Elöljáró gondolatok
A Horthy-korszakban az agrárszakoktatás újjászervezése iskolafoktól függetlenül több iskolatípust is érintett.[1] Írásunk a vízügyi ágazatot veszi górcső alá, adatfeltárásunk az 1920 és 1944 közötti időszakra vonatkozóan egy középfokú intézményben, a kassai vízmesterképző-iskolában folyó történelemtanítás áttekintésére irányul.
A vizsgált korszak vízgazdálkodási és öntözéstörténeti szempontból felívelő, de egyben kihívással terhelt időszaknak is tekinthető, hiszen Trianont követően Magyarország vízrajzi helyzete is megváltozott, és a hazai hatalmi elitnek az utódállamok megváltozott vízügyi politikájával is számolnia kellett. Elsősorban a gróf Bethlen István és Horthy Miklós bizalmát élvező Kállay Miklós agrárminiszteri (1932–1935), majd az Országos Öntözésügyi Hivatal elnökeként (1937–1942) végzett tevékenysége jelzi ezt az öntözés- és vízügytörténeti szempontból prosperáló időszakot.[2]
Kutatási forrásbázisunk általános szakoktatás-történeti[3] és vízügyi képzéstörténeti szakmunkákra,[4] továbbá levéltári[5] és múzeumi gyűjteményi[6] iratanyagokra épül.
A kutatást nehezítette – és ez egyszerű iratkövetéses módszerrel[7] rekonstruálható –, hogy a vízmesterképzésben a történelem mint önálló tantárgy nem jelent meg. Mivel minden ágazatnak – így a vízügynek is – van történelme (arról nem is beszélve, hogy a klasszikus történelemtankönyvek számos vízügy- és öntözéstörténeti példát említenek[8]), a történeti jellegű anyagrész szak- és ágazatspecifikusan, de más stúdiumok keretében jelent meg. Sajnos a vízmesterképzés korabeli tankönyvei is csak szórványosan maradtak ránk. Ráadásul, az általánosan képző népiskolai és középiskolai tankönyvektől eltérően, ezeknél a tankönyveknél sok esetben a szerző neve sem volt feltüntetve.
A téma rekonstruálásához egyrészt Répássy József „Édesvízi halgazdaságok” című tankönyvét hívjuk segítségül, hiszen biztosan tudjuk, hogy 1929 és 1931 között, az akkor Kassáról Budapestre költöző intézmény tanfolyamán a halászat tantárgyat az ő tankönyvéből sajátították el a növendékek. És ez a kiadvány „jócskán” tartalmazott történeti vonatkozásokat. Másrészt kutatásunkhoz releváns forrásértékkel bírnak Lászlóffy (1934-ig Bőhm) Woldemár kéziratai. A kéziratokat a szerző abban az időben publikálta, amikor előadóként részt vett a vízmesterképzésben. Teljességgel kizárt, hogy a számos történelmi példát is tartalmazó kutatási eredményeit ne közvetítette volna a növendékeknek.[9] A kéziratos tanulmányok rámutatnak arra, hogy a neves hidrológus különös súlyt helyezett az egyes vízügyi, vízgazdálkodási témák történeti kontextusban való kibontására.
Képek (balról jobbra): Répássy Miklós: Lászlóffy Woldemár oktatás közben 1957-ben
(Forrás: Duna Múzeum archívuma.)
Kik voltak a vízmesterek?
A kassai m. kir. vízmesteriskola szervezeti szabályzata, 1943.
(Forrás: Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár, VIII. 2.)
A XIX. század utolsó harmadában Kvassay Jenőnek[10] köszönhetően egyre nyilvánvalóbbá vált annak szükségessége, hogy a magasan képzett, műegyetemi alapvégzettséggel és kellő mezőgazdasági szakismerettel rendelkező kultúrmérnökök munkáját segédszemélyzet segítse. Ezt a segédszemélyzetet (az ún. vízmestereket) az állami folyószabályozási vagy a társulatok által felügyelt árvédelmi munkálatoknál és a kultúrmérnöki hivataloknál lehetett alkalmazni.
A vízmestereket Kassán képezték. Az intézmény 1879-ben rétmesteriskolaként, 1890-től vízmesteriskolaként működött. Székhelye 1914-ig Kassa volt. Az első világháborút követően Budapesten, majd 1940-től ismét Kassán folyt a képzés. Egy rövid ideig Miskolcon is képeztek vízmestereket. A kassai vízmesterképző fenntartója a Kassai Kultúrmérnöki Hivatal volt,[11] előadóinak és gyakorlatvezetőinek nagy részét a helyileg közel eső kultúrmérnöki és folyamszabályozási hivatalok biztosították.[12]
A kassai magyar királyi vízmesteriskola 1899-es, majd 1943-as szervezeti szabályzata is részletesen leírta az intézménybe kerülés feltételeit. Az 1899-es szabályzat szerint vízmesternek az jelentkezhetett, aki a 18. életévet betöltötte, de nem haladta meg a 30 éves életkort. Feltételként szabták meg az egészséges, erős testalkatot, a kifogástalan erkölcsi előéletet, a népiskola és legalább két középiskolai osztály sikeres elvégzését vagy katonai altiszti rangot. A magyar nyelvet szóban és írásban is tudni kellett. Előnyben részesültek a felvételinél azok, akik a műszaki csapatok tartalékos altisztjei voltak.[13] Az 1943-as szabályzat[14] apróbb módosításokat tartalmazott. Ekkor a középiskola vagy polgári iskola negyedik évfolyamának elvégzését követően sikeres felvételi vizsgát kellett tennie a jelentkezőnek. A felvétel feltételei között a magyar állampolgárság, a kifogástalan erkölcsi előélet, 30 évnél nem idősebb életkor, egészséges, erős testalkat és honvédelmi kötelezettség szerepelt. Előszeretettel vettek fel a vízmesterképzésbe korábbi tiszteket, hiszen például az árvédelmi feladatoknál a kötelességtudat, a rend és a fegyelem iránti elkötelezettség alapkritériumnak számított. Az 1904–1905-ös tanév III. éves hallgatóinak névjegyzéke részletesen lejegyezte a vízmesterképzésre jelentkezők foglalkozását. A hallgatók között vasesztergályost és honvéd-szakaszvezetőt, lakatost és hidásztizedest, gazdasági gépészt és utász-szakaszvezetőt, községi írnokot és gyalogos tizedest, gazdálkodót és csendőr őrsvezetőt, asztalost és tüzér őrmestert, pénzügyi felvigyázót és tüzér tizedest egyaránt találunk.[15]
Tantárgyi struktúra és a történelmi anyagrészek
Az 1929–30-as tanévben a kassai intézmény Budapesten működött. A két évfolyamos képzés során neves, a szakmában elismert oktatók vezetésével folyt a tanítás.
Fischer Frigyes a halászat és halgazdaság kiemelkedő képviselőjének számított. Ő az első és második évfolyamon építési alapismereteket, a második tanévben pedig halászatot oktatott. Utóbbi tárgyat – mint említettük – Répássy Miklós „Édesvízi halgazdaságok” című tankönyvéből sajátították el a növendékek. A halászati szakirodalom jeles képviselőjéről van szó, aki a Halászat című folyóirat szerkesztőjeként és az Országos Halászati Felügyelőség munkatársaként, később vezetőjeként vált ismertté.
A későbbi műegyetemi professzor, az 1930-as évek elején még a Földmívelésügyi Minisztérium segédmérnökeként a kultúrmérnöki ügyosztályhoz beosztott Németh Endre a számtan és műszaki rajz előadója volt.
Az akkor fiatal éveiben járó Lászlóffy Woldemár pedig a gyakorlati mértan tantárgy előadójaként vált ismertté. Emellett a talajismeret és rétművelés tantárgyat, az 1930-as évek végén pedig – és ezt az önéletrajzában említi – földméréstant tanított a vízmesterjelöltek számára.
Arról tudunk, hogy Fischer Frigyes minisztériumi osztálytanácsos szerkesztésében a M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium kiadványai sorozatban olyan halászati kézikönyv[16] jelent meg, mely gazdag történelmi bevezetést is tartalmazott. Csakúgy, mint Répássy előbb citált tankönyve. Álljon itt néhány tankönyvi példa az ő munkájából!
Répássy a természetes halászat bemutatásakor a Tisza folyóval összefüggésben a halbőség és halszűke történeti változásairól adott gazdag áttekintést. A vízmesterjelöltek megtudták, hogy a nagy áradások idején (1816 és 1820 között) halbőség, 1831-ben és az azt követő nagy szárazságok idején halszűke jellemezte a halászatot, hogy aztán az 1840-es évek vizes időszakában ismét egy virágzó korszak alakuljon ki a halászat területén. A száraz időszakokban a halas medencékben barmokat legeltettek, a szegénység pedig olyan nagy volt – és ez foglalkozástörténeti adalék is –, hogy a halászok felhagytak a mesterségükkel és földművesnek, béresnek vagy csikósnak álltak. Általános életmódtörténeti vonatkozásokra utal a szerző azon megállapítása, amikor leírja, hogy a bárkák, halászcsónakok tüzelőanyaggá váltak, vagy sertésólaknak használták fel azokat. Az 1840-es vizes esztendőkben már a Tisza mellékfolyóiban is halbőség jelentkezett, ami a halkereskedelem felvirágzását eredményezte.[17]
Répássy a tankönyv végén külön függeléket szánt a történeti visszapillantásra. A halászattal kapcsolatban korabeli forrásokat és számadatokat említett. Megjegyezte, hogy a XV. században Szegeden négyezer halász dolgozott. Az ő tankönyvéből tudunk egy 1622-es szakácskönyvről, mely harminc halfajtából mintegy 189-féle készítésmódot tartalmazott. Beszédes adatok ezek, melyek a halkészítéssel kapcsolatos étkezéstörténeti vonatkozásokra is ráirányították a diákok figyelmét. Forrásmunkaként pedig Hermann Ottó két kötetét is citálta a szerző.[18]
Lászlóffy Woldemár vízügytörténeti előadásai
Mint leírtuk, az ifjú Lászlóffy vízgazdálkodási, hidrológiai vonatkozású előadásaiban számos történeti példát említett.[19]
Néhány vonás a Lászlóffy-képhez![20] A kolozsvári születésű Lászlóffy Woldemár elemi és középiskolai tanulmányait Kassán végezte, érettségi vizsgát Sátoraljaújhelyen tett, 1921 és 1925 között Budapesten, a Műegyetemen szerzett általános mérnöki oklevelet, 1928-ban Magyaróvárott tette le a mezőgazdasági szakvizsgát. Oktatói munkáját a Műegyetem vízépítési tanszékén tanársegédként kezdte, de dolgozott a Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Intézetében, 1941 és 1942 között a kolozsvári Kultúrmérnöki Hivatal vezetőjeként, közben a kassai vízmesterképzés előadójaként. Az ötvenes években a VITUKI kutatóintézetben tevékenykedett. Tudományos munkásságát gazdag publikációs aktivitás jellemezte.
1929 és 1931 között a budapesti kihelyezett képzésben Lászlóffy talajismeret és rétművelés tantárgyat, gyakorlati mértant, 1938 és 1940 között az újból Kassán folyó képzésben földméréstant oktatott. A talajismeret és rétművelés tantárgy keretében öntözéstörténeti témák beemelésére nyílt lehetőség. A földméréstan oktatásakor – ahol a vízmesterjelöltek geodéziai ismereteket sajátítottak el – Vásárhelyi Pál vagy a magyar vízrajzi szolgálat megalapításában résztvevő Péch József munkásságának bemutatására is lehetőség kínálkozott. „A hidrográfia Magyarországon és külföldön” című tanulmány[21] tartalomjegyzéke Vásárhelyi Pál és Péch József munkásságát is tartalmazta.
Hogy Lászlóffy mennyire fontosnak tartotta a történeti látásmód oktatásba történő beemelését, arra kiváló példaként álljon itt a Péch József munkásságáról szóló, később, már 1979-ben megírt tanulmánya.[22] A szerző családi feljegyzésekre, egykori megemlékezésekre és Péch írásaira alapozva tette közkinccsé a magyar vízrajzi szolgálat megalapítójának életútját és a vízrajzi szolgálatban kifejtett tevékenységét. Az egy évvel korábbi levelezéseiből – és ezt a Lászlóffy iratanyagokban található Péch József-dosszié bizonyítja – valóságos hagyatékfeltáró munka tárul elénk. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy későbbi munkáról van szó, mégis levelezései az unokával, munkakapcsolata Kosáry Domokossal (aki Péch testvérének, a hazai bányászati szakirodalom úttörőjének, Péch Antalnak a munkásságát kutatta),[23] magának a tanulmánynak a színvonala, annak okadatoltsága és forráskritikai alapozottsága rávilágítanak Lászlóffy igényességére és arra, hogy a vízügyi szakmában ekkor már kellő reputációval rendelkező hidrológus mennyire fontosnak tartotta a vízgazdálkodási témák történeti kontextusba helyezését.
Elsősorban azért, hogy kellően tudjuk értékelni azt a sziszifuszi adatfeltáró munkát, melyet Lászlóffy a hidrológiai ismeretek hiteles közvetítése miatt a Péch kutatások terén végzett, érdemes Péch József életútját, munkásságát lexikonszócikk tömörséggel, Lászlóffy interpretálására támaszkodva ismertetni.
Péch József tanulmányai: elemi és középiskolai tanulmányok Nagyváradon, a középiskola befejezése a pozsonyi bencéseknél, majd a pesti bölcsészkar elvégzése. A szabadságharcban Bem mellett harcolt, a szászsebesi csatában megsebesült. Az elnyomás idején nem vállalt állami feladatot, vándorló baráber-mérnökként[24] dolgozott. Igaz hazafi volt. Mély szakmaszeretet jellemezte: tíz éven keresztül évi 50 forintot adományozott a „mérnöki tudományban kitűzendő pályakérdésre” elnevezésű pályadíjra. Péch szerénységét, visszafogottságát jelzi, hogy e nemes gesztusról csak halála után értesült a nyilvánosság. Szociális érzékenységét a Temesi Lapokban megjelent írása igazolja. Az 1879-es szegedi árvízkatasztrófát követően Baross Gábor miniszter idején alapított Vízrajzi Osztály vezetője lett. Az intézmény a vízállások gyűjtésével, feldolgozásával, a csapadékmérő hálózat és vízjelző szolgálat felállításával, végül a medernyilvántartásokkal foglalkozott. Az árvízi előrejelzés hozta a legnagyobb elismerést számára.
Lászlóffy tehát előszeretettel mutatott rá történeti összefüggésekre, vont párhuzamot különböző korok között. Az egyik hidrológiai tanulmányában[25] három oldalnyi történeti kitekintést adott például arról, hogy a „történeti fejlődés során hogy alakult a vízgazdaság és milyen szerep jutott abban a hidrologiának.”[26] Kezdetben a víznek csak hűsítő ereje volt, és a halászat révén a táplálkozás megkönnyítőjének számított – írta a szerző. Lászlóffy érdekes párhuzamot vont a csapadékvíz-tárolás és a szentírásban lévő kutak között: „Az esővizet ciszternákban gyűjti [mármint az ember – betoldás A. G. ] – ilyenek – a szentírásban említett kutak –, tehát már a vízkészlet változásainak kiegyenlítésére törekszik.”[27] A szerző felsorolta a vízgazdálkodás hazai emlékeit, a fennmaradt római vízvezetékromokat, halászattörténeti emlékeinket, melyek nemcsak a névhasználatban, de Kálmán király 1100-ból eredő vencsellői dekrétumában írásban is fennmaradtak.[28] Vízimalmaink eredete Szent István király uralkodásához nyúlik vissza, a vizek „kártevései” elleni védekezés pedig már IV. Béla idején született forrásokban is kimutatható volt – olvashatjuk ugyancsak ebben az írásában.[29]
A XVIII. századi kapitalista fejlődés bemutatásakor a vizek kártevései elleni védekezés a szerző szerint elsősorban üzembiztonsági kérdéseket vetett fel. Az ipari fellendülés erdőirtásokhoz vezetett, melynek következménye a folyók hevesebb vízjárása lett, hiszen az erdős területek korábban megfogták a lezúduló vizet. Lászlóffy szerint a veszedelmek indították el a modern hidrológiai kutatásokat.[30] Említést tett a francia Belgrandról, „aki a meteorológia és geológia tanításának alkalmazásával a Szajnavölgy hidrológiája című művében rendszerbe foglalja a hidrológia általános törvényeit.” [31] Ezeket a történeti adalékokat az ifjú Lászlóffy szervesen építette be az oktatómunkába.
Lászlóffy sokszor élt a komparatisztika módszerével is. A Tisza. A Mississippi „unokaöccse” című tanulmányában az ármentesítések kezdeteiről, a lokális próbálkozásokról szintén érdekes párhuzamot vont. Az államhatalom mindkét folyó vonatkozásában katonai és közlekedési szempontból fordult a folyók felé és kezdte el az általános szabályozási tervek kidolgozását. „Ross hadnagy 1765. évi Mississippi térképe nagyjából egyidős a Tisza völgyében háromszögelési alapon készült első térképekkel. … De hasonlóságot fedezett fel Humphreys és Abbot világhírű vízrajzi felvétele és magyar megfelelője, az 1833–1841 között készült 1:7200 méretarányú tiszai térképezés között is. Vásárhelyi Pál utóbbi alapján készítette el 1846-ban a Tiszaszabályozás általános tervét.”[32]
Záró gondolat
A fenti példákat olvasva nincs kétségünk arról, hogy a vízmesterek – különösen a halászat, a talajismeret és rétművelés, valamint a földméréstan keretében – betekintést kaptak a vízgazdálkodással kapcsolatos történeti ismeretekbe is. A sajátos, ágazatspecifikus történeti vonatkozások ismerete a gyakorló történelemtanároknak is példaként szolgálhat arra, hogy érdemes egy-egy történeti személyt, eseményt, jelenséget más szempontból, szak- és ágazatspecifikus oldalról is bemutatni. Egy szakmájában nagy reputációval rendelkező halgazdasági szakember vagy egy hidrológus munkájának megismerése nemcsak történelmi ismereteink rádiuszát szélesítheti, de történelemszemléletünket is formálhatja.
IRODALOM
- Csiki László (1947): Az újjászervezett magyar mezőgazdasági szakoktatás. Agrártörténeti Szemle, sz. 53-61.
- Dóka Klára (1980): A magyarországi vízmesterképzés múltjából. Vízügyi Közlemények, évf. 1. füzet. 97-108.
- Domanovszky Sándor (1927): Az ókor története Kr. u. 180-ig a középiskolák IV. osztálya számára. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest.
- Ember István (1927): Világtörténelem. Ókor. A középiskolák IV. osztálya számára. Athenaeum, Budapest.
- Estók János (2017): Kállay, az agrárpolitikus. Rubicon, évf. 5. sz. 30-37.
- Fejér László (2019): (szerk.): A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917–2017. Magyar Hidrológiai Társaság, Budapest, 188-189.
- Fejér László (2020): Kvassay Jenő szerepe a magyar vízgazdálkodás történetében. In.: Várady József (főszerk.) (2020): Kvassay Jenő emlékszám születésének 170. évfordulójára. Országos Vízügyi Főigazgatóság kiadványa, Budapest, 7-23.
- Fischer Frigyes (szerk.) (1931): A magyar halászat összefoglaló ismertetése, szerepe és jövője a mezőgazdasági termelésben és a vízgazdálkodásban. A M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium kiadványai. „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest.
- Kosztolnyik Krisztián (2017): Kállay Miklós és az öntözésügy. Rubicon, évf. 5. sz. 38-39.
- Marczinkó Ferenc – Pálfi János – Várady Erzsébet (1938): Az antik világ és a keresztény Európa története a magyar honfoglalásig. A gimnázium és leánygimnázium IV. osztálya számára. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest.
- Répássy Miklós (1923): Édesvízi halgazdaságok. Athenaeum, Budapest.
- Rohringer Sándor (1916): M. kir. vízmester-iskola. Vízügyi Közlemények, évf. 5. sz. 148-158.
- Salamin Pál (1983): A vízügyi felső-és középfokú oktatás 200 éve. Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar, Budapest.
- Surányi Béla (2018): A magyar mezőgazdasági szakoktatás története 1945-ig, különös tekintettel a debreceni agrár-felsőoktatásra. Gerundium Egyetemtörténeti közlemények, Vol. 9. No. 1. 81-115.
https://ojs.lib.unideb.hu/gerundium/article/view/1470/1578 (Letöltés: 2021. júl.19.) - Trummer Árpád – Lászlóffy Woldemár (1940): A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede 1879–1939. Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium kiadványa, Budapest.
- Varga Ottó (1897): A magyarok története és Magyarország a jelenben. A középiskolák alsó osztályai, valamint polgári-, leány-és kereskedelmi középiskolák számára. Franklin-Kiadó, Budapest.
- Walleshausen Gyula (1994): Mezőgazdasági szakoktatásunk fejlődése. Szakképzési Szemle, évf. 4. sz. 40-46.
JEGYZETEK
https://ojs.lib.unideb.hu/gerundium/article/view/1470/1578 (Letöltés: 2021. júl.19.)
A cikk letölthető:
