Ahhoz, hogy tudjuk, merre tartunk, mit akarunk,
tudnunk kell, hogy kik vagyunk és honnan jövünk.
FELIRATKOZÁS AZ RSS-HIRCSATORNÁRA
FELIRATKOZÁS AZ RSS-KOMMENTLISTÁRA

Történelemtanitás

online történelemdidaktikai folyóirat.

Betűméret növeléseEredeti betűméretBetűméret csökkentése

Egy nemzeti ünnep születése a századfordulón

 

(folyóiratszám: 2024. évi 3.)
(hivatkozási azonosító: 15-03-07)
 

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, Történelem – pályamunka, 2021/2022. tanév

Iskola: Lovassy László Gimnázium, Veszprém

Felkészítő tanár: Dr. Réti Balázs

 

Bevezetés

Ma Magyarországon talán a két legismertebb, ezáltal legjelentősebb nemzeti megemlékezésünk – március 15-e és október 6-a – az 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kötődik. Már kisiskolás korunktól kezdve annyiszor halljuk és tanuljuk rendkívüli részletességgel az ezen a két napon végbement eseményeket, olyan alapossággal jegyezték fel a különböző történéseket, hogy sok mindent akár szó szerint képesek vagyunk idézni. Mindez feltehetőleg nem véletlen, mivel úgy tartjuk, hogy az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés által megteremtett alkotmányos rendszer alapjául az 1848. március 15-höz kapcsolódó 12 pont, valamint az ezzel többé-kevésbé összhangban lévő, 1848. április 11-én elfogadott áprilisi törvények szolgáltak.

Habár a magyar események a legtöbb európai 1848-as forradalommal ellentétben vér nélkül zajlottak le, a bécsi udvar a forradalmi átalakulásokat ellenző szerb és horvát nemzetiséget felhasználva katonai támadást indított 1848 szeptemberében Magyarország ellen, hogy ismét korlátozza az ország különállását. Ezzel elkezdődött a szabadságharc, amely mindkét felet súlyosan megviselte. Végül azonban a császári haderő I. Miklós orosz cár (1825–1855) csapatainak segítségével fegyverletételre kényszerítette a szabadságharcosokat, és megtorlásként több ezer magyar honvédet fokoztak le, börtönöztek be, valamint végeztek ki. Közülük a leghíresebb az 1849. október 6-án Aradon mártírhalált halt tizenhárom tábornok volt.

Az áprilisi törvények és az 1867-es kiegyezés egyaránt kevesebbet biztosítottak az ország számára, mint amit a nép március 15-én követelt. Ráadásul, mivel az aznapi megmozdulások relatíve békések voltak, és a Helytartótanács sem lépett fel erővel az összegyűlt tömeg ellen, hanem elfogadta a Tizenkét pontot, a nemzet számára egyértelműen március 15-e vált a polgári átalakulás szimbólumává. A forradalmat utólagosan V. Ferdinánd (1835–1848) osztrák császár és magyar király törvényesítette. A hivatalosan 1848. december 2-ától uralkodó Ferenc Józsefnek (1848–1916) mégis érzékeny kérdések maradtak az 1848–49-es események. Nem véletlen, hogy sokáig törvénytelennek tartották, de a dualizmus korában is csak eltűrték a március 15-i megemlékezéseket. Ebből kifolyólag a magyar kormány tagjai és képviselői hivatalos minőségben nem jelenhettek meg a kapcsolódó ünnepségeken; mint például Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök 1870-es újratemetésén, vagy Kossuth Lajos 1894-es temetésén sem. Mivel a hatalom hivatalosan nem karolhatta fel március 15-ét, így erre a napra főleg a kiegyezéssel elégedetlen ellenzéki pártok szerveztek tüntetéseket, ahol kinyilvánították nézeteiket az aktuális politikai kérdésekkel kapcsolatban. [1]

Így tehát nem csoda, hogy 1848–1849. ötvenedik évfordulójához közeledve a korabeli parlamentben felmerült a szükségessége egy nemzeti ünnepnek. Legelőször Kossuth Ferenc (1841–1914) kezdeményezte a ’48-as vívmányok állami keretek között történő megünneplését. Majd indítványának szóbeli indoklásában meg is jelölte március 15-ét annak a napnak, amelyet az emberek származástól és vallási hovatartozástól függetlenül az uralkodóval együtt tudnának ünnepelni. A báró Bánffy Dezső (1843–1911) által vezetett kormány ennek ellenére április 11-ét szerette volna törvénybe iktatni, mint hivatalos ünnepnapot.[2] Ezt azonban az ellenzéknek csupán egy része tudta volnaelfogadni, a törvényjavaslat megfogalmazásával viszont már ők se értettek egyet.[3]

Munkámban az 1898-ban elfogadott törvény parlamenti vitáját vizsgálom a rendelkezésre álló jegyzőkönyvek és irományok alapján. Témaválasztásom oka az volt, hogy mindig is érdeklődtem a közélet és az azzal kapcsolatos politikai diskurzusok iránt. A megadott témán belül azért az 1898-as vitát választottam, mert előzetes feltételezésem szerint ekkor lehettek a legnagyobb viták a dualizmus lényegét is érintő kényes kérdésfelvetések miatt.

Pályamunkámban szeretném bemutatni a kormány „időhúzását”, hogy még a leghalványabb esélyét sem akarták megadni annak, hogy az ötvenedik évforduló alkalmából március 15-én tudjanak megemlékezni az 1848–1849-es eseményekről. Számomra meglepő, hogy az ellenzék ezt egyszer sem rótta fel a kormánynak. Ezen kívül szeretném bemutatni a vitázó feleket és érveiket; végül megpróbálom megkeresni a választ arra a kérdésre, hogy miért ellenezhette Ferenc József március 15-e kiválasztását. Ezzel kapcsolatban én úgy gondolom, minden magyar ember tisztában volt azzal, hogy az a Ferenc József, aki a kiegyezést megkötötte, már nem ugyanaz az ember, mint aki 18 évesen, újdonsült uralkodóként a szabadságharc leverését látta a legjobb megoldásnak – valószínűsíthetőleg legalább részben tanácsadói hatására.

 

Kossuth Ferenc felvetése

1891-ben merült fel először a képviselőházban március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánításának kérdése. Azonban csak a szélsőbal politikusai vetették fel a vasárnap és augusztus 20-a munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló vita kapcsán, hogy az államalapítás mellett a pesti forradalom emléknapját is állami keretek között ünnepeljék meg.[4]

Az ötvenéves évforduló közeledése miatt a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt 1895-ben megválasztott elnöke,[5] Kossuth Ferenc – Kossuth Lajos idősebbik fia – 1897. február 13-án előterjesztette, hogy az 1848-iki alkotmányról, továbbá az 1848–1849-es forradalomról és szabadságharcról törvény szerint nemzeti ünnep keretében kelljen megemlékezni.[6] Azonban az ifjabb Kossuth az írásbeli indítványában egy szóval sem említette, hogy szerinte ennek a napnak március 15-ének kellene lennie. Vajon miért nem írta le a pontos dátumot? Ugyanis későbbi, február 20-i szóbeli indoklásában már egyértelműen hozzátette, hogy a hivatalos megemlékezéseknek március 15-én kellene zajlaniuk. Az egyetlen logikus válasz erre a kérdésre az lehet, hogy nem hitte, hogy szükséges megneveznie a napot, hiszen március 15-én civil rendezvényeket, ünnepségeket eddig is tartottak. Sőt, a különböző politikai csoportok, pártok – amelyek nem értettek egyet a kiegyezéssel – eddig is szerveztek demonstrációkat, tüntetéseket, ahol elsősorban a saját nézeteiknek adtak hangot az aktuális politikai kérdésekkel kapcsolatban. Továbbá, mivel a hatalom nem tiltotta, ezért az elemi iskoláktól kezdve az egyetemekig rengeteg esetben tartottak helyi szinten szervezett megemlékezéseket.[7]

Kossuth indítványa rendkívül megdöbbentette a kormányt, amit az is mutat, hogy a Szabadelvű Párton belül megindultak az egyeztetések, hogy tanácsos-e egyáltalán az uralkodó elé tárni a problémát, és ha igen, akkor hogyan? A tanácstalanságot és az ügy súlyosságát az is jelzi, hogy február 13-át követően sürgősen kikérték egy bizonyos, nevén meg nem nevezett, T. K. monogramú befolyásos politikusvéleményét.[8] T. K., aki szerintem nem lehetett más, mint Tisza Kálmán (1830–1902), úgy gondolta, hogy ha lehetséges a ’48-i vívmányok megünneplése, akkor az csak és kizárólag a szentesítés napján, vagyis április 11-én valósulhat meg. Továbbá báró Jósika Samut (1848–1923), a király személye körüli minisztert is utasították, hogy beszéljen a királlyal a kezdeményezésről.[9]

Az már egy felettébb érdekes kérdés, hogy ha a T. K. monogram valóban Tisza Kálmánt takarja, akkor miért nem nevezik nevén. Az lehet egy magyarázat, hogy Tisza Kálmán akkor nem volt hivatalos pozícióban, így diszkréten kellett kezelni, hogy kormánypárti politikusok az ő tanácsát kérték ki. Meglátásom szerint az lehet egy másik opció, hogy Ferenc József nem vette volna jó néven, ha megtudja, hogy tőle kértek tanácsot, hiszen Tisza Kálmán 1890-es lemondásának egyik oka az volt, hogy elvesztette az uralkodó bizalmát.[10] A harmadik lehetőség pedig az, hogy talán „nyílt titok” lehetett a korabeli közéletben, hogy a Bánffy-kormány Tisza Kálmántól kér tanácsokat nagy tapasztalata és tekintélye miatt. A kérdés eldöntése további kutatást igényelne a kormányzati iratok között.

Miután a február 17-i minisztertanácsi értekezlet határozatot hozott arról, hogy báró Bánffy Dezső miniszterelnök milyen választ adjon Kossuth Ferenc indítványára, az indítvány szövegét még az uralkodóval is jóvá kellett hagyatni.[11]Ez szerintem egyrészt jelezheti azt, hogy a kormány mennyire érzékenynek tartotta a kérdést a király szempontjából. Másrészt mutathatja azt is, hogy habár a rendszer elvileg alkotmányos volt, tehát az uralkodó nem tagadhatta meg a törvények szentesítését, mégis a törvényjavaslat megszületése előtt arról is egyeztetni kellett a miniszterelnöknek a királlyal, hogy egyáltalán mit javasolhat a tárgyban. Ferenc József végül jóváhagyta a 17-i határozatot.[12]

 

A kormány „időhúzása”

1897. február 20-án a képviselőházban először Kossuth Ferenc fejtette ki szóbeli indoklását, melyet arra alapozott, hogy az áprilisi törvényeket, melyek alapvetően március 15-e „végtermékei” voltak, a kiegyezés is elismeri. Erre válaszul Bánffy ugyan hozzájárult a ’48-as vívmányok hivatalos megünnepléséhez, de az ünnep napjának április 11-ét javasolta, és ígéretet tett az ötvenedik évforduló méltó megünneplésére.[13]

Hónapok teltek el, és a kormány nem intézkedett az ünnepségek előkészületeiről. Ezért Kossuth az 1897. december 15-i ülésen feltette a kérdést Bánffynak, hogy valóban szándékában áll-e megemlékezni az ötvenéves évfordulóról, mire Bánffy ismét megígérte, hogy mindenről intézkedni fog, ha eljön az ideje. Bánffy végül csupán 17 nappal március 15. előtt, a képviselőház 1898. február 26-i 249. ülésén nyújtotta be az áprilisi törvények évfordulójának nemzeti ünneppé emeléséről szóló javaslatát.[14]

De miért várt ennyit a kormány? Én erre két lehetséges választ látok. Az egyik az, hogy esélyt sem akart adni annak az alternatívának, hogy március 15-ét szavazzák meg nemzeti ünnepnapnak. Hiszen mire a benyújtott törvényjavaslatot a képviselőházban megvitatják, majd szavazásra kerül a sor, addigra hetek telnek el. Ezzel bebiztosította magát arra a csekély eshetőségre is, ha pártjának 70%-os parlamenti többsége mégsem lenne elegendő akaratának keresztülvitelére.[15] Talán attól félt, hogy egy ilyen jelentőségteljes nemzeti ügyben, a mindaddig lojális szabadelvű képviselők egy része a közhangulat hatására március 15-e mellé állna?

Véleményem szerint, a másik lehetséges opció az, hogy arra vártak, hogy Kossuth december 15-i felszólalása után, feltehetőleg a kormány agitációjára a törvényhatóságok által megírt feliratok befussanak a törvényhozáshoz. Ezzel kívánták a közhangulatra hivatkozva alátámasztani az április 11-hez kapcsolódó álláspontjukat. Politikailag ugyanis szerencsésebbnek tűnhetett, hogy a vármegyék is a kormányhoz hasonlóan vélekedtek.

 

A törvényhatóságok állásfoglalásai

Ezek a beadványok vélhetően nem teljesen feleltek meg a kormány elvárásainak, ugyanis a 89 törvényhatóságból[16] csak 26 nyilatkozott az ügyben. Ebből 24 támogatta a kezdeményezés elindítóját, Zólyom vármegyét, és ködösen megfogalmazva a „dicső korszak” nagyra becsült alkotásainak megünneplését. A törvényhatóságok döntő többsége (63) inkább nem foglalt állást. Véleményem szerint azért, mert nem mertek a kormány elvárásaival szembemenni, viszont talán épp valós érzelmeik miatt nem akartak Zólyom vármegye indítványa mellett sem kiállni. Ezt alátámaszthatja a kompromisszumkeresőnek tűnő Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város álláspontja is, amely mind március 15-ét, mind április 11-ét szándékozott megünnepelni: március 15-ét csak istentisztelettel, míg a szentesítés napját hivatalos politikai megemlékezéssel.[17]

Heves vármegye egyedüliként mondta ki, hogy március 15-ét szeretné nemzeti ünneppé nyilvánítani. A renitens vármegye feliratában határozottan kifejtette, hogy az uralkodó személye, valamint március 15-e teljes mértékben összeegyeztethető, hiszen „A 12 pont kívánalma immár törvény, melynek őre maga a koronás király”.[18]

Ehhez csatlakozott négy felsőfokú oktatási tanintézmény, a kormánytól teljesen függetlenül; így spontánnak tekinthető a fellépésük. Feltételezem, hogy eredetileg az egri joglíceum érzett késztetést arra, hogy hozzájáruljon vármegyéje rendhagyó kiállásához. Ők lehettek azok, akik a másik három oktatási intézményt – a Debreceni Ifjúsági Gyűlést, a Sárospataki Református Főiskolát és a Nagyváradi Jogakadémiát – a maguk oldalára állították.[19]

Szerintem az a tény is árulkodó, hogy a kormány nem volt hajlandó az ülésen felolvasni a feliratok pontos szövegét, amelyek közül mindössze öt felirat szólt az áprilisi törvényekről konkrétan. Ezért is kérte az ellenzék azt, hogy legyen nyilvános a kérvények tartalma, hiszen a kormány részben a feliratok tartalmára hivatkozva szándékozta április 11-ét nemzeti ünnepnappá nyilvánítani. Végül a kormány mindössze annyit volt hajlandó elárulni, hogy a jegyző által a 260. ülésen (március 12-én) felsorolt tizennyolc felirat közül pusztán kettő – Heves vármegye és a Sárospataki Református Főiskola – pártolja március 15-ét.[20]

 

A vita és résztvevői

A kormány álláspontja

A dualizmus során a legmeghatározóbb párt az 1875-ben Tisza Kálmán vezetésével megalakult Szabadelvű Párt volt, amely egészen 1905-ig irányította az országot, amivel a magyar parlamentarizmus történetében a leghosszabb ideig kormányzó politikai csoporttá vált. Habár a nevéből arra következtethetnénk, hogy tagjai kizárólag a liberalizmus hívei voltak, a kormány tevékenysége ezt nem igazán tükrözte.

Báró Bánffy Dezsőt 1895. január 15-én az uralkodó csak jobb opció hiányában nevezte ki miniszterelnökké, mivel egy régi bizalmasának nem sikerült a kormányalakítás. Kezdetben hoztak egy-két liberális törvényt (például zsidó vallás bevett vallássá tétele, azaz recepciója, önálló esküdtbírósági törvény megalkotása vagy a közigazgatási bíróság létrehozása), de 1897-től Bánffy politikája egyértelműen konzervatív fordulatot vett.[21] A kormányfőt a „rideg erély” jellemezte leginkább. Herczeg Ferenc (1863–1954) – a népszerű dualizmus korabeli író – azt írta róla, hogy „a civilizációnak beletört a bicskája, ha faragni akarta”.[22]

Bánffy nacionalizmusának tudatában nem meglepő, hogy házelnökként (1892–1895) sokszor ő hirdette, hogy március 15. a legmegfelelőbb nap arra, hogy megemlékezzenek az 1848-as vívmányokról. Ezt Eötvös Károly az 1898. március 11-i ülésen szemére is vetette.[23] Ehhez képest volt csak váratlan, hogy később, kormányfőként – korábbi önmagának ellentmondva – Bánffy Dezső „az 1848-iki törvények megalkotása emlékének ünnepléséről” szóló törvényjavaslatában április 11-ét akarta nemzeti ünnepnappá nyilváníttatni.[24]

Bánffy ezt azzal indokolta, hogy Kossuth Ferenc az 1897. február 13-i indítványában az „1848-as alkotmány” megünneplését kezdeményezte, és ő ehhez járult hozzá. Továbbá véleménye szerint április 11-ét, ezáltal a szentesítés aktusát is alulértékeli képviselőtársainak tekintélyes része, akik idealizált emlékeket kötnek március 15-éhez. Megkérdezte, hogy „szorosan véve, mi volt márczius 15-e?”, ezáltal ő pedig ezen nap fontosságát kérdőjelezte meg.[25]

A kormánytöbbség óvatos viszonyát március 15-höz az is mutatta, hogy Bánffy Dezső teljes miniszterelnöksége alatt egyszer sem tartott a képviselőház ülést március 15-én.[26]

 

Az ötletgazda véleménye

Kossuth Ferenc (1841–1914) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc talán legnagyobb alakjának fiaként, a dualizmuskorabeli politikai élet szerves részévé vált. Kezdetben, az 1867-es kiegyezés előtt az 1848–49-es emigránsok törekvéseiben, mozgalmaiban vett részt. Külföldi sajtóban megjelent cikkeivel „életben tartotta” a magyar ügyet. Majd 1894-ben, édesapja halálának hatására úgy döntött, hogy hazatér Magyarországra. Itthon pedig az állampolgári eskü letétele után, 1895-ben a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnökévé választották. A politikai csoporton belül ő azok közé tartozott, akik nem teljesen ellenezték a kiegyezést, bár módosítani kívántak volna rajta, hogy az országnak nagyobb önállósága lehessen.[27]

Kossuth Ferenc volt „az 1848-iki törvények megalkotása emlékének ünnepléséről” szóló törvényjavaslat ötletgazdája. Az 1897. február 13-án benyújtott kezdeményezés után 1897. december 15-i felszólalásában kérdőjelezte meg Bánffy szándékát afelől, hogy ténylegesen megszándékozik-e ünnepelni 1848–49. ötvenedik évfordulóját, hiszen addig semmit nem lépett ez ügyben.[28]

Az első érdemi diskurzust a témáról 1898. március 11-én, pénteken tartották, ahol Kossuth még egyszer megindokolta, hogy az országgyűlésnek miért március 15-ét kellene nemzeti ünnepnappá nyilvánítania az ötvenedik évforduló alkalmából.[29] Az indoka pedig az volt, hogy a magyar nemzet már 49 éve ezen a napon emlékezik meg arról, hogy ekkor született újjá Magyarország, valamint emléket állít a szabadságharc során elesett férfiaknak is. Továbbá Kossuth szerint a magyar államiság „instituált” ünnepélyét „az egész ország faj- és valláskülönbség nélkűl” meg tudná ünnepelni. Sőt úgy vélekedett, hogy a szentesítés csupán formalitás, és egy alkotmányos uralkodó egyáltalán nem tagadhatja meg a nép akaratát.[30]

Tehát annak ellenére, hogy a törvényjavaslat alapötletét ő szolgáltatta, azt nem támogatta egészében, hiszen az a szentesítés napját jelölte meg. Végezetül még hozzáfűzte felszólalásához, hogy nem csodálkozott azon, hogy Bánffy nem március 15-én szeretne hivatalos megemlékezéseket tartani, hiszen ezen a napon 1848-ban olyan eszmék arattak diadalt, melyek ma már aligha érvényesülnek.[31]

Kossuth már a decemberi felszólalásában felvetette, hogy a szentesítés nem április 11-én történt, hanem április 14-én.[32] Eötvös Károly az 1898. március 11-iki 259. ülésen szintén megkérdőjelezte a szentesítés napját, hiszen felettébb nehezen „mentek át” az áprilisi törvények. Sőt, ezen a napon Eötvös Károly után, Polónyi Géza is azt lódította, hogy a szentesítés aktusa április 14-én, és nem 11-én történt. Ennek okán látni szerette volna az eredeti törvényeket, ugyanis Bánffy Dezső a ház asztalán lévő törvény kihirdetési záradékára hivatkozva állította, hogy Szent György havának 11. napján írta alá V. Ferdinánd a jogszabályokat.[33]

Legelőször Kossuth még el tudta bizonytalanítani a miniszterelnököt a dátumot illetően, de a 261. országos gyűlésre már felkészülten érkezett. Azt hangoztatta, hogy régen a törvényeket szentesítési záradékkal látták el, ami április 11-ét tüntette fel az áprilisi törvények esetében. Szerinte köztudott is – hiszen a sajtóban is megjelent –, hogy V. Ferdinánd ezen a napon adta át István nádornak Pozsonyban a jóváhagyott törvényeket. Ráadásul állítását az 1848-as országgyűlési napló is alátámasztotta.[34]

 

Szövegezési viták

A vita kezdetén (1898. március 11-én, a 259. ülésen) az igazságügyi bizottság előadója megfogalmazta a testület feladatát, miszerint meg kellett tárgyalniuk a szóban forgó törvényjavaslatot. Továbbá meg kellett fogalmazniuk annak a hódoló feliratnak a javaslatát, amit – abban az esetben, ha április 11-ét nemzeti ünneppé nyilvánítják – a képviselőház, valamint a Karok és Rendek a szentesítés napja alkalmából tartott közös ülésen elfogadnak, és felküldenek az uralkodónak.[35]

Apponyi Albert (1846–1933) ellenzéki képviselő úgy vélte, hogy a felirati javaslat nem mindig egyeztethető össze a közjoggal, sőt tele van „történelmi falsumokkal” [hamisítás, csalás], emiatt szerinte egy tizenöt fős „ad hoc” bizottságnak új feliratot kellene megfogalmaznia.[36] Ezt egészen logikusan azzal indokolta, hogy egy számolási feladat esetén, ha valaki elszámol valamit, akkor a hibát nagy valószínűséggel már csak egy beavatatlan fogja megtalálni. Bánffy annak ellenére, hogy nem találta ezeket a közjogi tévedéseket, engedélyezte a felirati javaslat átszerkesztését. Ellenben szerinte ezt az igazságügyi bizottságnak kellene elvégeznie, mivel a két ház közös feliratának elkészítése esetén ez volt a szokás. Később mindketten hivatalos formában is megtették indítványukat. Természetesen a parlamenti többség Bánffy álláspontját fogadta el.[37]

Az 259. ülésen felszólaló Eötvös Károly azt kezdeményezte, hogy foglalják bele a törvényjavaslatba a „minden időkre” kifejezést, mert szerinte annak kihagyásával a kormány azt fejezi ki, hogy pusztán egyszer szándékozik erről a nemzeti ünnepről megemlékezni. Bánffy viszont úgy gondolta, hogy ez a frázis teljesen felesleges lenne, hiszen egy törvény érvényessége csak addig tart, amíg a törvényt meg nem változtatják.[38]

A 260. ülésen (1898. március 12-én) miután a házhoz újabb kérvények és feliratok érkeztek a „48-as alkotások” félévszázados évfordulójának megünneplésével kapcsolatban, konfrontáció alakult ki a házszabályokról.[39]Ugyanis míg Kossuth Ferenc meg szerette volna tudni, hogy az újonnan beérkezett feliratokban a törvényhatóságok március 15. vagy április 11. mellett álltak ki, addig Bánffy a házszabály 195. paragrafusa alapján csak kiadatta volna őket a miniszterelnök útján a kormánynak, mivel hasonló tárgyú kérvényeket korábban már tárgyaltak.[40] Kossuth kérvénye azonban nem ütközött a házszabályokba, sőt a szabályok a nem válaszolást tiltották, így megtudták, hogy a 15-ből kettő március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását támogatta, a többi viszont egyáltalán nem említett napot, csak minél szebben akartak megemlékezni 1848-ról.[41]

 

Egy jogász érvelése: Eötvös Károly

Eötvös Károly (1842–1916) először a Deák-párt tagja volt, de az általa képviselt nacionalista vonal már akkor körvonalazódott benne, amikor eldöntötte, hogy a jogi pályát választja. Ezt bizonyítja az is, hogy Magyar alakok című művében ezt írja: „Én jogász leszek – mondám, – független akarok lenni, s egyéb pályán ma nincs függetlenség. S ha majd egykor szabad lesz a nemzet: e pályán lehet legjobban szolgálni őt”.[42] 1895-ben csatlakozott a baloldali Függetlenségi és Negyvennyolcas Párthoz, melynek elnöke Kossuth Ferenc volt, ő pedig „szellemi irányítójává” vált.

Mindezek fényében egyértelmű, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban ötödikként felszólalva március 15-ét támogatta, és hozzájárult Apponyi azon javaslatához, hogy a felirati javaslatot egy külön kiküldött bizottság szerkessze újra. Hiszen ez az általános eljárásrend, és a megírt feliratban fellelhető tévedések is alátámasztják, hogy az igazságügyi bizottság alkalmatlan erre a feladatra. Eötvös azonban még kiegészítette volna Apponyi kezdeményezését azzal, hogy a tizenöt fő közé a felsőház tagjai közül is válasszanak, mivel a felirat az országgyűlés két házának közös üléséből lesz felterjesztve.[43]

Eötvös nehezményezte továbbá azt, hogy a felirati javaslat szövege nagy érdemet tulajdonít a koronának és a korona tanácsosainak, miközben a valódi nagy alakokról, akiknek a ’48-as alkotások vér nélküli kivívása köszönhető, említést se tesz.[44] Valamint a javaslat nagy „hézaga”, hogy nem szól arról, hogy az Ausztria és Magyarország közti régi vitákat először 1848-ban oldották meg.[45] Ezeken felül kihagyták még azt 1848 fontos vívmányai közül, hogy a Magyar Királyság „államjogi különállását” és függetlenségét is a ’48-as törvények állapították meg.[46]

Bánffy Dezső miniszterelnök szerint azonban az „állam teljes függetlensége ősidők óta tart”, tehát csak „azt a formát, melyben ma Magyarország önálló kormányzata” létezik állapították meg 1848-ban.[47] Ráadásul a törvényjavaslat Eötvös által kifogásolt részlete Deák Ferenc (1803–1876), „a haza bölcse” egyik beszédéből vett szószerinti idézet. Eötvös Bánffy érvelésére válaszul azt mondta, hogy fel kellett volna olvasni a házban a beszédet, hogy lássák, illik-e egyáltalán a témához. Mindazonáltal szerinte a törvényhozást nem befolyásolhatja egy más célból mondott beszéd, mert ha Deák tudta volna, mire fogják a jövőben felhasználni szónoklatát, feltehetőleg másképp fogalmazott volna. Az viszont bizonyos, hogy nem akarta, hogy a korszak legfőbb újítását, az ország különállását elhallgassák.[48]

Eötvös teljes mértékben egyetértett azzal, hogy a történelmünkből találni kell egy olyan eseményt, melyről „a nemzet minden rétege, minden osztálya, felekezete” fenntartások nélkül meg tud emlékezni.[49] Ő mindössze két ilyen történést talált: március 15-ét és az alpári csata napját (március vagy április 26-a), mellyel befejeződött a honfoglalás, de ez szerinte sem a legmegfelelőbb nap. Ebből kifolyólag – bár a szentesítést is lényegesnek tartotta – ő március 15-e mellett állt ki, hiszen a népakarat már kiválasztotta magának ezt a dátumot, ennélfogva április 11. hivatalos ünnepként való megünneplése csak ártana a pesti forradalom emléknapjának. Sőt, nézete szerint április 11-nek kifejezetten „udvari színezete” lenne, mert az alkotások kivívása már jóval 1848 előtt elkezdődött, csak a törvények elfogadtatása ment nehézkesen, de nem azért, mert az egykori király, V Ferdinánd ellenezte azokat – hanem amiatt, hogy az uralkodó tanácsadói és családtagjai nem akarták, hogy szentesítse a jogszabályokat.[50]

 

Eötvös és a házszabályvita

A 260. országos ülésen, amikor nézeteltérés alakult ki a házszabályok 195. paragrafusa felett, Eötvös kijelentette, hogy ha „szigorúan” értelmezik Bánffy házszabály-magyarázatát, akkor a törvényjavaslatról sem tanácskozhatnának. Ez természetesen képtelenség volt, és ezt ő is tudta. Mivel a törvényről még nem hoztak döntést, Eötvös nem támogatta a kérvényi bizottság azon javaslatát, miszerint a 195. paragrafusra hivatkozva a tizenöt törvényhatóság – újonnan beérkezett – kérvényét a miniszterelnök útján adják ki a kormánynak, mert a kormányfőnél valószínűleg csak megsemmisülnek.[51] Ehelyett indítványozta, hogy mint azt az éppen releváns iratokkal szokás, tegyék ki a ház asztalára. Bánffy erre azt reflektálta, hogy tanúi is vannak rá, hogy eredeti szándéka szerint letette volna a kérvényeket a ház asztalára, de két napos tépelődése alatt arra jutott, hogy a házra vonatkozó jogszabályok ellen mégse véthetnek. Így szerinte ki kell utalni azokat a kormánynak. Azonban Sima Ferenc (1853–1904),[52] ellenzéki képviselő kategorikusan nem értett egyet a kormányfővel, mert a házszabályok pusztán általános elveket tartalmaznak, melyek ellen a ház – ha szükségesnek tartja – határozhat, hiszen a házon kívül más hatóság nem dönthet a saját szabályairól. Ebből persze logikusan következik Bánffy okfejtése, mely szerint a többség bizalmát élvező miniszterelnökként ő kénye-kedve szerint változtathatná a jogszabályokat. Végezetül egyetértettek abban, hogy a házszabályok betartása mindenkinek érdeke, hiszen azok a kisebbséget védik. Arra viszont nincs garancia, hogy a ma még többségben lévők holnap már nem kisebbségben lesznek.[53]

Makfalvay Géza (1844–1924), ellenzéki képviselő azonban úgy látta, habár a szabályok szószerinti értelmezése ellen vétenek, ha a ház asztalára leteszik a kérvényeket, „szellemük” ellen bizonyosan nem. Ugyanis a 195. paragrafus célja nem lehet más, mint az, hogy az egyszer már megtárgyalt kérdések újbóli megvitatásával ne menjen az idő. Jelen estben viszont még nem született törvény a kérvények tartalmának ügyében.[54]

Győry Elek (1841–1902),[55] szintén ellenzéki képviselő szerint még a 195. paragrafus szorosan vett értelme ellen sem vétenének az asztalra való letétellel. Csakhogy Bánffy továbbra is ragaszkodott saját álláspontjához, de mindennek ellenére hosszas civódás után megszavazták, hogy a miniszterelnök tegye le a kérvényeket a ház asztalára, hogy ezután informálódni tudjanak belőlük.[56]

 

Hozzászólása a részletes vitához

A 260. ülésen a ház általánosságban, részletes tárgyalás alapjául végül elfogadta a ’48-as alkotások állami megünnepléséről szóló törvényjavaslatot. Ezt követtea részletes tárgyalás az 1898. március 14-én (261. ülésen), hétfőn tartott képviselőházi gyűlésen.[57]

Eötvös Károly szerint a felirati javaslatban „a nemzet szól a királyához és az országgyűlés szól egyúttal a nemzethez”, ezért a felirat első pontjának fel kellene keltenie a célközönség érdeklődését.[58] Ennek viszont az ellenkezője valósult meg, ugyanis tartalmaz felesleges,[59] nem világos[60] és egyáltalán nem ünnepélyes okiratba illő – például nemzethalálról szóló – részleteket, melyek nem is igazak.[61] Szerinte például a javaslat ötödik bekezdésének első tételét a „gépkovácsok terminológiájából” vették ki, a második pedig teljesen értelmetlen.[62]

Ráadásul az is meglehetősen szerencsétlenül volt megfogalmazva, hogy a politikai jogok „fentartásában immár egyénileg egyenlően tevékeny fiainak száma szaporodott meg”. Mivel azonban a házelnök úgy vélte, hogy ezzel eltért a tárgytól, ezért már csak egy megjegyzést tudott tenni: véleménye szerint, az utolsó előtti bekezdésben azért mondanak köszönetet Ferenc Józsefnek, ami alkotmányos királyként a feladata. Tehát ez valójában inkább a trón előtti túlzott hajbókolás.[63]

A törvényjavaslatra visszatérve még kitért arra a bekezdésre, melyben az igazságügyi bizottság felsorolta a 48-as alkotásokat, melyről Bánffy azt állította, hogy Deák egyik beszédéből való idézet. Ebben is talált tévedéseket, helytelen kifejezéseket, azt viszont helyeselte, hogy megemlítik az alapvető emberi és polgári szabadságjogokat, mert ezzel ráirányítják a figyelmet arra, hogy azok jelenleg egyáltalán nem érvényesülnek.[64]

Eötvös úgy vélte, hogy ha április 11-ét jelölik meg nemzeti ünnepnapként, akkor azzal a kormány tulajdonképpen semmibe veszi a nemzet akaratát, hiszen a nép eddig is március 15-én tartott megemlékezéseket. Ennél fogva indítványozta, hogy március 15. legyen április 11. helyett. Ezen kívül ragaszkodott még a „minden időre” kifejezéshez, valamint ahhoz is, hogy kerüljön bele a törvénybe az, hogy az áprilisi törvények biztosították az ország önállóságát, és hogy az összes (katonai, polgári és egyházi) hatóságnak kötelezően kelljen ünnepelnie.[65]

 

A Nemzeti Párt vezetője – Apponyi Albert

Gróf Apponyi Albert (1846–1933) a Deák-párt tagja volt politikai pályafutásának kezdetén. Nagybirtokos származása miatt a legkevésbé sem meglepő, hogy politikájának voltak konzervatív elemei, de akkori mércével mérve még a liberálisabbak közé tartozott, így 1892-től 1899-ig a mérsékelt ellenzék, azaz a Nemzeti Párt vezére volt.[66] Szónoklataival óriási hatást tudott gyakorolni közönségére, ezért kortársai a „legnagyobb élő magyarnak” nevezték, a későbbiekben pedig ötször Nobel-békedíjra is jelölték.[67]

Apponyi a Ház 1898. március 11-i 259. ülésén negyedik felszólalóként kifejtette, hogy ő is lényegesnek tartja az ötvenedik évforduló megünneplését. Mindazonáltal véleménye szerint igazából nincs jogegyenlőség és sajtószabadság, ennélfogva ezen jeles esemény alkalmából a kormánynak inkább önvizsgálatot kellene tartania. A szélsőséges ellenzékkel ellentétben ő kiállt április 11-e mellett, hiszen a szentesítés nem puszta formaság, mivel elengedhetetlen ahhoz, hogy egy javaslat törvényi erőre emelkedhessen.[68]

A március 12-én, szombaton megtartott 260. országos ülésen Apponyi a felirati tervezetre benyújtott ellenindítványára hivatkozva a zárszó jogával élt. Felszólalásában megjegyezte, hogy nem helyesli azt, hogy a másik ellenzéki párt támadja a törvényjavaslatban kijelölt napot, mert nézete szerint április 11-én a szentesítés aktusán kívül a szabadságjogokat is ünnepelnék.[69]

A Képviselőház 261. ülésén Apponyi támogatta Eötvös azon két – bár Apponyi szerint csekély jelentőséggel bíró – indítványát, melyek a „minden időre” frázis beillesztését és a nemzeti ünnep megtartását törvényileg biztosítanák. Ellenben a március 15-re vonatkozó előterjesztését határozottan elutasította.[70]

Eötvös negyedik javallatának viszont nagy horderőt tulajdonított, hiszen az áprilisi törvényeket két nagy csoportba lehet sorolni: egy részük az ország belügyi szervezetét állította parlamentáris alapra, másik részük az ország állami függetlenségét biztosította. Apponyi egyetértett Bánffy Dezső miniszterelnökkel abban, hogy a Magyar Királyság államjogi függetlensége mindig is fennállt. Elvégre ezt a Pragmatica Sanctio is elismerte. Csakhogy ezt 1848-ig „elkonfiskálták”[71] azáltal, hogy a birodalmi kormányzat beleszólt az ország belügyeibe. Viszont azért, hogy minden lehetséges félreértést elkerüljenek, benyújtott egy almódosítást Eötvös Károly előterjesztéséhez, mely szerint „az 1848-iki törvények Magyarország nemzeti egységét, nemzeti jellegét és függetlenségét újra megállapították”.Mivel benne van az „újra” szó, ezért jogilag helyesnek tartotta, viszont szerinte nem elég pontos; ezért a tökéletes pontosság érdekében az „újra megállapították” kifejezést lecserélte volna a „megfelelő intézményekkel biztosították” félmondatra.[72]

 

A Függetlenségi Párt alelnöke: Polónyi Géza

Polónyi Géza (1848–1920) lényeges szerepet töltött be több haladó szellemű törvény országgyűlési vitájában is.[73] Az 1898-as állami ünnepnapról szóló parlamenti vita idején a hajdúszoboszlói választókerület képviselője volt, függetlenség párti programmal. Ebből kifolyólag a Függetlenségi és 48-as Párt tagja, sőt vezéralakja, alelnöke volt.[74]

Polónyi a képviselőház 259. országos ülésén kimondta, hogy általánosságban hajlandó elfogadni ’48-as alkotások hivatalos megemlékezését célul kitűző törvényjavaslatot, de a Függetlenségi és 48-as Párt tagjaként, ő is március 15-ét pártolta.[75] Ami a felirat szövegét illeti, azt ő is elutasította, és mélységesen egyetértett gróf Apponyi Albert azon javaslatával, mely egy „ad hoc” bizottságot küldene ki egy, az alkalomhoz és királyhoz méltó felirat megfogalmazására. Hiszen egyrészt sohasem az igazságügyi bizottság szokta készíteni a felirati javaslatokat, hanem egy felirati bizottság. Másrészt pedig az igazságügyi bizottság által megfogalmazott változat hemzsegett a közjogi és történelmi tévedésektől.[76] Továbbá stilisztikai szempontból is erősen kifogásolhatónak találta az iratot. Külön kiemelte, hogy az „ad hoc” bizottságban Falk Miksának (1828–1908) is benne kéne lennie. Sőt, később a 261. ülésen Olay Lajos (1844–1910), ellenzéki képviselő szintén éppen Falk Miksát nevezte meg ugyanezen célból, hozzátéve, hogy a kormánypártból szerinte kizárólag ő képes közjogi és stilisztikai szempontból is megfelelő feliratot szerkeszteni.[77] Falk Miksa kiváló képességei feltehetőleg bizonyosságot nyernek, ha tudjuk, hogy íróként tagja volt az MTA-nak, és bölcseleti doktor is volt.[78]

Polónyi azzal egyetértett, hogy a törvényjavaslat szövegéből kihagyták a „minden időkre” kifejezést, mivel örökre törvényt hozni nem lehet – amit az Aranybullával tett sikertelen kísérlet is jól igazol –, hiszen azt a későbbi törvényhozások szabadon felülbírálhatják. Véleménye szerint két érv szól március 15. elfogadása mellett: az egyik, hogy ezzel az uralkodó másodjára is megerősítené 1848 alkotásait a kiegyezés után. A másik pedig az, hogy a szentesítés napja akkor lenne jogos, ha a korona kezdeményezte volna az áprilisi törvényeket. Azonban ez nem így történt, sőt pár nappal később már azok be nem tartására, kikerülésére törekedett. Viszont a képviselő azt állította, hogy a kiegyezés utáni időket szívesen ünnepelné, mert akkor Ferenc József valódi alkotmányos uralkodó volt.[79]

Polónyi Géza a képviselőház március 14-én tartott 261. ülésén belekötött a törvényhozás egész folyamatába, mert nézete szerint a helyzet egy paradoxon a házszabályok értelmében. Ugyanis az igazságügyi bizottság feladata alapvetően a törvényjavaslatok véleményezése. Jelen esetben azonban e kötelességén felül –hatáskörét túllépve – indítványt tett arra, hogy a képviselőház és a főrendiház a nemzeti ünnep alkalmából április 11-én közös ülést tartson. Az ülésen pedig döntsenek egy, a királynak szóló hódoló felirat készítéséről. Ennek ellenére a felirati javaslatról már akkor vitatkoztak, amikor még el sem döntötték, hogy írni fognak egyet.[80]

Örömmel fogadta a Függetlenségi és 48-as Párt azon kezdeményezését, mely március 15-ét nyilvánítaná nemzeti ünneppé, de szerinte az ünneplés módjának meghatározása a végrehajtó hatalom, vagyis a kormány jogköre. Polónyi nem emelte volna ki külön a katonai hatóságokat, mert az „eksztravurst”[81] lenne, hiszen a katonai hatóságok semmivel sem különbek a polgáriaknál.[82]

Kötelességének érezte kezdeményezni az első felelős magyar kormányról való megemlékezést, de biztos volt benne, hogy leszavaznák, és ezzel megaláznák nagyra becsült elődeiket, így inkább nem tett ilyen indítványt. Ő ebben azt látta megtestesülni, amit egy külföldi újságíró mondott: „Magyarországon nem törvényhozás, hanem csak majoritás van.”.[83]

 

Az ellenzék legkeményebb „ellenzéke” – Szivák Imre

Kifejezetten figyelemre méltónak találom, hogy a kormánypártból Bánffy Dezső miniszterelnökön kívül érdemben egyedül Szivák Imre (1849–1912) képviselő szólalt fel, aki nem mellesleg tagja volt az ellenzék által oly sokat szidott igazságügyi bizottságnak is.[84]

Az 1848-iki vívmányokat tárgyaló parlamenti diskurzusokon először a 260. ülésen szólalt fel. Álláspontját, mely szerint április 11-én kellene tartani a hivatalos megemlékezéseket, azzal indokolta, hogy a szentesítés napja sokkal univerzálisabb. Hiszen március 15-én pusztán a pesti forradalmárokat ünnepelné a nemzet, míg azokat, akik a pozsonyi országgyűlésen vettek részt, vagy az országgyűlési küldöttség tagjaiként akkor éppen Bécsben voltak, az emberek nem tudnák ehhez a naphoz kötni. Szónoklatában továbbá kijelentette, hogy úgy véli, hogy nem igaz Polónyi Géza azon vádja, mely szerint a felirati javaslat közjogi és történelmi „falsumokat” tartalmaz. Elvégre az egyik dilemmára két szóval odébb megtalálható a válasz.[85]

A másik problémás kérdés alapját két közjogi fogalom jelentésének kavarodása okozta. Ugyanis a felirati javaslat azt mondta: „Igy lőn, hogy Erdély és a kapcsolt részek egyesítése által a területi sértetlenség helyreállíttatott”.[86]Polónyi reflektálásában kifejtette, hogy a kapcsolt részek valójában Horvátországot, Dalmáciát és a három szlavón megyét[87] jelentik, és a kiegészítő részek jelentik a Partiumot.[88] Ebből kifolyólag ő úgy látta, hogy semmilyen egyesítés nem történt, és megvádolta Szivák Imrét, hogy jogász létére nem tudja a közjogot. Erre válaszul Szivák elismerte, hogy a „kapcsolt részek” azon értelmezését – mely a délszlávok által lakott területet érinti – valóban nem tanulta meg, ugyanis ez egy „novum”.[89] Hiszen még anno Kossuth Lajos is a Partium és a partesadnexae, azaz a kapcsolt részek visszacsatolását hangoztatta egyik 1848-as beszédében. Szivák ezzel lezártnak tekintette a vitát efölött a közjogi kérdés fölött, amiben ráadásul a saját igaza bizonyosodott be.[90]

Az ellenzék az igazságügyi bizottság felirati javaslatát érintő kifogásaira pedig az volt a reakciója, hogy egyszerűen elsiették. A sietség oka mégpedig szerinte az az „előzékenység” volt, hogy az ellenzék ne vádolhassa a kormányt azzal, hogy a törvényjavaslatot „post festa” (vagyis március 15-e után) tárgyalják le.[91] Továbbá arra kérte képviselőtársait, hogyha problémáik vannak a feliratot illetően akkor pontosan mondják meg, hogy hol, mivel nem értenek egyet, mert az általánosságban megfogalmazott kritikák alapján nem tudnak módosításokat eszközölni úgy, hogy a következő változat mindenki tetszését elnyerje. Sőt, pontosítás nélkül ő egyáltalán nem vállalkozik a javaslat korrekciójára.[92]

Szivák Imre utólagos tárgyalásról szóló megjegyzését azért találom felettébb ironikusnak, mert ugyan a törvényjavaslat vitája még nem március 15-e után zajlott, de már csak a március 16-án tartott, 262. ülésen fogadták el harmadszori olvasatban. A felirat szövegezését pedig csak március 28-án, a 271. ülésen. Viszont tekintve, hogy a törvényjavaslatot tárgyaló 259., 260. és 261. üléseket március 11-én, 12-én, valamint 14-én tartották, semmi esély nem volt arra, hogyha a parlament március 15-ét nyilvánítja nemzeti ünnepé, akkor azt még az ötvenedik évfordulón hivatalból meg is ünnepeljék.[93]

A kormánypárti képviselő kifejezetten bírálta Eötvös Károly hozzászólásait a ház 261. országos ülésén. Először is azért, mert nézete szerint Eötvös idő előtt kezdte el firtatni a felirati javaslat részleteit, elvégre a javaslat még nem volt tárgyalás alatt. Másodszor, sérelmezte, hogy Eötvös ismételten megvádolta a bizottságot a „minden időkre” szavak kihagyásával.[94] Ugyanis ő és a bizottság tagjai úgy vélték, hogy a nemzeti érzületből kell fakadnia egy ilyen jeles nap megünneplésének, mely ezáltal lesz örökös. Ha pedig a következő nemzedékek elfeledkeznek arról, hogy miről kellene megemlékezniük ezen a napon, akkor meg úgyis lehetetlen a törvény betartatása. Továbbá szerinte Eötvösnek semmi sem volt jó, mivel a felirat egyes részleteit túl száraznak, másikat pedig túldíszítettnek tartotta metaforikus jellegük miatt. Bírálatait szerinte az amúgy találékony Eötvös Károly egy újságból szedte.[95]

Szivák Imre ezenfelül kifejtette véleményét azon tárgyban is, hogy 1848 nagy alakjait a törvényben név szerint nem kellene külön kiemelni, elvégre általánosságban megemlékeznek róluk. A 260., illetve a 261. ülésen felszólalásaiban kifejezetten kitért Kossuth Lajosra. Mivel az ellenzék szerinte nagyon szeretné középpontba helyezni Kossuthot, ezért nem érti, hogy miért nem támogatják április 11-ét. Ugyanis Kossuth, amikor a pesti forradalom után egy küldöttség Pestről egy felirati tervezetet vitt fel Pozsonyba, azt mondta, hogy „… ő ugyan Pestet az ország szívének tartja, de … ez a nemzet az ország egésze, nem pedig akár egy városé, akár egy kaszté. …”.[96]Szivák úgy gondolta, hogy Kossuth azért mondta ezt, hogy a Közcsendi Bizottmány ne akarjon még nagyobb befolyásra törekedni. Azért sem köthető össze Kossuth Lajos és március 15-e, mert ő az eszméket már jóval korábban hangoztatta. Ez az állítás azonban Eötvös és Kossuth Ferenc szerint is képtelenség. Ugyanis Kossuth Ferenc a 261. ülésen tartott beszédében éppen azzal támasztotta alá az összeegyeztethetőséget, hogy az emberek március 15-én azon eszmék diadalát ünneplik, amiket az édesapja képviselt. A pesti Közcsendi Bizottmányhoz intézett kemény szavai pedig teljesen érthetők, hiszen az túl nagy befolyást akart gyakorolni az országgyűlésre.[97]

Bánffyn és Szivák Imrén kívül a kormánypártból még Wlassics Gyula (1852–1937) kultuszminiszter szólt hozzá a vitához, aki azonban említésre méltó, eredeti gondolatot nem fűzött hozzá. Érdekesnek találtam, hogy a Szabadelvű Párt fölényének ellenére mégis jelentősen több ellenzéki képviselő szólalt fel. Szerintem ez vagy a szabadelvű képviselők „mameluk-jellegéből” fakadt, vagy abból, hogy a kormánypárt álláspontja sokkal egységesebb volt, mint az ellenzéké; de akár a két tényező együttes fennállása is lehetséges.

 

Alternatív dátumok

Már korábban is tettem említést egy, az ellenzék által javasolt szokatlan dátumról, április 14-éről. Egy kicsit tanultabb dualizmuskorabeli átlagember a legnagyobb valószínűség szerint tudta, hogy 1849-ben ezen a napon kiáltották ki a debreceni református nagytemplomban az ország függetlenségét, valamint adták ki a magyar Függetlenségi Nyilatkozatot. Mindazonáltal a következőkben felvetett ötletek annyiban különböznek április 14-től, hogy azon napok eseményeinek ismerete már feltehetőleg akkoriban sem volt általános.

 

Március 16. vagy 17?

Barabás Béla (1855–1934)[98]országgyűlési képviselő a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt és az igazságügyi bizottság tagjaként egyszer szólalt fel hosszabban az 1848-as alkotások állami megünneplését érintő törvényjavaslat vitája során.[99] Ez a március 11-iki 259. ülés volt. Itt kifejtette, hogy ő általánosságban elfogadja a törvényjavaslatot, de nem hajlandó a szentesítést megünnepelni, hiszen később azért robbantak ki a fegyveres harcok, mert a korona megszegte az adott szavát. Ráadásul valamilyen személyes okból kifolyólag ő április 11-ét december másodikával kötötte össze – aminek szintén 50. évfordulója volt abban az évben.[100] Ezért tartotta április 11-et is vállalhatatlannak.[101]

Szerinte az 1848-as jelszavak („Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!”) a dualizmusban már semmit sem jelentettek, hiszen korlátozták a szabadságjogokat. Barabás ezért benyújtott egy-egy indítványt a felirat bizottsági tagok közti megismertetésére, és egy új felirati javaslat megírására és szétosztására is, ugyanis ő úgy látta, hogy a felirat egyáltalán nem magasztalta a ’48-as vívmányokat. Azonban a beterjesztések egyike sem teljesült, így pedig nem kaptak esélyt a felirat tanulmányozására, ami nélkül nem lehetett „belekotnyeleskedni” annak szerkesztésébe.[102]

Tapasztalatai szerint a kormánynak már abban az évben is sikerült csökkentenie március 15-e jelentőségét Wlassics Gyula rendeletével, amit már a törvény megszületése előtt kibocsátott. Ebben elrendelte, hogy ezentúl az iskolák, városok, törvényhatóságok minden évben emlékezzenek meg április 11-ről, ezért néhány helyen egyből lemondták, betiltották a március 15-i rendezvényeket.[103]

Nem értette, hogy miért nem lehet március 15. nemzeti ünnep, hiszen igazából senki nem tudta, hogy a király valóban ellenezné-e napot. Viszont, ha már tényleg muszáj másik dátumot választani, akkor véleménye szerint akár március 16-a is lehetne az, mivel 1848-ban V. Ferdinánd akkor ígérte meg, hogy teljesíti a magyar nemzet kívánalmait. Vagy szerinte lehetne március 17-e is, hiszen ekkor nevezte ki gróf Batthyány Lajost az első felelős magyar minisztérium kormányfőjévé.[104]

Március 16-át vagy 17-ét számomra szintén nehéz lenne nemzeti ünnepként elképzelni, hiszen akkor nem történt semmi olyasmi, amit újra és újra, majdnem, mint egy mesét el lehet mondani az utókornak. Ráadásul a március 15-i események azt sugallják, hogy a magyar nép összetartó, és képes közös erővel harcolni a jogaiért. Manapság ez az összetartás sokszor hiányzik a társadalmunkból, így ismételten oktató jelleggel bír az ifjúság számára.

 

Egy egészen „eredeti” ötlet

Egy másik politikus, akinek meghökkentő koncepciója támadt, az Rohonczy Gedeon (1852–1929) volt. Rohonczy egy új bírálója volt a kormánynak, ugyanis körülbelül egy hónappal a vita előtt, február 14-én lépett ki a Szabadelvű Pártból.[105] Ebből kifolyólag ő személy szerint április 11-e mellett állt ki, azonban megértette az ellenzék március 15-ét támogató álláspontját is. Sőt, tökéletesen egyetértett az ellenzékkel abban, hogy a „minden időkre” szavak kihagyásával még Bánffy se gondolja, hogy sokáig meg lehetne ünnepeltetni április 11-ét.[106]

A legnagyobb problémát abban látta, hogy egy ilyen jeles ünnepről nem tudnak egyhangúan megegyezni. Tehát a népakarat is megosztott, emiatt az ország két ünnepnapot fog megülni: az egyiket hivatalos utasítás, a másikat hazafiság miatt. Ez szerinte nemzetgazdasági szempontból kifejezetten hátrányos, hiszen így két napon nem fog dolgozni az ország. Példaként felhozta a buddhista és iszlám országokat az Egyesült Államokkal szembeállítva, ugyanis az előbbieknél jelentősen több (vallási) ünnep van, mint az amerikaiaknál. Ebből kifolyólag elmaradottabbak is, hiszen az a néhány nap – amin dolgozhattak volna – pár évtized, évszázad alatt felhalmozódik, és ez így már tekintélyes lemaradást jelent. Törökbecse képviselőjeként[107] azzal is megindokolta állítását, hogy az aratási időszakban az ortodox vallású szerbek hozzávetőlegesen két héttel később aratnak, mint a keresztény magyarok, mert több vallási ünnepük van, így mire a szerbeknél is aratásra kerül a sor, addigra a termény már „rothad”.[108]

A másik gondnak azt látta, hogy március 15-én nem csak a pesti forradalomról, az áprilisi törvényekről és a szabadságról emlékezik meg az ország, hanem a szabadságharcosokról is. Budapesten pedig, főleg 1860 óta gyűlnek össze a legnagyobb tömegek, ugyanis az 1860-as március 15-i megemlékezésen sortüzet nyitottak egy megközelítőleg ötszáz fős csoportosulásra. Az itt megsebesült Forinyák Géza (1840–1860) pedig később belehalt sérüléseibe, mártírrá vált.[109]

Mindezek miatt szerinte meg lehetne kötni azt a kompromisszumot, hogy ezentúl mindig húsvét hétfőn tartsák a hivatalos megemlékezéseket – ráadásul 1898-ban április 11-e éppen húsvét hétfőre esik – elvégre az már amúgy is ünnep, így nem dolgoznának még egy nappal kevesebbet.[110]

Az az opció, hogy húsvét hétfőn emlékezzenek meg állami keretek között az 1848-49-es eseményekről, véleményem szerint képtelenség volt. Mint ahogy Eötvös Károly is mondta, egy nemzetnek időt kell szánnia arra, hogy emlékezzen a múltjára, és nem szabad kizárólag a gazdaság minél gyorsabb, hatékonyabb fejlődésével foglalkoznia.[111] Meglátásom szerint a múlt ismerete továbbá azért fontos, mert sokat tanulhatunk a már korábban elkövetett hibákból, és könnyebben megláthatjuk jelen idejű történések okait, lehetséges következményeit.

 

Mit gondolhatott Ferenc József?

Mivel az uralkodó az Osztrák Császárság egyben tartására esküdött fel, így az teljesen érthető, hogy a szabadságharcot miért verte le. Az azt követő megtorlás mindazonáltal már megkérdőjelezhető. Ha a retorzió helyett, már a legelején békülékeny lépéseket tett volna, akkor talán a magyar nemzet jobban elfogadta volna a Habsburg uralmat, és így a magyar és az osztrák nép közösen tovább fenn tudta volna tartani a birodalom integritását, egységét.[112] 1867-ben azonban az a császár, akinek teljes felelőssége volt az 1848–49-es történésekért, visszaadta a régóta követelt, az áprilisi törvényekben megfogalmazott egyéni és kollektív jogok egy részét. Bár ez részben külpolitikai kényszer hatására történt.[113]

A Habsburg-dinasztia ahhoz képest, hogy a 19. század közepén a társadalom már többnyire megvalósította a felvilágosodás eszméit, még mindig gyakorlatilag „középkori világképpel” tekintett a világra.[114] Ennél fogva Ausztria minden országát a saját „birtokuknak” tekintették, és Ferenc Józsefet is ennek szellemében nevelték. Édesanyja, az erős akaratú Zsófia bajor királyi hercegnő (1805-1872) kezdetektől fogva császárnak szánta, így beléplántálták azt is, hogy csak és kizárólag Istennek tartozik elszámolással. Mivel ő volt a hadsereg legfőbb parancsnoka, ezért úgy gondolhatta, hogy amíg a birodalom alattvalói teljesítik az ő utasításait, addig rend és béke fog uralkodni.[115]

Amikor 1848. december 2-án pusztán tizennyolc évesen kikiáltották osztrák császárnak, azonnal azzal kellett szembesülnie, hogy a rebellis magyarok szétzilálják a birodalmát. Habár a szabadságharc véres leverését többnyire Ferenc József számlájára írjuk, lépései valójában zsenge kora miatt inkább anyja, Zsófia és tanácsadói akaratát tükrözték.[116]

A forradalom durva vérbe fojtásának ellenére az ifjú császár már 1852-ben Magyarországra látogatott, ahol éljenző emberek tömegei fogadták. Ez felettébb megtévesztő volt, hiszen számára ebből az következett, hogy jól tette, hogy leverte a „lázadást”, és ezt már a magyarok is elismerik, mert így megmenekültek a forradalom következményeitől. Mindebből kifolyólag nem csoda, hogy Kossuth Lajos 1894-es halála után nagyon ellenezte, hogy itthon állami tiszteletadás mellett vegyenek végső búcsút tőle.[117] Sőt, az is teljesen érthető lett volna, ha Bánffy Dezső kormánya Ferenc József álláspontjára hivatkozva mondja azt, hogy március 15. nemzeti ünnepként szóba sem jöhet. Azonban egyértelműen nem mondták ki, hogy a király nem engedélyezi azt a napot.

Az ellenzék a kormány szemére vetette, hogy az nem kommunikálta a megemlékezés valódi okát az uralkodó felé. Önmagától pedig a császár nem ismerhette a közhangulatot Magyarországon, mert ha egyáltalán olvasott magyar nyelvű újságot, akkor is csak kormánypártit.[118]Bánffy még rögtön azután, hogy Kossuth Ferenc először felvetette az 1848-as alkotások megünneplését, utasította a király személye körüli minisztert, Jósika Samut, hogy érdeklődje meg Ferenc József véleményét ezen ügyben.[119] Arról viszont, hogy a király mit mondhatott, nem találtam hiteles információt.

Azonban úgy látom, hogy Ferenc József hosszú uralkodása során tett olyan „gesztusokat” a magyar nép irányába, melyek arra engednek következtetni, hogy nem különösebben zavarta volna, ha március 15-én állami ünnepségeket tartanak Magyarországon. Azt kétségtelenül tudta, hogy magánúton szerveznek rendezvényeket, hiszen uralkodása elején kísérletet tett ezek megfékezésére, sikertelenül.[120]

Az egyik ilyen „gesztus” részéről az volt, hogy végül engedélyezte Kossuth Lajos maradványainak hazahozatalát. A másik még az 1867. június 8-i koronázása után történt. Ekkor az uralkodó koronázási ajándékként 50 ezer aranyat kapott, amit Deák Ferenc javaslatára felajánlott „az 1848-49-ben elesett honvédek özvegyei és árvái felsegélyezésére”.[121]

Ráadásul a Ferenc József köztudottan egész életében meglehetősen zárkózott volt, még a közvetlen családjának sem tudott érzéseiről beszélni, hűvös távolságtartással viseltetett irántuk.[122] Abból, hogy szinte mindenhez ilyen érzéketlenséggel viszonyult, arra következtetek, hogy ha a Bánffy-kormány teljes nyíltsággal elé tárta volna az ügyet, akkor talán, ha vonakodva is, de beleegyezett volna a 48-as vívmányok március 15-i hivatalos megünneplésébe a birodalom békéjének fenntartásáért.

 

Összegzés

A képviselőház végezetül a 262. ülésen, 1898. március 16-án – már egy nappal a pesti forradalom ötvenedik évfordulója után – fogadta el harmadszori olvasatban „az 1848-iki törvények megalkotása emlékének ünnepléséről” szóló 1898. évi V. törvénycikket.[123] Az uralkodónak küldendő hódoló felirat részletes tárgyalásával pedig csupán a március 28-án tartott 271. ülésen végzett a parlament alsó háza.[124]

Az 1898-as képviselőházi vita nagy jelentőséggel bírt, hiszen ennek eredményeként született először olyan törvény, amely valamilyen formában megemlékezik az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. Az 1867-es kiegyezés óta a törvényjavaslatokat támogatók és ellenzők többnyire az Ausztria és Magyarország közti közjogi viszony mentén váltak ketté. Nem véletlenül volt ennek a diskurzusnak is az egyik központi eleme Magyarország Habsburg birodalmon belüli helyzete, függetlenségének léte avagy nem léte egészen a Pragmatica Sanctióig visszamenőleg. Már-már görcsösen próbálták értelmezni, hogy mikortól létezett, és mely területekre volt értelmezhető az ország függetlenségének fogalma. Ez az ügy sem képezett tehát kivételt: az ellenzéki pártok természetesen most sem értettek egyet a kormánypárttal még a múlt értelmezésében sem!

Meglátásom szerint mindazonáltal a legsúlyosabb gond az volt, hogy az ellenzéki pártok nem tudtak teljesen egységes álláspontot kialakítani. A függetlenségi ellenzék március 15-ét pártolta, valamint elutasította az uralkodónak küldendő felirati javaslatot. Az Apponyi Albert vezette Nemzeti Párt viszont egyetértett a kormánnyal április 11-e tárgyában, mindössze a felirat szövegezését kifogásolta.

Számomra tanulságos volt azt látni, hogy sokszor milyen csekélységekről alakultak ki egészen komoly viták az 1848-as vívmányok állami megemlékezését tárgyaló képviselőházi üléseken. Például, amikor arról vitáztak, hogy házszabályellenes-e letenni a Képviselőház asztalára a törvényhatóságok által benyújtott kérvényeket, vagy sem. Hiszen összességében mindkét fél ugyanazt akarta, csak más okból kifolyólag. A korábban már említett újságírói mondat, miszerint „Magyarországon nem törvényhozás, hanem csak majoritás van” véleményem szerint megragadta a dualizmus lényegét.[125] Ez főleg a szavazásokkor nyilvánult meg.

A dualizmus másik közismert jellegzetessége az obstrukció volt.[126] Ez viszont, megítélésem szerint, csupán egy ellenzéki képviselőhöz köthető jelen vita esetében. Mégpedig Polónyi Gézához. Néhány felszólalása kezdetén kifejezetten hangsúlyozta, hogy csak röviden szeretné felvázolni nézeteit az adott témában –talán, mert nem szívesen untatta volna a házat –, mégis meglehetősen hosszadalmasan beszélt.[127] Tette ezt, annak ellenére, hogy ez nem az ő ügyét szolgálta. Elvégre ő is március 15-ét szerette volna nemzeti ünneppé nyilvánítani, miközben az első olyan ülés, amelyen ezt a törvényjavaslatot vitatták, március 11-én zajlott. Viszont annak sem lett volna sok értelme, hogy ha már április 11-e elszabotálására készül, ugyanis azt egyedül semmiképpen sem tudta volna véghez vinni.

Az ellenzék azon felvetésének hatására, miszerint az áprilisi törvényeket nem az adott hónap 11., hanem 14. napján szentesítették, felmerülhet az a kérdés, hogy miért vetették fel az ellenzéki képviselők ezt. Valószínűsítem, hogy egy másik nap javaslatával csak meg akarták ingatni a kormányt saját szavának bizonyosságában, ami sikerült is. Ezáltal alátámasztották megállapításukat, mely szerint a szentesítés napjával addig egyáltalán senki sem törődött, és emiatt kellett Bánffynak is utánanéznie a pontos dátumnak.[128]

De vajon miért éppen április 14-ére akarták ráhúzni a törvények uralkodói jóváhagyását? 1849-ban ezen a napon kiáltották ki a debreceni református nagytemplomban a Kossuth Lajos által kezdeményezett magyar Függetlenségi Nyilatkozatot, valamint a Habsburg-ház második detronizációját. Tehát keresve se találhattak volna egy olyan napot, ami ennél is érzékenyebben, kínosabban érintette volna Európa egyik legmeghatározóbb uralkodócsaládját. Annak ellenére, hogy a magyar függetlenség kinyilvánítása egy évvel később, 1849-ben történt, Ferenc József egészen biztosan nem engedte volna ezt a napot nemzeti ünneppé nyilvánítani. Ezzel azonban a legnagyobb valószínűség szerint az ellenzék is tisztában volt. De hát akkor mégis miért mondták ezt? Így akarták volna „ráerőszakolni” a kormányra és az uralkodóra március 15-e elfogadását, gondolva, hogy a forradalom napja még mindig jobb, mint az elszakadásé? Mindazonáltal azt is tudniuk kellett, hogy állításuk rendkívül könnyedén megcáfolható.

Ami pedig Rátkay László (1853–1933), ellenzéki képviselő jóslatát illeti, miszerint április 11-re nem fognak sokáig emlékezni az emberek, teljes mértékben megvalósult.[129] Az ötvenedik évforduló évében ugyan még a legtöbb újság nagy odaadással taglalta az ünnepi beszédeket, a következő években már nem nagyon hozták fel a témát. A hatvanadik évfordulón a legtöbb folyóirat éppen az alkotmányosság hiányát emelte ki. A Pesti Hírlap egyik évben azt jegyezte meg, hogy az emberek többsége kifejezetten meglepődik, hogy április 11-én nem tud hivatalos ügyeket intézni.[130]

Április 11-ről hivatalosan egészen 1927-ig megemlékeztek – kivéve természetesen 1919-et -; a Horthy-korszakban a hatalom március 15-ét iktatta helyette törvénybe nemzeti ünnepként. Ez azért disszonáns kissé, mert amonarchikus államformával folytonosságot hirdető, önmagát ellenforradalminak tituláló rendszer vezette be a forradalom évfordulóján történő állami megemlékezéseket. Ezt követően soha nem merült fel április 11. ünneplésének gondolata.

 
 

IRODALOM

    Alapvető források

    Szakirodalom

    • Csorba László (2000): A tizenkilencedik század története. Magyar századok 9. köt. Pannonica Kiadó, Budapest.
    • Estók János (1998): A boldog békeidők. Új képes történelem. Magyarország története 1849–1914. Magyar Könyvklub – Helikon Kiadó, Budapest.
    • Gergely András (szerk., 2005): Magyarország története a 19. században. Osiris tankönyvek. Osiris Kiadó, Budapest.
    • Gerő András (1999): Ferenc József, a magyarok királya. Budapest, Pannonica Kiadó.
    • Gratz Gusztáv (1934): A dualizmus kora, I. köt. Magyar Szemle Társaság, Budapest.
    • Kiss-Béry Miklós (2011): V. Ferdinánd, I Ferenc József, IV. Károly. Magyar királyok és uralkodók 26. kötet:; Duna International Könyvkiadó Kft., Budapest.
    • Kozári Mónika (2009): A dualizmus kora 1867-1914. Magyarország története 16. köt. Főszerk.: Romsics Ignác. Kossuth Kiadó, Budapest.

    Interneten elérhető tanulmányok

    Wikipédia oldalak

    Egyéb életrajzi források

     
     

    JEGYZETEK

      [1] Müllerné Lovas Krisztina (2017): A márciusi ifjak nemzedékének emlékezete a március 15-i ünnepségek tükrében. Március 15-e és április 11-e megünneplése 1849-1898 között (kitekintéssel 1918-ig) című (PhD értekezés, ELTE BTK) munkájában részletesen is beszámol: 
      https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/33360/dissz_mullerne_lovas_krisztina_tortenelemtud.pdf?sequence=1&isAllowed=y (Letöltés: 2021. dec. 22.)

      [2] Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet, 1898. március 11-i 259. ülés: Eötvös Károly felszólalása.

      [3] Képviselőházi napló, i. m. 259. ülés 14. l. – Apponyi Albert felszólalása

      [4] Müllerné Lovas (2017) 182.

      [5] Wikipédia: Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt: 
      https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCggetlens%C3%A9gi_%C3%A9s_Negyvennyolcas_P%C3%A1rt (Letöltés: 2021. dec. 29.)

      [6] Müllerné Lovas (2017) 184.

      [7] Müllerné Lovas (2017) 183.

      [8] Müllerné Lovas (2017) 184.

      [9] Müllerné Lovas (2017) 184.

      [10] Ennek az a magyarázata, hogy Tisza politikailag elszigetelődött a véderővitában. Kozári Mónika (2009): Magyarország történelme 16. A dualizmus kora, 1867–1914. Kossuth Kiadó, Budapest, 45.

      [11] Müllerné Lovas (2017) 185.

      [12] Müllerné Lovas (2017) 185.

      [13] Müllerné Lovas (2017) 186.

      [14] Képviselőházi Napló 1896-1901; 1898. február 26-i 249. ülés XIII. kötet, 205-236.

      [15] Wikipédia: Magyarországi országgyűlési választások a dualizmus korában: 
      https://hu.wikipedia.org/wiki/
      Magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok
      _a_dualizmus_kor%C3%A1ban#1896
        (Letöltés: 2021. dec. 29.)

      [16] 63 vármegye, Fiume, Budapest és a 24 törvényhatósági jogú város; lásd: 
      https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6rv%C3%A9nyhat%C3%B3s%C3%A1gi_jog%C3%BA_v%C3%A1ros  (Letöltés: 2021. dec. 29.)

      [17] Habár kérvényeikben támogatták Zólyom vármegyét, Szabolcs és Csanád vármegye, valamint Győr, Kolozsvár és Marosvásárhely március 15-én mégis tartott díszközgyűlést. Ugyanígy tett további hét törvényhatóság is, akik egyébiránt nem csatlakoztak sem Zólyom, sem Heves vármegye álláspontjához. Müllerné Lovas (2017) 204.

      [18] Müllerné Lovas (2017) 189.

      [19] Müllerné Lovas (2017) 187. és Képviselőházi napló i. m.: 233. ülés 267. és 260. ülés 50.

      [20] Képviselőházi napló, i. m. 260. ülés 50.

      [21] Kozári (2009) 84-88.

      [22] Idézi: Kozári (2009) 85.

      [23] Képviselőházi napló 1896-1901.; 1898. március 11-i 259. ülés; XIV. kötet 19. – Eötvös Károly felszólalása

      [24] Képviselőházi napló 1896-1901., 1898. február 26-iki 249. ülés, XIII. kötet 205-236.

      [25] Képviselőházi napló i. m. 259. ülés 19-20.

      [26] Képviselőházi napló, 1892. XXIV. kötet; 1895. március 13-március 30.; 1892. XXXI. kötet 1896. március 9-március 28.; 1896. V. kötet 1897. március 11-április 24.; 1896. XIV. kötet 1898. március 9-április 11.; 1896. XXI. kötet 1899. március 13-április 15.

      [27]Tarján M. Tamás: 1914. május 25. Kossuth Ferenc halála. Rubicon online: 
      https://rubicon.hu/kalendarium/1914-majus-25-kossuth-ferenc-halala  (Letöltés ideje: 2022. jan. 15.)

      [28] Képviselőházi Napló 1896-1901., 1898. február 26-iki 249. ülés, XIII. kötet 205-236.

      [29] Hiszen az írásbeli előterjesztésben nem nevezett meg napot, de egy későbbi, szóbeli magyarázatában már egyértelműen március 15-ről beszélt.

      [30] Képviselőházi napló, i. m., 259. ülés 9. o.

      [31] Képviselőházi napló, i. m., 259. ülés 9.

      [32] Müllerné Lovas (2017) 187.

      [33] Azaz kihirdetett…, Képviselőházi napló, i. m., 259. ülés 24.

      [34] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 71. o.

      [35] Vagyis a Főrendiház, az országgyűlés felső háza.

      [36] Képviselőházi napló, 1896-1901. XIV kötet; 1898. március 12-i 260. ülés, 31-60.

      [37] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 78.

      [38] Képviselőházi napló i. m.259. ülés 17. és 20.

      [39] Komárom város, Bács-Bodrog, Békés, Abauj-Torna, Máramaros, Pozsony, Komárom, Ung és Szabolcs megyék, Szatmárnémeti, Zombor és Szeged városok, Csik és Baranya megyék, Kolozsvár város, Somogy és Heves megye feliratai és a sárospataki evangélikus református főiskola ifjúságának kérvénye. Képviselőházi napló, i. m. 260. ülés 50.

      [40]„Oly tárgyra vonatkozó kérvény, mely felett a ház akár valamely tagjának indítványa, akár előbb benyújtott kérvény folytán már határozott, az ülésszakban többé nem tárgyalható s a bizottság által ezen egyszerű megjegyzéssel jelentetik be a háznak tudomás végett…” Képviselőházi napló i. m., 260. ülés 51.

      [41] Képviselőházi napló i. m., 260. ülés 51.

      [42] Eötvös Károly (1842–1916): 
      https://www.hidasi.hu/eotvos-karoly-1842-1916/ (Letöltés: 2021. dec. 30.)

      [43] Képviselőházi napló i. m. 261. ülés 63.

      [44] Képviselőházi napló i. m.259. ülés 16.

      [45] Képviselőházi napló i. m. 259. ülés 17.

      [46] Képviselőházi napló i. m.261. ülés 64.

      [47] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 67.

      [48] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 67.

      [49] Képviselőházi napló, i. m., 259. ülés 17.

      [50] Képviselőházi napló, i. m., 259. ülés 17.

      [51] Mivel ebben az ülésszakban már tárgyaltak hasonló kérvényekről, melyeket a miniszterelnök útján kiutaltak a kormánynak.

      [52]Sima Ferenc:
      https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/s-778D5/sima-ferenc-77AEE/ (Letöltés: 2022. jan. 3.)

      [53] Képviselőházi napló, i. m. 260. ülés 51-53.

      [54] Képviselőházi napló, i. m. 260. ülés 52.

      [55] Győry Elek:
      https://gyorihirek.hu/gyor750-gyory-elek/ (Letöltés: 2022. jan. 03.)

      [56] Képviselőházi napló, i. m. 260. ülés 53.

      [57] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 62.

      [58] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 62.

      [59] Kezdete: „Nemzetek élete más, miként az egyéneké” – ez egy általános igazság; Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 62-64. o.

      [60] „…a mely természet szerint időhatárokhoz van kötve.” Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 62.

      [61] „Mert bár népek is elhalhatnak idő előtt, ha elavúlt intézményeikhez időn túl ragaszkodnak; de viszont nekik megadatott az, hogy életszerveiket, intézményeiket, a haladó idő szellemében cserélve ki – újjászülethetnek…” Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 62.

      [62]„Az előbbi tagozatok szerint széthúzó erők meg nem semmisítve, de összhangzatosan egyesítve lettek azon állameszme alá rendelve, melyben szent István koronájának fenséges és örökre változtathatatlan tartalma a mai egységbe olvad össze.” – ez valójában csak nyomdahiba volt, mert a „tartalma” helyett „hatalmá”-nak, az „amelyben” helyett pedig „a melylyel”-nek kéne lennie: Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 62-64.

      [63] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 62-64.

      [64] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 62-64.

      [65] Az egyházakkal azonban meg kell egyezni az ünneplés módjáról: Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 62-64.

      [66] Kozári (2009) 89.

      [67] Horváth Pál: Akit ötször jelöltek Nobel-békedíjra: Apponyi Albert:
      https://kepmas.hu/hu/akit-otszor-jeloltek-nobel-bekedijra-apponyi-albert (Letöltés ideje: 2022. jan. 15.)

      [68] Képviselőházi napló, i. m. 259. ülés 14.

      [69] Képviselőházi napló, i. m. 260. ülés 41.

      [70] Képviselőházi napló, i. m., 261. ülés 74.

      [71] Azaz elkobozták: Képviselőházi napló, i. m., 261. ülés 74. (Gróf Apponyi Albert felszólalása)

      [72] Képviselőház napló, i. m., 261. ülés 75.

      [73] Például: polgári házasság, Szapáry-féle közigazgatási reform, 1889-es véderővita.

      [74]Polonyi Géza:
      https://intezet.nori.gov.hu/nemzeti-sirkert/?kereses=Polonyi+G%C3%A9za; https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/p-77238/polonyi-geza-77533/ (Letöltés ideje: 2022. jan. 15.)

      [75] Képviselőházi napló, i. m. 259. ülés 22.

      [76] Például: „Igy lőn, hogy Erdély és a kapcsolt részek egyesítése által a területi sértetlenség helyreállíttatott” – a kérdés az, hogy ez azt jelenti, hogy Erdélyt és a kapcsolt részeket együtt csatolták Magyarországhoz, vagy hogy a kapcsolt részeket csatolták Erdélyhez; ráadásul a kapcsolt részek és Magyarország egyesítése nem szerepelt az áprilisi törvényekben; Képviselőházi napló, i. m. 259. ülés 23.

      [77]Olay Lajos:
      https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Borovszky-borovszky-samu-magyarorszag-varmegyei-es-varosai-1/torontal-varmegye-1B1CE/irodalom-tudomany-es-muveszet-irta-vende-erno-tanar-az-s-sel-jelolteket-a-sajtot-konyvtarakat-es-a-kozmuv-egyesuletet-somfai-janos-lapszerkesz-1B8EC/olay-lajos-1B9DF/ (Letöltés: 2022. jan. 15.)

      [78]Falk Miksa:
      https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es-munkai-szinnyei-jozsef-7891B/f-82EA0/falk-miksa-83271/ (Letöltés ideje: 2022. jan. 15.)

      [79] Képviselőházi napló; i. m., 259. ülés 25-26.

      [80] Képviselőházi napló, i. m., 261. ülés 69.

      [81] Azaz kivételezés.

      [82] Képviselőházi napló; i. m. 261. ülés 70.

      [83] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 71.

      [84] Szivák Imre: Névpont.hu:
      https://www.nevpont.hu/palyakep/szivak-imre-21567 (Letöltés ideje: 2022. jan. 16.)

      [85] Tehát kiderült, hogy Erdélyt és a kapcsolt részeket együtt csatolták Magyarországhoz. Képviselőházi napló, i. m., 260. ülés 36.

      [86] Képviselőházi napló, i. m., 259. ülés 23.

      [87] Szerém, Verőcze és Pozsega vármegye., Képviselőházi napló; i. m., 260. ülés 37.

      [88] Máramaros, Bihar, Zaránd, Közép-Szolnok, Kraszna, Arad, valamint Szörény vármegye és Kővár vidéke: Wikipédia, Partium:
      https://hu.wikipedia.org/wiki/Partium (Letöltés időpontja: 2022. febr. 7.)

      [89] Vagyis újdonság, újítás.

      [90] Képviselőházi napló; i. m., 260. ülés 38.

      [91] Képviselőházi napló, i. m., 260. ülés 35

      [92] Képviselőházi napló, i. m., 260. ülés 35-36

      [93] Müllerné Lovas (2017) 192.

      [94] Képviselőházi napló; i. m., 261. ülés 67.

      [95] Képviselőházi napló; i. m., 261. ülés 67-74.

      [96]„Reméli, hogy Pest méltányolni fogja azon kijelentést, mely szerint ő Pestet ugyan az ország szívének tartja, de mint törvényhozó utána nem indul; a magyar nemzet közös szabadságot, közös jogot akar; ez a nemzet az ország egésze, nem pedig akár egy városé, akár egy kaszté. Reményű, hogy osztozni fognak azon érzetében is, hogy itt csak az összes nemzet az, a melyet illet az ország sorsa felett intézkedni, és hogy e nemzet elég erős és hatalmas eltaposni mindenkit és minden egyest és minden kasztot, a melynek gondolatába jöhetne ellenszegülni a nemzet képviseletével.” Képviselőházi napló; i. m. 260. ülés 34.

      [97] Képviselőházi napló; i. m., 261. ülés 75.

      [98] Barabás Béla, albisi: Névpont.hu:
      https://www.nevpont.hu/palyakep/barabas-bela-b6e32 (Letöltés ideje: 2022. febr. 1.)

      [99] Képviselőházi napló; i. m., 259. ülés 26.

      [100]„Annak is 50 éves évfordulója következik és már látom, sőt olvasom az intézkedéseket bizonyos katonai érmek szétosztására, a melyet nekem azért, hogy katona vagyok, erkölcsi kötelességem volna hordani, és megbecsülni.” Képviselőházi napló, i. m. 259. ülés 29.

      [101] Képviselőházi napló, i. m. 259. ülés 29.

      [102] Képviselőházi napló; i. m. 259. ülés 27.

      [103] Képviselőházi napló; i. m. 259. ülés 28.

      [104] Képviselőházi napló; i. m., 259. ülés 28-29.

      [105] A dédapa: Rohonczy Gedeon:
      https://sauska.hu/hu/blog/cikkek/a-dedapa-rohonczy-gedeon (Letöltés: 2022. febr. 1.)

      [106] Képviselőházi napló, i. m. 260. ülés 38-39.

      [107] Választókerületének lakossága 8/10 részben szerb. In: Képviselőházi napló, i. m. 260. ülés 39.

      [108] Képviselőházi napló; i. m., 260. ülés 38-40.

      [109] M. Lovas Krisztina (2009): A titokban ünnepelt március 15-ék története; Múlt kor:
      https://mult-kor.hu/20090314_a_titokban_unnepelt_marcius_15ek_tortenete (Letöltés: 2022. febr. 1.)

      [110] Képviselőházi napló; i. m., 260. ülés 38-40.

      [111] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 66.

      [112] Kiss-Béry Miklós (2011): V. Ferdinánd, I. Ferenc József, IV. Károly – Magyar királyok és uralkodók 26. köt. Duna International Könyvkiadó Kft., Budapest, 33.

      [113] Miután 1866-ban a königgrätzi csatában Ausztria elvesztette a nagynémet egységért folytatott háborút a poroszok ellen, nyilvánvalóvá vált, hogy Ausztria elveszíti nagyhatalmi státuszát, hacsak ki nem egyezik a magyarokkal.

      [114] Kiss-Béry (2011) 44.

      [115] Kiss-Béry (2011) 22-77.

      [116] Ezáltal az idő előre haladtával birodalma azonban lemaradt a fejlődésben, amely végül a az első világháború elvesztéséhez vezetett. Kiss-Béry (2011) 22-77.

      [117] Kiss-Béry (2011) 22-77.

      [118] Kiss-Béry (2011) 53.

      [119] Müllerné Lovas (2017) 185.

      [120] Müllerné Lovas Krisztina (2017): Viharos március15-ei ünnep a nagy véderővita árnyékában: Ujkor.hu:
      https://ujkor.hu/content/viharos-marcius-15-ei-unnep-a-nagy-vederovita-arnyekaban  (Letöltés: 2022. jan. 20.)

      [121] Kiss-Béry (2011) 50.

      [122] Kiss-Béry (2011) 22-77.

      [123] Képviselőházi napló, i. m. 262. ülés 79.; A mindössze két paragrafusból álló törvényt a király április 4-én szentesítette, és április 7-én hirdették ki; április 11-én lépett hatályba. 1898. évi V. törvénycikk az 1848. évi törvények megalkotása emlékének ünnepléséről
      https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=89800005.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D34 (Letöltés: 2022. febr. 1.)

      [124] Képviselőházi napló, i. m. 271. ülés 308.

      [125] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 71.

      [126] Parlamentáris rendszerekben a törvényhozás akadályozása például hosszú felszólalásokkal.

      [127] Például: Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 68.

      [128] Képviselőházi napló, i. m. 259. ülés 10.

      [129] Képviselőházi napló, i. m. 261. ülés 72-74.

      [130] Paál Vince (2019): Március 15-e és április 11-e: ünnepek a sajtó tükrében; Médiatanács és Médiatudományi Intézet:
      https://mtmi.hu/cikk/marcius-15-e-es-aprilis-11-e-unnepek-a-sajto-tukreben (Letöltés: 2022. febr. 6.)

       

      A cikk letölthető:
      A cikk letöltése pdf-ben

      Ugrás a cikk elejére