Magyarország globális története a kezdetektől 1868-ig
Magyarország globális története a kezdetektől 1868-ig. Szerk. László Ferenc – Vadas András – Varga Bálint. Corvina Kiadó, Budapest, 2023. 560 oldal
Az érdekes és változatos anyagot tartalmazó testes kötet előzménye a Patrick Boucheron szerkesztésében megjelent Histoire mondiale de la France című vállalkozás, mely azt a célt tűzte ki, hogy Franciaország történetét – mint a cím is mutatja – a világtörténet szerves részeként mutassa be. E célkitűzés a francia történelem ismeretében első pillantásra nem is tűnik nyaktörő vállalkozásnak. A következő évben napvilágot látott olasz párja (Storia mondiale dell’Italia), majd hasonlók angol, spanyol, katalán, holland, német, portugál nyelven. A címekben „világtörténet” szerepel (kivéve a német kötetet: Global geschichte einer Nation).
A rokon magyar mű kilencedik a sorban, viszont a „Magyarország világtörténete” cím magyar szellemi közegben szokatlan s talán nagyzoló képzettársítással is járna, ezért a szerkesztők a „globális történet” szókapcsolathoz folyamodtak, annál is inkább, mert a két kötetben szerkesztett műnek előbb a második része készült el (Magyarország globális története 1969–2022, megjelenés 2022), érthető módon, hiszen korunkhoz közeledve a gyorsuló globalizáció egyre átfogóbb. A Bevezetés hangsúlyozza, hogy a közreműködők e megosztó fogalmat nem ideológiai jelentésben használják, hanem történeti társadalmi jelenségekre és folyamatokra alkalmazzák.
A szerkesztők kánonjukat a 19. század derekától kialakult „endogén”, a nemzeti dinamikára fókuszáló történetírással szemben határozzák meg, és „transznacionális” megközelítést javasolnak, mely „politikai relevanciával is bír”. Aki történelemmel foglalkozik, gyanakodni kezd, ha a történetírást, történetolvasást a politikával együtt emlegetik, de az angol fordítás előszavából idézett mondatnak van aktualitása: „E könyv (a francia eredeti) központi kérdésfelvetése (…), mit jelent egy nemzethez tartozni a mai, globalizált, de mégis nemzetközpontú világban.”
A globalizáció történeti-geográfiai értelemben azt követően teljesedett ki, hogy Kolumbusz elérte a Karibi szigetvilágot, majd a portugálok partra szálltak Cipanguban. A magyarságnak a nagy földrajzi felfedezéseket megelőző történetét természetesen nem teszi zárójelbe a szerkesztők koncepciója. Kitűzött céljuk, hogy Magyarország, a magyar nép történetét nemzetközi folyamatokkal kössék össze, és a „hely” „kulcsfejleményeit” tágabb összefüggésbe ágyazzák. Az empátiával írt rövid esszék kronologikus rendben, persze szemelvényesen, végigjárják a honfoglalástól a kiegyezésig vezető utat.
Meg kell jegyezni, hogy „a helyünk a világban” jellegű kérdésfeltevés nem előzmény nélküli, számosan kutatták szenvedélyesen, s írták meg akár a kuriózumokat, mint ahogy ezekből gazdagon merít a Magyarország globális története is. A kapcsolattörténeti kutatások előkelő helyet foglalnak el a magyar történészek munkálataiban. Jászay Magda munkáját (Párhuzamok és kereszteződések – – A magyar–olasz kapcsolatok történetéből, Gondolat, 1982) csupán azért emelem ki, mert a különben gazdag anyagban nincs nyoma a középkori Magyarország és az itáliai régió (Mátyás előtti) intenzív érintkezésének.
A Bevezetésben megfogalmazott ambiciózus célrendszer, mi szerint a kiadvány Magyarország „globális” történetét a világgazdaság, politikai eszmék és kormányzatok, háború és erőszak, gyarmatosítás, migráció, kultúra, vallások, mindennapi élet, környezet, betegségek köré szervezi, a két kötet egészére értendő. Az 1868-ig terjedő részre fokozottan érvényes az önmeghatározás: ez a „transznacionális történelem (…) impresszionista festményre emlékeztet, amely továbbra is könnyűszerrel beazonosítható tárgyakat és személyeket újszerűen ábrázol”. Sokat mondó: ha rákeresünk, az írások többségéhez szócikket találunk a Magyar Művelődéstörténeti Lexikonban.
Kutatva a nemzeti határokon átlépő kölcsönhatásokat, vonzásokat és taszításokat (az előszeretettel használt idegen szó végül is ezt jelenti), kézen fekvő, hogy kitüntetett helyet kap az utazás, a felfedezés. A nemzeti emlékezetben elevenen él a kötetben is megidézett Julianus barát vagy Kőrösi Csoma Sándor, viszontagságos vándorútjuk szépirodalmi művek sorát ihlette. Kevésbé ismert Lászai János erdélyi kanonok 15. század végi háromszáz napos szentföldi zarándokútja. Személyéről szólva a tanulmány szerzője (Fedeles Tamás) egyúttal megírja a magyarországi zarándoklat tömör történetét a 11. század elejétől, mikor is Szent István megalapítja a jeruzsálemi, konstantinápolyi és római zarándokszállásokat. Ezt a szerkesztési gyakorlatot követi csaknem mindegyik írás. Természetesen helyet kap külföldiek magyarországi útja is (Freisingi Ottó). A cikkek többsége az európai kontinenst átfogó kapcsolati hálóban tájékozódik, ami megerősíti: Magyarország az államalapítástól európai ország.
Az eurázsiai térség kiterjedése a magyarság számára az erőszakos átrendező, a háború révén tudatosodik. A mongol áradat pusztulást, demográfiai katasztrófát okozott. (Az nem egészen világos, hogy a vonatkozó cikk a „pax mongolica” kifejezést ironikusan használja, vagy általában igenli soknyelvű birodalmak alakulását. A mongolok megsemmisítő vereséget mérnek a magyarokra a muhi csatában, Nagy Balázs). A mongol országdúlást a kunok betelepítése követte, ami átalakította az alföldi tájat és módosította az ország etnikai arculatát. (Egy pogány nép integrációja a Magyar Királyságban, Kovács Szilvia.) Eurázsiai hódító az Oszmán Birodalom is, de tartós jelenléte a Kárpát-medencében kulturális javak közvetítésével is járt. F. Komori Tünde tanulmánya (Porceláncsészéből kávéznak a törökök a Budavári Palotában) képbe illeszti a meghonosodott törökfürdőket, ír a kávéfogyasztás terjedéséről, de a legérdekesebb közlés az, hogy milyen utakon kerül a kínai porcelán Európába, s miről tanúskodnak a magyarországi leletanyagban a török kori csészetöredékek.
Az amerikai kontinens, az amerikai függetlenségi háború, majd a fiatal Egyesült Államok alkotmányos berendezkedése, a gazdasági sikerek feltűnő visszhangra találtak Magyarországon. A Charles Townnál hősi halált halt Kovács Mihály huszárezredest vagy a „szabadságkutató” Bölöni Farkas Sándort idéző írások (Lévai Csaba) – más cikkekkel együtt – jelzik, hogy hazánk fiai immár „globális” térben tájékozódnak, s a kölcsönhatások valamennyi kontinenst átfogják. A több mint száz írást egy rövid ismertetésben idézni nem lehet. A szemhatárt kontinensről kontinensre tágítva, a megemlített tanulmányok mintegy útjelzők, a kiemelés nem értékítélet.
A nem nagyszámú tévesztéseken át lehet siklani. Az egyetemes történelemből vett számos adalék akkor is érdekes és tanulságos, ha olykor a magyar színtér elmondásukra csupán alkalom. Csak elvétve fordul elő, hogy a magyar történelem eltűnik a (szükségszerűen) vázlatos „transznacionális”, azaz az európai térség egészét felölelő kép mögött (Forradalom és szabadságharc Magyarországon. A népek tavaszának globális összefüggései, Tóth Heléna). A bécsi ifjak petíciója (március 11.) persze kronológiailag a 12 pont keletkezése mellé helyezhető, de homályban marad (mint az utolsó rendi országgyűlés egésze) Irányi Dániel március 6-i pozsonyi küldetése, aki 8-án az Ellenzéki Kör számára Kossuth megerősítő üzenetét hozza. Irinyi József március 9-én este megbízást kap az ellenzéki program összefoglalására, a 12 pont majdnem végleges változata 11-én este kész, és 12-én kifüggesztik az Ellenzéki Kör helyiségében. Mellékesen: V. Ferdinánd nem osztrák császár, hanem magyar király, az osztrák császár I. Ferdinánd (492. l.). A magyar glóbusz és az európai térség párhuzama viszont (mint a cikkek többségében) egymást kiegészítve és magyarázva szerepel Czieger András tanulmányában (Megkötik az osztrák–magyar kiegyezést).
Az utóbbi évtizedekben a társadalomtudományi érdeklődés gyújtópontjába került a gyarmatosítás máig tetten érhető kulturális–mentális torzító hatása, a rasszizmus fogalma pedig kiterjesztett jelentést kapott. A kötet több írása is vizsgálja a kolonizáció negatív lenyomatát a 18–19. századi magyar műveltségben, többnyire alappal, bár Magyarországnak, mondani sem kell, nincs gyarmati múltja, a rabszolgaságot, a fekete emberek megalázását pedig a magyar irodalom klasszikusai Barcsay Ábrahámtól Vörösmarty Mihályig szenvedélyes szavakkal ostorozzák. Kérdéses Kazinczyval kapcsolatban „külön bejáratú civilizációs rasszizmust” tételezni annak okán, hogy németes műveltségeszménye szerint minősíti ízlésesnek vagy ízléstelennek az embereket. (Kazinczy Ferenc barátságot köt Angelo Solimánnal, Bodrogi Ferenc Máté.) Legalább is vitatható, hogy a nemzetiségek népi kultúrájára vonatkozó etnográfiai érdeklődés a dualizmus korában a kolonializmus valamilyen párhuzamát mutatja. (Törvénycikk születik a nemzetiségek egyenjogúságáról, Berecz Ágoston.)
A sokszerzős mű a gondos szerkesztésnek köszönhetően stilárisan (csaknem) egységes. Divatos idegen szavak túltengését csupán egy-két írásban tapasztaljuk. A magyar történeti anyag meglévő kutatási eredmények esszenciája, a választott történeteket az írások mintegy elmesélik. A gyűjtemény igényes, a történelem iránt érdeklődő olvasókra számít, a szövegképet nem nehezíti a szaktanulmányokra jellemző nagyszámú jegyzet, lábjegyzet csak akkor van, ha a szövegben eredeti forrásidézet szerepel. A cikkeket tájékoztató irodalomjegyzék egészíti ki. Aki a kötetet kézbe veszi, alkalmat kap arra, hogy fölfrissítse az egykor tanultakat, és új ismeretekre is szert tehet.
A cikk letölthető:
