó béketárgyalásokról esik szó, melyeken – és ez új elem – a győztesekről ezt mondja: „Céljuk az volt, hogy a legyőzöttek soha ne erősödhessenek meg annyira, hogy újabb – a békediktátumot megváltoztató – háborút kezdhessenek.”[32] Ennek ellenére „A végeredmény az angolok elképzeléséhez állt a legközelebb, ezért ők voltak a legelégedettebbek.” „A vesztesek megalázottnak érezték magukat, mert a békétdiktálták…. Titokban rögtön revízióra készültek. Nem alakult ki a tartós békéhez szükséges erőegyensúly, felerősödött viszont a nacionalizmus, mind a vesztesek, mind a győztesek oldalán.”[33] Több tankönyv idézi Foch francia marsall elhíresült mondását, mely előre vetíti a visszavágás lidérces képét: ″… ez nem béke, ez csupán fegyverszünet húsz évre.[34]  De Wilson elnök is – látva az általa meghirdetett önrendelkezési elv figyelmen kívül hagyását – csalódottan nyilatkozott 1919-ben: „Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy egy nemzedéknyi idő sem telik el, s újabb világháború tör majd ki, ha a világ nemzetei nem tesznek közös erőfeszítéseket megakadályozására.”[35] Hasonlóan nyilatkozott 1919-ben a közgazdász Keynes is: „A békefeltételek könyörtelenek voltak, pedig éppen könyörületre lett volna a legnagyobb szükség. A bosszúvágy diadalmaskodott, pedig a könyörtelen béke nem hozhatott tartós békét Európának. […] Tegyük hozzá, hogy Németországot nem utolsósorban éppen a gazdasági blokád kényszerítette térdre a háborúban. A békerendszer túlságosan is a politikai kérdésekre összpontosított, elhanyagolva a gazdasági szempontokat. A béke megalkotói becsapták a kaput a gyors és tartós gazdasági fellendülés előtt.”[36] Hozzáfűzi: „A békerendszer egyik legfőbb kovácsa, a francia Clemenceau már 1922-ben aggódva gondolt a jövőre. Amikor látta, hogy az Amerikai Egyesült Államok el akar távolodni az európai politikai színtérről, 81 évesen áthajózott oda, és 30 beszédében arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy ha elfeledkeznek a nemrégiben véget ért háborúról, akkor félő, hogy rövidesen újabb fog kitörni.”[37] Mindezekkel egybecseng Helméczy megállapítása: „A békeszerződések szerepét … Nem úgy [értékeljük], hogy egy óriási háborút zártak le, hanem úgy, mint egy új, hatalmilag átrendeződött Európa történetét indították el.”[38]

    A tankönyvek jellemzően a Németországgal kötött békeszerződést tárgyalják részletezőbben.[39] Némelyek forrásrészleteket is tartalmaztak a 440 szakaszból,[40] melyekhez kapcsolódóan érdekes feladattal is találkozhatunk: „Ha majd … tárgyaljátok a trianoni békeszerződés pontjait is, lapozzatok ide vissza, és állapítsátok meg, melyik volt a német békeszerződés azon pontja, melyet szívesen láttunk volna a magyar békeszerződésben is.” [… néhány (német) vidéken népszavazást tartanak a területi hovatartozásról.][41] Magáról a német békeszerződésről példaként egy tömör és korrekt összefoglalást idézünk: „A vesztesek közül elsőként Németországgal kötöttek békét. … 1919 júniusábanaz ország elvesztette területének és lakosságának egytizedétMegtiltották Németország és Ausztria egyesülését… […] Németországnak jóvátételt is kellett fizetnie. […] Németországot nyilvánították bűnösnek a háború kirobbantásáért.”, amit a német emberek sérelmeztek. „A békefeltételek betartásának ellenőrzése érdekében a Rajnától nyugatra eső német területeket az antant megszállta.”[42] Gyakran visszatérő kép A versailles-i szerződés aláírása,[43] vagy legalább a helyszíne.[44] Két tankönyv próbálja a humoros oldalát megragadni a tragikus békéknek – korabeli karikatúrák segítségével.[45] Különösen az utóbbi „diákbarát” megragadása a témának.

     

    1. kép: Korabeli karikatúrák

     

      

    Források (balról jobbra haladva):

    Dupcsik–Repárszky (2001) 20.

    Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 89.

     

    A tényadatok (területveszteségek, jóvátétel és haderőkorlátozás) mellett tételmondatnak tekinthetjük: „A területi átrendezésekazt célozták, hogy Németország (és a Monarchia) ne veszélyeztethesse többé a két antanthatalom európai elsőbbségét. […] A megkötött békék hatalmi átrendeződést is jelentettek. […] Európa igazi ura Anglia és Franciaország maradt.”[46] Több helyen megemlítik az Ausztriával való egyesülés (Anschluss) tilalmát is, amely a magyar békeszerződésben is szerepel.[47] A nagyhatalmak a bolsevizmus terjedésének megakadályozásában és Németország meggyengítésében voltak érdekeltek, utóbbiban nem egyenlő mértékben (a franciák jobban, az angolok kevésbé).[48] Hozzátehetjük, hogy „Amíg Németország és Oroszország – egy időre – elveszítették nagyhatalmi befolyásukat, addig az Osztrák-Magyar Monarchia teljesen megsemmisült.”[49] Helyenként érzelmek is megjelennek a német béke kapcsán egyes tankönyvekben, például egy érdekes képaláírással: Megrendítő kép a németek számára. A vereség teljes elismerése. A fegyverszünet aláírása az antant tábornokai előtt.[50]

     

     

    2. kép: A német békeszerződés aláírása

     

    Forrás: Helméczy IV. (2004) 5.

     

    A leginkább előremutató értékelés azonban: „Európa győztes nagyhatalmai – Anglia és Franciaország – keserűen tapasztalták, hogy a háború igazi nyertesei nem ők, hanem az Egyesült Államok…” „Olaszországot szintén csalódás érte, mivel közép-európai nagyhatalmi vágyai Anglia és Franciaország ellenérdekei miatt nem teljesülhettek. … az angol-francia támogatást élvező Szerb–Horvát–Szlovén Királyság megalakulása tette lehetetlenné.”[51] Az egyik Horváth-tankönyv érdekes, bár csak zárójeles megjegyzése már túlmutat a békeszerződésen, de igen informatívan mutatja a győztesek mohóságát: „A jóvátétel később megállapított összege olyan magas volt, hogy azt Németország 1988-ig [!] fizethette volna.[52] Több tankönyvi térkép szemléletesen mutatja Európa egészének,[53] kevesebb Németországnak,[54] vagy Közép-Európa egészének területi változásait,[55] természetesen az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását ábrázolókat itt leszámítva. Kisebb fogalmi zavart jelez, hogy hol Közép-,[56] hol Köztes- Európáról,[57] hol Közép- és Kelet-Európáról[58], hol pedig – egyébként helytelenül – Közép-Kelet-Európáról[59] van szó, a fogalmak pontos körülhatárolása nélkül.

     

    3. kép: Három térkép, három meghatározás

     

     

    Megjelölés és forrás:

    A bal felső képen: Közép-Európa – Horváth I. (2009) 9.

    A jobb oldali képen: Köztes-Európa – Dupcsik – Repárszky (2001) 21.

    A bal alsó képen: Közép- és Kelet-Európa – Bihari (1991) 17.

     

    A többi Párizs környéki békét is főleg a magyarral összefüggésben vizsgáljuk csupán. Többnyire felsorolják a tankönyvek valamennyit, egy könyv még kistérképen is ábrázolja a helyszíneket.[60] Alapvető megállapítás, hogy a németéhez „Hasonló sorsra jutott a többi vesztes ország is. Mindegyiktől jelentős területeket vettek el. Minimálisra csökkentették haderejüket. Jóvátételi kötelezettségekkel terhelték gazdaságukat. A különbség csupán az átadandó területek nagyságában volt. Illetve abban, hogy míg Németország, Bulgária, Törökország területeket vesztve, de átélte az összeomlást, az Osztrák–Magyar Monarchia teljesen megsemmisült.”[61]

    Az új államok felsorolása mindenütt megtörténik azzal, hogy „… szinte minden győztes állam növelte kisebb-nagyobb mértékben területét. (Legnagyobb mértékben Románia.)[62] Franciaország és Anglia stratégiai célja főleg az volt, hogy „… Lengyelország és Csehszlovákia megerősítésével keletről is ″bekeríteni″ Németországot. Illetve Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia révén […] körbe keríteni Ausztriát és Magyarországot.”[63]

    Több helyen táblázat is közli ez egyes országok területi veszteségeit, illetve más államok területi gyarapodását.[64] Tágul a felsorolás a Köztes-Európa fogalmának bevezetésével, miszerint „Az első világháború után a Balti-tengertől a Földközi-tengerig terjedő területen új független államok jöttek létre. […] Az új államok azt állították magukról, hogy ″nemzetállamok″, miközben a régió minden harmadik lakosa valamilyen nemzeti kisebbséghez tartozott.”[65] Mindezt helyenként színes etnikai térkép,[66] kördiagram[67] és táblázat[68] is szemléletessé teszi.

     

    4. kép: Kördiagramok a nemzetiségek megoszlásáról

     

    Forrás: Dürr I. (1994) 28.

     

    5. kép: Jugoszlávia etnikai összetétele táblázatban

     

    Forrás: Bencsik–Horváth (2007) 16.

     

    Fontos stratégiai cél volt, hogy „A békekonferencia után a franciák igyekeztek kiterjeszteni a befolyásukat a Németország és Oroszország közötti területekre. Egyrészt megpróbálták megakadályozni a kommunizmus továbbterjedését Szovjet-Oroszországból. (Ezért nevezték e területeket ″egészségügyi övezetnek″.) Másrészt igyekeztek meggátolni, hogy Németország befolyása növekedjen Közép-Európában.”[69] A lengyel-szovjet háborúról és a varsói lengyel győzelemről szólva annak jelentőségét a poitiers-i csatához és a nándorfehérvári diadalhoz hasonlítja a Mozaikos tankönyv. Később azonban már Lengyelországnak, Csehszlovákiának és Romániának is szerepet szántak a Szovjetunió elleni hatalmi játszmában.”[70]

    Az Apáczais tankönyv fontos megállapítása, hogy „A győztesek diktálta béke véget vetett ugyan a háborúnak, de máig tartó ellentéteket okozott Európa keleti és nyugati térségében. A békekötés része volt az igazságtalan területi rendezés, amely csak egyik oka volt a kialakuló békétlenségnek. A másik okot a kommunista Oroszország megalakulása szolgáltatta.”[71] Ugyanis a „A forradalmi Oroszországot nem hívták meg a béketárgyalásokra. […] Az USA végül nem ratifikálta a békeszerződéseket. Ez a két nagyhatalom tehát nem garantálta a békét. […] A békerendszerrel elégedetlenek voltak a győztesek is, … a vesztesek pedig visszavágásra készültek. Wilson javaslata alapján létrehozták a Nemzetek Szövetségét (Népszövetség), melynek gondoskodnia kellett volna arról, hogy az országok közötti vitákat békés, tárgyalásos úton oldják meg.”[72] A Dinasztia Kiadó tankönyve említi egyedül a korábbi – itt idézőjelben lévő – marxista klisét: „Nem ismerte el a békerendszert Szovjet-Oroszország, amelyet meg sem hívtak a béketárgyalásra. Lenin ″imperialista békének″ minősítette a szerződéseket. Egyetlen országként a törökök elérték a békeszerződés gyökeres újratárgyalását. Jelentősebb európai területet is visszaszereztek, továbbá Kis-Ázsia egészét.”[73]

    Csupán két tankönyv tér arra ki, hogy a békefeltételeket miért értelmezhetjük diktátumoknak. A Balla-tankönyv meg is magyarázza: „A győztesek túlzott békefeltételei (területveszteségek, súlyos jóvátételek) is állandó gyűlölködésre adtak okot. A vesztesek megalázottnak érezték magukat. A súlyos békefeltételeket a győztesek diktátumaként (rájuk kényszerített megállapodásként) kezelték. Már az aláírás órájában megszületett bennük a revízió (az elvesztett területek visszaszerzésének) vágya.[74] A Horváth-tankönyv ki is emeli, hogy „A győztes nagyhatalmak mögött területszerzési mohóságban nem maradtak le a kis szövetségesek sem. A békekonferencia átrajzolta Európa térképét. … a vesztes államok nem is vehettek részt, képviselőikkel is csupán közölték a döntéseket. Ezért szokták – különösen a vesztes országokban – ezeketbékediktátumoknak nevezni.”[75]

     

    A Trianon felé vezető út

    Tankönyveink jellemzően történetiségében tárgyalják Trianont, a magyar békeszerződés előzményeit és következményeit is feltárva. Az okok sorában az első a vesztett háború és a nemzetiségi kérdés. Erről a Helméczy-tankönyvek a következőket írják: „… a Párizsban 1915 végén létrejött Cseh Bizottságot is hadviselőnek ismerte el az antant …”, illetve „Az antant legbefolyásosabb tagjai: Anglia és Franciaország elkötelező ígéreteket tettek, a cseh, román és délszláv területi követelések háború utáni teljesítésével kapcsolatban.” Helyesen látja a szerző, hogy „Ehhez képest csak kisebb jelentőséggel bírt, hogy Wilson amerikai elnök békejavaslataival kapcsolatban elismerték (elvben) a Monarchia és Törökország népeinek önrendelkezési jogát.” Továbbá „… az osztrák-magyar katonai összeomlás után a cseh, román, és a szerbhorvát seregek szinte akadálytalanul nyomulhattak be az országba. […] A Károlyi-kormány mindezzel szemben tehetetlen volt.” A „…  tanácskormány katonai veresége s a hosszabb román megszállás …” után magyar kormány (Apponyiról és Telekiről még nincs szó!) „Bár sok mindennel megpróbálkozott, így terjedelmes statisztikai és egyéb adatokkal jól ellátott memorandum és jegyzékek benyújtásával, egyes területekre vonatkozóan népszavazás kérésével, az ezekkel szembeni cseh–román–szerb közös fellépés miatt nem ért el eredményt.”[76] A tankönyv későbbi kiadása közli az antant válaszát a magyar békeküldöttségnek a népszavazásról: „… a Szövetséges és Társult hatalmak […] meggyőződtek róla, hogy ha ez a megkérdezés [a népszavazás] az őszinte véleménynyilvánítás teljes biztosításával történnék, nem vezetne számba vehetően más eredményre, mint amilyenre Közép-Európa néprajzi viszonyainak és nemzeti aspirációinak [törekvéseinek] tüzetes vizsgálata vezette a Hatalmakat. A népek akarata megnyilatkozott 1918. október és november havában…”[77] A tankönyv tételmondatai: „Hazánk elvesztette ezeréves területének több mint kétharmadát. […] Az elcsatolás jogcíme az volt, hogy asoknemzetiségű Monarchia helyett önálló nemzetállamokat kell létrehozni.” Ez utóbbi elv igazságosságát a magyar küldöttség is elismerte, „Csakhogy a győztesek valójában nem ezt az elvet alkalmazták.”, hagyták magukat félreinformálni a cseh, a román és a szerb-horvát (!) küldöttségek által.[78]

    A Bardocz-tankönyv keveri a téves és valóságos információkat: „A kommunista Tanácsköztársaságért büntetésképpen színtiszta magyarlakta tömböket csatoltak el – a fő vasútvonalak egy része stratégiai jelentősége miatt szintén szomszédainknak jutott.[79] Ezzel szemben a Mozaikos tankönyv leszögezi: „A határvonalak többségétmég a Tanácsköztársaság kezdete előtt meghúzták. […] ”Hazánk zűrzavaros 1919-es éve tehát alig módosította a leendő béke területi feltételeit.”[80] Az újabb Horváth-tankönyvben – igaz, csak kiegészítő anyagban – a következő szerepel: „Hazánkat – ellentétben a németekkel és az osztrákokkal – 1919 nyarán azért nem hívták meg a békekonferenciára, mert a nagyhatalmak a kommunista kormányzattal nem voltak hajlandóak tárgyalni. Magyarország ezért nem tehette meg észrevételeit, amelyek közül néhányat figyelembe vehettek volna, ahogyan ez a másik két vesztes ország esetében is történt.”[81] A legújabb tankönyv pedig azt is kiemeli, hogy „A magyar kormány csak 1919 decemberében – több mint egy évvel a világháború után – kapott meghívást a párizsi békekonferenciára. Ekkor a Magyarország jövőjét érintő döntések már megszülettek.”[82]

    A Helméczy-tankönyv újabb kiadásaiban a Károlyi-kormánnyal kapcsolatos megfogalmazás enyhült, mert az immár nem „tehetetlen volt”, hanem „… az adott időben nem rendelkezett semmiféle jelentős katonai erővel…”, ami persze gyakorlatilag ugyanaz. A „proletárdiktatúra” megítélése viszont keménnyé válik: „Még tovább rontotta a tárgyalási pozíciókat a tanácsköztársaság átgondolatlan külpolitikája, hadseregének veresége, melynek következményeként a román seregek Budapestet is megszállták, birtokon belülről alkudozhattak.” Sőt, már nevesíti azokat, akik „mindent megpróbáltak”: „A béketárgyalásokra hazánk legkitűnőbb politikusait küldte. Vezetőjeként a kiváló politikus és jó szónok Apponyi Albert grófot, kísérői között pedig gróf Teleki Pált, a nemzetközi hírű földrajztudóstApponyi Albertmég a népszavazás gondolatát is felvetette a vitatott területekkel kapcsolatban.” Szenvedélyes hangon megállapítja: „Mindhiába! A békekonferencia diktálni kívánta a békefeltételeket és nem megvitatni, s bár a wilsoni elvek a népek önrendelkezési jogáról – elvben – még léteztek, a népszavazás kéréseeredménytelen maradt. A békediktátumot el kellett fogadnunk.”[83] A tankönyvíró hozzáteszi: „Hiába utazott Apponyi Albert óriási mennyiségű bizonyítékhalmazzal, térképekkel, statisztikákkal, adatokkal Párizsba…”[84]A megismételt tételmondat: „A békekonferencia diktálni kívánta a békefeltételeket és nem vitatni.” Az Apponyi Albert képe alatti felirat: „Apponyi Albert, a békedelegáció vezetője. Tudásával, ékesszólásával mindent megtett, amit lehetett…”[85] Apponyi képe más tankönyvekben is megjelenik.[86] Különösen az Apáczai Kiadó tankönyve ír róla lelkesen. A történelmi Magyarország szétdarabolása részfejezetben az ő személye áll a középpontban, a tények leírásán túl. „1920 januárjában még megcsillant a remény, hogy változhat a helyzet, amikor az ország legnépszerűbb politikusai, Apponyi Albert gróf vezetésével Párizsba utaztak.” Kiválósága (nyelvtudása) leírása mellett figyelmeztet is, ha a békeszerződésen nem változtatnak „… akkor a közép-európai térségben újabb és újabb ellentétek fogják felütni a fejüket.”[87]

    A legbővebben a legújabb tankönyv idézi meg Apponyit, akiről külön kiegészítő anyag szól, és aki visszaemlékezéseiben így írt az útja során tapasztalt szimpátiatüntetésekről és várakozásairól: „Az a bizalom és reménykedés, az a lelkesedés, amely szónoklataikból áradt, valósággal szívünkbe markolt: hiszen mi nagyon is jól tudtuk, hogy a legcsekélyebb alap sincs ilyen remények alátámasztására, hogy éppen ellenkezőleg, mi már tulajdonképpen bevégzett tényekkel állunk szemben…” A főszövegben szó esik arról, hogy a békekonferencián „Hosszan érvelt a történelmi Magyarország fennmaradása mellett, de elismerte, a győzteseknek joguk van területi változásokat végrehajtani. Ugyanakkor megállapította, hogy az új államhatárok nem követik a nemzetiségi határokatEzért azt javasolta, hogy Magyarország önkényes felosztása helyett a nemzeti önrendelkezés elve jegyében tartsanak népszavazásokat az elcsatolásra szánt területen.” Kiegészítő anyagban Apponyi párizsi beszédéből idéznek a szerzők: „… hivatkozunk Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerintaz államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének a nevébenköveteljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármi legyen is az.” Az eredmény azonban felettébb sovány: „A békekonferencia csak apróbb kiigazításokra volt hajlandó. 1920 májusában, amikor nyilvánosságra került a béke szövege, Magyarországon rendszeressé váltak a tüntetések, és a békeszerződést egyszerű diktátumnak nevezték.”[88]

    Kritikusabb hangot üt meg Apponyival szemben a Mozaik Kiadó tankönyve: „ A magyar delegáció vezetőjévé Apponyi Albert grófot választották. Ez szerencsétlen döntésnek bizonyult, mivel Apponyinak nem volt túl jó híre Európában. Korábban ő javasolta azt a törvényt, amely korlátozta az iskolákban a nemzetiségek nyelvhasználatát. Apponyitovábbra is a történelmi Magyarország mellett érvelt. Mindez nagy hiba volt, hiszen Ausztria példája megmutatta, hogy az etnikai elvre való hivatkozással kedvezőbb határvonalat is el lehet érni.[89]

    Érdekes részleteket tár fel a Dinasztia Kiadó tankönyve: „A békekonferencián az amerikaiak és a britek Magyarország számára sokkal előnyösebb határmegvonást javasoltak, olyat, amelyik figyelembe vette volna a tervezett határokon kívül eső, ám döntően magyarok lakta területeket is. A március 8-i vitában már az olaszok is hajlottak a magyaroknak kedvezőbb határmegvonásra, de hiába. Végül mégis a francia álláspont diadalmaskodott.” „Mi mást tehetett a magyar delegáció, … az okmányt elfogadásra ajánlotta, végül május 19-én lemondott.”[90]Hasonlóan ír a Mozaik Kiadó tankönyve: „A konferencia a cseh, román és szerb követelések … alapján döntött.” Pedig „Az amerikai küldöttek az etnikai határ mellett törtek lándzsát, de a többség úgy vélte, hogy ″egy jó közlekedési vonalért [például egy fontosabb vasútvonalért] feláldozhatunk pár százezer magyart″. Hasonló okból jelölték ki Csehszlovákia déli határát a Duna vonalánál, pedig a folyó mindkét partján magyar lakosság élt.”[91]

    Gyakran kerül elő Trianon kapcsán a tankönyvi szövegekben, valamint a kép- és térképanyagban is Teleki Pál személye is, leginkább a „vörös térképe”: „A térkép abszolút újdonsága volt, hogy a nemzetiségek létszámát is tükrözte: 1 mm² színezett terület száz lakost jelentett. A magyarokat vörös színnel tüntették fel, innen kapta nevét a térkép. A lakatlan területek fehér színűek maradtak. Más térképek a ritkábban lakott főként nemzetiségi vidékeket is színezték, ami első ránézésre ″megnövelte″ a Magyarországon élő nemzetiségek számát.”[92] Ezért a térkép, bár „…hűen és szakszerűen ábrázolta a Kárpát-medence etnikai viszonyait”, de „… az antant vezetői, Clemenceau-val az élen, 1919. március 16-án már lényegében döntöttek. Magyarországot gazdaságilag, katonailag, etnikailag, erkölcsileg oly mértékben akarták ellehetetleníteni, hogy soha ne nyerhesse vissza meghatározó szerepét a Kárpát-medencében.”[93]Az alapvető elv az volt, hogy a történelmi Magyarország egysége mellett kell gazdasági és földrajzi érveket keresni. […] Elutasították, hogy a határokat az etnikai viszonyok alapján húzzák meg. A szomszédos országok viszont éppen a nemzetiségi elvre hivatkoztak. […] … a nemzetiségi statisztikák meghamisításától sem riadtak vissza. Ráadásul azt terjesztették Európában, hogy a magyarokelnyomás alatt tartják nemzetiségeiket.” Kistérkép illusztrálja: A szomszédos országok területi igényei hazánkkal szemben. Apponyi egy térképet is bemutatott. [Ez volt a „vörös térkép”.] Ezen jól látható, hogy a kijelölt határok közvetlen közelében több százezer magyar él, akiket így a szomszédos országokhoz csatolnának. Bár a felismerés sokakat meglepett, végül a határokat nem módosították. Ezeket ugyanis már 10 hónapja rögzítették …”[94] Több tankönyv közli a térképet, főleg az újabbak, amelyek már megfelelő nyomdatechnikai eszközökkel is rendelkeznek.[95]

     

    A történelmi Magyarországot felszámoló béke

    A békekötés helyszíne tekintetében is megoszlanak a tankönyvek. Többen – tévesen – a Kis Trianon-palotát jelölik meg szövegben vagy képben.[96] A trianoni békeszerződés legtöbb tankönyvünkben – gyakran címben is – békediktátumként szerepel.[97] Horváth ennek roppant egyszerű magyarázatát közli: „A Párizs melletti Nagy-Trianon kastélyban hazánk képviselői aláírták a békeszerződést. (Valójában nem szerződés, inkább békediktátum volt.)[98]

     

    6. kép: A versailles-i Kis Trianon-palota

     

    Kis Trianon-palota

    Vö. Fekete (1991) 50.; Bardocz (1992) 65.; Dürr II. (2004) 42. (képpel); Helméczy IV. (2004) 55. (képpel)

     

    7. kép: A versailles-i Nagy Trianon-kastély

     

    Nagy Trianon-kastély

    Bihari (1992) 133.; Dupcsik–Repárszky (2001) 35.; Csorba (2003) 31.; Balla I. (2004) 43., Balla III. (2011) 43. (de a kép a Kis Trianon-palotát mutatja, 45.); Bencsik–Horváth (2007) 52. (képpel); Bánhegyi III. (2009) 58. (képpel); Horváth II. 7. (2015) 147.; Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 212.

     

    Csak az Apáczai Kiadó tankönyve közli, hogy „Magyarországon nem akadt olyan felelős államférfi, aki a szégyenteljes békeszerződést aláírta volna. Horthy Miklós ezért két ″névtelen″ politikust bízott meg a megalázó feladattal. (Benárd Ágoston munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd államtitkár látta el kézjegyével az okmányt.)[99] Az aláírás alatti és utáni hazai helyzetről annál többet és többen szólnak: „… a legmélyebb elkeseredés volt. Az aláíráskor országos gyász volt, egy órán át tartó harangzúgás kísérte.[100]Június 4-ét hivatalosan gyásznappá nyilvánították. Már 1920-ban – pályázat révén – megszületett az elcsatolt területek visszaszerzésére buzdító ima […] Mindennap ezzel az imával kezdődött és végződött a tanítás az iskolákban.[101]Az okmány aláírásának pillanatában zúgtak az ország minden templomának harangjai, az üzletek és iskolák zárva maradtak, minden napilap gyászkeretben jelent meg.”[102]Százezrek vonultak az utcára, hogy tüntessenek Trianon ellen. A gyász jele volt, hogy félárbocra engedték az állami lobogót, és két évtizeden át nem is húzták fel teljesen.”[103]Rövidesen megszületett a jelmondat: ″Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország.″[104]

    A béke rendelkezéseit három csoportban tárgyalták: területi rendelkezések etnikai vonatkozásokkal, a jóvátétel kérdése és a haderővel kapcsolatos intézkedések. Természetesen legnagyobb súllyal a területi rendelkezések és az etnikai vonatkozások szerepelnek. Feltűnő, hogy a pontos adatok tekintetében elég nagy a bizonytalanság. Például az első Helméczy-könyv így ír: „Elcsatolásra került az ország lakosságából 13 271 000 fő,[105] az összlakosság 63,6%-a. Ezen belül az utódállamokhoz került lakosság mintegy 25%-a volt magyar anyanyelvű, magyar nemzetiségű.” Legfájóbbnak azonban a területi veszteségeket tartja, melyeket táblázatok segítségével mutat be elcsatolt, megmaradt területek, illetve az átkerült területek országonkénti bontásban. 3,5 millió magyar szomszédos államokhoz kerüléséről ír – ami kissé túlzó, különösen a fentebb szereplő 25%-hoz viszonyítva –, és akik „kisebbségi helyzetbe, kiszolgáltatva [kerültek a szomszédos államok]… időről időre feltámadó, fokozott nacionalizmusának.”[106] Az újabb kiadásban a két világháború közötti tankönyvekhez hasonlóan hazánk Mohács utáni legsúlyosabb tragédiájaként értékeli a békét: „Csakhogy míg Mohácsnál még csak ″nemzeti nagylétünk″ veszett el, s középhatalomként folytatódott történelmünk, Trianon utána nagyhatalmak politikai elképzeléseinek kiszolgáltatott kisállammá lettünk.” Ezután következik a veszteségek leírása, kiegészítve A történelmi Magyarország és a trianoni határok térképpel, melyen helyenként továbbra is vitatható számszerű adatok (terület- és lakosságveszteség) szerepelnek.[107] A Bihari-könyv nem kevésbé drámai: „… hasonló veszteség az országot a 16. század óta nem érte. Alig voltak olyanok, akiknek ne maradtak volna rokonai a határon kívül. MagyarországEurópa egyik legkisebb és leggyengébb állama lett. […] Hunyadi Mátyástól Ady Endréig nagyon hosszú azoknak a sora, akiknek a szülőhelyét 1920 után csak útlevéllel lehetett meglátogatni.”[108]

    A Fekete-tankönyvben szintén vitatható számszerű adatok szerepelnek, miszerint hazánk területe 325 ezer km²-ről 93 ezer km²-re és lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent, valamint, hogy „3 millió magyart juttatott kisebbségi sorsra, felerészt a határhoz közeli összefüggő területeken”.[109] Megállapítja: „A győztesek békerendszerenem hozott megoldást térségünkben. Az egyetlen soknemzetiségű birodalom helyén sok többnemzetiségű ország jött létre, melyben a nemzetiségiek számaránya továbbra is jelentős maradt. Idegen fennhatóság alá került az albánok 44%-a, a magyarok 30%-a és a szlovének [!] 25%-a.”[110] A Bihari-könyv a területi és lélekszám változások számainak leírását és térképen való ábrázolását (A történelmi Magyarország és a trianoni határok) követően így értékel: „Mintegy 3,3 millió magyar került a szomszédos államokhoz, s e magyarságnak kb. a fele a határok mentén, összefüggő területeken élt.[111]

    A Dürr-tankönyvek a trianoni békét egy területi és népességveszteségeinket ábrázoló térképpel, valamint a következő szöveggel és kiemelésekkel tárgyalja: „A legsúlyosabb békediktátumokat a Magyarországgal Trianonbanaláíratott békeszerződés tartalmazta.” Kiemelik, hogy „Magyarország közel 21 milliós népességéből több mint 3 millió magyar ajkú lakos került ″külföldre″…”[112]

    Bánhegyi tankönyve ütközteti az elvet a gyakorlattal: „… a Monarchia helyén önálló nemzetállamokat kell létrehozni. A valóságbanszíntiszta vagy többségében magyarok által lakott területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar került idegen – mi több, ellenséges – kormányzás alá. … leginkább az új határok menti térségekbena határ túloldalára kerültek olyan települések tucatjai, melyekben kizárólag magyarok éltek.”[113] Térképet és  táblázatokat is közöl A szétdarabolt Magyarország 1920-ban, illetve  Az elcsatolt területek nagysága és %-os aránya és Népességvesztés a trianoni döntés után címmel.[114] Más helyütt kiemeli, hogy „Így történt meg, hogy Magyarországot – a nyugati határszakasz kivételével – az úgynevezett utódállamok vették körül. A világtörténelemben páratlan jelenség alakult ki: Magyarországot az új határok túloldalán elsősorban magyarok által lakott területek határolták. A három új államot, Csehszlovákiát, Nagy-Romániát és a hat kis államból létrehozott Szerb–Horvát–Szlovén Királyságotkisantantnak nevezték el.”[115]

    Az Apáczaishoz hasonló tartalommal ír a Balla-tankönyv: „Az ezeréves határok megváltoztatását azzal indokolták, hogy a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia helyett önálló nemzetállamokat kell létrehozni. A valóságbanSzíntiszta és többségében magyar népességű területeket egyaránt elcsatoltak. A magyarság mintegy 30 százaléka, 3,3 millió (!) magyar idegen fennhatóság alá került. A szomszéd államokhoz csatolt magyarság nagy része közvetlenül a megcsonkított országunk határai mentén élt. Ez is mutatja, hogy a ″rendezés″ nem a nemzeti elvre, hanem a győztesek erejére épült.”[116] Két féloldalas térkép ábrázolja Magyarország felosztása a trianoni békeszerződés szerint, illetve Nemzetiségek a történelmi és a csonka Magyarországon.[117]

    A Dupcsik–Repárszky tankönyv kiemelt szövege tömör és lényegre törő: „1920. június 4-én a … Nagy-Trianon-kastélyban aláírták a békeszerződést. Magyarországelvesztette területének kétharmadátaz elcsatolt területen élt a magyarság harmada (3,3 millió fő) is, ráadásul fele a magyar határ mentén, zárt tömbökben.” Mindezt színes térkép is megerősíti: A történelmi és a trianoni Magyarország nemzetiségei.[118] A Csorba-tankönyv szerint hazánk „elvesztette területének 2/3-át, csaknem 190 ezer km²-t, népességének csaknem 60%-át, 10,6 millió embert. A más országokhoz került területek lakosságának több mint 30%-a volt magyar anyanyelvű.”[119]

    A Mozaikos tankönyv szerint „… (a Horvátország nélküli) Magyarország területe egyharmadára, lakossága kb. négytizedére [?!] csökkent. […] Hárommillió magyar az utódállamokba került. Tisztán magyarlakta területeket is elcsatoltak. Hazánk területén pedig alig maradtak nemzetiségek.[120]  Részletes táblázat is szerepel a könyvben A trianoni békeszerződés területi és nemzetiségi következményeiről (terület, népesség, magyar etnikum).[121]

    Az Apáczais tankönyv kiegészítő anyaga Magyarország 1920-ban címmel egy korabeli sajtóból idézett drámai hangvételű tudósítást közöl az aláírás pillanatairól, a veszteségek felsorolásával: „Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot  …” (Pesti Napló)[122]

    A Horváth-könyv is érzelmi húrokat is penget, de szerényebb eszközökkel: „A békeszerződéstartalma rettenetes volt.” Szó esik a területi és lakosságvesztésről, majd, hogy „A magyarság egyharmada idegen államok fennhatósága alá került, közülük fele úgy, hogy színmagyar területen élt.”[123] Még plasztikusabb a legújabb tankönyv: „Az ország elvesztette területének kétharmadát és lakosságának közel 60 százalékát. A Kárpát-medencében élő minden harmadik magyar – több mint hárommillió fő – valamelyik szomszédos állam polgára lett.”[124]

    Számos könyv szemléletes adattáblát,[125] vagy adatolt térképet,[126] esetleg diagramot[127] is közöl a drámai változások bemutatásához.

     

    8. kép: Jellemző adatolt térkép a történelmi Magyarország felbomlásához

     

    Forrás: Dürr II. (2004) 43. Ld. még: Bihari (1991) 134.; Helméczy II. (1996) 59.; Helméczy IV. (2004) 56.; Balla I. (2004) 44.; Balla III. (2011) 44.

     

    9. kép: Diagrammal kombinált térkép

     

    Forrás: Helméczy IV. (2004) 57.

     

    10. kép: Nemzetiségek megoszlása az utódállamokban diagramban

     

    Forrás: Balla I. (2004) 45.; Balla III. (2011) 45.

     

    Kiegészítő anyagban néhány tankönyv meg is nevezi, hogy mely országrészek kerültek elcsatolásra: „egész Erdély a Székelyfölddel együtt”, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Burgenland.[128]

    Igen gazdag – főleg az újabb – tankönyvek képanyaga is. Egészen rendhagyó a Bardocz-könyv néprajzi jellegű képsorozata Akiken átlépett a határ címmel, de gyenge minőségű képanyaggal.[129] Gyakoribbak viszont a dokumentumfotók,[130] de főleg a plakátok,[131] sőt Trianon-ellenes emlékművek[132] is megjelennek néhány tankönyv lapjain.

     

    11. kép: Dokumentumfotók

     

    Források (balról jobbra haladva)

    Vagonlakók (Magyar menekültek Trianon után) – DürrII. (2004) 45.

    A trianoni szerződés ellen tüntető fiatalok – Balla I. (2004) 46.; Balla III. (2011) 46.

     

    12. kép: Trianon-ellenes plakátok.

     

    Források (balról jobbra haladva)

    Bencsik–Horváth (2007) 51.

    Bánhegyi III. (2009) 62.; Bencsik–Horváth (2007) 54.

    Horváth III. (2015) 149.

     

    13. kép: Trianon-ellenes emlékművek

     

    Megjelölés és forrás

    A bal felső képen: Trianon kereszt MosonmagyaróváronForrás: Bánhegyi III. (2009) 59.

    A jobboldali képen: Trianon emlékmű NagykanizsánForrás: Bánhegyi III. (2009) 61.

    A bal alsó képen: Magyar Igazság Kútja, Budapest, Szabó Ervin tér – Bencsik–Horváth (2007) 55.

     

    14. kép: Rendhagyó térképek

     

    Forrás: Horváth II. 7. (2015) 148.

     

     

    15. kép: A szomszédos országok területi igényei

     

    Forrás: Bencsik–Horváth (2007) 51.

     

    16. kép: A békeszerződés gazdasági következményei diagramokkal ábrázolva

     

    Forrás: Bencsik–Horváth (2007) 53.

     

    A trianoni békeszerződés egyéb rendelkezéseivel általában szűkszavúbban foglalkoznak a tankönyvek. Két tényt szinte mindegyik közöl: a jóvátételi kötelezettségekét és a haderő korlátozására vonatkozó intézkedések tényeit, leginkább a létszámkorlátozást, utóbbit számszerűen is.[133] Már az első Helméczy-tankönyv is némileg konkretizálja a jóvátételi kötelezettségeket: „… a teljes tengeri hajópark átadása, lemondás a külföldimagyar koncessziókról és magyar vállalatokról.” Továbbá „A hadsereg szinte teljes leszerelése, amelyhez még azt is előírták, hogy a megmaradó egységekben mennyi lehet egy században pl. a gépfegyverek maximális száma stb.” Hozzáteszi – annak kibontása nélkül –, hogy „Megbomlott az ország korábbi gazdasági egysége is.”[134] Az újabb kiadásban részleteket kapunk kiegészítő anyagban az V. rész Katonai rendelkezések és VIII. rész Jóvátétel rendelkezéseiből, melyek a törzsanyag korábbi megállapításait támasztják alá.[135]

    A Fekete-tankönyv amellett, hogy a békeszerződés egyéb feltételeiből kiemeli, hogy „Magyarországnak 1921-től 30 esztendőn át jóvátételt kell fizetnie, de összegének meghatározását későbbre halasztották.”[136] A Bardocz-könyv már kommentál is, miszerint hazánkat „… lefegyverezték, hogy teljesen kiszolgáltatottá vált szomszédaival szemben. A gazdasági évezredes kapcsolatokat mesterségesen szétszakították, vasútvonalakat, hidakat és közutakat kellett fölrobbantani (…). […] Katonai szempontok alapján választották le a kárpátaljai területekets adták a békeszerződéssel életre hívott Csehszlovákiának, bár e területeken korábban sem cseh, sem szlovák lakos nem élt…”[137]

    A Dürr-tankönyv némiképp részletezi az egyéb feltételeket: „A trianoni békeszerződés határozatai értelmében Magyarország elfogadta az újonnan megállapított határozatokat; vállalta jóvátétel fizetését; kötelezte magát kereskedelmi hajók, vasúti kocsik és mozdonyok átadására; beleegyezett, hogy gazdasági erőforrásait jóvátételre közvetlenül igénybe vegyék; tudomásul vette, hogy hadserege csak önkéntes alapon toborozható, és összlétszáma nem haladhatja meg a 35 ezer főt.”[138] A Dupcsik–Repárszky-tankönyv viszont ebben is tömör: „A békeszerződésszámos más intézkedést is tartalmazott (pl. korlátozta a hadsereg létszámát, megtiltotta a hadkötelezettséget stb.), és jóvátétel fizetésére is kötelezte az országot.”[139]

    A Csorba-tankönyv új elemet mutat be azzal, hogy „Nemcsak Magyarország területe csonkult meg, hanemmegnyirbálták az ország függetlenségét. Kimondták, hogy Magyarországnem egyesülhet Ausztriával (azaz nem támasztható föl az Osztrák-Magyar Monarchia).[140] A haderőkorlátozásról és a jóvátételi kötelezettségekről így ír: „Magyarország csupán 35 ezer főnyi, önkéntesekből és zsoldosokból álló haderőt tarthatott fenn. Páncélos járművei, hadihajói, repülőgépei sem lehettek. Előírták, hogy 1921-től kezdve 30 éven keresztül kell fizetni az országnak a győztesek számára az okozott háborús károk jóvátételét (ennek zálogául zárolták a magyar állam minden vagyonát és bevételi forrását).”[141] A Balla-könyvben jóvátételi kötelezettségről és haderő létszámának minimálisra csökkentéséről, valamint a fegyvergyártás tilalmáról csupán a kiegészítő anyagban esik szó.[142] A Horváth-féle tankönyv a fegyverkorlátozást így konkretizálja: A béke Megtiltotta azt is, hogy a hadsereget modern fegyverekkel (tankok, repülők) szereljék fel.[143]

    A Műszaki Kiadós tankönyv megemlíti a Sopron környéki népszavazást: „A magyar határok kialakításában nem vették figyelembe a magyar javaslatokat. Egyetlen kivétel az osztrák-magyar határ volt, ahol Sopronban és környékénmár a békekonferencia lezárása után, népszavazást értek el. Ott – az egyébként német többségű – lakosság Magyarország mellett döntött.”[144]

    Ehhez hasonlóan csak néhány tankönyv – és jellemzően az újabbak – tér ki a Sopron környéki népszavazásra. Először a Csorba-tankönyv: „Sopronban és környékén viszont sikerült Olaszország támogatásával kierőszakolni Bánffy Miklós külügyminiszter ügyességének köszönhetően egy népszavazást, melyen a lakosság többsége – Sopronban csaknem 73% – Magyarország mellett döntött. A nemzetgyűlés ezért a várost a ″Civitas fidelissima″ (magyarul: leghűségesebb város) címmel jutalmazta.”[145] A Horváth-tankönyv a soproni népszavazásról, annak előzményeiről és következményeiről is külön kiegészítő anyagban szól. „Sopron ″kitörölhetetlen nyomot hagyott ezzel a nemzeti tudatban″ – írta Illyés Gyula. Méltán kapta a ″leghűségesebb város″ jelzőt.”[146] A törzsanyagban önálló részfejezet szól a soproni népszavazásról az Apáczais tankönyvben,[147] de nem a trianoni tananyag részeként, a képanyagban Sopron jelképével, a Tűztoronnyal, és a kapuja feletti, a népszavazásnak emléket állító domborművel. Legbővebben a legújabb tankönyv tárgyalja a Sopron környéki népszavazást, mely  „A revíziós külpolitika első sikere a soproni körzet visszaszerzése volt.” Leírja, hogy a terület a békék ellenére „… előbb a magyar katonaság, majd önkéntes fegyveresek megakadályozták az osztrák hatóságok bevonulását.” „… Sopronban és a környező nyolc faluban…” népszavazás volt.” „A lakosság kétharmada Magyarországra szavazott.” Civitas fidelissima, leghűségesebb város. Magyarország melletti szavazásra buzdító plakát és Sopron város címere az 1929-ben felavatott Hűségkapu fölött képek.[148]

     

    17. kép: A hűség városa, Sopron

     

    Megjelölés és forrás

    A bal oldali képen: Magyarország melletti szavazásra buzdító plakát – Cieger– Zeidler–Bartos–Kojanitz– Légrádi 7. (2017) 114.

    A jobb oldali képen: A soproni Hűségkapu domborműve: – Bánhegyi  III. (2009) 64.

     

    Egyedül a Csorba-tankönyv tér ki Dél-Baranya későbbi, az 1921. július 26-i törvénybeiktatást[149] követően egy hónappal történő birtokbavételére. „Ugyanis csak az antant nyomatékos fenyegetésének engedve volt hajlandó kiüríteni azt Jugoszlávia.”[150]

    A Mozaikos tankönyv szól Lord Rothermere, angol sajtómágnás akciójáról: „Azt javasolta, hogy a határokat az etnikai elv szerint igazítsák ki. Bethlen azonban ekkor már ennél jelentősebb revíziót is lehetségesnek tartott. A magyar vezetés ugyanis továbbra sem látta be, hogy a tisztán nemzetiségi területek elszakadása szükségszerű volt. Rothermere ezért megszakította kapcsolatát a magyar kormánnyal.” Leírja a Rothermere-kultuszt Magyarországon, fia 1928-as látogatását, a Justice for Hungary részét képezte Endresz György repülőútja Amerikából Európába. Kép is van a repülőről, felirattal és pilótával együtt.[151]

     

    18. kép: Tiltakozás a trianoni békediktátum ellen

     

    Forrás: Bencsik–Horváth (2007) 55.

     

    A békediktátum következményei

    Egyrészt a gazdasági-politikai következményekről van itt szó, másrészt a társadalmiakról. Több tankönyv foglalkozik a határokon túlra „szorult” és kisebbségi sorsba kényszerült magyarsággal is

    Az egyik Helméczy-tankönyv tételmondata: „Az új határok elvágták az ország középső területeit eddigi piacaiktól, egyben hazai nyersanyagszállítóitól”, és „Megszűnt a Monarchián belülivámmentes export és import is.” A kiegészítő anyagban malom-, a bútor- és papíripar, valamint a vas- és fémipar veszteségei szerepelnek az erdős vidékek és a vasércbányáink elvesztése következtében.[152] A Korona Kiadó tankönyve ugyanezt erősíti: „Súlyosak voltak a trianoni béke gazdasági következményei.” Majd a részletek taglalása után leszögezi: „Általánossá vált a szén-, a nyersanyag- és az élelmiszerhiány.”[153] A Balla-tankönyv szintén az addig egységes Kárpát-medencei gazdaság feldarabolásáról, a bányák jelentős részének elvesztéséről, iparágak megszüntetéséről és újak teremtéséről szól.[154] A Mozaikos tankönyvben is szó esik arról, hogy „Az elcsatolt területekkel megszakadtak a korábbi szoros gazdasági kapcsolatok.” Itt – igen szemléletesen – kördiagramok jelzik a vasérc-, arany-, ezüst-, szénbányászat, vasipar, gépgyártás, élelmiszeripar, erdők, szántók terén elszenvedett veszteségeinket.[155] A legújabb Horváth-tankönyv is megemlíti, hogy „Magyarország elveszítette nyersanyagforrásainak jelentős részét” (vasérc- és szénbányák, erdők, délvidéki termőföldek, gazdasági összeköttetést, piacvesztés).[156]

    A Bardocz-tankönyv mindezt a társadalmi következmények viszonylatában tárgyalja: „Trianon súlyos következménye lett Magyarországon, hogy az addig is túlságosan Budapestre telepített ipar részaránya az országon belül megnövekedett, a főváros túlnépesedett lett. A menekültáradat az ellátási nehézségeken kívül károsan befolyásolta a társadalomszerkezetet is: az állami hivatalnokok, tisztviselőrétegek, rendőrség-csendőrség, a hadsereg hivatásos tisztikara, földjüket vesztett földbirtokosok, értelmiségiek jelentős hányadát tették ki a menekülteknek. Az egészségügyi hálózat, iskolarendszer (különösen a felsőoktatás) felkészületlen volt, tragikus veszteségek érték a tudományos élet, kutatás területét.”[157] A Műszaki Kiadós tankönyv felhívja a figyelmet: „Szinte minden családnak maradtak rokonai az elszakított területeken. Az új (utód-) államokban tömegesen vesztették el állásukat a magyar tisztviselők. Akik a kisebbségi sorsot nem akarták vállalni, Magyarországra menekültek. Itt azonban mostoha körülmények között tudtak csak élni, legtöbbjük álláshoz sem jutott.[158] A Korona Kiadó tankönyve képet is közöl az ún. „vagonlakókról”.[159]

    Mindezek következményeként tárgyalják a béke belpolitikai következményeit a tankönyvek. „Kezdettől fogva megindult a Trianon miatti bűnbakkeresés: mindenért elsősorban a forradalmakat és zsidókat okolták. Másrészt azt sugallták a tömegeknek, hogy nem szabad belenyugodni a kialakult helyzetbe. Igaz, hogy az országnak nincs a változtatáshoz katonai ereje, de ébren kell tartani a Nagy-Magyarország tudatot, és keresni kell a lehetőséget Trianon revíziójára.”[160] Szinte mindenütt esik szó a revíziós politikáról, amely a béke felülvizsgálatát kívánta elérni. „Az igazságtalan béke, a túlzó követelések egyértelműen Trianon elutasítására ösztönöztek, s kiváltották a revizionizmust… […] A józanabbak az etnikai alapon történő revízióra gondoltakbékés megegyezés vagy pl. népszavazás alapjánMások a történelmi jogra hivatkozva, minden, a történelmi Magyarországhoz tartozó terület visszacsatolását kívánták. Elsősorban az utóbbiak jelszava volt: ″Nem, nem, soha!″ Az a gondolat, hogy a történtekbe soha nem lehet belenyugodni.”[161]Voltak, akik a régi határok visszaállítását történelmi jogon, akár fegyveres erővel kívánták elérni. Ők nem vették figyelembe, hogy a történelmi Magyarország lakosságának 51%-a [valójában az 1910-es népszámlálások szerint 45,5%] nem magyar nemzetiségű volt.”[162]

    Az egyik legegyértelműbb megfogalmazás: „A csonka ország lakói közül alig akadt, aki hajlandó lett volna a határokat véglegesnek tekinteni. A békediktátum igazságtalansága következtében a társadalmi rétegek széles rétegeit hatotta át az irredentizmus, azaz az elcsatolt területek visszaszerzésének vágya. Szinte mindenki támogatta egymást követő kormányok revíziót, azaz a határok megváltoztatását célzó törekvéseit.” Ehhez csatlakozik egy A trianoni szerződés ellen tüntető fiatalok kép.[163] Kritikusabb hangot üt meg a Bihari-könyv: „A közvélemény a ″mindent vissza!″ jelszót visszhangozta, pedig józan politikusok számára [világos volt] ennek megvalósíthatatlansága. […] A Horthy-rendszert azonban a revízió éltette: sem politikus, sem párt nem számíthatott sikerre, ha nem a teljes revíziót tűzte zászlajára.”[164]Az ellenforradalmi rendszer viszonylag eredményesen hitette el milliókkal, hogy Trianonért (melyet saját maga írt alá) a baloldal, a forradalmak a felelősek, ésminden bajnak Trianon az oka.”[165] Ennek ellentettje: „A következő évek, évtizedek politikája nem lehetett más, mint a területek egy részének visszaszerzésére irányuló követelés. Ez volt a revíziós politika…”[166] A Horváth-tankönyv viszont leszögezi: „Trianon nyilvánvaló igazságtalansága” következtében „… a következő évtizedek legfőbb politikai céljává a békeszerződés felülvizsgálata, azaz revíziója vált. Irredenta mozgalmak szerveződtek, melyek célja Magyarország ezeréves határainak a visszaállítása volt.”[167] A legkiegyensúlyozottabb megfogalmazás talán: „A magyar külpolitika a két világháború között mindvégig a trianoni békeszerződés revíziójáratörekedett. Legfőbb célja az volt, hogy területeket szerezzenek vissza. Bár a józanabb politikusok csupán a magyarlakta területek visszacsatolását értették a revízió alatt, ezt a véleményt csak kevesen merték felvállalni. A propaganda továbbra is a ″mindent vissza″ elvet hangoztatta, a társadalomban ugyanis mind népszerűbbé vált az irredentizmus eszméje.” Ehhez csatlakozik egy irredenta plakát képe.[168]

    A revíziós politika mellett a magyar menekültek és határokon túl rekedt kisebbségek sorsát is érintik a tankönyvek. A gyakran visszatérő tételmondat: „A szomszédos országok vezetői a magyar kisebbség beolvasztására törekedtek.”[169] Több tankönyv szól a kisebbségvédelmi előírásokról, valamint, hogy ezek ellenére „az új ″gazdanépek″ „a kisebbségek gyors beolvasztására törekedtek.”[170] Pedig „Kisebbségi jogaikat a békeszerződések elismerték ugyan, de a gyakorlatban e jogok érvényesítésére a környező országok felfokozott nacionalizmusa miatt kevés esély volt. Némileg megengedő, de ítél is Bihari tankönyve: „A bonyolult nemzetiségi viszonyok miatt a határokat ugyan nem lehetett megvonni, de a trianoni békében erre kísérleteket sem tettek.[171] A Balla-tankönyv is megemlíti, hogy a kisebbségi egyezményeket „… a kisantant országai nem tartották be. […] … az értelmiségiek, a hivatalnokokMagyarországra menekültek.” A parasztság és a munkásság helyzete sem volt sokkal jobb, de ők maradhattak.[172]

    A Korona Kiadó tankönyve példákat is hoz a jogfosztásokra: „Romániában a magyar nyelvű oktatást az állami iskolákban nem engedélyezték. Csehszlovákiában megmaradtak ugyan a magyar nyelvű iskolák, de számukat jelentősen csökkentették. A közigazgatási egységeket átrendezték, hogy a választásokon a magyarok kisebbségbe kerüljenek, így képviselőik ne juthassanak be a parlamentbe.” Továbbá „A határokon kívül rekedt magyarok sorsát a ″maradék Magyarország″ mély együttérzéssel fogadta.[173] A Balla-tankönyv mindezt megerősítve tovább is megy, és szól a „névelemzésről” is: „Romániában például a magyar nyelvű oktatást csak az egyházi iskolákban engedélyezték, Csehszlovákiában megmaradtak ugyan a magyar nyelvű iskolák, jelentősen csökkent viszont a gimnáziumok száma. … Jugoszláviában is bevezették a ″névelemzést″: azok a magyar gyerekek, akiknek a családi neve nem hangzott ″magyarosan″, nem járhattak magyar iskolába akkor sem, ha csak magyarul tudtak.”[174]

    Szinte mindegyik tankönyv szól a kisantant megalakulásáról, és annak okairól, de nem feltétlenül a Trianon tananyag részeként. Csak néhány pregnánsabb megfogalmazást idézünk: „1920–21-ben Csehszlovákia, Jugoszlávia [ekkor még Szerb–Horvát–Szlovén Királyság] és Románia létrehozza az ún. kisantantot, hogy megakadályozza a legyőzött országok, főleg Magyarország terület-visszaszerzési törekvéseit, a Habsburgok visszatérését, Ausztria és Magyarország, illetve Ausztria és Németország egyesülését.”[175]

    A Monarchiától elszakadt utódállamok …  az antanthatalmak és a Népszövetség védőszárnyai alatt mindenekelőtt az új határok megtartását, területi sérthetetlenségét tekintették fő feladatuknak. Érdekazonosságuk megerősítését szerződésekben is rögzítették1920 és 1921 között …. Többek között abban állapodtak meg, hogy szükség esetén együttes fellépéssel akadályozzák meg a magyar revíziós törekvések érvényesítését.” Itt megjelenik egy Magyarország a kisantant szorításában térkép is.[176] A Balla-könyvben kiemelt törzsanyag: „Csehszlovákia, Románia és a jugoszláv állam létrehozta a kisantantot, hogy meggátolják Magyarország terület-visszaszerzési szándékait.”[177]

     

    19. kép: Magyarország a kisantant szorításában

     

    Forrás: Dürr II. (2004) 45.

     

    Összegzés

    Trianon „reneszánsza” szerepel írásunk alcímében, ami azt fejezi ki, hogy ismét szabadon tárgyalható, újra „felfedezett” lett a téma, amire már a hanyatló kádári időszak utolsó tankönyvében is történt már egy halvány kísérlet.[178] Félő volt ugyanakkor, hogy – egy darabig így is volt – tovább él a marxista örökség, vagy visszatér a két világháború közötti időszak revíziót követelő, irredenta szelleme. Míg azonban „A Horthy-kor vezető elitje történelmi véletlenként és totális igazságtalanságként fogta föl Trianont, s válasza rá a teljes elutasítás volt”,[179] addig „Trianon és a magyarság ügye 1947 után nem jelent meg problémaként a nyilvánosságban”.[180] A rendszerváltoztatást követően kezdettől az a realistábbnak tűnő felfogás érvényesült, hogy Trianon revíziójának követelése helyett (ez egyetlen kormányzatnál sem merült fel) „… kulturális értelemben az összmagyarság részének deklarálták a magyar kisebbségeket, határrevíziós követelések helyett az adott országon belül igényeltek számukra társnemzeti státust …”.[181] Ennek segítségével elérhető egy egészségesebb nemzettudat megerősítése határainkon innen és túl. Egyik alapját képezheti ennek a történelemtanítás, és azon belül Trianon problémájának „helyén kezelése”, a túlértékelés és alulbecsülés veszélye nélkül. Véleményünk szerint ezt nem veszélyezteti, csak megerősíti a 2010-ben elfogadott Trianon-emléktörvény,[182] melynek 2. §-a kimondja, „… hogy a trianoni békediktátum által felvetett kérdések történelemből ismert eddigi megoldási kísérletei – mind az idegen hatalmak segítségével végrehajtott újabb határmódosítások, mind a nemzeti önazonosságnak a nemzetköziség ideológiája jegyében történt felszámolására irányuló törekvések – kudarcot vallottak.” Ez szakítást jelent a második világháború előtti és utáni felfogással egyaránt. A Trianon-törvényben szereplő békediktátumként való értékelés, valamint a békeszerződés „igazságtalan” jelzővel való ellátása pedig indokolható az újabbkori magyar történetírás által is.[183]

    Először vizsgáljuk meg a tankönyvek Trianonnal foglalkozó tananyagterjedelmét egy másik, későbbi sorstragédiához, a holokauszthoz hasonlítva, mely szintén alig jelent meg a szocialista időszak tankönyveiben. (Nevesítve csak a 2000 utáni tankönyvekben jelent meg.) Az összehasonlítás alapja, hogy két traumatikus eseményről, egy magyarról és egy főleg egyetemes történeti vonatkozásúról van szó, melyek feldolgozása napjainkig problémát okoz bizonyos körökben.[184]

     

    2. táblázat: Trianon és a holokauszt téma megjelenési terjedelme az elemzett tankönyvekben

     

    NAT-1 (1995) előtt NAT-1 (1995) után NAT-2 (2003) után NAT-4 (2012) után
    Helméczy I. (1990)
    1,25 oldal–0,5 oldal
    Helméczy II.
    3,5 oldal–2,5 oldal
    Balla I. (2004)
    4 oldal–4 oldal
    Horváth II. (2015)
    1,5 oldal–2 oldal
    Fekete (1991)
    0,25 oldal–0,25 oldal
    Bánhegyi I. (2000)
    5 oldal–1 oldal
    Dürr II. (2004)
    4,5 oldal–4 oldal
    CiegerZeidlerBartosKojanitzLégrádi 7. (2017)
    2,5 oldal–3 oldal
    Bihari (1991)
    2,25 oldal–2 oldal
    DupcsikRepárszky (2001)
    1 oldal–1,5 oldal
    Helméczy III. (2004)
    4,5 oldal–4 oldal
    Átlag:
    2 oldal–2,5 oldal
    Bardocz (1992)
    3,5 oldal–2,5 oldal
    Csorba (2003)
    1 oldal–3,5 oldal
     
    BencsikHorváth (2007)
    5 oldal–4 oldal
     
    Dürr I. (1994)
    1 oldal–1 oldal
    Bánhegyi II. (2003)
    5 oldal–1 oldal
     
    Balla II-III.(2008) (2011)
    4 oldal–2 oldal
     
    Átlag:
    1,65 oldal–1,25 oldal
    Átlag:
    4,8 oldal–1,9 oldal
    Bánhegyi III. (2009)
    5 oldal–1 oldal
     
        Horváth I. (2009)
    1,5 oldal–2 oldal
     
        Átlag:
    4,1 oldal–3 oldal
     

    Megjegyzés: a táblázatban a szerző és kiadási év alatti oldalszámok közül az első Trianon, a második a holokauszt tananyagterjedelmét mutatja az adott tankönyvben. Az egyes oszlopok alatt találhatók az adott időszak átlagértékei. Az egész anyag vonatkozásában ez: Trianon: 3 oldal; holokauszt: 2,7 oldal.

     

    Két dolog figyelhető meg e nem túl tudományos, de némiképp informatív kvantitatív vizsgálódásból. Az egyik, hogy mindkét téma tanításának súlya egyre nő, a másik, hogy nagyjából azonos terjedelmű a megjelenési arányuk. Némiképp módosítja a képet, ha hozzávesszük, hogy Trianon a párizsi békerendszer egyetemes történeti tanulmányozásakor is megjelenik, mint ahogy a holokauszt a német megszállást követő magyar történeti események, a „vészkorszak” kapcsán is.

    Trianon tankönyvi megjelenéseivel kapcsolatban értékelésünk alapvető megállapítása, hogy a szélsőségeket zömmel sikerült elkerülni, ami a megújuló történettudomány és az oktatáspolitika együttes sikere. Ugyanakkor megállapítható az is, hogy „begyűrűznek” Trianon okainak az elemzésébe a Horthy-rendszer, valamint az őszirózsás forradalom és a tanácsköztársaság körüli viták. Ebből következően hol a Károlyi Mihály nevével fémjelzett időszak, de leginkább a tanácsköztársaság felelőssége nő meg, hol az éppen Trianon idején „fészket rakó” ellenforradalmi rendszeré.

    Trianon értékelése minden tankönyvben egyértelműen elítélő, a legenyhébb jelző rá, hogy „igazságtalan”. A felelősség tekintetében inkább a külső tényezők (a vesztett háború, a nemzetiségek „ármánykodásai” már a háború idején, az utódállamok mohósága, a magyarság finoman szólva is kedvezőtlen nemzetközi megítélése) viszik a prímet a belső tényezőkkel szemben (az elhibázott nemzetiségi politika, a háború utáni demokratizálás közepette folytatott sikertelen katona- és külpolitika, a kaotikus viszonyok, a tanácsköztársaság tragikusnak bizonyuló intermezzója, majd a román megszállás). Ugyanakkor eltűnnek a marxizmus „rekvizitumai” (az osztályharc alapú megközelítés, a forradalmi hagyományok – pl. a tanácsköztársaság „honvédő harcai” – fetisizálása, az imperialista béke, Szovjet-Oroszország szerepének túldimenzionálása, az internacionalista eszmeiség és a leegyszerűsítő történelemszemlélet – például a „haladó és reakciós erők” állandó küzdelme).

    A tankönyvek zöme békediktátumról beszél, de csak néhány esetben fejtik ki ennek magyarázatát. Magáról a békeszerződésről, annak előzményeiről és következményeiről egyre gazdagodó tartalommal és szemléletes képanyaggal rendelkeznek az esztétikai külsőben is sokat gazdagodó tankönyvek. A helyenkénti érzelmi alapú megközelítés nevelési szempontból indokolható, ahogy a holokauszt esetében is, de ez alig-alig megy a tényszerűség rovására. Ugyanakkor a tankönyvek egyre gyarapodó kérdés- és feladatrendszere egyre nagyobb teret biztosít a tanulók önálló véleményalkotására. Feltűnő azonban, hogy a békeszerződés kapcsán felmerülő adatok közlésében jelentős eltérések vannak az egyes tankönyvek között, melyek elemzése külön tanulmányt is igényelhetne. (Például, hogy Horvátországgal együtt vagy anélkül adják meg a Magyar Királyság területét, népességét, vagy a békeszerződés utáni kisebb kiigazításokat követő Magyarország területét és népességét adják meg, de az elcsatolt területen maradó magyarság létszáma tekintetében is jelentős eltérések vannak. Utóbbi esetben előfordul 3 milliós, 3,3 milliós, 3,5 milliós szám is.)

    Az utóbbi harminc demokráciában eltöltött évünk általános iskolai történelemtankönyveinek Trianon-képe összességében ezzel együtt megnyugtató. Alkalmas arra, hogy múltunkkal, jelenünkkel együtt élni tudó, országunkat és nemzetünket egyaránt öntudattal építeni képes állampolgárokat neveljen. Az írásunk elején feltett kérdésünkre azt válaszolhatjuk, hogy megszületett a várva várt szemléletbeli szintézis, a megelőző két kor (ellenforradalmi és szocialista időszak) szélsőségesebb felfogásának kiegyenlítődése. Ha nem lenne anakronisztikus a témához, azt mondanánk, hogy közelebb jutottunk egy harmonikusabb képhez. De mint köztudott: a velünk élő Trianon folytatódik a következő 100 évben is.

     
     

    FELHASZNÁLT TANKÖNYVEK

      • Helméczy Mátyás (1990): Történelem 8. Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 213 l. (Helméczy I. 1990)
      • Fekete Pál (1991): Történelem 8. Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 191 l. (Fekete, 1991)
      • Bihari Péter (1991). A 20. század története fiataloknak. Holnap Kiadó, Budapest, 365 l. (Bihari, 1991)
      • Bardocz Attila (1992): Történelem és közjogi ismeretek IV. Tankönyv 13 évestől 18 éves korig. Poli-Kvitt Kiadó, Budapest, 230 l. (Bardocz, 1992)
      • Dürr Béla (1994): Történelem az általános iskola 8. osztálya számára. Korona Kiadó, Budapest, 201 l. (Dürr I. 1994)
      • Helméczy Mátyás (1996): Történelem 8. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 168 l. (Helméczy II. 1996)
      • Bánhegyi Ferenc (2000): Történelem 8. 14 évesek számára. Apáczai Kiadó,Celldömölk, 164 l. (Bánhegyi I. 2000)
      • Dupcsik Csaba – Repárszky Ildikó (2001): Történelem IV. XX. század. Tankönyv általános iskolásoknak. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 190 l. (DupcsikRepárszky, 2001)
      • Bánhegyi Ferenc (2003): Történelemkönyv az általános iskola 8. osztálya és a 14 éves korosztály számára. Apáczai Kiadó,Celldömölk, 176 l. (Bánhegyi II. 2003)
      • Csorba Csaba (2003): Időutazás. Történelemtankönyv és szöveggyűjtemény az általános iskolák 8. osztálya számára. Dinasztia tankönyvkiadó, Budapest, 195 l. (Csorba, 2003)
      • Helméczy Mátyás (2003): Történelem az általános iskola 7. évfolyama számára. Átdolgozott kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 208 l. (Helméczy, III. 7. 2003)
      • Helméczy Mátyás (2004): Történelem az általános iskola 8. évfolyama számára. Átdolgozott kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 216 l. (Helméczy IV. 2004)
      • Dürr Béla (2004): Történelem az általános iskola 8. osztálya számára. Korona Kiadó, Budapest, 232 l. (Dürr II. 2004)
      • Balla Árpád (2004): Történelem az általános iskola 8. osztálya számára. Korona Kiadó, Budapest, 215 l. (Balla I. 2004)
      • Bencsik Péter – Horváth Levente Attila (2007): Történelem 8. osztály. A huszadik század története. Mozaik Kiadó, Szeged, 199 l. (BencsikHorváth, 2007)
      • Balla Árpád (2008): Történelem az általános iskola 7. osztálya számára. Műszaki Kiadó, Budapest, 232 l. (Balla, 7. II. 2008)
      • Horváth Péter (2009): Történelem 8. az általános iskolások számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 200 l. (Horváth I. 2009)
      • Bánhegyi Ferenc (2009): Történelem 8. évfolyam. 10. átdolgozott kiadás. Apáczai Kiadó, Celldömölk, 216 l. (Bánhegyi III. 2009)
      • Balla Árpád (2011): Történelem az általános iskola 8. osztálya számára. Műszaki Kiadó, Budapest, 230 l. (Balla, 7. III. 2011)
      • Horváth Péter (2015): Történelem az általános iskola 7. osztálya számára. Korona Kiadó, Budapest, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 224 l. (Horváth II. 7. 2015)
      • Cieger András – ZeidlerMiklós – Bartos Károly – Kojanitz László – Légrádi Judit Fruzsina (2017): Történelem. Tankönyv 7. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 216 l. (CiegerZeidlerBartosKojanitzLégrádi, 7. 2017)

      Megjegyzések:

      1. A rövidítésben az évfolyamot csak a 7. osztály esetében jelöltük.
      2. A római számok az azonos nevű szerzők könyveinek kiadási sorrendjére utalnak.

       
       

      ABSTRACT

        Katona, András

        Treaty of Trianon’s “renaissance” in the history books of the democratic Hungary (1990-2020)

        1. The treatment of Trianon in primary school textbooks

          The Hungarian peace treaty that closed WWI, that dismantled the thousand-year-old historical Hungary, reducing its territory to a third, and forcing about one-third of Hungarians, almost three-and-a-half million of our compatriots, under the rule of successor states, was signed 100 years ago in the Grand Trianon palace of Versailles. At the same time, Hungary – following the Turkish occupation and Habsburg rule – won back its full independence and became a nation state with about 90% of its inhabitants being Hungarian, while most of the ethnic groups who lived here earlier became part of their own existing states or newly established ones. The big question was whether this truncated Hungary would prove to be viable, how would the new leaders of the nation and the country be able to process this new condition, the descent from a middle power in the monarchy to one among the small states, not to mention the loss of a considerable part of our industry, forests, mines, railway network, flourishing cities, significant universities, cultural centres and schools, which was also compounded by serious reparations. Our paper examines the teaching of the topic of Trianon through a probe of primary school textbooks, while also marking this sorrowful centennial.

           
           

          JEGYZETEK

            [1]Bibó István (1946): A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. In: Bibó István (1986): Válogatott tanulmányok II. köt. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 239. (Kiemelés tőlem: K. A.)

            [2]Romsics Ignác (2010): Trianon okai. Népszabadság, 68. évf. 129. sz. (június 5.) Hétvége, 1., ill. Romsics Ignác (2020): A Trianonhoz vezető út. Historiográfiai áttekintés. Magyar Tudomány, 181. évf. 6. sz. 728.

            [3] Vö. Kovács Éva (2010): Trianon traumatikus emlékezetéről. Limes, 23. évf. 4. sz. 47-56.; Kovács Éva (2015): Trianon, avagy traumatikus fordulat a magyar történetírásban. Korall, 59. évf. 59. sz. 82-107. (2007-ben is volt egy Trianon trauma I-III. vita, sőt Pozsonyban is volt egy cseh, magyar és szlovák történészek részvételével, ezek internetes anyaga azonban ma már nem hozzáférhető.) Természetesen tankönyveink a magyarság szemszögéből vizsgálják Trianont, és ebből a szemszögből Trianon máig feldolgozatlan traumát jelent, de – ellentétben a Horthy-korral – immár revíziós igény nélkül.

            [4]Katona András (2010a): A revízió igézetében: Trianon tanítása a Horthy-korban. Duna-part, 12. évf. 2. sz. 108-119.; Katona András (2010b): Trianon tanítása tegnap és ma (1945–2010). Duna-part, 12. évf. 3. sz. 67-82.; Katona András (2010c): A Trianon-kép változásai az utóbbi háromnegyed évszázad történelemtankönyveiben. In: Fortiter et constater. A hetvenesztendős Závodszky Géza köszöntése. Szerk.: Kaposi József és Katona András. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2010. 201-216.

            [5]Somlai Katalin (2002): Trianon a marxista történetírásban. Limes, 15. évf. 2. sz. 54.

            [6] A részletes könyvészeti adatok a tanulmány végén a Felhasznált tankönyvek sorában szerepelnek.

            [7]Témajegyzék. Történelem és állampolgári ismeretek (általános iskola); Témajegyzék. Történelem (érettségit adó középiskola). Mindkettő: Művelődési és Közoktatási Minisztérium, 1990. (A művelődési és közoktatási miniszter az 109281/1990. /Műv. K. 16./ számon eng.)

            [8]Fekete, 1991; Bardocz, 1992; Dürr I. 1994

            [9]Bihari, 1991; Dupcsik–Repárszky, 2001; Csorba, 2003; Horváth I. 2009; Horváth II. 2015; Cieger–Zeidler–Barthos–Kojanitz–Légrády 7. 2017

            [10]Helméczy I. 1990; Helméczy II. 1996

            [11]Dürr II. 2004; Helméczy IV. 2004

            [12]Bánhegyi I. 2000; Bánhegyi II. 2003; Balla I. 2004; Balla II.7. 2008; Balla III. 2011; Helméczy IV. 2004; Bencsik–Horváth, 2007

            [13] Bencsik–Horváth (2007) 14. (Az idézetekben tankönyvi kiemelések szerepelnek.)

            [14] Horváth II. 7. (2015) 108.

            [15] Csorba (2003) 12.

            [16]Dürr I. (1994) 29., de Fekete (1991) 49.; Dupcsik–Repárszky (2001)18.; Balla II. 7. (2008); Balla III. (2011) szövege is hasonló.

            [17]Dupcsik–Repárszky (2001) 18.

            [18]Dupcsik–Repárszky (2001) 19.; Csorba (2003) 12.; Bencsik–Horváth (2007) 14.;Horváth II. 7. (2015)109.; Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 88.

            [19]DürrI.(1994) 29.

            [20]Bardocz (1992) 58.; Bánhegyi III. (2009) 51.

            [21] Bihari (1991) 11., de hasonló szellemben ír:Helméczy I. (1990) 27.;  Dupcsik–Repárszky ( 2001) 18.; Dürr II. (2004) 8.; Bánhegyi III. (2009) 10.

            [22]Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 88.; Horváth II. (2015) 147.

            [23] Csorba (2003) 14.; Bánhegyi III. (2009) 11.

            [24] Csorba (2003.) 14.

            [25]Bardocz (1992) 59.; Dürr I. (1994) 29.

            [26] Bánhegyi III. (2009) 11.

            [27]Dupcsik–Repárszky (2001) 16.; Bencsik–Horváth (2007) 51.; Balla II. 7. (2008) 213.; Bánhegyi III. (2009) 11.; Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 90.

            [28]Bardocz (1992) 59.

            [29]Dupcsik–Repárszky (2001) 16.

            [30]Helméczy III. 7. (2003) 192.

            [31] Az előző tankönyvi változatokban két év szerepel: Helméczy I. (1990) 26.; Helméczy II. (1996) 18.

            [32]Helméczy IV. (2004) 5.

            [33] Bihari (1991) 13.

            [34] Bihari (1991) 14.; Bencsik–Horváth (2007) 15.; Horváth II. 7. (2015) 111.

            [35]Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 90.

            [36] Csorba (2003) 15.

            [37] Csorba (2003) 14.

            [38]Helméczy IV. (2004) 5.

            [39]Helméczy I. (1990) 27.; Bihari (1991.) 12.; Helméczy II. (1996) 18.; Helméczy IV. (2004) 7.; Bardocz (1992) 61.; Bánhegyi II. (2003) 12.; Csorba (2003) 13-14.; Balla 7. (2008) 214.; Bencsik–Horváth (2007) 14.; Horváth II. 7. (2015) 110.; Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 88-89.

            [40]Helméczy II. (1996) 18; Helméczy IV. (2004) 6.; Bencsik–Horváth (2007) 16.

            [41]Helméczy II. (1996) 18.

            [42] Bencsik–Horváth (2007) 14.

            [43]Dupcsik–Repárszky (2001) 19.; Csorba (2003) 13.; Dürr II. (2004.) 9.; Horváth I. (2009) 9.; Horváth II. 7. (2015.) 109.

            [44] Bencsik–Horváth (2007) 14.; Balla II. 7. (2008) 213.; Bánhegyi III. (2009) 12.

            [45] A békediktátum – a legyőzöttek szemével: Dupcsik–Repárszky (2001) 20.; Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 89.

            [46]Helméczy, IV. (2004) 7.

            [47] Bencsik–Horváth (2007) 14.; Horváth II. 7. (2015) 110.; Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 89.; ill. Csorba (2003) 31.; Bencsik–Horváth (2007) 14.

            [48] Balla II. 7. (2008) 214.

            [49] Bánhegyi II. (2003) 13.

            [50]Helméczy IV. (2004) 5.

            [51]Dürr II. (2004) 8.

            [52] Horváth II. 7. (2015) 110.

            [53]Dürr II. (2004) 11.; Bencsik-Horváth (2007) 15.; Balla II. 7. (2008) 214.; Bánhegyi III. (2009) 13.; Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 88.

            [54]Dupcsik–Repárszky (2001) 18.

            [55] Horváth I. (2009) 9.; Helméczy IV. (2004) 7.

            [56] Horváth I. (2009) 9.; Horváth II. 7. (2015) 109.

            [57]Dupcsik–Repárszky (2001) 21.

            [58] Bihari (1991) 16-17.

            [59]Dürr II. (2004) 11.

            [60]Bencsik–Horváth (2007) 15.

            [61]Helméczy I. (1990) 27.

            [62]Helméczy I. (1990) 28.

            [63]Helméczy I. (1990) 28.

            [64]Helméczy I. (1990) 27.; Helméczy, II. (1996) 18-19.; Helméczy IV. (2004) 6-7.; Bencsik–Horváth, (2007) 15.; Bánhegyi III. (2009) 12.

            [65]Dupcsik–Repárszky (2001) 20. 

            [66]Dupcsik–Repárszky (2001) 21. Ld. 5. kép

            [67]Dürr I. (1994) 28.

            [68] Bencsik–Horváth (2007) 16.

            [69] Bencsik–Horváth (2007) 16.

            [70]Helméczy I. (1990) 28.

            [71] Bánhegyi III. (2009) 10.

            [72]Dupcsik–Repárszky (2001) 20. A Népszövetség létrejöttéről valamennyi könyv megemlékezik.

            [73] Csorba (2003) 14.

            [74] Balla II. 7. (2008) 215-215.

            [75] Horváth II. 7. (2015) 108.

            [76]Helméczy I. (1990) 53-54.

            [77]Helméczy IV. (2004) 56.

            [78]Helméczy IV. (2004) 56.

            [79]Bardocz (1992) 61. Nyilván a „… Tanácsköztársaságért büntetésképpen…” kitételre céloztunk.

            [80] Bencsik–Horváth (2007) 51.

            [81] Horváth II. 7. (2015) 217.

            [82]Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 112.

            [83]Helméczy II. (1996) 58.; Helméczy IV. (2004) 55.

            [84]Bardocz (1992) 67.

            [85]Helméczy IV. (2004) 55.

            [86]Bencsik–Horváth (2007) 52.; Balla II. 7. (2008) 45. („Mindent megtett, hogy az ország megcsonkítását meggátolja” felirattal); Bánhegyi III. (2009) 58.

            [87] Bánhegyi III. (2009) 58.

            [88]Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 112.

            [89] Bencsik–Horváth (2007) 53.

            [90] Csorba (2003) 31.

            [91] Bencsik–Horváth (2007) 51.

            [92]Bencsik–Horváth (2007) 52. Ezzel elméletileg pontos térkép jött létre, ugyanakkor a különböző etnikumokat (anyanyelveket) a valós földrajzi helyüktől akár jelentős távolságra is ábrázolhatták.

            [93] Bánhegyi (2009) 58.

            [94] Bencsik–Horváth (2007) 52.

            [95] Bencsik–Horváth (2007) 52.; Bánhegyi III. (2009) 59.; Horváth I. (2009) 40; Horváth II. 7. (2015) 148.

            [96]Fekete (1991) 51.; Dürr II. (2004) 42.; Balla II. 7. (2008) 214. Érdekes, hogy a Műszaki Kiadós 8. osztályos tankönyvben a szövegben már Nagy Trianon-palota szerepel, de képen a Kis Trianon épülete van megadva: Balla III. /2011/ 43.

            [97]Helméczy I. 1996; Helméczy IV. 2004; Bardocz, 1992 (Elátkozott béke – béke helyett békediktátum); Dupcsik–Repárszky, 2001; Balla 2008, 2011; Horváth I. 2009; Horváth II. 7. 2015 (A trianoni békediktátum); Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. 2017 (A trianoni békediktátum)

            [98] Horváth II. 7. (2015) 147.

            [99] Bánhegyi I. (2000) 40; Bánhegyi III. (2009) 59.

            [100]Helméczy II. (1996) 59.

            [101] Bihari (1992) 135.

            [102] Csorba (2003) 31.

            [103] Bencsik–Horváth (2007) 54.

            [104] Balla III. (2011) 47.

            [105] A hivatalos 1920. évi népszámlálási adatok szerint Horvátországgal együtt: 13 279 516 fő.

            [106]Helméczy I. (1990) 54-55.

            [107]Helméczy II. (1996) 58-59.; Helméczy IV. (2004) 56.

            [108] Bihari (1992) 135.

            [109] Fekete (1991) 50.

            [110] Fekete (1991) 51.

            [111] Bihari (1991) 133. Ez a 3,3 milliós számadat áll a valóságoshoz legközelebb, mely az 1920-as népszámlálási adatok alapján: 3 377 598 fő.

            [112] Dürr I. (2004) 30.; Dürr II. (2004) 43. A 21 milliós népesség túlzó, a 3 milliós viszont alábecsült. (Az 1930-as évek közepére, a Magyarországra települt határon túli magyarokkal lehet igaz.)

            [113] Bánhegyi III. (2009) 59.

            [114] Bánhegyi III. (2009) 60-61.

            [115] Bánhegyi III. (2009) 13.

            [116] Balla III. (2011) 43.

            [117] Balla III. (2011) 44.

            [118]Dupcsik–Repárszky (2001) 35.

            [119] Csorba (2003) 31.

            [120] Bencsik–Horváth (2007) 52.

            [121] Bencsik–Horváth (2007) 53.

            [122] Bánhegyi III. (2009) 61.

            [123] Horváth II. 7. (2015) 147.

            [124]Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 112.

            [125] Az elcsatolt területek fő adatai, ill. A Trianon előtti Magyar Királyságból átkerült területek: Helméczy I. (1990) 54.; Helméczy II. (1996) 58.; Helméczy IV. (2004) 56.; A trianoni békeszerződés területi és nemzetiségi következményei: Bencsik–Horváth (2007) 53.; Terület- és népességvesztés a trianoni döntés után: Bánhegyi III. (2009) 60-61.; Magyarország területi és demográfiai veszteségei a trianoni béke következtében: Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 113.

            [126] A trianoni békediktátum következményei: Helméczy I. (1996) 59.; Helméczy IV. (2004) 57.; A történelmi Magyarország és a trianoni határok: Bihari (1991) 134.; Dürr I. (1994) 30.; Dürr II. (2004) 43.; Trianoni veszteségeink: Csorba (2003) 32.; Magyarország felosztása a trianoni békeszerződés szerint: Balla I. (2004) 44.; Balla III. (2011) 44.; Magyarország területi veszteségei a „Vörös térkép” alapján: Horváth I. (2009) 40.; Horváth II. 7. (2015) 148.

            [127] A nemzetiségek megoszlása Közép- és Kelet-Európa négy országában: Dürr I. (1994) 28.; A nemzetiségek megoszlása az utódállamokban: Balla I. (2004) 45.; Balla III. (2011) 45.

            [128] Balla III. (2011) 43., ill. Fekete (1991) 51. térképen bemutatja, vagy Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 113. külön le is írja ezeket a területeket.

            [129] Bardocz (1992) 62., 64., 66., 70.

            [130] Magyar menekültek: Dürr II. (2004) 45.; A trianoni szerződés ellen tiltakozó fiatalok: Balla III. (2011) 46.

            [131] Nem! Nem! Soha!; Trianon-ellenes plakát: Helméczy IV. (2004) 57.; Magyarország megcsonkítása ellen tiltakozó plakát, 1919: Dürr II. (2004) 44.; Wilsontól csak wilsoni békét…!; Irredenta bélyeg és emléklap, Trianon-ellenes képeslap és kitűző: Bencsik–Horváth (2007) 51-53.; A sírból feltámadó magyarság, Elfelejtettétek? Bánhegyi III. (2009) 61-62.; Békerevíziót! Horváth I. (2009) 41.; Többnyelvű Trianon-ellenes plakát, Nem! Nem! Soha! plakát: Horváth II. 7. (2015) 149.; Átkozott az a kéz… Czieger–Zeidler–Bartos–Kojanitz–Légrády 7. (2017) 113.

            [132] Magyar Igazság kútja: Bencsik–Horváth (2007) 56.; Igazságot Magyarországnak! Helméczy IV. (2004) 57.; Trianon kereszt Mosonmagyaróvárott, Trianoni emlékmű Nagykanizsán, a három kereszt a Hargitán: Bánhegyi III. (2009) 59., 61-62.

            [133] Helméczy I. (1990) 54-55.; Fekete (1991) 50.; Csorba (2003) 31.; Dürr II. (2004) 30.; Bencsik–Horváth (2007) 52.; Horváth II. 7. (2015) 149.

            [134] Helméczy I. (1990) 54-55.

            [135] Helméczy II. (1996) 59.

            [136] Fekete (1991) 50.

            [137] Bardocz (1992) 63. Az 1938-as kárpátaljai etnikai arányok: 62,3% rutén, 17% magyar, 13,3% zsidó, 2,2% román, 5,2% lengyel és egyéb. In: Pándi Lajos (összeáll.) (1995): Köztes-Európa 1763–1993. Térképgyűjtemény. Osiris–Századvég, Budapest, 368.

            [138] Dürr II. (2004) 30.

            [139] Dupcsik–Repárszky (2001) 35.

            [140] Csorba (2003) 31.

            [141] Csorba (2003) 31.)

            [142] Balla III. (2011) 45.

            [143] Horváth II. 7. (2015) 149.

            [144] Dupcsik–Repárszky (2001) 34.

            [145] Csorba (2003) 31.

            [146] Horváth II. 7. (2015) 147.

            [147] Bánhegyi III. (2009) 63-64.

            [148] Cieger– Zeidler–Bartos–Kojanitz– Légrádi  7. (2017) 114.

            [149] 1921. évi XXXIII. törvény az Északamerikai Egyesült Államokkal, a Brit Birodalommal, Franciaországgal, Olaszországgal és Japánnal, továbbá Belgiummal, Kínával, Kubával, Görögországgal, Nikaraguával, Panamával, Lengyelországgal, Portugáliával, Romániával, a Szerb-Horvát-Szlovén Állammal, Sziámmal és Cseh-Szlovákországgal 1920. évi június hó 4. napján a Trianonban kötött békeszerződés becikkelyezéséről:
            https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=92100033.TV (Letöltés: 2020. máj. 14.)

            [150] Csorba (2003) 31. (Valójában ekkor még a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság)

            [151] Bencsik–Horváth (2007) 55.

            [152]Helméczy IV. (2004) 58.

            [153]Dürr II. (2004) 43-44.

            [154] Balla III. (2011) 43.

            [155] Bencsik–Horváth (2007) 53. Vö. 24. kép

            [156] Horváth II. 7. (2015) 149.

            [157]Bardocz (1992) 67.

            [158] Balla III. (2011)45.

            [159]Dürr II. (2004) 45. Vö. 14. kép

            [160] Csorba (2003) 31.

            [161]Helméczy II. (1996) 59.

            [162]Dürr II. (2004) 45.

            [163] Balla III. (2011) 46. Vö. 15. kép

            [164] Bihari (1992) 135.

            [165] Bihari (1992) 135-136.

            [166] Bánhegyi III. (2009) 62.

            [167] Horváth II. 7. (2015) 149.

            [168] Bencsik–Horváth (2007) 53.

            [169] Balla III. (2011) 45.

            [170] Fekete (1991) 51.

            [171] Bihari (1992) 133-135.

            [172] Balla III. (2011) 47.

            [173]Dürr II. (2004) 44.

            [174] Balla III. (2011) 47.

            [175] Fekete (1991) 51.

            [176]Dürr II. (2004) 45-46.

            [177] Balla I. (2004) 47.; Balla III. (2011) 47.

            [178]Bíró Ferencné (1984): Történelem és állampolgári ismeretek az általános iskola 8. osztálya számára, I. kötet. Tankönyvkiadó, Budapest, 198 l.

            [179]Romsics Ignác (2010): Trianon és a politikai gondolkodás. Limes, 23. évf. 4. sz. 7.

            [180]Romsics (2010) 11.

            [181]Romsics (2010) 15.

            [182]  2010. évi XLV. törvény a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről.

            [183] Utóbbiban nem, de előbbiben megoszlik történetírásunk: a trianoni békeszerződés az általános, de a békediktátum minősítést többen vállalták: pl. Gergely András (1991): Magyarország története. In: A magyarságtudomány kézikönyve. Szerk.: Kósa László. Akadémiai Kiadó, Budapest, 312.; Salamon Konrád (2008): Ez volt a 20. század. Auktor Könyvkiadó, Budapest, 35.; A trianoni békediktátum története hét kötetben. Főszerk.: Gulyás László. I. kötet: Trianon nagy háború alatti előzményei, az Osztrák–Magyar Monarchia bukása 1914–1918. Szeged, 2019.; de Püski Levente (2010): A Horthy-korszak (1920–1941. (Magyarország története 18.) Kossuth Kiadó, Budapest, 19. könyvében is trianoni döntésről van szó.

            [184] Kovács Éva is összekapcsolja a két témát, igaz, más, történetírási vonatkozásban, „Totális traumacsomag” alcímmel: Kovács Éva (2015): Trianon, avagy traumatikus fordulat a magyar történetírásban. Korall, 59. évf. 59. sz. 82-107. Ebben Bojtár Endrére hivatkozva Romsics Ignác szemére veti, hogy a Magyar sorsfordulók 1920–1989 c. könyvében Trianont említi, de a holokausztot nem a tíz magyar sorsforduló között. Ennek nyomán bontakozott ki a Gerő–Romsics-vita, melyben Gerő András „akadémiai antiszemitizmussal” vádolta meg az ismert történészt.

             

            A cikk letölthető:
            A cikk letöltése pdf-ben

            Ugrás a cikk elejére